A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bélzerind. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bélzerind. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 3., vasárnap

Az én igém, mint a tűz - igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"Ezt mondja a Seregek Ura: Ne hallgassátok azoknak a prófétáknak szavait, akik néktek prófétálnak, elbolondítanak titeket: az ő szívöknek látását szólják, nem az Úr szájából valót.
Szüntelen ezt mondják azoknak, akik megvetnek engem: Azt mondta az Úr: Békességetek lesz néktek és mindenkinek, aki az ő szívének keménysége szerint jár; ezt mondák: Nem jő ti reátok veszedelem!
Mert ki állott az Úr tanácsában, és ki látta és hallotta az ő igéjét? Ki figyelmezett az ő igéjére és hallotta azt?
Ímé, az Úrnak szélvésze nagy haraggal kitör, és a hitetlenek fejére forgószél zúdul.
Nem szünik meg az Úrnak haragja, míg meg nem valósítja és míg be nem teljesíti szívének gondolatait; az utolsó napokban értitek meg e dolog értelmét.
Nem küldöttem e prófétákat, de ők futottak, nem szólottam nékik, mégis prófétáltak.
Ha tanácsomban állottak volna, akkor az én igéimet hirdették volna az én népemnek, és eltérítették volna őket az ő gonosz útaikról, és az ő cselekedetöknek gonoszságától.
Csak a közelben vagyok-é én Isten? azt mondja az Úr, és nem vagyok-é Isten a messzeségben is?
Vajjon elrejtőzhetik-é valaki a rejtekhelyeken, hogy én ne lássam őt? azt mondja az Úr, vajjon nem töltöm-é én be a mennyet és a földet? azt mondja az Úr.
Hallottam, amit a próféták mondanak, akik hazugságot prófétálnak az én nevemben, mondván: Álmot láttam, álmot láttam.
Meddig lesz ez a hazugságot prófétáló próféták szívében, akik az ő szívök csalárdságát prófétálják?
Akik el akarják az én népemmel felejtetni az én nevemet az ő álmaikkal, amelyeket egymásnak beszélnek, miképpen az ő atyáik elfeledkeztek az én nevemről a Baálért?
A próféta, aki álomlátó, beszéljen álmot; akinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr.
Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pőröly?"
Jeremiás 23, 16-29

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pőröly?"
Jeremiás 23, 16-29

2018. május 27., vasárnap

Áldott legyen az Isten! - szentháromságvasárnapi igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban,
Aszerint, amint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által,
Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint,
Kegyelme dicsőségének magasztalására, amelylyel megajándékozott minket ama Szerelmesben,
Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.
Melyet nagy bőséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel,
Megismertetvén velünk az Ő akaratjának titkát az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában,
Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak;
Ő benne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleve-elvégezése szerint, aki mindent az ő akaratjának tanácsából cselekszik,
Hogy legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének, akik előre reménykedtünk a Krisztusban:
Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével,
Aki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására."
Efézus 1, 3-14

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban."
Efézus 1, 3

2018. május 18., péntek

Aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megmenekül - bűnbánati igehirdetés Bélzerénden

Alapige:
"És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.
Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet.
És csodajeleket mutatok az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat.
A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja.
De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megigérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhí az Úr!"
Jóel 2, 28-32

Check this out on Chirbit

Szívükbe írom - bűnbánati igehirdetés Bélzerénden

Alapige:
"Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.
Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr.
Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.
És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem."
Jeremiás 31, 31-34

Check this out on Chirbit

2018. május 13., vasárnap

Konfirmációi istentisztelet Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"Dávidé. Hozzád emelem, Uram, lelkemet!
Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg; ne örüljenek rajtam ellenségeim.
Senki se szégyenüljön meg, aki téged vár; szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled.
Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem.
Vezess engem a te igazságodban és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged.
Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak.
Ifjúságomnak vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!
Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket.
Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat.
Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják.
A te nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az.
Kicsoda az, aki féli az Urat? Megmutatja annak az útat, amelyet válasszon.
Annak lelke megmarad a jóban, és magzatja örökli a földet.
Az Úr bizodalmas az őt félőkhöz, és szövetségével oktatja őket.
Szemeim mindenha az Úrra néznek, mert ő húzza ki a tőrből lábamat.
Tekints reám és könyörülj rajtam, mert árva és szegény vagyok.
Eláradtak szívemnek szorongásai, nyomorúságaimból szabadíts meg engem.
Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet; bocsásd meg minden bűnömet.
Lásd meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, és gyilkos gyűlölséggel gyűlölnek engem.
Őrizd meg lelkemet és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam.
Ártatlanság és becsület védelmezzenek meg engem, mert téged várlak.
Mentsd ki, Isten, Izráelt minden bajából."
Zsoltárok könyve 25, 1-22

