"Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg neki, mert aki nincs ellenetek, az veletek van!" - Lukács evangéliuma 9, 50

A galileai időszak záró tanítása közvetlenül kapcsolódik az előzőhöz. Arról tesz bizonyságot szavaiban, hogy a Krisztushoz való tartozás kizárólagosságának hangsúlyozásában sokszor emberi indulat ragadja magával. Az ismeretlen gyógyító tevékenysége ellen e kizárólagosság jegyében tiltakoztak a tanítványok. Jézus türelmesen, de határozottan óvja őket mindenféle hamis „csoportöntudattól”, és a kornak ismert, közmondásszerű szavával mutatja meg: hogyan kell a jövőben övéinek az eltaszító akadékoskodás helyett megértő és türelmes szeretettel magukhoz vonniuk azokat, akik tartalmi tekintetben ugyanazt az ügyet szolgálják, amelyet ők.

„Mester, kérlek, tekints a fiamra” (38. vers). Egy beteg gyermek apja a legjobbat teszi, amikor Krisztus gyógyító tekintetét kéri beteg fiára. Maga a mennyei Atya valami nagyon hasonlót mond nekünk a megdicsőülés hegyén: „Ez az én Fiam..., reá hallgassatok!” Akkor kérhetjük feltétlen bizalommal Krisztus gyógyító tekintetét életünkre és szeretetteinkre, ha követjük mennyei Atyánk parancsát, hogy Krisztusra figyeljünk, és őt hallgassuk.

"Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája ragyogó fehér lett." - Lukács evangéliuma 9, 29

A megdicsőülési jelenet közvetlenül Péter hitvallásához kapcsolódik. Az esemény jelentőségét már az is jelzi, hogy ismét csak a három bizalmas tanítvány van együtt Jézussal. Az esemény színhelyét Lukács tipikusan jelöli meg: a hegyre megy fel Jézus. A hegy már az ószövetségi gondolkozás szerint is Isten kijelentésének helye 

Jézus megdicsőülésének jelentkezési formája az, hogy „arcának külseje mássá lett”. A tudatosan szerény és alázatos kifejezésből az is tisztán kivehető, hogy Lukács nem akarja olvasóiban azt a benyomást kelteni, mintha Isten dicsőségének Jézus arcán való jelentkezése, ez a mennyei titok, emberi eszközökkel pontosan ábrázolható volna. Azt is elbeszéli, hogy a megdicsőült Jézus a megjelent dicsőséges mennyei személyekkel, Mózessel és Illéssel Jézus földi életének végéről beszél, abban az értelemben, ahogyan Jézus szólt néhány napja erről tanítványainak. A tanítványok először szinte önkívületbe kerülnek Isten közelségének hatására, de amint magukhoz térnek, akkor sem értik a történteket, ahogyan Péter szavaiból kitűnik. Viszont hallaniuk kell az isteni szózatot, amely Jézus szavait megerősíti. Amint a látomásnak vége, és Jézus egyedül marad ismét, szorongó csendben indulnak vissza, lefelé a hegyről, de a titokzatos eseményről, amelynek tanúivá lettek, egyelőre senkinek nem mernek szólni.

„Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat” (33. vers). A három tanítvány egy pillanatra belekóstolt a mennyei dicsőségbe, de úgy, hogy „átaludták” a dicsőségbe vezető szenvedésről szóló krisztusi beszélgetést.

A mennyei fény és a három kiválasztott alak elbűvölte őket. De nem maradhattak ott, mert az igazi, felhőtlen dicsőséghez a kereszten keresztül vezet az út, és nem is ebben a világban valósul az meg.

"Akkor azt kérdezte tőlük: És ti kinek mondtok engem? Péter pedig így felelt: Az Isten Krisztusának." - Lukács evangéliuma 9, 20

Jézus számos messiási jelt tett már, de személyének értékelése titokban maradt tanítványai előtt. Az ötezer megelégítése után, az Atyával való imádságos együttlét után fordul vele levő tanítványaihoz két kérdéssel. Az első azt tudakolja, hogy milyen véleménnyel van róla környezete. A válaszból kitűnik, hogy általában prófétai személyiségnek tartják, de nincsenek tisztában azzal az egészen mással és gyökeresen újjal, amit Jézus az ószövetség világához képest jelent. 

A második kérdés a tanítványoktól vár immár elkötelező választ. Péter fogalmazza meg és mondja ki a tanítványok válaszát: ez Jézus Messiás-voltának nyílt és egyértelmű megvallása. 

Jézus még nem tartja érettnek a helyzetet, sem a tanítványokat arra, hogy ez a válasz a nyilvánosság elé kerüljön: a tanítványok is a földi hatalom kategóriáiban gondolkoznak Jézus Messiás-voltáról. Ezért szól nekik messiási küldetésének valóságos következményeiről: szenvedéséről és haláláról. De mindez nem emberek önkényéből, hanem Isten akaratából fog megtörténni: ő sem a vereséget szenvedett ellenfél tehetetlenségévei, hanem a sorsát önként vállaló Fiú engedelmességével néz szembe az elkövetkezendőkkel.

Te kinek vallod Jézust?

Az Isten Krisztusa kifejezés Péter válaszában azt jelenti, hogy Isten Felkente, küldötte, akit azért küldött életünk adója, hogy mindenünk legyen: terheink hordozója, boldogságunk és életünk!

"Heródes ezt mondta: Jánost lefejeztettem, de kicsoda ez, aki felől ilyen dolgokat hallok? És látni akarta őt." - Lukács evangéliuma 9, 9

Jézus távozni készül Galileából, az események előterébe egyre inkább a tanítványok lépnek. Őket küldi ki Jézus népük közé: ez nekik éppen úgy próba, mint a népnek. A küldetésnek először tartalmát ismerteti a szentíró: a tanítványok ugyanazt a mennyei megbízatást és erőt kapják, amelyet Jézus kapott az Atyától. 

Így küldetésük révén Isten fokozottan kínálja fel népének az üdvösséget. De a küldetés tartalma mellett döntő a küldetésben tanúsított magatartásuk is. 

Bot, tarisznya, útravaló, pénz, egy váltás alsóruha – mind annak a jele volna, hogy emberileg szeretnék bebiztosítani magukat. De Jézus teljesen rábízza őket népük vendégszeretetére: ezért ad nekik olyan parancsot, hogy meg ne sértsék. azt, aki tiszta szívvel vendégül látja őket. Igehirdetésük egyúttal ítélet is: akik nem fogadják be őket, azokkal minden közösséget meg kell tagadniuk. 

Ebbe a tanítványokat kibocsátó történetbe kerül bele folytatásként az uralkodó személye. Ahogy a Mester tanítása egyre terjed, úgy lesz több érdeklődő iránta.

