HETI IGE: „Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is. " (Márk evangéliuma 2, 27-28)
Szeretteim! - így szólítja meg második levelében az olvasókat a Péter apostolnak tulajdonított írás szerzője. A szerettek alatt azonban nemcsak az olvasókat, hanem a hallókat, látókat, érzőket is gondolja. Mindenkit, akit a Szentlélek ereje valaha is megérintett.
Téged is, és engem is - Isten szeretetének céljai vagyunk. Az újszövetségi summa szerint azért jött Isten Fia a világra, hogy valaki benne hisz, ne elvesszen, hanem megmaradjon az örök életre (Jn. 3, 16).
Ha ezt a kegyelmet életedben csak egyszer is megtapasztaltad, akkor már a hit magja benned van. Ha voltál már nehéz helyzetben, majdnem ledöntve a világ által - de most újra állsz, akkor meg kellett tapasztald a szabadítást. Isten nem azért szeret, mert tudunk élni lehetőségeinkkel (bár tudnánk), hanem azért vannak lehetőségeink újra, meg újra, mert Isten szeret minket, és eltökélte, hogy jobbá tesz, tökéletesebbé formál.
Ha értjük már, hogyan szólíthat meg a szentíró bennünket szeretteiként Isten szeretete által, akkor figyeljünk arra is egy kissé, hogy mit üzen általa Isten: növekedjetek a kegyelemben és Krisztus ismeretében!
Azthiszem mindanyiunk előtt ismeretes Jézus hasonlata, melyben a mustármagot az ember szívében elvetett hithez viszonyítja. Mustármag kicsinysége ellenére hatalmas fává nőheti ki magát. Éppúgy a hit is ilyen növekedést eredményezhet az emberek életében.
Minél inkább gyarapodik ismeretünk a világ és annak Teremtője felől, annál inkább jutunk kegyelembe, és ezzel párhuzamosan hálánk is egyre növekszik.
Dicsérjük és áldjuk hálatelt szívvel azért az Urat, mert szeretteinek sok jót ad!
Egy ószövetségi időben élő asszonynak megjelenik az Úr angyala, és örömhírt hoz: fia fog születni! Ez a fiú lesz az a Sámson, akinek tetteiről rengeteget beszéltek aztán.
Sámson személyének jelentőségéhez tartozik annak a ténynek a hangsúlyozása, hogy születését Isten előre jelenti. Csak egészen kevesen voltak olyanok az üdvözítés története folyamán, akiknek az élete ilyen módon kezdődött. Izsák, Sámson, Sámuel, Keresztelő János és Jézus születését előzték meg angyali jelenések.Sámson szülei Dán nemzetségéből származtak, apjának a neve Manóah, anyjának nevét nem ismerjük. Így nem tudjuk Sára, Anna, Erzsébet és Mária neve mellé sorolni, de hite és hitének bátorsága példaként maradt fenn.
Sámson születésének története azzal kezdődik, hogy az Úr angyala mezei munka közben megszólította Mánóah feleségét. Az asszony eddig meddő volt, de most az angyal fiú születését jövendőli neki. Ezt a jövendőlést azzal egészíti ki, hogy a „gyermek születésétől fogva Isten názirja lesz” .
Az asszony utasítást kap arra nézve, hogy milyen életmódot folytasson terhessége alatt. Mánóah miután megtudta, hogy az Úr angyalához hasonló jelenségtől kaptak jövendőlést, könyörgött az Úrhoz, hogy újra küldje el követét, mert szeretnék megtanulni, hogy miképpen kell nevelni nagyra hivatott fiukat. Az Úr angyala ekkor újra megjelent a mezőn dolgozó asszonynak, ez elfutott férjéért, most már ketten mennek a jelenés helyére és kérnek tanácsot születendő fiuk nevelésére nézve. A különös vendég válasza azonban újra csak az anya terhesség ideje alatt kötelező életmódjára vonatkozik. Azzal, hogy a gyermek az Úr názirja lesz, az Úr angyala már válaszolt a kérdésre. Most azt a rendelkezését erősíti meg, hogy az édesanyának is
vállalnia kell a fia megszületéséig a nazír életmódot (13–14 versek.).
Ez a rendkívül gondos előkészület a születendő gyermek rendkívüli isteni megbízatására utal és rendkívüli megbízatását van hivatva előkészíteni. A nazír, az Úr felszenteltje nem ihat bort és részegítő italt, sem tisztátalant nem ehet, nem nyírhatja le haját és halottat sem érinthet. A nazirátus törvénye két formában volt ismerős Izráelben, volt egy ideiglenes nazirátus, amely csak egy bizonyos időre szólt, de Sámson példájából tudjuk, hogy volt egy egész életre szóló nazirátus is.
Életmódjavítás a mai ember érdeklődését sem kerülheti el. Vannak, akik a jobb közérzet érdekében tartóztatják meg magukat különféle dolgoktól. Mennyivel ésszerűbb az, hogy azért vigyázunk magunkra, életrendünkre, mert ez a jobb közérzet, kellemesebb hangulatot, szerethetőbb életmenetet ajándékoz. Fontos tudnunk, hogy Isten nem csupán kitűzendő célokat mutat fel gyermekeinek, hanem segít abban, hogy elérhessük azokat. Legyünk ilyen nazírok, vigyázzunk életünk tisztaságára, őrizzük meg magunkat a mai napon is tisztának és jónak!
"Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amelylyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem;
Hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelőtt mondott beszédekről, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról:
Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak,
És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva.
Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára;
Amelyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett:
A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.
Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.
Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.
Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.
Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben,
Akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!
De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.
Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.
És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; amiképpen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint.
Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.
Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek;
Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen."
A gúnyolódókról szól ez az igevers, s közben figyelmeztet arra bennünket, hogy ne essünk ez emberi bűn mélységébe.
Aki visszaemlékezik mindarra, amit a próféták és az apostolok hirdettek, az nem lepődik meg, ha gúnyolódók lépnek fel a gyülekezetében. A gúnyolódókat nemcsak a csúfolkodás jellemzi, hanem az is, hogy nem az igének, az evangélium szent életre kötelező törvényének engednek, hanem a test érzéki kívánságainak. Nem a Szentlélek és az ige uralma alatt állnak, azért amit hirdetnek és tesznek, kizárólag rontásra alkalmas.A gúnyolódás célpontja éppen az, amire minden keresztyén hitének a legerősebben kell támaszkodnia: Krisztus visszajövetele.
Gúnyolódásukat két tényre alapozzák: 1. az első keresztyén nemzedék óta hányan meghaltak már, 2. a természet rendes menetében nincs változás a világ teremtése óta.
Levonják a következtetést: Krisztus sohasem jön vissza, ígérete hazugság volt vagy a keresztyének félreértették. Jellemző rájuk, hogy nem sajnálják ennek az ígéretnek vélt meghiúsulását, sőt örülnek, mert így, szerintük, nem lesz ítélet sem. A kijelentett ige igazságán azonban sem a gúnyolódás, sem az nem változtat, ha egy keresztyén nemzedék téved egy isteni ígéret beteljesedése időpontjának a megítélésében. Minden tévtanítás tele van szándékos ferdítésekkel.