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által."
Rómabeliekhez írt levél 5, 1









2018. május 10., csütörtök

Van, volt és eljövendő - igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem:
Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva.
Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdék őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?
Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.
Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.
És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől.
És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,
Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.
Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyről, mely hívatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre.
És mikor bementek, felmenének a felsőházba, ahol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.
Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az ő atyjafiaival együtt."
Apostolok Cselekedetei 1, 4-14

Check this out on Chirbit
Alapige:
"János a hét gyülekezetnek, amely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, aki vala és aki eljövendő; és a hét lélektől, amely az ő királyiszéke előtt van,
És a Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által,
És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.
Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még akik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.
Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható."
Jelenések 1, 4-8

2017. december 25., hétfő

Hogyan keressük Krisztust - Igehirdetés és úrvacsoraosztás Karácsony 1. napján Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:
Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.
Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.
És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie?
Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:
És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.
Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét.
És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.
Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük megy vala mindaddig, amíg odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala.
És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.
És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.
És mivel álomban meginttettek, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, más úton térének vissza hazájokba."
Máté evangéliuma 2, 1-12

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést;
Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is;
Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele.
És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek."
Kolossé 3, 12-15


Check this out on Chirbit
Úrvacsora szereztetési igéje:
"Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,
És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.
Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,
Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét."
Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 11, 23-29

2017. október 29., vasárnap

Reformációi istentisztelet Bélzerénden

Bibliaolvasás: 
"És lőn az Úrnak szava énhozzám, mondván:
Embernek fia! pártos ház közepette lakol, kiknek szemeik vannak a látásra, de nem látnak, füleik vannak a hallásra, de nem hallanak, mert ők pártos ház.
És te, embernek fia, készíts magadnak vándorútra való eszközöket, és vándorolj ki nappal szemeik előtt, és vándorolj ki helyedről más helyre szemök láttára; talán meglátják! mert ők pártos ház.
És vidd ki eszközeidet, úgy, mint vándorútra való eszközöket, nappal szemök láttára, te pedig menj ki estve szemök láttára, úgy ahogy a vándorok szoktak.
Szemök láttára lyukaszd át a falat, és azon át vidd ki.
Szemök láttára emeld válladra, a sötétben vidd ki, orcádat fedd be, hogy ne lásd a földet, mert csodajelül rendeltelek az Izráel házának.
Úgy cselekedtem azért, amint parancsolva vala nékem; eszközeimet kihordám nappal, mint vándorútra való eszközöket, és este átlyukasztám a falat kezemmel; a sötétben kivivém, vállamra emelém szemök láttára.
És lőn az Úr beszéde én hozzám reggel, mondván:
Embernek fia! Nem mondta-é néked Izráel háza, ez a pártos ház: mit cselekszel?
Mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: a fejedelemnek szól ez a prófécia, ki Jeruzsálemben van, és Izráel egész házának, amely ott lakozik.
Mondjad: Én csodajeletek vagyok; amint én cselekedtem, úgy történik velök: fogságba, rabságra mennek.
És a fejedelem, ki közöttök van, vállát megrakván a sötétben, kimegyen; a falat átlyukasztják, hogy így vigyék ki őt, orcáit befedi, hogy ne lássa szemeivel épen ő a földet.
És kiterjesztem hálómat ellene, és megfogatik varsámban, és elviszem őt Bábelbe a Káldeusok földére, de azt nem fogja látni, és ott fog meghalni.
És mindeneket, kik körülte vannak az ő segítségére, és minden seregeit szélnek szórom mindenfelé, és kardot vonok utánok.
És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eloszlatom őket a pogányok közé, és szétszórom őket a tartományokba.
De meghagyok közülök kevés férfiakat a fegyvertől, éhségtől s döghaláltól, hogy elbeszéljék minden útálatosságukat a pogányok közt, akik közé mennek, s hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Embernek fia! kenyeredet rettegéssel egyed, és vizedet reszketéssel és félelemmel igyad.
És szólj a föld népének: Ezt mondja az Úr Isten Jeruzsálem lakóiról, Izráel földjéről: kenyeröket félelemmel eszik és vizöket ájulással isszák, hogy pusztaságra vetkőzzék földje bőségéből minden lakói álnoksága miatt.
És a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr."
Ezékiel könyve 12, 1-20
Alapige:
"Embernek fia! kenyeredet rettegéssel egyed, és vizedet reszketéssel és félelemmel igyad.
És szólj a föld népének: Ezt mondja az Úr Isten Jeruzsálem lakóiról, Izráel földjéről: kenyeröket félelemmel eszik és vizöket ájulással isszák, hogy pusztaságra vetkőzzék földje bőségéből minden lakói álnoksága miatt.
És a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr."
Ezékiel könyve 12, 1-20

