2014. június 29., vasárnap

Igehirdetés június 29.-én: Egésznek lenni a Krisztusban

Bibliaolvasás: 
"Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, amíg eljő a Mag, akinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében. A közbenjáró pedig nem egyé, Isten ellenben egy. A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-é? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság. De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek. Minekelőtte pedig eljött a hit, törvény alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök." 
Pál apostol levele a Galátziabeliekhez 3, 19-29 


Alapige: 
"...mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban." 
Pál apostol levele a Galátziabeliekhez 3, 28b

2014. június 22., vasárnap

Tanévzáró istentisztelet

Bibliaolvasás:
"Jojakim, Júda királya uralkodásának harmadik esztendejében jöve Nabukodonozor, a babiloni király Jeruzsálemre, és megszállá azt.
És kezébe adá az Úr Jojakimot, a Júda királyát, és az Isten háza edényeinek egy részét; és vivé azokat Sineár földére, az ő istenének házába, és az edényeket bevivé az ő istenének kincsesházába.
És mondá a király Aspenáznak, az udvarmesterek fejedelmének, hogy hozzon az Izráel fiai közül és királyi magból való s előkelő származású ifjakat,
Akikben semmi fogyatkozás nincsen, hanem akik ábrázatra nézve szépek, minden bölcseségre eszesek, és ismeretekkel bírnak és értenek a tudományokhoz, és akik alkalmatosak legyenek arra, hogy álljanak a király palotájában; és tanítsák meg azokat a Káldeusok írására és nyelvére.
És rendele nékik a király mindennapi szükségletül a királyi ételből és a borból, melyből ő iszik vala, hogy így nevelje őket három esztendeig, és azután álljanak a király előtt.
Valának pedig ezek között a Júda fiai közül: Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás.
És az udvarmesterek fejedelme neveket ada nékik; tudniillik elnevezé Dánielt Baltazárnak, Ananiást Sidráknak, Misáelt Misáknak, Azariást Abednegónak.
De Dániel eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből az iszik vala, és kéré az udvarmesterek fejedelmét, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie.
És az Isten kegyelemre és irgalomra méltóvá tevé Dánielt az udvarmesterek fejedelme előtt;"
Dániel 1, 1-9

Alapige:
"Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól."
Római levél 13, 3

2014. június 15., vasárnap

Szentháromság vasárnapi igehirdetés

Bibliaolvasás:
"Akkor eljöve Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék ő általa.
János azonban visszatartja vala őt, mondván: Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jősz én hozzám?
Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor engede néki.
És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani.
És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm."
Máté evangéliuma 3, 13-17

Alapige:
"Mert noha megfeszíttetett erőtelenségből, mindazáltal él Istennek hatalmából."
2 Korintus 13, 4a

2014. június 9., hétfő

Pünkösdhétfői igehirdetés: A Szentlélek ajándéka

Bibliaolvasás:
"Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától:
És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.
És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését.
A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja.
És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok.
Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek:
Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.
Mert Dávid ezt mondja ő róla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam.
Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik.
Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orcád előtt.
Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van.
Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az ő királyi székibe,
Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott.
Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok.
Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felől,
Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek."
Apostolok Cselekedetei 2, 14-36

Alapige:
"Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk."
Apostolok Cselekedetei 2, 38-39

2014. június 8., vasárnap

Pünkösdvasárnap délutáni igehirdetés: Vezéreljen az Isten Lelke!

Alapige:
"Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.
Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.
Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.
Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.
Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira.
Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.
Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.
Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.
De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.
Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.
De ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.
Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk:
Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.
Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai."
Római levél 8, 1 - 14

Pünkösdvasárnapi igehirdetés: Szentlélekkel betelni

Bibliaolvasás:
"És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Embernek fia! mikor Izráel háza a maga földén lakott, megfertéztette azt életével és cselekedeteivel; mint a havi betegség tisztátalansága, olyan vala élete előttem.
És kiöntém haragomat reájok a vérért, amelyet ontottak a földre, és bálványaikkal megfertéztették azt.
És eloszlatám őket a pogányok közé, és szétszóratának a tartományokba, életök és cselekedeteik szerint ítéltem meg őket.
És bemenvén a pogányokhoz, akikhez menének, megfertéztették az én szent nevemet, mikor ezt mondták rólok: az Úr népe ezek, és az ő földéről jöttek ki!
Ekkor könyörültem szent nevemért, melyet megfertéztetett Izráel háza a pogányok közt, akikhez menének.
Ennekokáért mondjad Izráel házának: Ezt mondja az Úr Isten: Nem ti érettetek cselekszem, Izráel háza, hanem az én szent nevemért, melyet ti megfertéztettetek a pogányok között, akik közé menétek.
És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára.
És fölveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyűjtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre.
És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket.
És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.
És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.
És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek.
És megtartalak titeket minden tisztátalanságotoktól, és előhívom a gabonát és megsokasítom azt, és nem adok reátok éhséget.
És megsokasítom a fa gyümölcsét és a mező termését, hogy többé ne viseljétek az éhségnek gyalázatját a pogányok között."
Ezékiel próféta könyve 36, 16 - 30

