2013. május 25., szombat

Szeretethíd második nap

A Magyar Református Egység rendezvényének második napjára a fiatalok önkéntes munkája után a felnőttek szolgálatában láttatott meg az, hogy miképpen van velünk Isten és áldja meg életünket Szentlelke és áldása által. 
A Szeretethíd rendezvényének második napjára Egyházközségünk felnőtt tagjait hívtuk önkéntes munkára. A szolgálat jellege némileg öncélúnak tűnhet: templomunk padjainak átfestése. 
Úgy gondoljuk eme egyszerű és mégis hasznos munka által mégsem csak magunk javára, hanem Istenünk dicsőségére tudunk szolgálni, s ezzel hirdetjük a világ felé Istenünk szeretetét.

Képek, amelyek a Szeretethíd második napján készültek:




























Hétfőn is folytatódott a festés. A szószéket, a karzatot és az ajtókat festettük.






2013. május 24., péntek

Szeretethíd


A Vadászi Református Egyházközség az idei Szeretethíd első napját a fiatalok önkéntes munkája segítségével szervezte meg. A Sportpálya kerítése és a kapu befestése a mintegy tizenöt fiatal munkáját hirdeti. Reméljük a néhány órás munkának nemcsak a látszata, hanem az értéke is megmarad a fiatalok életében. Mert jobb adni!
Néhány kép a munkáról:









2013. május 13., hétfő

Konfirmálás


A 2013-ban konfirmáltak névsora: Bitai Sándor, Nagy Ádám Zoltán, Szabó Boglárka és Vágó Katalin.

2013. május 5., vasárnap

Köszöntöttük az édesanyákat


Május első vasárnapját pirosbetűs ünnepként tartjuk számon. Ilyenkor köszöntjük az édesanyákat, ilyenkor emlékezünk meg arról a szeretetről, gondoskodásról, aggódó féltésről, amelyet életünk minden pillanatában megtapasztalunk az édesanyák részéről. Ilyenkor emlékezünk meg azokról az édesanyákról is, akiket már nem köszönthetünk, legfeljebb sírhalmaikra tehetjük le szeretetünk jegyeit néhány szál virágban. És ilyenkor gondolunk azokra a leendő édesanyákra, akik még csak gyermekként, vagy várandósságuk izgalommal teli korszakában félig félelemmel, félig boldog reménységgel készülődnek arra a legszentebb feladatra, amit az Isten reá bízhat - hogy édesanya legyen.
Mikor az ünnepi istentisztelet alapigéjében Péternek a hitvallástételét, illetve Krisztus erre adott válaszát hallottuk, talán az édesanyák, nagymamák, de a gyermekek, és az egész gyülekezet meghallhatta, hogy mitől lehet az ember igazán boldog.
„Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám. De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen." (Máté 16,17–19)
Isten gyermekeként az édesanyák, és minden egyes ember akkor lehet boldog, ha életüket, gyermekeik nevelését Istenbe vetett hittel és bizalommal végzik. Nehéz, sokszor fájdalommal teli feladat édesanyának lenni, mégis gyönyörű, és a legszentebb dolog, amit vállalni és örömmel végezni kell.
Az igehirdetést követően a gyermekek verses-dalos anyáknapi műsorára, az édesanyák köszöntésére került sor. Tizennyolc gyermek, az egészen kicsi óvódásoktól a konfirmandus korú fiatalig mondott szavalatot, édesanyákat köszöntő verseket, melyeket négy anyáknapi dal eléneklése színesített.
Köszönet illeti a műsor összeállításában közreműködö óvónő és tanítónők munkáját, valamint az édesanyákat, akik arra buzdították gyermekeiket, hogy köszöntőjüket gyülekezeti közösségben mondják el gyermekeik. 

További képek