2017. október 8., vasárnap

Légy bölcs fiam, és vidámítsd meg az én szívemet! - igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"Monda pedig: Egy embernek vala két fia;
És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont.
Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.
Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni.
Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.
És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, amit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.
Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!
Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.
És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!
És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.
És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam !
Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!
És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk."
Lukács evangéliuma 15, 11-23

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Légy bölcs fiam, és vídámítsd meg az én szívemet."
Példabeszédek 27, 11a

2017. szeptember 24., vasárnap

Jézusban hinni - igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.
Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést.
Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható:
Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk. A napnak csinált bennök sátort.
Olyan ez, mint egy vőlegény, aki az ő ágyasházából jön ki; örvend, mint egy hős, hogy futhatja a pályát.
Kijövetele az ég egyik szélétől s forgása a másik széléig; és nincs semmi, ami elrejtőzhetnék hevétől.
Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az Úrnak bizonyságtétele biztos, bölcscsé teszi az együgyűt.
Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket.
Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké; az Úrnak ítéletei változhatatlanok s mindenestől fogva igazságosak.
Kivánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is; és édesebbek a méznél, még a színméznél is.
Szolgádat is intik azok; aki megtartja azokat, nagy jutalma van.
Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet.
Tartsd távol a te szolgádat a szándékosoktól; ne uralkodjanak rajtam; akkor ártatlan leszek, és tiszta leszek, sok vétektől.
Legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az én szívem gondolatai előtted, legyenek, oh Uram, kősziklám és megváltóm."
Zsoltárok könyve 19, 1-15

Check this out on Chirbit
Alapige:
"És sokan hivének ott (Jézusban) ő benne."
János evangéliuma 10, 42

2017. szeptember 3., vasárnap

Gyászjelentés: Gyarmati József (58)

Virrasztási ige:
"Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek.
Az élet több, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet.
Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem csűrük; és az Isten eltartja őket: mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál?
Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal?
Annakokáért ha ami legkisebb dolog, azt sem tehetitek, mit aggodalmaskodtok a többi felől?
Tekintsétek meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy.
Ha pedig a füvet, mely ma a mezőn van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek!
Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek.
Mert mind ezeket a világi pogányok kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre.
Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.
Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.
Adjátok el amitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti.
Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is."
Lukács evangéliuma 12, 22-34

Check this out on Chirbit
Temetési ige:
"Az élet több, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet."
Lukács evangéliuma 12, 22

2017. augusztus 13., vasárnap

A mennyeinek ábrázata - igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? és minémű testtel jönnek ki?
Balgatag! Amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd.
És abban, amit elvetsz, nem azt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét.
Az Isten pedig testet ád annak, amint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét.
Nem minden test azon egy test, hanem más az embereknek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké.
És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké.
Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve.
Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;
Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben.
Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is.
Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.
De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki.
Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való.
Amilyen ama földi, olyanok a földiek is; és amilyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is.
És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is.
Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.
Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.
Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.
Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.
Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra.
Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?
A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény.
De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban."
1Korintus 15, 35-58

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.
De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki.
Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való.
Amilyen ama földi, olyanok a földiek is; és amilyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is.
És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is."
1Korintus 15, 45-49


2017. július 23., vasárnap

Egy kicsiny kovász - vasárnapi igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"Monda pedig: Egy embernek vala két fia;
És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont.
Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.
Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni.
Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.
És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, amit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.
Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!
Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.
És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!
És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.
És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam !
Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!
És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk.
Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.
Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és táncot.
És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az?
Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza.
Erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt.
Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.
Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot.
Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!
Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott."
Lukács evangéliuma 15, 11-32

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Nem jó a ti dicsekedéstek. Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja."
1Korintus 5, 6

2016. február 7., vasárnap

Imaheti szolgálat Bélzerinden

Alapige: 
"Hálaadó zsoltár. Vígan énekelj az Úrnak te egész föld!
Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vígassággal.
Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk.
Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!
Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!"
Zsoltárok könyve 100, 1-5


Check this out on Chirbit