Aki a helyes, tanítás nyomában tudja, hogy az Úr napja nem a világ végét, hanem az Úr dicsőségét és az ő igazságos ítéletét hozza el a földre, az nem félelemmel gondol rá, hanem sóvárogva várja azt a napot. Siettetni semmivel sem lehet, kívánni azonban szabad, hogy mielőbb bekövetkezzék. Addig is állandóan tekintetbe kell venni, azt, hogy az idő telik és minden nappal közelebb van az Úr visszajövetelének napja s nem fenyegető beszédekkel, hanem a sóvárgó várakozásból táplálkozó buzgó kegyesség cselekedeteivel kell bizonyságot tenni arról a napról.A sóvárgó várakozást az a reménység táplálja, hogy az Úr napja teljes megújulást hoz a világba. Nem a teremtett világ válik semmivé, hanem a megromlott, a régi világ helyén új ég és új föld lesz s abban nem lesz többé bűn, csak igazság. Mindenki tökéletesen meg fog felelni isteni rendeltetésének.
Jeftének az ammoniták felett aratott győzelmében nyilvánvaló, hogy újra nem Izráel és vezére, hanem az Úr a fő cselekvő és a győztes. „Az Úr Lelke jött Jeftére”, és ennek erejével ellenállhatatlanul vonult át Gileádon és Manassé földjén, hogy minél hamarabb megütközhessen Ammón seregével. Az ütközet előtt azonban fogadalmat tett, hogy azt ami győzelmes visszatérése esetén először lép ki háza ajtaján, égő áldozatul megáldozza az Úrnak.
Jefte döntő csapást mért az ammoniták seregére, úgy hogy azoknak „meg kellett alázkodniuk Izráel fiai előtt”.
Jeftét hazaérkezésekor elsőnek lánya köszönti, aki Gileád lányainak élén győzelmi tánccal üdvözli a diadalmasan hazatérő vezért. A győztes hadvezér megdöbbenve veszi tudomásul, hogy ha teljesíteni akarja fogadalmát, egyetlen leányát kell feláldoznia. Fájdalma jeléül megszaggatja ruháját. Azonban maga a leány ad biztatást apjának fogadalma teljesítésére: „Apám, ha szavadat adtak az Úrnak, cselekedjél velem úgy, ahogyan kijött a szádon…”
A Jefte leánya feláldozásának történetében meglepő az emberáldozat, amelyik tiltott dolog volt Izráelben. Jeftének és leányának az ügyét azonban ettől a tilalomtól függetlenül ítéli meg a könyv szerzője. Feltűnő, hogy nem bírálja és nem helyesli, csak a maga tragikus nagyságában szemléli és tárja elő Jefte tettét. Megrázóan felemelő, ahogyan az apa és egyetlen leánya komolyan veszik az Úrnak tett fogadalmat, akkor is ha annak teljesítése egyikük életébe, a másikuknak gyógyíthatatlan fájdalomba kerül.
Jefte (nevének jelentése: Isten kinyit) egy előkelő, Gileád nevű embernek volt a fia. Anyjának társadalmi helyzete miatt nem élvezhetett egyenlő jogokat apja törvényes feleségeitől származott fiaival. Testvérei elűzték Gileádból, hogy ne örököljön velük együtt.
Jefte Tób földjén telepedett le, szabadcsapatot gyűjtött maga köré és portyázásból élt.
Erős és tapasztalt katona hírében állhatott, hogy Gileád férfiai őt tartották a legalkalmasabb hadvezérnek az Ammón elleni harcban. Elmentek hozzá, segítségét kérték és ígéretet tettek neki, hogy vezérükké választják. Jefte - bár ő volt a sértett fél - elfogadta a jóvátételi ajánlatot és segítségére sietett népének.
Gileád vezetői és Jefte elmentek Micpába, a szent helyre, ott vezérré választották Jeftét, ő pedig „elbeszélte az egész ügyét az Úr színe előtt” (11 vers). Ez azt jelenti, hogy az Úr színe előtt megerősítették a kötött szövetséget.
Jefte bíróvá választása éppen ellentéte Abimélek királlyá választásának, annak ellenére, hogy a két ember sorsát életük kezdetén párhuzamba lehet állítani. Abimélek is alacsonyabb sorból származott, mint testvérei. Gedeon kananita ágyasának volt a fia. Ő is szabadcsapatot gyűjtött maga köré, de nem önvédelemből (mint Jefte), hanem testvérei legyilkolására, az uralom megszerzésére. Abiméleket kanaánita rokonsága választja királlyá, az Úrtól sem kap elhívást.
Jeftét Izráel választja vezéréül és Isten színe előtt történik a választás megerősítése.
Dávid is Jeftével hasonló módon jut uralomra. Őt is elűzik övéi, bujdosásra, partizán életmódra kényszerül önvédelemből. De nem maga ragadja magához a hatalmat, az Úr hívja el és Izráel választja meg királyává. Isten és a nép együttes választása Izráelben a vezéri tiszt elfogadásának törvényes feltétele.
Nézzünk magunk köré! Megállapíthatjuk, hogy mindannyian az elismerés és elismertetés harcát vívjuk életünk során. E küzdelemben - attól függően, milyen lelkülettel vívjuk harcunkat - belőlünk is Abimélekek és Jefték válnak. Mérlegeljük magunkban, hogy merre tartunk, hívjuk segítségül választásunkban az Istent, legyen Ő a szövetségesünk becsületbeli harcunk során!
Izráel népe folytonosan az Ammón fiainak és a filiszteusoknak a szorításába került. Akkor és ott törtek rájuk, amikor csak akartak. A bírák legfőbb feladata az volt, hogy ezeket a támadásokat kivédjék. Énekünk felismerését, miszerint mit sem ér a kard, sok kopjaszál az Úr hatalma ellen, ezek a vezető emberek is megértették. Akik igazán jól képviselni akarták az övéik életét, nem az ellenséggel szembeni lehetetlen fegyverkezésre öszpontosítottak (mely harc úgyis csak értelmetlen áldozatokkal járt volna), hanem ráirányították a nép figyelmét arra az Istenre, aki már oly sokszor megszabadította őket a bajból.
Az idézett igevers is egy olyan alkalommal hangzik el az Úr válaszaképpen, amikor a nép felismeri életében bűneit, és annak megvallásával az Úr kegyelméért fohászkodik.
Figyeljük meg igénk két mondatának indító határozószavait: mégis és ezért.
Az Úr minden jósága ellenére a nép mintha csökönyösen ellene akarnak állni az Istennek. Nem elégszik meg az Általa felkínált lehetőségekkel. Nemcsak szűkölködésében, de jó életkörülményei között is (sőt, akkor talán méginkább) idegen istenek után jár.
Ennek az emberi csökönyösségnek lesz a következménye az, hogy elmarad az Úr szabadítása.
Nem azért nem szabadít meg az Isten, mert nem tudna, vagy nem akarna: a kegyelem azért marad el, mert az ember nem akar élni vele.
Gondoljunk bele, mi milyen sokszor viselkedünk Izráel népéhez hasonlóan! Nem vágyjuk az Isten szabadítását, hanem próbáljuk túlfeszíteni életünk húrját, magunkban, vagy tőlünk teljesen idegen dolgokra bízva mindenünket.
Izráel fiainak oly sokszor sikerült visszatalálni Istenhez, és ez tartotta meg őket. Próbáljuk meg mi is szüntelen keresni az Ő akaratát, cselekedni reánk bízott dolgait, és nemcsak hogy megtaláljuk Őt, de életünk lesz minőségileg jobbá.
A fejezet 22. versében azt a különös megjegyzést olvashatjuk, hogy Abimélek három esztendeig uralkodott Izráelen. Úgy látszik, hogy talált magának híveket Izráelben is. Testvérgyilkosságát bizonyára „igazolta”. Gedeon emléke pedig méltatlan fiára is kihatott, Izráel a méltó apa utódját látta benne.