Alapige:
"És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok."
Apostolok Cselekedetei: 2, 4

Úrvacsorai beszéd:

Hálaadás, áldás:

2014. június 7., szombat

Úrvacsorai imádságok

Fohász úrvacsoravétel előtt: 
E szent asztal megvigasztal,          
növekedik hitem,                              
a testvéri közösségből                    
erőmet merítem.    

S szánom-bánom bűneimet,
így jövök most Hozzád,
a szent kenyér és a szent bor
bocsánatod hozzák.

Fohász úrvacsorai kenyérnél:            
Uram Krisztus, bűneimet                  
lábaidhoz teszem,                              
megtört tested szent jegyében        
Bocsánatod veszem.          

Fohász úrvacsorai bornál:
E szent ital, én Krisztusom,
kiontott szent véred,
halálodért bocsánatot  
erős hittel kérek.
                             
Fohász úrvacsoravétel után:
Áldást mondok ez asztalnál,          
hogy én itt lehettem,                        
a kenyérben és a borban                
kegyelmedet vettem.   

E királyi vendégségből 
bocsáss el békével, 
üdvösségem, bocsánatom                    
kívánt örömével.

Bűnbánati igehirdetés: Nyissuk ki szivünket az Úr Lelke előtt

Alapige:
"És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.
Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet.
És csodajeleket mutatok az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat.
A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja.
De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megigérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhí az Úr!"
Jóel 2, 28 - 32


2014. június 6., péntek

Bűnbánati istentisztelet - Megtöltöm e házat dicsőséggel!

Alapige:
"A hetedik hónap huszonnegyedik napján szóla az Úr Aggeus próféta által, mondván:
Szólj csak Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, Júda fejedelmének, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak, és a nép többi tagjainak, mondván:
Ki van még életben köztetek, aki látta ezt a házat az ő első dicsőségében? És milyennek látjátok ti most ezt? Avagy olyan-é ez a ti szemetekben, mintha semmi volna?
De most légy bátor, Zorobábel, azt mondja az Úr! Légy bátor te is, Jósua, Jehosadák fia, te főpap, és légy bátor e földnek minden népe, azt mondja az Úr, és cselekedjétek, mert én veletek vagyok, azt mondja a Seregeknek Ura,
Az igét, amelylyel szövetségre léptem veletek, mikor kijöttetek Égyiptomból, és az én lelkem köztetek marad. Ne féljetek!
Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom az eget és a földet, a tengert és a szárazt.
És megindítok minden népet, és eljön, akit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura.
Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregeknek Ura.
Nagyobb lészen e második háznak dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregeknek Ura, és e helyen adok békességet, azt mondja a Seregeknek Ura."
Aggeus 2, 1 - 9

2014. június 5., csütörtök

Bűnbánati igehirdetés: Kiáradó kegyelem

Alapige:
"És most hallgass Jákób, én szolgám, és Izráel, akit én elválasztottam.
Így szól az Úr, teremtőd és alkotód anyád méhétől fogva, aki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, akit elválasztottam!
Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre.
És nevekednek mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál.
Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti, és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és hízelegve Izráel nevét említi."
Ézsaiás 44, 1-5

Check this out on Chirbit

2014. június 4., szerda

Bűnbánati igehirdetés - A Lélekre várva

Alapige:

"Ez az égnek és a földnek eredete, amikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,
Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét.
És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké."
1Mózes 2, 4 - 7

2014. június 1., vasárnap

Június1.- Konfirmációs istentisztelet

Bibliaolvasás:
"Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.
Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.
Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.
Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.
Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre.
Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.
Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened:
Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.
Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, amíg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképpen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöcbe ne vessen téged.
Bizony mondom néked: ki nem jősz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig."
Máté evangéliuma 5,17-26

Alapige:
"Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül."
Római levél 3, 28

Konfirmáció:
"Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt;
Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt."
Máté evangéliuma 10,32 - 33

Képek a konfirmálásról