A következő címkéjű bejegyzések mutatása: áldozócsütörtök. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 30., csütörtök

Mennybemenetel ünnepe - igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem:
Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva.
Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdék őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?
Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.
Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.
És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől.
És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,
Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.
Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyről, mely hívatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre.
És mikor bementek, felmenének a felsőházba, ahol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.
Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az ő atyjafiaival együtt."
Apostolok cselekedetei 1, 4-14

Check this out on Chirbit
Alapige:
"És oda állott Salamon az Úr oltára elé, az Izráel egész gyülekezetével szembe, és felemelé kezeit az ég felé,
És monda: Uram, Izráel Istene! nincsen hozzád hasonló Isten, sem az égben ott fenn, sem a földön itt alant, aki megtartod a szövetséget és az irgalmasságot a te szolgáidnak, akik te előtted teljes szívvel járnak;
Aki megtartottad azt, amit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak szólottál; mert magad szólottál néki, és a te hatalmaddal beteljesítetted, amint e mai napon megtetszik.
Most azért Uram, Izráel Istene, tartsd meg, amit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak igértél, ezt mondván: A te magodból való férfiú el nem fogy én előttem, aki az Izráel királyi székibe üljön; csakhogy a te fiaid őrizzék meg az ő útjokat, hogy én előttem járjanak, amint te én előttem jártál.
Most teljesítsd be, Izráel Istene, a te szavaidat, amelyeket szólottál a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak.
Vajjon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbbé e ház, amelyet én építettem.
De tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére, óh Uram, én Istenem, hogy meghalljad a dicséretet és az imádságot, amelylyel a te szolgád könyörög előtted e mai napon."
1Királyok könyve 8, 22-28

Mennybemenetel ünnepe - igehirdetés Vadászon

2018. május 10., csütörtök

Van, volt és eljövendő - igehirdetés Bélzerénden

Apostolok Cselekedetei 1, 4-14

Check this out on Chirbit
Alapige:
"János a hét gyülekezetnek, amely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, aki vala és aki eljövendő; és a hét lélektől, amely az ő királyiszéke előtt van,
És a Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által,
És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.
Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még akik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.
Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható."
Jelenések 1, 4-8

Van, volt és eljövendő - igehirdetés Vadászon