"És azonnal kényszeríté tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át előre a túlsó partra Bethsaida felé, amíg ő a sokaságot elbocsátja."
Márk evangéliuma 6, 45
Az előző történetekben Jézus tettei és csodái által mutatkozik meg a nép és a tanítványok előtt. Sokan nem értik meg a jó dolgokat, de elfogadják, hogy ez jár nekik. Ha figyelmesen hallgatják Jézust, ehetnek a megsokasított kenyerekből - jól is lakhatnak.
Manapság is jogainkat érvényesítjük általában mindenféle viszonyainkban. Igyekszünk ezt úgy megvalósítani, hogy az elvárások irányunkban minél enyhébbek legyenek. A cserekereskedelem törvényeihez igazítjuk egész életünket - helytelenül. Jézus figyelmeztet: "Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren? és egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok." (Lk. 12, 6-7).
Nem lehet árúba bocsátani életünket!
Krisztus az előző történetekben mindig a konkrét nyomorúságból szabadítja meg az embert. Ennek jegyében követi az előző történetet igénk, amelyben Jézus arra ad parancsot tanítványainak, hogy előtte, tehát nélküle menjenek át a tengeren.
Láthatóan egyedül hagyja őket (ő maga az Atyával keresi ezalatt az imádságos közösséget), egyedül áll a parton, míg a hajó ellenszéllel kínlódva vergődik a tenger közepén, majd jelenlétének valószerűtlenségével megrettenti övéit: de végül a valóságos veszélyből szabadítja meg őket. Ezúttal is csak döbbent csodálkozást vált ki belőlük.
A cselekmény leírója itt már arra is kitér, amit első olvasásra alig veszünk észre. Arról szól, hogy a tanítványok egészen másképpen ítélnék meg az eseményeket, ha „ettek volna a kenyerekből”.
Krisztus számunkra az élet kenyere, az Ő megváltó munkája a mi örök életre szóló táplálékunk, reménységünk ebben az életben. Ez a mennyei kenyér pedig itt hever előttünk: a Szentírásban, a természet rendjében, életünk eseményeiben. Minden Istenről beszél. Éljünk hát a mennyei kenyér táplálékával, és nemcsak az örök életre veszünk reménységet benne, hanem erre az életre is eligazítást, hitet és reménységet nyerünk. Ha életünk tengere veszedelmesen hullámzik is, Jézus ott van a közelünkben és megment bennünket!
Manapság is jogainkat érvényesítjük általában mindenféle viszonyainkban. Igyekszünk ezt úgy megvalósítani, hogy az elvárások irányunkban minél enyhébbek legyenek. A cserekereskedelem törvényeihez igazítjuk egész életünket - helytelenül. Jézus figyelmeztet: "Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren? és egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok." (Lk. 12, 6-7).
Nem lehet árúba bocsátani életünket!
Krisztus az előző történetekben mindig a konkrét nyomorúságból szabadítja meg az embert. Ennek jegyében követi az előző történetet igénk, amelyben Jézus arra ad parancsot tanítványainak, hogy előtte, tehát nélküle menjenek át a tengeren.
Láthatóan egyedül hagyja őket (ő maga az Atyával keresi ezalatt az imádságos közösséget), egyedül áll a parton, míg a hajó ellenszéllel kínlódva vergődik a tenger közepén, majd jelenlétének valószerűtlenségével megrettenti övéit: de végül a valóságos veszélyből szabadítja meg őket. Ezúttal is csak döbbent csodálkozást vált ki belőlük.
A cselekmény leírója itt már arra is kitér, amit első olvasásra alig veszünk észre. Arról szól, hogy a tanítványok egészen másképpen ítélnék meg az eseményeket, ha „ettek volna a kenyerekből”.
Krisztus számunkra az élet kenyere, az Ő megváltó munkája a mi örök életre szóló táplálékunk, reménységünk ebben az életben. Ez a mennyei kenyér pedig itt hever előttünk: a Szentírásban, a természet rendjében, életünk eseményeiben. Minden Istenről beszél. Éljünk hát a mennyei kenyér táplálékával, és nemcsak az örök életre veszünk reménységet benne, hanem erre az életre is eligazítást, hitet és reménységet nyerünk. Ha életünk tengere veszedelmesen hullámzik is, Jézus ott van a közelünkben és megment bennünket!