Az embereket meg lehet téveszteni, azonban Istent nem. A 23. versben olvasható megjegyzés: „Isten egy gonosz lelket bocsátott Abimélek és Sikem polgárai közé” – azt akarja kifejezni, hogy olyan történelmi időkben, amikor látszólag a gonoszság, a hatalom- és nyereségvágy, gyilkolási ösztön és cinkosság szab törvényt önmagának, a hatalom akkor is Isten kezében van, aki gondoskodik arról, hogy minden elkövetett bűn visszaszálljon a vétkesek fejére.
A történelmi igazságszolgáltatás, ha olykor késik is, nem maradhat el.
Amikor Abimélek a fellegvár közelébe nyomult, hogy Sikemhez hasonlóan azt is felgyújtsa, egy asszony egy malomkő felső részével bezúzta koponyáját. A király érezve, hogy halálos sebet kapott, kérte fegyverhordozóját, hogy ölje meg (szégyen volt egy harcos férfinak asszony kezétől meghalni). A fegyverhordozó enged ugyan a király kérésének, de ez nem változtat azon a tényen, hogy Abimélek, aki szégyenletesen ragadta magához a hatalmat, szégyenteljes halált halt.
A történetben szereplő fellegvár a menekülés lehetőségén túl az odahúzódók védelmét is szolgálta. Bár győzelem és szabadulás a történet vége, mégis van egy olyan jelentése ennek az ószövetségi eseménynek, hogy, akik Istennél keresik az igazságot, oltalmat és szabadulást, azok megtalálják.
Húzódjunk mi is vissza az Isten által számunkra felkínált fellegvárakba, erős tornya lehet az életünknek, ahol megtapasztalhatjuk az Ő szabadítását!
Abimélek királysága fölött Jótám meséje mondja ki a megsemmisítő prófétai ítéletet. Jótám Gedeon legkisebb fia, aki gondviselésszerűen megmenekült a kivégzéstől, amikor bátyjait legyilkolták.
Jótám a Garizim hegyéről, amely Sikem fölött áll, beszédet mond Sikem polgáraihoz. A beszéd „Jótám meséje” néven ismert az ószövetségi irodalomtörténetben, és az óhéber elbeszélő művészet egyik legszebb ránkmaradt emléke. Benne Jótám példázatszerű mesét mond a fák balul sikerült királyválasztásáról, amelyik a sikemiek királyválasztását és annak várható végét példázza. Sem az olajfa, sem a fügefa, sem a szőlő nem fogadják el az ajánlatot, mert az embereknek hasznot hajtó gyümölcstermés helyett nem kívánnak „hajlongani a fák előtt”.
Ez a jellemzés a király ceremoniális pózolásának kigúnyolása, amelyet a szabad izráelita ember teljesen haszontalannak és nevetségesnek tart. Mivel nem akad a hasznos és tiszteletreméltó fák között egy sem, amelyik elvállalná a királyságot, a leghaszontalanabb növényt a tüskebokrot kérik fel a fák a királyi tiszt elvállalására. A tüskebokor királysága azonban veszedelmessé válik, mert száraz bozótja könnyen gyullad, és tüze belekaphat a leghatalmasabb fába, a Libanon cédrusába is, és megemésztheti azt. A tüskebokornak az a kívánsága, hogy a fák árnyékában pihenjenek, gúnyos célzás Abimélek silány kérkedésére. A fenyegetés pedig utalás arra a valóságos veszedelemre, ami Abimelek és Sikem szövetségéből származik.
A hangsúly a sikemiek hűtlenségén és bűnén van. Ők azok, akik lehetőséget adtak Abiméleknek testvérei legyilkolására, ők választották királlyá Abiméleket. Ha igaz módon és hűségesen cselekedtek, legyenek boldogok királyukkal, de ha nem, legyenek egymás számára kölcsönösen veszedelemmé és pusztulássá. Jótám szavai prófétai ihletéssel és bátorsággal kimondott szavak. Az elkövetkező események igazolják Jótám prófétai ítéletét.
A hajlongás és pózolás manapság is egyik leggyakoribb jellemzője a világ megbecsüléséért küzdő embernek. Szinte mindenki az emberek közül, aki hatalmat és hírnevet szeretne, aláveti magát ennek a hitvány dolognak.
Ma Jótám prófétai szava hívja fel a figyelmünket: ne emberek előtt hajlongjunk, hanem Isten előtt. Minden hatalom és tisztesség, főként pedig az áldás, Tőle száll a mi életünkre!
Ezek az igeversek beszámolnak arról, hogy miután meghalt Gedeon, nem volt aki a Baál-kultusz ellen küzdjön, Izráel újra hódolni kezdett a baáloknak. Egy olyan Istent választottak főistenül, akinek a nevében a „szövetség” szó benne volt: Baal-Berit (a szövetség ura). A forma hasonlított a Jahve kultuszhoz, de a tartalom más volt. Igen könnyen elmosódnak a határok az élő Isten tisztelete és a bálványozás között, ha nincs határozott prófétai szó és alkuvás nélküli bizonyságtétel. Izráel fiai a történelem és a mindenség Ura helyett a természeti erőket kezdték imádni.
Vigyáznunk kell arra, hogy az ember köré Isten által teremtett dolgokat ne istenítsük. Sajnos mai világunk embere is élen jár ebben. Mindenben, ami bennünket körülvesz és életünk megkönnyítésére, jobbá tételére tudunk felhasználni, Isten rólunk gondoskodó szeretetét vehetjük észre.
Isten javainkat azért adja nekünk, hogy általuk is az Ő nevét dicsérhessük, tisztelhessük, és szolgáljuk.
Egyes gyülekezetekben régen szokás volt istentiszteletek végeztével ma használatos Énekeskönyvünk 353. énekének utolsó versszakát énekelni. Ennek szövege áldáskérés, így hangzik:
"Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás,
A szentek Urának légyen örök magasztalás!
Kiben soha nincs megváltozás,
Vagy ígérettől elhanyatlás:
Tőle fejünkre szálljon áldás!"
Adja az Isten, hogy mai igeolvasásunk is ilyen fejünkre szálló áldással teljesedjék be e nap folyamán!
Az egyházi ünnepes félév végét Szentháromságvasárnapja jelzi, amely néhány éve a Magyar Református Egység napjaként van jelen emlékezetünkben.
Egyházvezetői és bizottsági tanácskozások, országos és regionális, szervezeti és intézményi találkozások, gyülekezeti látogatások, kölcsönös vendégszolgálatok. Megannyi eredménye a magyar református egység hat esztendejének. A 2009. május 22-én Debrecenben ország-világ előtt megerősített közösség azonban mégis csak most vizsgázik igazán.
Nem is igazán intézményeiben, az egyházkerületekben, hanem inkább a magyar református emberek érzéseiben, életében. Mert az vagyok, aki lenni akarok.
Milyen református magyar ember akarsz lenni?
Manapság a magyar református emberről megvan a társadalom véleménye. Ezt a véleményt elsősorban mi alakítottuk ki. Azok, akik kötődünk mindkét jellemvonáshoz, azok, akik büszkén vállaljuk ezeket a jelzőket. Nem csupán vallásos közösségeknek, de a társadalom minden területén élőknek van kialakított véleményük rólunk: katolikusoknak, ortodoxoknak, neoprotestánsoknak, magyaroknak, románoknak, európaiaknak vagy más világrészen élőknek.
A Református Egység Napjának jegyében ügyeljünk arra, hogy az a kép, amely akár gyülekezeti közösségünk élete által rávetítődik a világra, legyen olyan, amely hűen tükrözi céljainkat.
