Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett

Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó - mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.

Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, - most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.

Nincs gonoszabb, mint a hitvány
áruló és rossz tanítvány,
ki az ördög ösvenyén
biztos lábbal, tudva mén:
szent kenyéren nőtt apostol,
aki bűnbe később kóstol, -
Krisztus, ilyen voltam én.

Amit csak magamban látok,
csupa csúnya, csupa átok,
csupa mély seb, éktelen,
testem oly mértéktelen
volt ivásban, étkezésben,
mindenfajta vétkezésben
s undokságom végtelen.

Ó, ha tudnám, megbocsátasz,
s országodba bebocsátasz,
mint szurnám ki két szemem,
mint vágnám le két kezem,
nyelvem húznám kések élén
s minden tagom elmetélném,
amivel csak vétkezem.

Bűneimnek nincsen számok.
Mindent bánok, mindent szánok
és e sajgás, mely gyötör
nem is sajgás, már gyönyör.
Hamuval szórt, nyesett hajjal
ér engem e húsvéthajnal
és az üres sírgödör.

Bámulok a nyirkos, görbe
kősziklába vájt gödörbe,
bénán csügg le a karom,
tehetetlen két karom...
Te kegyelmet mindig oszthatsz,
feltámadtál s feltámaszthatsz,
hogyha én is akarom.

Lábadozó régi hitben
egész nap csak ülök itten.
Lelkemet nagy, jó meleg
szent fuvallat lepte meg,
lent az odvas, szürke barlang
mélyén muzsikál a halk hang,
ahogy könnyem lecsepeg.

Az én Uram újra él most,
országútján mendegél most,
áprilisban fürdik és
aranyozza napsütés,
ahol lépked, jobbra-balra
ezer madár fakad dalra
s ring, hullámzik a vetés.

Éneklő sok tiszta lánnyal,
liliomos tanítvánnyal
nem követlek, Mesterem.
Majd csak csöndes estelen
indulok, hol vitt a lábad,
földön kúszom könnybe lábadt
szemmel, szinte testtelen.

Fennakadva tüskeágon,
éjsötét nagy pusztaságon
étlen, szomjan vágok át,
nagy hegyeken vágok át,
mint eltévedt eb szimatja,
mely halódva is kutatja
vándor ura lábnyomát.

S közben dalolok az égről,
pálmás, örök dicsőségről,
vonszolván földdel rokon
testemet a homokon
s így ujjongván, nem is érzik,
hogyan sajog, hogyan vérzik
rögbe horzsolt homlokom.

Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn, énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan...
S kopjék térdig bár a lábam,
tudom, az ég kapujában
utólérlek, Krisztusom!

Ravasz László gondolatai Jézus haláláról

Jézus halála csak földi képében halál: isteni képében az élet ősméhe és az örökkévalóság csúcspontja. Mikor mi még csak a nagypénteket láttuk, Isten már akkor a húsvétot látta, s csak azért mutatta nekünk előbb az árnyékot, hogy előkészítsen a fényre.

Isten a halált tette az élet formáló erejévé. E felfedezéssel magának az Istennek a szívébe pillantunk bele és meglátjuk ott világtalányunk és saját életünk megoldását: a kereszt titkát. Ezért kellett Istennek emberré lennie, ezért kellett Jézusnak az emberi élet hasonlatosságába öltözni, hogy az ő halálának ereje ott álljon világunk középpontjában mint az életnek egyetlen, örök forrása, Benne nem volt semmi, ami a halált, mint a végesség és a bűn ítéletét, kihívta volna. Az ő halála az áldozat szabad ténye volt, hogy megrendítő voltában megmutassa nekünk a mibennünk rejlő földi hatalmakat, amelynek következményeképpen zuhant rá ez a nekünk szóló, de helyettünk őt érő ítélet. Tehát a mi ősemberi mivoltunk helyettünk elviselt ítélete volt az.

…És Jézus a kereszten szomjazik. Az örök adakozó, az ajándékszóró, a bő és örök forrás, szomjazik, hogy néha-néha csupa és egyetlen kérés, félelmes isteni igény, örök óriási követelés lehessen. Emberségének minden árvasága, éhsége, kínja csak e kérés súlyát növeli: egész mivolta ott nyög fel a kereszten: „szomjúhozom”, hogy e hegyeket omlasztó nyögésből kiérezzük, hogy mireánk szomjazik… Maga Isten eped benne – értünk.

Imádság

Kegyelemből, hit által
Noha nem voltam sztár, csak egy átlag,
Tagadni-vagy titkolnivalóm nincs.
A jó lelkiismeret drága kincs.
Bár érdemem semmi, de semmi nincs !
Mégis azt várom,hogy indulást ints,
És ha lehullt rólam a porbilincs,
Halhatatlanul ott vagyok NÁLAD.

Kölcsey-karaván jön Vadászra

A Szabadság-szobor Egyesület, a Kölcsey Egyesület közreműködésével, valamint a Communitas Alapítvány támogatásával létrejött Kölcsey Diákszínpad Kölcsey-karaván elnevezéssel Arad megye magyar településeinek kultúrházaiban lép fel.

Az elmúlt hét végén egy 20 személyes autóbusz segítségével indult be a Kölcsey-karaván. Pénteken este Zimándközön, szombaton délután Fazekasvarsándon, majd este Szapáryligeten mutatták be a Tabarin, a csodadoktor, illetve Egy hősszerelmes kalandjai című vígjátékokat, amelyeket főleg fiatalokból álló közönség tekintett meg. A fény- és hangtechnikussal rendelkező, húsztagú Kölcsey Diákszínpad csapata nagy lelkesedéssel utazott, adta elő a Faragó Zénó színművész által betanított, Juhász Dominik szervezésében színpadra vitt darabokat. 

A Kölcsey-karaván legközelebb április 8-án, pénteken Sofronyán, április 9-én, szombaton Vadászon,  20 órakor áll meg egy-egy előadásra. 

A szervezők azt szeretnék, ha a településeken minél több fiatal tekintené meg a produkciót, amit nem pénzszerzés céljából, hanem a fiatalok összefogásának, szórakoztatásának a szándékával szerveznek.