Jézus szűkebb hazájának uralkodója, Heródes Antipás, Nagy Heródes fia és utóda, atyja halálától kezdve Kr. u. 39-ig Galilea és Perea ura, aki Keresztelő Jánost kivégeztette, felfigyel Jézus és tanítványai nyugtalanító munkásságára. Értesül arról is, hogyan vélekedik Jézusról a lakosság; de mindezek nyomán csak kérdés támad benne, feleletet nem talál rá. Hogy a választ személyes találkozás útján szeretné megkapni, az magában véve jó gondolat; de mire erre sor kerül, akkor már késő! Mikor Jézust fogva viszik hozzá, akkor döbben rá, hogy Ő nem a halálból feltámasztott Keresztelő János, hanem maga a Feltámadás és az Élet.

Krisztus most minket tanít, apostolait hozzánk küldi, hogy megtartó üzenete találhasson meg minket! Miképpen vélekedsz erről? Kinyitod-e szíved, kitárod-e karod Előtte?

Elsőves konfirmációi előkészítősök kikérdezése

Hirdetések - 2016. június 26.

- Mai istentiszteletünk alkalmával hálát adtunk Istennek a 2015/2016-os tanév áldásaiért. Együtt imádkozott a gyülekezet a gyermekekért, szülőkért és tanítókért és kérte Isten segedelmét iskoláink megartására.

- Tanévzáró istentiszteletünk alkalmával került sor az elsőéves konfirmációi előkészítőn résztvevő ifjak (Csák Albert, Csák Péter Szilveszter és Szabó Viktória) vizsgájára is.

- Örömmel hirdetjük gyülekezetünk tagjainak, hogy következő vasárnap, július 3.-án keresztelő lesz. Nagy László Zoltán és Kuhn Loletta Richárd Lukász nevű fiúgyermeke részesül a keresztség szent sákramentumában. Isten áldását kérjük a gyermek- és szüleinek életére!

- Hirdetjük gyülekezetünk asszonyainak, hogy az elkövetkező hétvégéken rendezik az alábbi programokat:

- Július 2.-án, szombaton Angyalkúton kerül sor az Aradi Református Egyházmegye Nőszövetségének találkozóra, melyen a helybeli nőszövetség zászlajának megszentelésére is sor kerül.

- Július 9.-én, szintén szombaton rendezik meg a Bihar megyei Köröskisjenő mellett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségének találkozóját. Erre a helyszínre Egyházmegyénk Aradról autóbuszt indít (az utazás várhatóan 30 lej útiköltség + 5 lej protokoll-díj lesz).

Mindkét alkalomra várunk jelentkezőket!

Ne félj, csak higgy! - tanévzáró igehirdetés

Bibliaolvasás:

"Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ő vele egyék; annakokáért bemenvén a farizeus házába, leüle enni.

És ímé a városban egy asszony aki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus házában leült enni, hoza egy alabástrom szelence drága kenetet.

És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené drága kenettel.

Mikor pedig ezt látta a farizeus, aki őt meghívta, monda magában: Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, aki őt illeti: hogy bűnös.

És felelvén Jézus, monda néki: Simon, van valami mondani valóm néked. És az monda: Mester, mondjad.

Egy hitelezőnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel, a másik pedig ötvennel.

És mikor nem volt nékik miből megadni, mind a kettőnek elengedé. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban?

Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. És Jézus monda néki: Igazán ítéltél.

És az asszonyhoz fordulván, monda Simonnak: Látod-é ez asszonyt? Bejövék a te házadba, az én lábaimnak vizet nem adál: ez pedig könnyeivel öntözé az én lábaimat, és fejének hajával törlé meg.

Engem meg nem csókolál: ez pedig az időtől fogva, hogy bejöttem, nem szünt meg az én lábaimat csókolgatni.

Olajjal az én fejemet meg nem kented: ez pedig drága kenettel kené meg az én lábaimat.

Minekokáért mondom néked: Néki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.

És monda annak: Megbocsáttattak néked a te bűneid.

És akik együtt ülének vele az asztalnál, kezdék magukban mondani: Ki ez, hogy a bűnöket is megbocsátja?

Monda pedig az asszonynak: A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel!"

Lukács evangéliuma 7, 36-50

Alapige:

"Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik."

Lukács evangéliuma 7, 36-50

"Jézus pedig, amikor ezt hallotta, így szólt: Ne félj, csak higgy, és meggyógyul." - Lukács evangéliuma 8, 50

„Egy arra utazó samaritánus pedig...” (33. vers) Az emberiség ma is ezer sebből vérzik. Nagyon sok samaritánusra van szükség. Kellenek egyházunk szeretetintézményeiben az Úrtól elhívott, odaszánt életű, felkészült és felszentelt diakónusok. Ez egyházunk jövendőjének kulcskérdése. Jézus ma is meghívja azokat, akik őt követve lehajolnak a szenvedőkhöz. Rajtunk át is szólaljon meg az Úr Jézus követésére és szolgálatára hívó szava: Jer, kövess engem!

"Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult eléje, majd hangosan azt mondta: Mi közöm hozzád, Jézus, a felséges Istennek Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!" - Lukács evangéliuma 8, 28

„Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember” (27. vers). Jézus nem hivatalos külföldi látogatásra indul a túlsó partra. Előkelőségekből álló fogadóbizottság helyett egy megszállott ember jön elébe. Azzal, hogy Jézus megszabadítja, az egész városra nagy hatást gyakorol. Imádkozzunk azért, hogy megkötözött emberek megszabaduljanak köztünk, mert az messze ható változásokat indíthat el nagyobb közösségeink életében, amelyeknek ugyancsak szükségük van szabadításra.

"Mert nincs olyan titok, amely nyilvánvalóvá ne lenne, és nincs olyan rejtett dolog, amely ki ne tudódnék, és világosságra ne jönne." - Lukács evangéliuma 8, 17

„Az én anyám és az én testvéreim azok...” (21. vers) Igazi rokonság nem képzelhető el rendszeres kapcsolattartás nélkül. Valódi bizalmi kapcsolatot feltételez az Ige befogadása és megtartása. Az Atya és a Fiú kapcsolatát alapvetően meghatározza az egymásra figyelés és a tettekben megmutatkozó szeretet. Hasonlóképpen a mi Krisztussal való „rokoni” kapcsolatunk sem lehet igazi figyelés és cselekedetek nélkül.

"Tanítványai pedig megkérdezték tőle, hogy mit jelent ez a példázat." - Lukács evangéliuma 8, 9

„...igaz és jó szívvel...” (15. vers) Nem vár könnyű sors Isten Igéjére. Sok veszélynek van kitéve az elvetett égi mag, ha csak a külső nehézségekről beszéltünk. De többszörös csoda eredménye a bő termés belső értelemben is. Jó és igaz szívvel hallgatni, megtartani, gyümölcsözni, kitartani több, mint ami házi feladatként teljesíthető. Jó földnek lenni azt jelenti, hogy átélem, mindezt csak ajándékként kaphatom meg.