Legyünk bibliásak, mint ahogy a Magyar Református Énekeskönyvben megtalálható énekünk szavaival mondjuk: „Bibliás ősök sírja fölött állva, Találjon e nép végre önmagára” (MRÉ 334).
Elsősorban Istenre, utána magunkra kell hagyatkoznunk e dologban. Meg kell ismernünk Istent és az Általa reánk bízott feladatokat, majd legjobb tehetségünk és tudásunk szerint szolgálni Krisztust, aki a Fő!
Sokszor bizonyítottuk már létjogosultságunkat személyes és közösségi munkák és szolgálatok által. Perselyes adományokkal az elmúlt években számos helyen bizonyítottuk, hogy felelősséget érzünk a világon élő bajbajutottak iránt. Most azonban arra van szükség, hogy mindezt a szeretetet és szolgálatkészséget ne csak mások iránt, hanem egymás felé is kimutassuk.
Adja az Isten, hogy az egységre való törekvésünk a Benne való egymásratalálásra vezessen mindannyiunkat! Legyenek gyülekezeten belül is közös céljaink, találja meg mindenki a maga helyét Anyaszentegyházunkban!
"Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint."
A Magyar Református Egység napján figyelmünk hitelveinken keresztül Krisztus áldozatára vetődik. Őróla mondja Péter apostol, hogy egyszeri áldozatával, mely a keresztfán bemutatott szenvedésen túl egész földi életének, testté lételének alkalmával teljesedett ki, mindenki számára az Istenhez vezető egyetlen utat mutatta meg nekünk, embereknek.
Az Ő szenvedése nem azt jelenti, hogy nekünk földi létünkben állandó jelleggel szenvednünk kell kibírhatatlan terheket hordozva magunkon, hanem inkább azt, hogy mi felszabadulunk bűneink súlyai alól. Ez a felszabadulás azonban csak akkor történhet meg, ha Krisztus áldozatát hívő szívvel elfogadjuk, és a magunk életének odaszánásával szívünket, azaz lelkületünket áldozzuk Krisztusnak.
Egységben kell élnünk elsősorban Istennel és önmagunkkal, nemzettársainkkal és mindazokkal, akik Krisztust akarják követni, de odaillő figyelemmel és szeretetből fakadó megértéssel kell közeledjünk azok felé az emberek felé is, akik a kereszt útjának haraggal és rosszakarattal teljes oldalán járnak.
Kérjük az Isten a mai napon is énekünk szavával, hogy formáljon bennünket, alakítson a maga tetszése szerint:
"Nevelj minket egyességre, mint Atyáddal egy Te vagy,
Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt;
Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk,
S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk." (MRÉ 477)
Gedeonnak, vagy Jerubaálnak a története a mai napig is tanulságos. Apja annak a Baál-istenségnek volt a papja - abban a helységben, ahol laktak, - aki ellen majd felveszi a harcot Gedeon.
Elhívatása után, az angyallal való találkozás élményének hatása alatt Gedeon még éjjel összerombolja a Baál oltárt, majd épp apja menti meg a falubeliek bosszújától, mikor azt mondja nekik, hogy ha Baál valóban isten, álljon bosszút őmaga.
Izráel népe azonban továbbra is félelemben és rettegésben élt, tudva, hogy sem életük, sem gabonájuk, sem jószágaik nincsenek megvédve a támadó, fosztogató népektől. Ugyanúgy lejöttek pusztítani, rombolni és kifosztani Izráel fiait, mint annakelőtte.
Csakhogy most Gedeon készül az ellenállásra, sereget gyűjt a midiániták megfékezésére. Ahogy közeledik az összecsapás ideje, Gedeon egyre bizonytalanabbá válik: kevesen vannak az izráeliek.
Isten azonban biztos a győzelemben, sőt, hogy ne gondolják az emberek, hogy saját maguk ereje által szabadulnak meg, a Gedeon mellé állt harcosok nagyrészét visszaküldi Gedeon által.
Háromszáz emberrel kell szembenéznie Gedeonnak az ellenség sokaságával. Érzi Isten, hogy segítenie kell, hitet és reménységet, bizalmat kell ébresztenie szolgája szívében, hogy ne féljen a csatától.
És meg is adja ezt a segítséget az Úr. Gedeon meghallja azt, hogy mitől félnek az ellenfél táborában: rettegnek a bizonytalantól, Gedeon erejétől épp annyira, amennyire az izráeliták.
Gedeon rájön, hogy az ellenség félelmét kihasználva, győzelemre viheti az ellenállæs ügyét.
Sokszor Gedeonéhoz hasonló nehéz élethelyzetekben találjuk magunkat. Vajon van-e elég bizalmunk az Úr iránt elhinni, hogy Ő küzd és harcol értünk?
Ismét kapható, és most kétféle méretben lehet a Lelkészi Hivatalban megvásárolni az istentiszteleti alkalmainkon is használt Magyar Református Énekeskönyvet. Az 1996-ban kiadott Énekeskönyv mérettől függően 16 (kisebb méretű), illetve 27 (könyvnagyságú) lejbe kerül.
A Magyar Református Énekeskönyv első kiadásának előszavát a néhai erdélyi református püspök, Csiha Kálmán írta:
"Egyházunk népe a történelem viharaiban több mint negyven országba szóratott szét, azonban belső, lelki egysége megmaradt. Ennek az egységnek látható jele a Magyar Református Énekeskönyv és a benne függelékként található új, közös vasárnap délelőtti istentiszteleti rendtartás.
A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata ezzel a munkával történelmi jelentőségű feladatot végzett el. Himnológiai Bizottságának ezúton is köszönetet mondunk. Ez az első öntudatos próbálkozás arra, hogy a világ reformátusságának istentiszteleti egységét megteremtse. Ez a legszentebb és legtisztább egység, mely Isten imádásában valósul meg.
Szolgálja ez az énekeskönyv a föld kerekségén egyházi éneklésünk megújulását! Énekeit énekeljük örömmel, boldogan: "Hiszen Istenünkről énekelni jó, hiszen Őt dicsérni gyönyörűség" (Zsolt 147, 1).
Legyen ez a könyv szenvedőknek vigasztalás, örvendezőknek áldás, erőtleneknek erő, bűnbánóknak bocsánat, elhagyatottaknak a gyógyító szeretet forrása. Fogadják ezt az énekeskönyvet magyar református egyházaink hitünk közös gyümölcse- s Isten ajándékaképpen. Énekeljük úgy énekeinket, hogy közben arra is gondoljunk: valahol messze, talán sok ezer kilométeres távolságban egy testvérünk vagy egy gyülekezet most éppen velünk énekel. Vezessen ez az énekeskönyv mindannyiunkat közelebb egymáshoz és a mi megváltó Krisztusunkhoz az Atya Isten dicsőségére."
Gedeon bírává választása azt jelentette elsősorban, hogy Isten újból meg akarja szabadítani Izráel népét az őt sanyargatóktól. Gedeonra olyan feladatokat ruház az Isten, amelyeket saját erejéből nem tudna véghezvinni. De Isten ígéri, hogy vele lesz, és megszabadítja Izráelt saját kezével!
Ha ma számodra ígérné az Isten a szabadulás lehetőségét, akkor valószínűleg ugyanúgy viszonyulnál ehhez, mint Gedeon: mindenre visszakérdeznél, és egyáltalán nem lennél abban biztos, hogy képes vagy Isten akaratát betölteni, Néki szolgálva Őt dicsőíteni.
