"Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök."
Márk evangéliuma 8, 2
Jézus szánakozik a sokaságon. A világ Megváltója átérzi, hogy az embereknek, akik utolsó szalmaszálként Belé kapaszkodnak, szükségük van nemcsak a távoli jövőre nézve a biztonságra, hanem a jelenben is szükséget látnak.
Tanítványainak elmondja: szánakozik a mindennapok kilátástalansága miatt. Azok, akik jönnek Őt hallgatni, csodáinak szemtanúi, bizonyságai, esetleg hírüladói lenni - most szükséget látnak: nincs mit enniük.
Az, Akinek hatalmában áll mindent jóvá tenni, leküzdeni a világ ellenségét, most az éhezőkkel, akik követői akarnak lenni, kell megértetnie, hogy nemcsak kenyérrel él az ember.
Új kenyér ünnepének ünnepére készülve, olyan ez a történet, mint a kijelentés folytatása: hanem minden Igével él az ember, amely Isten szájából származik (Lk 4, 4).
Nem megoldás ez az Ige, hanem lehetőség: az egyetlen esély, mely a szükséget látók előtt áll.
A történetben a sokaság közül valakinek hét kenyere van és valakinek egy kevés hala. Isten szava, áldása nélkül ez a hét kenyér a négyezer személyt kitevő sokaságnak morzsánnyi lett volna, vagy mustármagnyi, mégis mindenki jól lakott. Még felesleg is maradt meg, hét kosárral.
Szükséget látó barátom! Sorstársad vagyok. Morzsánnyi az a kenyér, amivel rendelkezem, de tudom, hogy Isten megáldja ezt, amit nekem szánt, és úgy megsokasítja, hogy nekem is szükségem lesz kosarakra, hogy összegyűjtsem a maradékot.
Jézus nemcsak szánakozik miattunk, de Ő az, aki cselekszik is. A huszonötödik zsoltár szavával, Dávid imádságával érezhetjük át, hogy minden napon velünk van és gondoskodik rólunk. Olvassuk együtt:
"Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig." (Zsoltárok könyve 25, 1-6)
Tanítványainak elmondja: szánakozik a mindennapok kilátástalansága miatt. Azok, akik jönnek Őt hallgatni, csodáinak szemtanúi, bizonyságai, esetleg hírüladói lenni - most szükséget látnak: nincs mit enniük.
Az, Akinek hatalmában áll mindent jóvá tenni, leküzdeni a világ ellenségét, most az éhezőkkel, akik követői akarnak lenni, kell megértetnie, hogy nemcsak kenyérrel él az ember.
Új kenyér ünnepének ünnepére készülve, olyan ez a történet, mint a kijelentés folytatása: hanem minden Igével él az ember, amely Isten szájából származik (Lk 4, 4).
Nem megoldás ez az Ige, hanem lehetőség: az egyetlen esély, mely a szükséget látók előtt áll.
A történetben a sokaság közül valakinek hét kenyere van és valakinek egy kevés hala. Isten szava, áldása nélkül ez a hét kenyér a négyezer személyt kitevő sokaságnak morzsánnyi lett volna, vagy mustármagnyi, mégis mindenki jól lakott. Még felesleg is maradt meg, hét kosárral.
Szükséget látó barátom! Sorstársad vagyok. Morzsánnyi az a kenyér, amivel rendelkezem, de tudom, hogy Isten megáldja ezt, amit nekem szánt, és úgy megsokasítja, hogy nekem is szükségem lesz kosarakra, hogy összegyűjtsem a maradékot.
Jézus nemcsak szánakozik miattunk, de Ő az, aki cselekszik is. A huszonötödik zsoltár szavával, Dávid imádságával érezhetjük át, hogy minden napon velünk van és gondoskodik rólunk. Olvassuk együtt:
"Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig." (Zsoltárok könyve 25, 1-6)