"Az asszonynak pedig azt mondta: A te hited megtartott téged. Menj el békességgel!" - Lukács evangéliuma 7, 50

„...bűnös ez az asszony” (39. vers). A Jézust megkenő asszony nyilvánvalóan bűnös, prostituált, vagy legalábbis többszörösen elvált. De Krisztus előtt nemcsak az asszony bűne nyilvánvaló, hanem a farizeusé is. A farizeusnak állandó felszabadításra van szüksége abból a tudatból, hogy ha még erősebben próbál jó lenni, egyszer elég jó lesz. Ez az igyekezet állandó szorongással tölti el. Félelme a hibázástól olyan nagy, hogy az felfalja szívét, kiöli a szeretetet, a felszabadult örömöt, és ez bűn! Krisztus kész felszabadítani a bennünk élő farizeust is! Örüljünk ennek minden bűnössel együtt!

"és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?" - Lukács evangéliuma 7, 19

Keresztelő János emberi arcát látjuk, amikor kétségektől gyötörve kérdezi a börtönből: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (19. vers) Jézus jelértékű tetteire mutat, és immáron másodszor idézi Ézsaiás szavait. Ezúttal azonban a felsorolásból kimarad egy: „a szabadulást hirdessem a foglyoknak...” (Lk 4,18) Isten országának eljövetele feltartóztathatatlan, de egyelőre töredékes. A töredékességnek mi is lehetünk kárvallottjai, ezért imádkozzuk: „Jöjjön el a te országod!”

"Egy százados szolgája, akit ura nagyon megbecsült, beteg volt, és már haldoklott." - Lukács evangéliuma 7, 2

„Méltó arra, hogy megtedd ezt neki” (4. vers). E szavakkal tesznek jó bizonyságot a római századosról a város polgárai. A százados ezzel szemben vallja, hogy nem méltó Jézus figyelmére. Jézusé a hatalom, vele szemben nem lehetnek követelései. Viszonyuk a tiszt és a beosztott katona kapcsolatát idézi. A százados kérése mégis azt hirdeti, hogy a köztük lévő rangbeli távolságnál erősebb a „felettes” iránti bizalom. Rád nehezedik az Istentől való távolság átérzése? Jusson eszedbe a százados!

Ítélet, kárhoztatás, megbocsátás - igehirdetés

Bibliaolvasás:

"Dávidé. Perelj Uram a velem perlőkkel; harcolj a velem harcolókkal.

Ragadj paizst és vértet, és kelj föl segítségemre.

Szegezz dárdát és rekeszd el üldözőim útját, mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged.

Szégyen, gyalázat érje azokat, akik lelkemet keresik; vettessenek hátra és piruljanak, akik vesztemet koholják.

Legyenek olyanok, mint a polyva a szél előtt; az Úrnak angyala verdesse őket.

Legyen útjok sötét, csuszamlós, s az Úrnak angyala kergesse őket

...

Láttad, oh Uram – ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tőlem!

Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért.

Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam!

Ne mondhassák szívökben: Örülj mi lelkünk! Ne mondhassák: Elnyeltük őt!

Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, akik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa be őket, akik felfuvalkodtak ellenem.

Vigadjanak és örüljenek, akik kivánják az én igazságomat, hadd mondják mindenkor: Nagy az Úr, aki kivánja az ő szolgájának békességét.

Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsőségedet minden napon."

Zsoltárok könyve 35, 1-6 és 22-28

Check this out on Chirbit

Alapige:

"Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik."

Lukács evangéliuma 6, 37

"Ne ítéljetek, és nem ítéltettek, ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok, bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak." - Lukács evangéliuma 6, 37

Ítélet - kárhoztatás - megbocsátani tudás, három olyan állomása az ember életének, mely lépcsőfokként vezet bennünket a minőség és isteni elhivatottság teljesítésében.

Hívő embereknek fokozottan szól a figyelmeztetés: mindennap el kell döntenünk, hogy engedünk-e ítélkezésre hajló természetünknek, vagy a könyörület útján követjük a Mestert. Ha az előbbit választjuk, súlyos ítéletre számíthatunk. Ellenben ha könyörületet adunk, akkor a kegyelem „jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel” (38. vers) hull ránk. 

Ezen az úton lehetünk egyre hasonlóbbak Krisztushoz. Ezen az úton jutunk önismeretre és alázatra. Ezen az úton lesz igazán testvér a testvér.

"De jaj nektek, gazdagok, mert vigasztalásotokat már megkaptátok!" - Lukács evangéliuma 6, 24

Jézus boldogoknak nyilvánítja azokat, akiknek életére a szegénység, az éhezés, a könnyeket fakasztó bánat és az ő személyéért támadt üldözések súlya nehezedik. Nem életüknek ezek a terhei teszik őket boldoggá, hanem azért „jó nekik”, mert Jézusban eljött a Szabadító számukra, aki eddigi sorsukat visszájára fordítja: Isten országának örököseivé teszi őket, vigasztalást és örömöt ad nekik nagy bőséggel, kitaszítottakból és megvetettekből jutalmazottakká, a próféták örököstársaivá teszi őket. „Jó nekik”, mert életsorsuk olyan lelki magatartást érlel meg bennük, amely fogékonyakká teszi őket a Szabadító ajándékainak hő óhajtására és boldogító elfogadására, ellentétben azokkal, akik földi gazdagságban, anyagi javak bőségében, evilági örömök hajszolásában és emberek előtti népszerűségben keresték életük tartalmát. Ezek „elvették jutalmukat”, és Isten országa rendjében, Isten igazságossága értelmében, az ő sorsuk visszájára fordul: gazdagságukat vigasztalan élet, bővelkedésüket éhezés, örömüket sírás és szomorúság, az emberek között élvezett tekintélyüket Isten elvető ítélete, a hamis próféták sorsában való részesedés váltja fel. Ez az a sötét háttér, amely még nagyobb fénnyel ragyogtatja fel előttünk a boldogok boldogságát.

"Az egész sokaság igyekezett őt megérinteni, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított." - Lukács evangéliuma 6, 19

Jézus „...kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát” (12. vers). Az elmélyült imádságot éppen azok a körülmények segítik, amelyekből ma a legkevesebb van: egyedüllét, amikor senki sem zavar; csend, amelyben felerősödhetnek a belső hangok; elég nyugodt idő, ami nem ér véget sürgős teendők miatt. Istentől vezetett ember szeretnél lenni? Legyen helye az elmélyült imádságnak a napjaidban!

Míg Jézus elvonul, hogy csendben és békességben legyen, sokak keresik Őt. Igyekeznek megérinteni, hiszen úgy tudják, hogy akkora erő származik belőle, amely mindent meggyógyít. Sokak vannak ebben az igyekezetben, mert sokak rájöttek arra, hogy betegek. S a beteg gyógyulni akar!