Gedeon újabb és újabb kérést intéz az Úrhoz. "Ha valóban engem választottál..." - akkor bizonyítsd be! A gyapjúfürt próbája aztán valóságos bizonyítékként szolgált az ő elhivatására nézve, és Gedeon végezte a szolgálatát.
Neked sokkal nagyobb jelet adott az Isten Jézus Krisztusban. Míg minden harmatos lett, egyedül a gyapjúfürt maradt száraz Gedeon, addig a te történeted arról szól, hogy Krisztus érted jött erre a világra, hogy te találkozz Vele.
Azt hiszed, hogy Isten Fiával szövetkezve valami árthat neked?
Ha Isten (Fia és Szentlelke által) velünk van, akkor nincs az a hatalom, amely ellenállna!
Nemcsak az Izráel fiaira, hanem ránk is nagyon jellemző, hogy mikor bajban vagyunk, akkor kiáltunk segítségért. Máskor alig jut eszünkbe nemcsak a segítségkérés, hanem az sem, Aki segíteni tud. Pedig, Ő nemcsak a bajban segíthet, hanem még a sikeres pillanatainkat is még felemelőbbé teheti.
Igeversünk történetében Izráel fiai azért kiáltoznak imádságban jajjveszékelve az Úrhoz, mert valami olyan dolog történik velük, amit meg nem érdemelnek: terményüket idegenek takarítják be, háziállataikat elkötik, megfosztják őket azoktól az értékektől, melyeket a puszta megélhetésre használnának fel.
Nagyon ismerős lehet a ma embere számára ez a kép - magam is sokszor valóságosnak tartom az ehhez hasonló visszaéléseket az életben.
Mit lehet tenni ilyenkor, ha az élet ennyire fájdalmasan igazságtalan?
Feltekinteni, és kiáltani az Úrhoz! - csak ez a dolog az, ami utoljára eszünkbe jutna.
Izráel népe azonban ezt tette, és az Úr az övéi közül kiválasztott egy fiatalembert, hogy küzdjön az igazságtalanságok ellen. Gedeon, akit az angyal látogat meg, nyilvánvaló jelet kér, hogy igazolva lássa kiválasztottságát. Meg is kapja ezt a jelet, s ennek tudatában tényleg véghezviszi a maga korában a szabadítást.
Most rajtad a sor: kiálts az Úrhoz, vedd észre a jelet, és szolgálj Neki, hirdesd Őt! Kiválasztott arra, hogy prófétája, tanítványa, megváltotta és gyermeke légy egy személyben.
Debóra énekének egy részlete képezi mai igénket. Benne egy hálaadás, a szív érzése van tükrözve. Szívem azoké... - mondja a prófétanő, s közben saját véleményét osztja meg a társadalommal.
Választások évében vagyunk Erdélyben, megadatik nekünk a vélemény-nyilvánítás, hogy megpecsételjük: mi szívünk szerint kiket választunk. A prófétanő azt mondja énekében, azoké a szíve, akik parancsolnak Izráelben, azoké, akik a nép közül önként ajánlkoztak.
Vizsgáljuk csak meg ezt a két választást!
Parancsolni, törvényt hozni egy országban - A Heidelbergi Káté a törvényhozókról, a hatalom képviselőiről azt mondja, hogy őket is Isten rendeli mellénk (vagy felénk), s gondja van arra, hogy az Ő akaratán kívül semmire ne legyen hatalmuk, egyúttal arra rendelte őket, hogy közöttünk a békességet munkálják.
Önként ajánlkozók - Első olvasatra öndicsőítő, magukat dicsérő embereknek tűnhetnek ezek a személyek, akiket Debóra énekében említ. Pedig épp ellenkezőleg, olyan emberekről van szó itt, olyan szolgálatokat felvállaló személyekről, akik nem magukért, és mindenféle önös érdektől mentesen munkálkodnak a közjóért.
Olyan emberek ezek, akiknek mindenük megvan, amire vágytak - elégedett emberek, hálás emberek. Akik hálát adni akarnak Istennek, szolgálatuk, felelősségvállalásuk által.
Nagyon sok ilyen emberre lenne szükségünk. Olyanokra, akik megelégednek azzal, amijük van, akik hálásak tudnak lenni mindenért, aki Istennel jár, életével Neki szolgál.
Te is egy lehetsz közülük! Ez nem csupán választható életérzés számodra, hanem lehetőség. Élj vele!
Az ószövetségi időkbe kalauzol ismét az elkövetkezendő napok igei útmutatása, abba a korba, melyben az izráeliták elhagyták az Urat, Istenüket, és a köztük lakó kánaáni népek isteneit szolgálták. Az Úr büntetése az lett, hogy a környező népek tartották rettegésben őket, uralkodtak rajtuk, és fosztogatták őket.
A hácóri Jábín Kánaán északi részén a megmaradt kánaániakat fogta össze. Erős hadsereget hozott létre, melynek fővezére, igénk főszereplője, Sisera volt. Mintegy kilencszáz harci kocsi (a korabeli „páncélkocsi”) tette legyőzhetetlenné a sereget. A kocsik kerekére éles pengéket szereltek, melyek mindent miszlikbe vágtak, amit vagy akit értek.
Az izráeliek hadi készülődésének hírére Sisera azzal válaszol, hogy harcba indítja ellenük egész haderejét. Az ütközet előtt Debórá mégegyszer prófétai szóval erősíti az izráeli sereget.
Az izráeli sereg harcba indul, de nyomban ezt a megjegyzést olvashatjuk: „Az Úr pedig összezavarta Siserát minden harcikocsijával és egész táborával együtt…” (15 vers.). Maga az Úr harcol Izráel seregeivel. A teljes zűrzavarban Sisera leugrott harci kocsijáról és gyalog menekült, a kánaániak szövetségesének a kéni Hebernek szálláshelye felé. Heber feleségének sátrába futott, és ott kért menedéket az üldözők elől. Jáél barátságot színlelve fogadta, de amikor Sisera a kimerültségtől mély álomba merült, halántékát átverte egy sátorcövekkel. (A sátorcövek egyébként békében használt eszköz volt). Mire Bárák Sisera üldözése közben Jáél sátrához ért, Sisera már halott volt. Így kétszeresen is beteljesedett Debórá próféciája: „…asszony kezébe adja el az Úr Siserát” (9 vers.).Az ókori szemlélet szerint a szövetség és vendégbarátság megszegése Jáél részéről bűnnek számított. Az Ószövetség Jáélnek ezt a tettét szintén nem erkölcsi példaként, hanem kivételként jegyezte fel.
Isten beteljesítette büntetését Izráel, és az őket megbüntető népek felett is. Mert Ő igazság szerint ítélkezik. Terveinek véghezvitelére gyakran olyan személyeket használ fel, akikre nem is gondolnánk.
Kérjük Őt, hogy tartson meg kegyelmében, és őriző karját oltalmazóként terjessze ki felettünk!
"Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától:
És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.
És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését.
A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja.
És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik."
Apostolok Cselekedetei 2, 14-21
"Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!
Akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.
És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.
Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala.
Mindnyájan pedig, akik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala;
És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala.
És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.
Dícsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel."
Ezen a világon annyi dolog mulandó! Hétköznapjaink és ünnepeink, örömünk vagy lehetőségeink... mint megfordíthatatlan homokóra, pereg le szemeink előtt saját életünk.
Ebben a visszafordíthatatlan változásban minden embernek észre kell vennie, hogy bár minden mulandó, de Isten és az Ő beszéde örök.