"Elvesztette magát az ember, 

Mert lencsén nézi az eget, 

Megátkozza világra jöttét – 

Beteg a világ, nagy beteg…"

(Ady Endre: Karácsony – Ma tán a béke...)

"És azt mondta nekik: Az Emberfia ura a szombatnak." - Lukács evangéliuma 6, 5

„Az Emberfia ura a szombatnak” (5. vers). Van köze hozzá, és van mondanivalója róla - ezt közölte Jézus az őt kérdezőkkel. Legfontosabb, kőbe vésett vallási törvényeinket sem különíthetjük el Jézustól, nem tölthetjük be azokat Jézus nélkül. Csak az azokat elrendelő, élő Istent ismerve fogják az életet, a hitet és a mi javunkat szolgálni. Kérjük az Urat, hogy mutassa meg, hogyan szenteljük meg a nyugalom napjait!

"Az pedig felkelt, és mindent otthagyva követte őt." - Lukács evangéliuma 5, 28

Ebben az igeversben valami egészen furcsa dologgal találhatjuk szembe magunkat. És ha mára széles körben elfogadottá is lett az a tény, hogy Jézus a bűnösökkel, vámszedőkkel találkozott, akkor gondoljunk abba bele, hogy ma is - miközben hangzatos szózatokat mondunk a keresztyénség megéléséről - úgy válhatunk csak krisztuskövetőkké, ha felismerjük magunkban az ilyen bűnös embereket, világ vámszedőit, akik ma is meglepődünk azon, hogy Jézus épp minket választott ki.

Másik oldalról meg szinte most is együtt kérdezzük mai farizeusokkal és írástudókkal alkotott elit társadalmi kasztunkban, hogy „Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?” (30. vers) Az egyház jézusi útja nem a vélt tisztaság megőrzése miatti elkülönülés, hanem az átformáló közösség. Ehhez az szükséges, hogy Jézus betegeket gyógyító, bűnösöket megváltó személye legyen a középpontban, és a tanítványok is úgy ismerjék magukat, mint megváltott bűnösök, akik nem félelemmel és gyanakvással, hanem alázattal és büszke örömmel fogadják be a Jézus iránt érdeklődő, életük gyógyulását remélő embereket.

"Ő pedig, látva hitüket, így szólt: Ember, megbocsáttattak a bűneid." - Lukács evangéliuma 5, 20

Egy nap, amikor Jézus tanított, és ott ültek a farizeusok és a törvénytudók is, akik Galilea és Júdea falvaiból és Jeruzsálemből jöttek, az Úr ereje Ővele volt, hogy gyógyítson. Néhány férfi nyoszolyán (hordozható ágyon) egy béna embert hozott, és megpróbálták bevinni és Jézus elé tenni. Mivel a sokaság miatt nem találták módját, hogyan vigyék be, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn keresztül bocsátották alá ágyastul Jézus elé a középre. Ő pedig, látva hitüket, így szólt: Ember, megbocsáttattak a bűneid. (Lk. 5, 17-20)

„Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” (21 vers). A bűnbocsánat a láthatatlan Isten láthatatlan ajándéka. A Szentlélek viszi véghez az emberi lélekben. Mégis olyan nagy hatása van, mint amikor egy teljesen béna ember újra járni kezd. Felszabadít, energiát, életet ad. A megbotránkozó farizeusok még nem tudták, hogy nemcsak a megbocsátó Isten Fia, hanem egyben a büntetést elhordozó Krisztus állt előttük, és tanította őket.

Így áll meg a mai napon mielőttünk is az Úr, mert mi is mindennap Őelé vitetünk, hogy halljuk meg életet adó beszédét.

"Amikor látta ezt Simon Péter, Jézus lába elé borult, és azt mondta: Menj el tőlem, Uram, mert én bűnös ember vagyok!" - Lukács evangéliuma 5, 8

Jézus következő csodatettével a tanítványok hitét ébresztgette. Halászattal foglalkozó tanítványai megkacaghatják a Mestert, mikor azt tanácsolja nekik, hogy egész napi hiábavaló próbálkozásuk ellenére újra vessék be munkaeszközüket, a halászhálót. A második igevers tanúsága szerint ezek a halászok munkájukat már befejezettnek tekintették, elkönyvelték magukban, hogy csak ennyit lehetett fogni. Talán úgy érezték, hogy nincs értelme tovább áztatni a hálókat, mert ők tudhatták igazán, hogy halat napközben nem lehet fogni.

Jézus a tanítványok eme élettapasztalatát írja felül, mikor kéri tőlük, hogy vessék be újra hálóikat.

Péter, az első tanítvány jelzi ugyan, hogy értelmetlen dolognak tűnik, „...de a te szavadra...” (5. vers) - mondja, mégis megteszik. 

Legyünk őszinték, mint Péter, néha nehéz elhinni, hogy működik, amit Isten mond: ha kérjük, adatik, boldogok a sírók, és érdemes újra kivetni a hálókat... Legfeljebb azért hisszük el, mert Isten az, aki szól, és ő nem csap be, nem játszik velünk, és nem a levegőbe beszél. Bízzuk magunkat az ő szavára, igéire ma is!

Ugyanúgy fogunk az Úr hatalma elé borulni, mint a tanítvány, mikor találkozunk az Ő mennyei hatalmával, gondviselésével és szeretetével.

Mindenütt hirdetni Isten országát - igehirdetés

Bibliaolvasás:

"Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;

Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót;

Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!

És megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják, és a puszta városokat megújítják, és a régi nemzetségek pusztaságait.

És ott állnak az idegenek, és legeltetik juhaitokat, és a jövevények szántóitok és vincelléreitek lesznek.

Ti pedig az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és azok dicsőségével dicsekedtek.

Gyalázatotokért kettős jutalmat vesztek, és a szidalom helyett örvendenek örökségükben; ekként két részt öröklenek földükben, örökös örömük lesz.

Mert én, az Úr, a jogosságot szeretem, gyűlölöm a gazsággal szerzett ragadományt; és megadom híven jutalmukat, és örök szövetséget szerzek velök.

És ismeretes lesz magvok a népek közt, és ivadékaik a népségek között, valakik látják őket, megismerik őket, hogy ők az Úrtól megáldott magok.

Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit.

Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt."

Ézsaiás próféta könyve 61, 1-11

Check this out on Chirbit

Alapige:

"Ő (Jézus) pedig monda nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Istennek országát; mert azért küldettem."

Lukács evangéliuma 4, 43

"Ő azonban azt mondta nekik: Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert azért küldettem." - Lukács evangéliuma 4, 43

Jézus Krisztus gyógyításai rendkívüliek, Ő nem a betegséget kezeli, hanem az embert. Bűnbocsánata is így nem a bűnök kiemeléséről szól csupán, hanem azok kiirtásáról. Hasonlatos ez arra a helyzetre, mint mikor egy gyomnövényt lefújunk valami mérgező szerrel, vagy pedig gyökerestől kicibáljuk a földből.

Nem csoda, hogy Jézus csodatettei hírére „...mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét...” (40. vers) Jézus nem egy-egy betegség specialistája, hanem az egész emberi élet, a test és a lélek mindenféle bajának orvosa. Gyógyító jelenlétében megszabadultak a betegek, és felszabadultak terhük alól, akik betegeiket egészen odáig nagy áldozatokkal hordozták. 

Csakhogy egyszer ennek is vége lett. Jézusnak tovább kellett mennie, más városoknak is hirdetnie kell Isten országát.

Te még ma menj Hozzá, s Ő meggyógyít téged is!

"Majd így folytatta: Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a saját hazájában." - Lukács evangéliuma 4, 24

Jézust hazájában megvetik, hiába tárja fel szívét övéi előtt, nem fogadják be Őt. Nem kell nekik a próféta, kinek nincs mása, az áldott orvos, a megváltó, mert túl jól ismerik.
Szokásai olyanok, mint amilyené kéne válniuk a mi rendszertelen életünkben. Ő  „...szokása szerint bement szombaton a zsinagógába” - olvassuk a 16. igeversben.
Nekünk vannak jó és rossz szokásaink, olyanok, amelyeket el kellene hagyjunk, és olyanok, amelyeket tovább kellene vinni. Az Úr Jézus Krisztus szokása arra buzdít, hogy legyenek olyan szokásaink, amelyekkel nem hozunk szégyent az ő nevére, a gyülekezeti közösség, a bibliaolvasás és az imádság ne maradjanak el életvitelünkből!

"Ezzel az ördög minden kísértését elvégezte, és egy időre eltávozott tőle." - Lukács evangéliuma 4, 13

Jézust „negyven napon át ...kísértette az ördög” (2. vers). A megkísértés története figyelmeztetés számunkra: Megváltónkat, aki valóságos ember és valóságos Isten (HK 47.), megkísértette az ördög. Mennyivel inkább el akar távolítani bennünket, embereket Istentől. Három érzékeny ponton támad: az egyik a testi szükségek területe (3), a másik az Isten nélküli meggazdagodás és a mások fölötti uralkodás lehetősége (5-6), a harmadik pedig az emberi elismerés és dicséret (9). Imádkozzunk, hogy kísértéseinkben ő legyen mellettünk, és adjon győzelmet!

"és leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm!" - Lukács evangéliuma 3, 22

Egy mennyei bizonyságtétel áll előttünk ma: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm” (22. vers). A mennyei Atya tesz bizonyságot szeretett Fiáról, aki szent, tökéletes és igaz, aki azért jött, hogy az ő tökéletes elégtétele, igazsága és szentsége a miénk legyen a megváltásban ingyen, kegyelemből hit által (HK 60.). Gyönyörködjünk mi is a Fiúban, és legyen a mi ajkunkon is a róla szóló bizonyságtétel, mert helyettünk és érettünk szenvedett és halt meg!

"És mindenki meglátja az Isten szabadítását." - Lukács evangéliuma 3, 6

A büszkeség, a gőg nyomja rá bélyegét a mai társadalomra, sokan inkább arra törekednek, hogy megalázzák embertársaikat, és Isten előtt sem akarnak alázatban járni. Igénkben az alázat példaképe áll előttünk Keresztelő János személyében, aki így tesz bizonyságot Jézusról: „...eljön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam” (16). Szükségünk van arra, hogy Isten előtt megalázzuk magunkat, hogy Urunkat alázattal kövessük, és egymást különbnek tartsuk magunknál (Fil 2,3).

"De ők nem értették ezt a beszédet, amit nekik mondott." - Lukács evangéliuma 2, 50

Jézus gyermekkoráról nagyon keveset tudunk. Születésének körülményeit, csodás voltát és viszontagságait az evangéliumok első fejezetei eléggé bőven beszélik el (bár az igazán kíváncsi ember még többet szeretne tudni Isten testtélételének megmagyarázhatatlan dolgairól), de felnőtté válásáig csupán egyetlen történetet jegyeztek fel az evangéliumok: azt, amikor tizenkét éves korában, szülei Jeruzsálembe viszik a gyermek Jézust.

Hazafele menet a városból, hiába keresik a velük együtt utazók között, a gyermek Jézust nem találják meg. Mikor a városba visszamennek szülei - legnagyobb csodálkozásukra - Jézust a templomban találják meg, amint tanítóemberek között ült, beszélgetett velük, kérdezgette őket. A számonkérés után a gyermek Jézus így válaszol földi szüleinek: "Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?"
A történet ma is úgy áll előttem, mint egy szemléltetése a Megváltónak, arra nézve, hogy Ő nem azoknak tartozik elszámolással, akik e földi világban körülövezik Őt. 

Kamaszkorban - mostmár látom, hogy épp tizenkétévesen - jelentkezik a gyermekekben ez a makacs ellenállás a szülőkkel szemben. Amikor semmi sem úgy jó, ahogyan mondják, mindent ki kell próbálni, saját bőrükön. 

Azonban belegondolva ebbe a bibliai történetbe mégis mást is lehet látni. A kamaszkorú Jézus, a mi Urunk tizenkét évesen is az engedelmesség tökéletes példaképe. Nagyon fontos számára a mennyei Atyával való közösség: „Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (49 vers). Ugyanakkor engedelmes földi szüleinek is: „...elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik” (51 vers). A mai ifjúságnak is példaképe: lehet nagyon fiatalon is a mennyei Atyára figyelni, és nem szégyen a szülőknek engedelmeskedni. 

Imádkozzunk azért, hogy sokan válasszák az engedelmesség útját!

"Békesség neked! Mindarra, amiben csak szűkölködsz, nekem lesz gondom. " - Bírák könyve 19, 20

Egy lévita ember, aki Efraim hegyénél jövevényként él, elbocsátotta másodfeleségét (nem teljesjogú házastársát) paráznaság okán. Az asszony visszament apjához a júődeai Betlehembe. Aztán megbánta tettét, és megbocsátott az asszonynak. Elment tehát Betlehembe visszahívni őt. Ott apósa, a nő apja sokáig marasztalta, remélve, hogy lányával maradhat, és ott fognak megállapodni, de hosszas marasztalás után, a lévita rászánja magát az útra. Este indul el másodfeleségével és két szamarával, de tudja, hogy a városok közötti pusztaságban nem szolgáltathatja ki magát és a vele lévőket az útonállók veszélyeztetésének. Ezért helyet és alkalmat keres, hogy egy város védett területén töltsék az éjszakát.