A mulandó életű ember számára a megmaradás egyetlen lehetősége Isten evangéliumának az elfogadása (Jn 6:69). Aki Isten élő, életet megtartó, maradandó igéjét szívébe zárja, az az örökéletet fogadja magába.
A betű öl, a Lélek megelevenít - tanítását szemünk előtt tartva, ma, a Szentlélek kitöltetésének ünnepén is ügyeljünk arra, hogy Isten Igéje a megelevenítő Lélek által vegyen örök lakozást a mi életünkben. Ha ez valósággá válik, akkor az Ige a mi örök életünk megelevenítő betűjévé, írásos bizonyítékává, letétjévé lesz.
"Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által..."
Péter első levele 1, 22
Úrvacsora szereztetési igéje:
"Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,
És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.
Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,
Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét."
Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 11, 23-29
A Pünkösdi Szentlélek a mai igevers által a „...képmutatás nélküli testvéri szeretetre” hívja fel a figyelmet. Pünkösd, a Lélek kitöltetésének és a keresztyén anyaszentegyház létrejöttének ünnepe a Krisztusban új életet nyert emberek közötti őszinte, képmutatás nélküli szeretetben nyilvánult meg. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvből tudjuk, hogy Péter első prédikációja után a Lélek indíttatására mintegy háromezer férfi (és rajtuk kívül bizonnyal számos nő és gyermek) tért meg Istenhez, megkeresztelkedvén a Krisztus nevére. Az első keresztyén közösség élete azonban számos kihívásokkal lett tarkítva: nemcsak külső támadások érték e közösséget, de a belső ellentéteket is meg kellett oldani.
Mai társadalmunkban rajtunk is múlik, hogy milyennek tetszik a keresztyének közössége.
Sokszor megterhelte és teljesen hiteltelenné tette az embernek az Istennel való kapcsolatát a „képmutatás”. Elengedhetetlen, hogy te is őszinte szándékkal és az „igazság iránti engedelmesség” lelkiségével tisztulj a képmutatás bűnéből. Ehhez „kérjük Isten áldott Szentlelkét” (MRÉ 246).
A tanítványokból lett apostolokról mondja itt az Ige, hogy ami nekik a Krisztus Lelke által kijelentetett, az, hogy nem önmaguknak szolgálnak többé, hanem nekünk, azaz mindenkinek, akivel csak érintkeztek.
Nagy változást hozott ez a Lélek a tanítványok életébe. Sokszor azonosítjuk az ószövetségi prófétákat az újszövetségi tanítványokkal - szerepük és szolgálatuk révén. Azonban értelemszerűen meg kell állapítanunk a különbségeket is Isten eme szolgái között: a próféták hirdették a szabadítást és váradalmukat megosztották a néppel, a tanítványok átélték azt, s már mint bizonyosság, hirdették az embereknek.
Míg csupán tanítványok voltak - tanulókként gyakran hitetlenkedve szívták magukba az istenismeretet. Akár a mai emberek - kértek, álmélkodtak, hitetlenkedtek az Isten hatalmának megnyilvánulása alkalmával. Apostollá lételük a Szentlélek kitöltetése által valósult meg. Az Ő ereje által, átélték, megélték az Isten kegyelmével való találkozás örömét, és boldogsággá lett nekik továbbadni ezt az istenélményt.
Szolgálatra hívta el őket a Szentlelke által az Isten, s immár nem a szolgálat nehézsége, hanem a nehézségek legyőzésének öröme élteti őket - s mindaz, hogy ez által is a mindenható Istent hirdethetik. Ők többé nem maguknak, hanem nekünk szolgáltak. Az ő bizonyságtételeik alapján olyan dolgokról tudhatunk, amikbe az angyalok vágyakoznak betekinteni.
Vágysz te is megismerni az élet valóságát? Sok kérdésed van, amire a világon még senkitől nem kaptál választ? Légy Isten tanítványává! tanuld meg Tőle megismerni véghetetlen hatalmát! Amikor elfogadod Őt, Szentlelke által téged is apostollá szentelhet, hogy küldötte légy. Akkor Róla bizonyságot tenni számodra többé már nem kényelmetlen helyzetet okoz, hanem boldogságod forrása lesz.
"Örvendezz a te ifjuságodban, és vídámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von!
Vesd el a haragot a te szívedből, és vesd el a gonoszt a te testedből; mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság.
És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek, és míg el nem jőnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!
Amíg a nap meg nem setétedik, a világossággal, a holddal és csillagokkal egybe; és a sűrű felhők ismét visszatérnek az eső után.
Az időben, mikor megremegnek a háznak őrizői, és megrogynak az erős férfiak, és megállanak az őrlő leányok, mert megkevesbedtek, és meghomályosodnak az ablakon kinézők.
És az ajtók kivül bezáratnak, amikor is a malom zúgása halkabbá lesz; és felkelnek a madár szóra, és halkabbakká lesznek minden éneklő leányok.
Minden halmocskától is félnek, és mindenféle ijedelmek vannak az úton, és a mandolafa megvirágzik, és a sáska nehezen vonszolja magát, és kipattan a kapor; mert elmegy az ember az ő örökös házába, és az utcán körül járnak a sírók.
Minekelőtte elszakadna az ezüst kötél és megromolna az arany palackocska, és a veder eltörnék a forrásnál, és beletörnék a kerék a kútba,
És a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, aki adta volt azt."
A mai napon Péter apostol által szólít meg bennünket Isten az Ő Igéje által. Ha ennek a bibliai levélnek a keltezésével kapcsolatos kételyek merülnének bennünk fel - hogy valójában Péter apostol írhatta-e, akkor hadd álljon gondolatunk középpontjában az a hitbeli érv, hogy valójában az Isten szólít meg a szentíró által bennünket most, és buzdít arra, hogy mi magunk is áldjuk Őt.
Mi, akik nem tudjuk, hogy mi vár ránk a következőkben, azzal a keresztyéni öntudattal kell közeledjünk az elkövetkezendő dolgok felé, hogy semmi sem szakíthat el bennünket Isten gondviselő szeretetétől, melyet Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában jelentett ki, és bizonyított be.
A szentíró, Péter apostol egyéniségét követve és felhasználva tudja bátran ajánlani levele címzettjeinek - a szórványban élő jövevényeknek (1. vers) -, hogy áldják az Urat. Mi is jövevények vagyunk ezen a világon, itt-tartózkodásunk időbeli korlátokhoz kötött, nem tudjuk annak végét, végének körülményeit. Mégis, Péterhez hasonlóan, nekünk is megadatik az a lehetőség, hogy áldjuk az Urat!
Nem levélbeli kötelező formula, üdvözlési mód ez a felhívás, hanem egy ajándék, mely mindenkié: megismerheted Istent! Ahhoz, hogy Őt áldani tudd, előbb ismerned kell. Megismerheted kedvező körülmények között is - de sajnos az ilyen lehetőségekkel kevesen tudnak élni. Ha te is szorongatott helyzetben látod meg Őt, annál nagyobb a szabadulás: lényének kitárulkozása előtted.
Igénk így folytatódik: "nagy irgalmából újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra" (1Péter 1, 3b-4).
Ha megismered Őt, reménytelenségedből újjá szül, emberré tesz, és áldani fogod ezért.
"Ez az égnek és a földnek eredete, amikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,
Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét.
És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké."
Júdás levelének zárórészében mindenkinek üzen, aki annak olvasója. Ma neked, aki ezt az igét olvasod. Azt mondja: tartsd meg magad Isten szeretetében, és várd az Úr irgalmát, mely megtalál téged még ebben az életben, hogy része légy a mindenségnek.