Jebúsz, a későbbi Jeruzsálem nem jöhetett számításba, mert ott nem Izráel fiai laktak, de Gibeában találtak egy mezőről érkező embert, aki szállást, egyúttal menedéket adott az átutazóknak.

Az ő szavai vannak leírva mai igénkbe: "Békesség neked! Mindarra, amiben csak szűkölködsz, nekem lesz gondom. " 

Ezeket mondja ma nekünk is Isten. Nekünk, akik átutazók vagyunk ebben a földi életben.

Ha békességet lelünk, akkor Ő ügyel arra, hogy minden felől, amiben szükséget látunk, kielégíttessünk. Nem lényegtelen a történet főszereplőjének, a lévitának a magatartása sem: ő megbocsátott másodfeleségének, elfogadta Isten vezető tanácsát. Tegyünk mi is így! Bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek, és a mi mennyei Atyánk is megbocsát minékünk - így gyermekeivé lehetünk, lelki örökségünk, békességünk lesz!

Istennek békessége töltse be életünket! - igehirdetés

Bibliaolvasás:

"Ebben az időben nem volt király Izráelben, és ezekben a napokban keresett a Dán nemzetsége magának örökséget, ahol lakjék, mert nem jutott néki mind ez ideig az Izráel törzsei között osztályrész.

És elküldöttek a Dán fiai az ő házoknépe közül öt férfiút, vitéz férfiakat a magok határaikból, Córából és Estháolból, hogy kémleljék ki és nézzék meg jól a földet, és mondának nékik: Menjetek el, kémleljétek ki a földet. És elérkeztek az Efraim hegyéhez, a Míka házához, és ott megháltak.

Mikor a Míka házánál voltak, megismerték az ifjú Lévitának hangját, és hozzá mentek, és mondának néki: Ki hozott téged ide? Mit csinálsz itt, és mi járatban vagy?

Ő pedig monda nékik: Ezt meg ezt cselekedte velem Míka, és megfogadott engem, és papjává lettem.

És mondának néki: Kérdezd meg Istentől, hogy hadd tudjuk meg, ha szerencsés lesz-é a mi útunk, amelyen járunk?

És monda nékik a pap: Menjetek el békességgel; a ti útatok, amelyen jártok, az Úr előtt van.

És elment az öt férfiú, és Laisba jutott, és látták a népet, amely benne volt, hogy minden félelem nélkül lakik, a Sidonbeliek szokása szerint él csendesen és bátorságosan, és nincs senki, aki őket bántaná az országban, vagy úr volna felettök, és távol vannak a sidoniaktól, és nincs senkivel semmi dolguk.

És mikor visszatértek atyjokfiaihoz Córába és Estháolba, és kérdezték tőlök az ő atyjokfiai: Mi jóval jártatok?

Mondának: Keljetek fel, és menjünk fel ellenök, mert láttuk a földet, hogy ímé igen jó, és ti veszteg ültök? ne legyetek restek a menetelre, hogy elmenjetek elfoglalni azt a földet.

Ha elmentek, biztonságban élő néphez mentek, és a tartomány tágas; mert Isten kezetekbe adta azt a helyet, ahol semmiben sincs hiány, ami csak a földön van."

Bírák könyve 18, 1-10

Check this out on Chirbit

Alapige:

"És monda nékik a pap: Menjetek el békességgel; a ti útatok, amelyen jártok, az Úr előtt van."

Bírák könyve 18, 6

"A pap ezt felelte nekik: Menjetek el békességgel. Gondja van az ÚRnak arra az útra, amelyen jártok." - Bírák könyve 18, 6

A római katolikus szentmise egyik záróformulája jut eszembe elsőbben erről az igéről, mikor a pap a gyülekezetnek mondja: menjetek békével! Megható volt számomra, mikor a baráti kézfogásban kibontakozó üdvözlést beépítve láttam a szentmise liturgiájába, s azt az isteni békesség kiáradásának áldása zárta le.

Mai igeversünkben az Úr mondja nekünk a pap által, hogy menjetek el békességgel, mert az Úrnak gondja van azzal az úttal, amelyen járunk. Tudom, hogy ez az életünk útja, amelyre tényleg nagy gondot visel az Isten. Nemcsak megmutatta nekünk életünk kezdetén, hanem végigvezet azon, míg megérkezünk Hozzá!

Ebben a történetben egy lévita életútját látjuk. Ő saját szülőhelyéről egy szolgálatra hívó szóra a Míka házához kerül, papi szolgálatra. Feladata az, hogy Isten akaratát, üzenetét közvetítse a ház népe számára, s egyúttal az ottaniak óhaját, kéréseit, áldozataikban megmutatkozó hálájukat vigye az Úr elé.

Mikor idegen - számára mégis ismerős - emberek jönnek hozzá azzal a kéréssel, hogy az Úr tanácsát mondja el nekik, ő csak annyit tud mondani, amennyit az Úr üzen: Menjetek békességgel az Úrnak gondja van a ti utatokra! S üzenete nyomán Dán nemzetsége elfoglalja helyét, melyet az Úr szánt számára.

Ugyanígy üzen nekünk is az Úr, az Ő választottai által. Bennünket szólít meg személyesen, de mindenkinek ezt mondja: gondom van életutadra!

Adja a mindenható Isten, hogy meghalljuk az üzenetet, melyet mindenkinek a saját személyére szab, és választott emberei által mond el. Szívünk teljen meg az Ő békességével, amely minden értelmet felülír, és az uralkodjon a mi szívünkben, s vezessen bennünket Hozzá!

"Abban az időben nem volt király Izráelben, és mindenki azt cselekedte, ami jónak tűnt a maga szemében." - Bírák könyve 17, 6

Olyan időkről beszél a mai igevers, amelyben nincsen király, azaz nincs vezető Izráelben. Ha egy közösségnek nincs olyan embere, akire felnéznének, akiben megbíznának, aki szavára hallgatni lehet, akkor az a helyzet anarhiába, teljes sorvadásba vezethet. Ez az igevers is azt mondja, hogy a király hiánya Izráelben azt eredményezte, hogy mindenki azt tette, amit jónak látott.

Emberi érdekeinket azonban sajnos sosem a közösség érdekeinek szempontjából fogalmazzuk meg, hanem elsősorban saját magunk személyét hozzuk előtérbe, és önnön vágyaink eléréséért a másik emberen befolyást gyakorlunk, hogy ő is vágyja azt, amit mi.

Nem régi történet ez a Szentírásból - velünk nap, mint nap megtörténik.

Ha beleolvasunk ebbe a történetbe, akkor az előzményekről és a következményekről is értesülhetünk. Egy Míka nevű ember bevallja anyjának, hogy egy jelentős összeg, amelyet az keres, nála van. Megtudja tőle hogy azzal a vagyonnal az anya az Úrnak akart áldozatot bemutatni, általa Neki akarta szentelni a fiát.