Keresztyének és vallásos emberek szoktak hétköznapjaikban Isten szeretetéről beszélni. Ezekben a hétköznapokban mindenért küzdeni kell, dolgozni kell - nincs helye az ünneplésnek.
Nagyon sok, valaha híres embernek olvastam a visszaemlékezéseit. Mind azt írták benne, hogy mennyire másként éltek volna, ha életük utolsó pillanatában tervezhették volna meg mindazt, ahogy élnek. Ünnepeltek volna, szerettek volna, mosolyogtak volna. Ehelyett azonban arra törekedtek egész életükben, hogy minél többet dolgozzanak, mindent megszerezzenek maguknak, és lássák a mellettük lévő ember szemében az irigységet.
Életedben mi a legfontosabb? Sok célt megfogalmazhatunk magunknak, de talán a legfontosabbak megfizethetetlenül olcsóak! Ingyen adják nekünk! Ez az Isten szeretete és Krisztus irgalma az örök életre.
Alapige: "Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett."
Néhány nappal ezelőtt, egyik kollegámmal hazafele jövet arról beszélgettünk, hogy milyen sok jele van az utolsó időknek. Kissé gúnyosan, rejtve gondoltunk azokra az emberi hiszékenységből hasznot teremtő kortársainkra, akik mindenben az idők jeleit látják.
Ezt az igét alaposabban megvizsgálva mindenki rájöhet, hogy valóban vannak jelei minden korban az Istennek, amelyekkel bennünket bűnbánatra és megtérésre ösztönöz.
Az utolsó időkről beszélnek Jézus tanítványai - prófétálnak. Jellemző arra az állapotra a csúfolkodás, az istentelen kívánság, a káromlás. De mikor nem volt jellemző ez a bűnök tengerében?
Ha ilyen dolgok vesznek körül, akkor érdemes elolvasni a megelőző igeverset is „Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről...” (17. vers)
Tévtanítások ellen a leghatékonyabb „fegyver” az Isten Igéjére emlékezni tudó szív és értelem. A kétség legjobb ellenszere a biztos tudás. Őrizzük meg emlékezetünkben, újra és újra elevenítsük fel mindazt, amit már megérthettünk Isten beszédéből, hogy a meghallott, elfogadott és igaznak tartott szó életté lehessen!
Azt mondják, hogy a magyar ember káromkodik a legcifrábban. Gyakran megmosolyogjuk ezt a megállapítást, sőt - bizonyos körülmények között - még valóságosnak is találjuk... de nem szörnyülködünk el rajta. Személy szerint én úgy gondolom, hogy a tehetetlen ember káromkodik csak (és itt nem a fogyatékosokra gondolok).
Mai igénk megállapítása elsősorban az, hogy vannak káromló emberek. A káromlás, az hibáztatás - mindenki hibás, csak én nem. Ismerős ez a mondat? Amikor kivonnánk magunkat a felelősség terhe alól.
De nem lehet!
Ebben az igében nem egyszerű, hétköznapi dolgokról van szó csupán: a másik hibáztatása végzetes tévedés lehet. Fel kell ismerd a magad helyét a világban, korlátaidat, lehetőségeidet.
Lehetőség az, hogy ne mást hibáztass, hanem legalább önmagadnak és Istennek valld meg bűneidet. Ő megbocsátja azt, te áldd Őt!
Hibáztatni mindenkit lehet, de kegyelmet találni csak Istennél. Áldd Őt!
Ó, ha cinke volnék, útra kelnék,
Hömpölygő sugárban énekelnék.
Ó, ha szellő volnék, mindig fújnék,
Minden bő kabátba belebújnék.
Ó, ha csillag volnék kerek égen,
Csorogna a földre sárga fényem.
Jajj, de onnan vissza sose járnék
Anyám nélkül mindig sírdogálnék.
1. Morar Nicholas: Virággal köszöntelek
Anyák napján téged
virággal köszöntlek,
És csak annyit mondok:
anyukám szeretlek!
2. Borbély Dávid: Ma köszönti minden gyerek
Ma köszönti minden gyerek,
akit a legjobban szeret,
felveszi a szép ruháját,
s felköszönti nagymamáját.
3. Szlávik Andrea: Az én őrangyalom
Az én őrangyalom
te vagy, anyukám.
Jól tudom, hogy mindig
vigyázol reám.
Mit tesz a kis kezem,
és mit mond a szám.
Mindig-mindig
vigyázz majd rám!
II. Ének: Orgona ága…
Orgona ága, barackfa virága.
Öltözzetek új ruhába
anyáknapja hajnalára
Illatosan.
Zúgja az erdő, susogja a szellő,
Üzenik az ágak, lombok:
Légy te mindig nagyon boldog,
Édesanyám!
4. Bíró Krisztián: Ha én rózsafa volnék
Ha én rózsafa volnék,
szép bimbókat hajtanék,
Lennék tavasz virága,
jó anyám bokrétája.
Kis madárka, ha volnék,
napestig csak dalolnék,
Mint a kedves csalogány,
hogy örüljön jó anyám.
De nem vagyok madárka,
sem bimbós rózsafácska.
Mondd meg, anyám, mit tegyek,
hogy néked kedves legyek.
5. Borbély Alexandra: Barcsai Fehér Géza - Nagymamámnak
Nagymamám, kedves, jó, szerető nagymamám,
Ha én most tenéked mindazt elmondhatnám,
Amit én néked szívemből kívánok,
Véget sem érnének a jókívánságok.
Tudom én, hogy hozzánk te mindig jó voltál.
Kis unokáidat a szívedbe fogadtad,
Jó szóval, jó tettel mindig támogattad.
Hálából mindezért, tudod mit kívánok?
Áldja meg az Isten a te nagy jóságod!
Éltessen az Isten, nagymama, sokáig,
Lássad nagyra nőni hálás unokáid!
6. Szlávik Szintia: Nincsen a gyermeknek
Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
öt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.
7. Balaj Evelin: Neked álmodom, anyu
Néked álmodom, anyu
a napnak sugarát,
lágy tavaszi szélben
az aranyszínű ruhát.
Neked álmodom
az égbolt gyöngyeit,
mint fürge tündérek
aprócska könnyeit.
Elhozom néked, anyu,
a hulló csillagot,
zsendülő mezőkről
az édes illatot.
Elhozok én onnan
méhecskét, virágot,
s megálmodom néked
az egész világot.
8. Szabó Hunor: Fazekas Anna – Köszöntő
Hajnaltájban Napra vártam,
Hűs harmatban térdig jártam.
Szellő szárnyát bontogatta,
Szöghajamat felborzolta.
Hajnaltájban rétre mentem,
Harmatcseppet szedegettem,
Pohárkába gyűjtögettem,
nefelejcsem beletettem.
Hazamentem, elpirultam,
Édesanyám mellé bújtam,
Egy szó sem jött a nyelvemre,
Könnyem hullt a nefelejcsre.
Édesanyám megértette,
Kicsi lányát ölbevette
Sűrű könnyem lecsókolta,
Szelíd szóval lágyan mondta:
„Be szép verset mondtál lelkem!
Be jó is vagy, kicsi szentem!”
S nyakam köré fonva karját,
Ünnepeltük anyáknapját!
III. Ének: Édesanyám nékem, jajj de drága vagy…
Édesanyám, nékem, jajj, de drága vagy,
A te szereteted soha el nem hagy,
Hallgasd meg, Istenem, csöndes imámat,
Áldd meg két kezeddel édesanyámat!