Alapja lett ez a vagyon egy házi oltárnak, ott az Efraim hegy lábánál. Kétszáz ezüstből az ötvös bálványt öntött, s az ott volt Míka házi oltáránál.

Ma is épülnek ilyen házi oltárok. Egy-egy bűnvallás nyomán, vagy pusztán tetszelgésből, vagy abból az emberi vágyból, hogy tiszteletet megbecsülést vívjon ki magának valaki. Gombamód szaporodnak az istenházak (nem faluhelyen, vagy városon, hanem egy-egy birtokon, szép kertben), csak az Istent ismerő emberek hiányoznak ezekből.

Mindenki azt cselekszi most is, amit jónak lát... közben pedig élete a folytonos kiútkeresésről szól.

Ne éljünk ilyen anarhiába, és ne teremtsünk magunknak házi bálványokat saját igényeink szerint. Mert van egy Istenünk, Aki él, Aki ért és Aki éltet minket. Törekedjünk Őt megismerni, szeretni és tisztelni, Ő a mi erősségünk egész életünk során!

"Ekkor Sámson az ÚRhoz kiáltott, és ezt mondta: Uram Isten, kérlek, emlékezzél meg rólam, és erősíts meg engem csak még ez egyszer, ó, Istenem! Hadd álljak bosszút a filiszteusokon szemem világáért!" - Bírák könyve 16, 28

Manapság egyre több olyan történetről hallunk, melyek hasonlítanak erre a bibliai eseményre. Emlékezzünk vissza azokra a hírekre, melyek öngyilkos merényletekről szóltak. Még ha nem is érintettek bennünket közvetlenül, mégis rettegést és félelmet keltettek bennünk, és sok időre befolyásolják életünket.

Sámson ama nagy tette, melyben a rajta mulató filiszteusokra roppantotta azt a nagy épületet ahová mulatni jöttek össze, egy ugyanilyen merénylet volt. Abban az időben stadionok, repülőterek, bevásárlóközpontok vagy szállodák helyett ilyen helyen lehetett elérni azt az egész világot megbénító hatást, melyet Sámson tette hirdetett.

Sokszor kérdezzük magunktól és egymástól, hogy Isten miért engedi meg az ilyet - s válaszként a keresztyén ember csak azt tudja mondani: ez az Ő akarata - legyen meg a Te akaratod! De azt is tudjuk, hogy az Isten nem az ember pusztulását akarja, hanem azt, hogy a bűntől megszabaduljon mindenki.

Sámsont, Izráel bíráját sorozatos sértések érik az emberek részéről. Előbb menyasszonyát adja oda apósa a vőfélynek, majd szerelme árulja el erejének titkát, az övéi megkötözik és kiszolgáltatják az ellenségnek, lenyírják a haját, megvakítják. Mindeközben nemcsak a maga igazságát tudja, hanem azt is, hogy az Úr ereje vele van. 

Engedi, hogy megkötözzék, belenyugszik abba, hogy kigúnyolják, mert érzi azt, hogy ezen szerencsétlenségek árán, ő hitelesebben tudja hirdetni az Isten erejét és hatalmát.

Amikor eljön az a végzetes nap, melyen háromezer ember előtt akarták táncoltatni, ő az Úrhoz kiáltott: "Uram Isten, kérlek, emlékezzél meg rólam, és erősíts meg engem csak még ez egyszer, ó, Istenem! Hadd álljak bosszút a filiszteusokon szemem világáért!"

A bosszú nem jó tanácsadó - mikor erről keresztyén emberként gondolkodunk, akkor el kell ismerjük Isten hatalmát. Őrá kell hagynunk sérelmeink orvoslását, a bosszúállást.

Minden bizonnyal Sámson tettén keresztül maga Isten állt bosszút a népén elkövetett megaláztatásokért. 

A történet szerint Sámson kérte, hogy megtámaszkodhasson az épületet tartó két kőoszlopban. Azt teljes erőből kidöntötte, az épület pedig összeroskadt, maga alá temetve Sámsont és az összes vele lévőt.

Megtörténik a nagy bumm! - utána pedig sokat beszélnek. Miről? Isten erejéről, igazságáról, arról, hogy egyedül Ő áll a történések mögött.

Sok hasonló dologról hallunk mostanában. Vajon észrevettük, hogy Isten irányítja a világot hatalmánál és igazságánál fogva? Ő nem a mi vesztünket akarja, hanem azt, hogy megtisztuljunk.

Romba dőlt világunkban csak abban reménykedhetünk, hogy életünkbe jön majd Valaki, aki azt új alapokra helyezi, és értéket épít rá!

Áprily Lajos írja egyik Trianon utáni versében a következőket:

"De túl romon, ha perce jön csodáknak,

a mély megkondul mintha vallana

s a bolt alól harangtisztán kicsendül

s magasra száll az ember dallama." (Vallomás)

"Delila akkor ezt mondta Sámsonnak: Íme, rászedtél, és hamis dolgot mondtál nekem. Most igazán mondd meg, hogy mivel lehet megkötözni téged!" - Bírák könyve 16, 10

Sámson és Delila szerelmi története az ellentéteken túlmutató áldozatvállalásról, őszinteségen alapuló védtelenségről,  valamint arról szól, hogy az Úr mindenben - jóban rosszban egyaránt - érvényesíti akaratát. Ez az Ő akaratának cselekvése tehet bárkit naggyá, emberré.

A mai történet szerint Sámson Gázában beleszeretett egy parázna nőbe és bement hozzá. A filiszteusok észrevették és lesben álltak, hogyha kijön a házból, megölik. A keleti vendégjog szokásokból érthető, hogy miért nem törtek rá a házban. Sámson észre veszi a filiszteusok szándékát, figyelmüket elkerülve eltávozik a házból és Gáza városának a várkapuját kitépi sarkaiból és zárából, és felviszi egy kb. 60 km távolságban levő hegytetőre, Hebronnal szembe.

A filiszteus nőkkel való kapcsolata végül is vesztére lesz Sámsonnak. A filiszteusok fejedelmei (valószínűleg az öt város fejedelme) ajánlatot tesznek Delilának, melyben 1100 ezüst pénzt ígérnek neki, ha segít megtudni Sámson erejének titkát, és ezzel lefegyverezi a rettegett ellenséget. Delilában nagyobb a pénz szerelme, mint Sámson iránt érzett szeretete, ezért mindent megtesz Sámson titkának kikutatására. 

Sámson Delila kérdésére három ízben is félrevezető dolgokat mond ereje forrásáról. A még nyers és használatlan kötelek azzal a mágikus hittel állanak kapcsolatban, hogy még különös életerő van bennük. Ezért látszik valószínűnek Delila előtt Sámson vallomása. Sámson azonban minden kötelet széttép, és a szövőszékhez szegezett hajfürtjeit is kiszabadítja. Sámson a szövőszék mellett aludt, a szövőszék a „zugolyszegek” segítségével a földhöz volt erősítve. Delila méltán hihette, hogy a szövőszéken levő vászonba beleszőtt hajfürtőknél fogva Sámson a ráleselkedők könnyű zsákmánya lesz. A hetes szám szent szám, egyben varázsszám is, amelyet megtudva azt hitte Delila, hogy Sámson titkának birtokába jutott.

Sámson végül is enged Delila állandó unszolásának és elárulja názir voltának titkát. Istentől kapott ereje könnyelmű kiszolgáltatásával olyanná lett „mint bármelyik más ember” (17. vers), azaz mint bármelyik közönséges. 

Sámson erejének is van határa. Ereje addig marad meg, amíg ő maga hű marad erejének forrásához, teremtő és szolgálatra elhívó Istenéhez, és ennek az Istennek a parancsához. Sámson kiszolgáltatta titkát, Istenhez való kapcsolatának jelképét. 

Ekkor a filiszteusok elfogják, kiszúrják a szemét, leviszik Gázába, régi győzelmének színhelyére, és ott, a börtönben malmot kell hajtania, azaz rabszolga és női munkát végeznie bilincsbe verve. Ennél mélyebb megaláztatás a hős férfit nem érhette.

A 22. versben rövid megjegyzés történik Sámson növekvő hajára. Sámson hőstetteinek sora még nem zárult le. A megjegyzés sejteti, hogy újabb veszély közeledik a filiszteusokra. 

Nemcsak Sámson haja,vagy azzal együtt ereje, hanem a feszültség is növekszik.

Napról napra változik az ember Sámson hőssé. A mi hitünk is egyre erősebb lehet, ahogyan közeledünk Isten titkainak megértéséhez. De valóban közeledünk? Kérdezhetnénk Delilával együtt az Úrtól: "Most igazán, mivel lehet megfogni Téged?"

"Ezt mondta Sámson: Egy szamár állcsontjával seregeket seregre, egy szamár állcsontjával ezer férfit vertem le." - Bírák könyve 15, 16

"Egy szamár állcsontjával seregeket seregre, 

egy szamár állcsontjával ezer férfit vertem le."

Mintha régi balladát olvasnánk, abból egy mottót, és megkapnánk olvasmányainkban egy helynek az eredetét, mondáját. Valahogy úgy mesélték el nekem gyermekkoromban a szülőfalum határában álló Béla-vára és Pontoskő eredetét is, mint ahogyan ebben a bibliai fejezetben találjuk leírva az Állcsont-magaslat (17. vers) és a Kiáltó-forrás (19. vers) történetét.

Sámson házassága úgynevezett sadika-házasság lehetett, amelyben az asszony az apa házánál marad. Ezért Sámson részéről magától értetődőnek látszik, hogy haragja elmúltával visszamegy apósa házához. Ő tudja, amit a filiszteusok még nem tudnak, hogy neki nincs oka félelemre a filiszteusok között sem. A békülést a magával vitt kecskegödölyével akarja egyengetni. Sámsont azonban apósa nem engedi „bemenni” a feleségéhez, sőt tudtára adja, hogy le kell mondania az asszonyról, mert az már más férfi, a lakodalmas vőfély felesége lett. Az apósa félelmében felajánlja az asszony húgát. Sámson azonban nem fogadja el az ajánlatot, mert érzi, hogy méltánytalanság történt vele. Nemcsak anyagi kár érte, hiszen tetemes összeget kellett fizetnie feleségéért, hanem gúnyt űztek belőle azzal, hogy a vőfélyhez adták feleségül. Hiszen éppen a „vőlegény barátjának” lett volna a kötelessége, hogy a menyasszonyra vigyázzon és a vőlegényhez vezesse. Sámson nagy haragra gerjedt, és úgy gondolta, hogy most már méltán áll bosszút a filiszteusokon.Kegyetlen tréfát eszel ki. A farkukkal összekötözött rókák közé égő tűzcsóvákat köt és az állatokat a filiszteusok gabonatábláiba, szőlőibe és olajligeteibe engedi. Mivel éppen aratás ideje van (május–június hónap Palesztinában), a kár igen nagy, különösen a gabonában. A farkuknál összekötözött állatok két ellenkező irányba igyekeztek, útirányukat nem lehetett kiszámítani, szinte lehetetlen volt elfogni őket és védekezni a tűzvész ellen. A falubeliek a kor szokása szerint a tettes családján álltak bosszút, akkor is, ha azok nem voltak közvetlen okai a történteknek. Megégetik Sámson apósát és feleségét, akik végső fokon a szerencsétlenség okozói voltak, amiért csúfot űztek Sámsonból. 

A filiszteusok eme tette újabb bosszút vált ki Sámson részéről. Sámson apósa és jog szerinti felesége elpusztításáért „válluktól a tomporukig elverte” a gyilkosokat. Ezek után Sámson egy nehezen hozzáférhető barlangban, az etámi sziklahasadékban lakott, hogy megmeneküljön a filiszteusok dühétől. 

A filiszteusok Sámson kiszolgáltatását kérik, az izraelitáktól. A filiszteus uralom fölényét mutatja, hogy az izraeliták ellentmondás nélkül készek engedni a filiszteusok kívánságának. Háromezer izraelita férfi indul el Sámson elfogására. Sámson ellenkezés nélkül megadja magát, azonban egy feltétellel, ha honfitársai nem ölik meg, csak megkötözik. Amikor annak a helynek a közelbe értek, ahol a filiszteusok várták Sámson kiadatását, és diadalordítással fogadták a Sámsont hozó izraelitákat, Sámsont „megszállta az Úr Lelke” és a kötelékek úgy pattantak le róla, mint ahogyan a lenrost a tűzben szétmállik. Egy ki nem száradt, azaz friss szamárállkapoccsal, amelyet Sámson éppen kéznél talált, ezer filiszteust ölt meg. 

Sámson győzelmét ebben a versben foglalja össze (16 vers). A helyet, ahol ezt a győzelmet aratta „Rámat-Lehinek” (állkapocs-magaslat) nevezte el. A rettenetes harc után Sámsonon halálos szomjúság vett erőt. Víz azonban nem volt a környéken. Isten ekkor azzal mutatta meg szabadító hatalmát, hogy forrást fakasztott szolgájának. Sámson ezt a forrást „Én-Hakkóré”-nak (kiáltó-forrás) nevezte, mert az Úrhoz kiáltott és meghallgatta. 

Adja az Isten, hogy a mi életünkben is meglegyenek az ilyen emlékhelyek, emlékképek, melyek mindig elevenen tartják emlékezetünkben az Úr gondviselő jelenlétét közöttünk!