Édesanyám karja bölcsőm ringatta,
Szívéből az áldást mind nékem adta.
Hallgasd meg, Istenem, csöndes imámat,
Áldd meg két kezeddel édesanyámat!
Hallgasd meg, Istenem, csöndes imámat,
Áldd meg két kezeddel édesanyámat!
9. Vágó Vince: Fenesi Csukás János – Anyák napjára
Mint rügyecske a faághoz,
Úgy tartozom én anyámhoz
S mivel anyák napja vagyon,
És szeretem is őt nagyon.
Arra kérem a jó Istent
Hogy adjon meg neki mindent
Amit kíván szeme-szája,
Hallgattasson meg imája.
Legyen egészséges, boldog,
Kerüljék a bajok s gondok
S majd egykoron, fent az Atya
Koronával jutalmazza.
10. Bíró Alexandra: Dónászy Magda - Ajándék
Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.
Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.
Elkészült a madár,
nem mozdul a szárnya…
Pedig hogyha tudna,
a válladra szállna.
Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban,
amit anyák napján
mondani akartam.
11. Puskás Balázs: Emlékezés
Nagyon rég volt, mikor anyám
Az ágyam felé hajolt
És mosolyát szórva reám,
szép altatódalt dalolt.
E kis dal is, mint minden szó,
Imádság volt az ajkán,
Mellyel érettem zörgetett…
az Istennek ajtaján.
S ma, hogy eszembe jut újra
A sok elnémult csata,
Letérdelek és folytatom…
Ahol ő abbahagyta.
De a könny és öröm között,
csak suttogom ez imát:
ezerszer köszönöm, Uram,
őt, a legdrágább anyát!
12. Szilágyi Eliza: Pákolitz István - Szeresd édesanyádat
Ő az, aki halkan
Bölcsőd fölé hajol,
Ő az, aki neked
Altató dalt dalol.
Megmosdat, megfürdet
Megfésül szépen,
Tündér mesét mond
Lágy téli estéken.
Amikor beteg vagy
Ő az, aki ápol,
Két szemében mennyi
Aggódás, gond lángol.
Ő az, aki mindig
Imádkozik érted
Nincs, óh nincs határa
Nagy szeretetének.
Tele van a lelke
Érted égő fénnyel,
Ne bántsd meg őt soha
Engedetlenséggel.
13. Lőrincz Kristóf: Áldd meg, Isten!
Ki az, aki ápol
Születésem óta,
Testemet, lelkemet
A bajtól is óvja?
Ki tanított engem
Isten szent nevére,
S ha baj vagy bánat ér,
Ki ölel szívére?
Könnyes lesz a szemem,
Ha róla beszélek,
Az én édesanyám
Ez az áldott lélek.
És szívemnek nincs szebb
Kívánsága, vágya
Csakhogy őt az Isten
Ezerszer megáldja.
IV. Ének: Áldjon Isten, jó anyám…
Áldjon Isten, jó anyám, jó anyám,
Érted száll fel hő imám, hő imám.
Tőled kaptam életem, életem,
Szereteted érezem, érezem.
Minden áldott reggelen, reggelen,
Imádkozol énvelem, énvelem.
Te vigyázod léptemet, léptemet,
Gondomat te viseled, viseled.
És ha jő az alkonyat, alkonyat,
Hallom szelíd hangodat, hangodat:
Imádkozzál gyermekem, gyermekem,
Őriződ az Úr legyen, Úr legyen!
Óvjon Isten, jó anyám, jó anyám,
Érted száll fel hő imám, hő imám!
Átadom a csokromat, csokromat,
Hálás ajkam csókot ad, csókot ad.
14. Hrabovszki Vivienn: Ámon Ágnes – Anyák napján
Ébresztem a napot, hogy ma szebben keljen.
Édesanyám felett arany fénye lengjen.
Ébresztem a kertet, minden fának ágát,
Bontsa ki érette legszebbik virágát.
Ébresztem a rigót s a vidám cinegét,
dalolja mindegyik legszebbik énekét.
Ébresztem a szívem, forróbban dobogjon,
az én Édesanyám mindig mosolyogjon!
15. Takó Viktor: József Attila - Nem tud úgy szeretni
Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kímélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Örömkönnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.
16. Csák Albert: Kiss Jenő – Anyád szemében
Anyád szemében
ott a nap;
sugarai rád hullanak,
hogy nőj te szépen.
Anyád szemében
ott a hold,
beteg, ha voltál, rád hajolt
a lázas éjben.
Anyád szemében
ott a víz;
a könny, ha utad félre visz,
jaj! baj ne érjen...
Anyád szemében
ott a tűz:
ha csüggednél, szívedbe tűz,
lobogjon, égjen!
17. Csák Péter: Aranyosi Ervin – Anyám napjára
Virág nyílik kint a kertben,
az égről a Nap ragyog.
Elég ok, hogy ünnepeljem,
azt hogy vagy, s hogy én vagyok!
A szívemben hála ébred,
tőled kaptam mindenem.
Ajándékod: ez az élet,
s mind mit adtál még nekem.
Köszönök hát minden perced,
minden kedves, szép napot.
Köszönöm a sok figyelmed,
s cserébe mit adhatok?
Fogadd ezt a szál virágot,
s hadd öleljen gyermeked!
Nekem adtad a világot,
hadd törődjem most veled!
18. Szabó Viktória: Aranyosi Ervin – Hála az anyáknak
Legyen ez a szép nap az örök hála napja,
hiszen minden gyermek az életét kapja,
s rajta keresztül egy csodás, új világot.
Legyen minden anya ezért szívből áldott!
Ám Ő nem csak kapu erre a világra,
nem csak ezért méltó egy csokor virágra.
Mert a feladata csak akkor kezdődik,
mikor a gyermeke élni készülődik.
Együtt születnek meg, anya és a gyermek,
innen a szíveik egymásra figyelnek,
ezüstös selyemszál köti össze őket,
közösen érzőket, együtt lélegzőket.
Minden édesanya, csak táplálna, adna,
és ha megtehetné, csak anya maradna.
Fészkét kibélelve óvná csemetéjét,
tanítva a világ jobbító meséjét.
A szívében csupán a szeretet élne,
tigrisként harcolna, csakis érte félne.
Életét od’adná, hogy mentse porontyát,
s levenné válláról a világnak gondját.
Hát köszöntsük szépen az édesanyákat,
öleljük magunkhoz, hisz miattunk fáradt.
Simítsuk meg arcát sok-sok szeretettel,
csak általuk válhat emberré az ember.
V. Ének: Anyák napja a legszebb ünnepünk…
Anyák napja a legszebb ünnepünk,
Ez a nap, hogy mindent köszönünk.
Köszönjük, hogy mind itt lehetünk
Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.
Nem fejezi ki pár szál virág,
És nem mondhatja el szó.
Azt a hálát, amivel mi tartozunk,
Adni mégis mindig jó.
Anyák napja, a legszebb ünnepünk
Ez a nap, hogy mindent köszönünk.
Köszönjük, hogy mind itt lehetünk
Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.
Százszor elmulasztott perceket,
Egy ünnepnap, bepótolunk.
Mint tékozló, visszatérő gyermekek,
Mindig olyanok vagyunk.
Anyák napja, a legszebb ünnepünk
Ez a nap, hogy mindent köszönünk.
Köszönjük, hogy mind itt lehetünk
Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.
Anyák napja, a legszebb ünnepünk
Ez a nap, hogy mindent köszönünk.
Köszönjük, hogy mind itt lehetünk
Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.
