Húsvéti gondolatok

„És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.”

János evangéliuma 20, 26-27

Jézus – feltámadása után már sokadszorra – megjelenik a tanítványok közösségében. Minden ilyen feltűnése változást hoz egy-egy ember életébe. A történetben Tamás, a kételkedő tanítvány meggyőzése történik meg. Ő láthatja a Feltámadott sebeit, átszúrt oldalát – és megrémül.
Sokszor látjuk mi is Krisztust életünkben: néha a maga dicsőségében, néha pedig megcsúfoltatva, ahogy a világ gúnyolja őt.
Ha Húsvét napján, ünneplésünk közepette megjelenne, a maga feltámadott dicsőségében és az Atyától ráruházott korlátlan hatalmában, minden bizonnyal nekünk is szükségünk lenne arra a bíztatásra, amelyet a tanítványainak – köztük a kételkedőnek is – mondott: Békesség néktek! Világunk tele van békétlenséggel, zavarral, elvárásokkal és kudarcokkal.
Megváltó Urunk feltámadásával új értelmet adott életünknek. A kudarcok, sikertelenségek ellenére is, vagy éppen azért bízni Benne, aki elesettségünk ellenére felkarol bennünket.
Keresztyén hitünk legnagyobb ünnepén, Krisztus feltámadását ünnepelni hívjuk híveinket. Legyünk együtt az ünnep istentiszteleti alkalmain; közösségben – mint a tanítványok, mint hitvalló őseink, mint eleink – és érezzük, lássuk meg Isten szeretetét ebben a világban: azt a szeretetet, melyet egyszülött Fiában mutatott meg, Akit azért adott erre a világra, hogy, aki hisz Őbenne, örökké éljen.
Jézus Krisztus feltámadását és Isten szeretetét hirdetve áldott húsvéti ünnepet kívánunk mindenkinek.

Ünnep és emlékezés március idusára

Egy éve már annak, hogy a vadászi és a magyarországi Köröstarcsa református közössége között testvérgyülekezeti kapcsolat jött létre.  A testvéregyházi kapcsolat létrejöttekor programként fogalmazódott meg az a vágy, hogy a híveink közötti személyes kapcsolat létrejöttét egymás rendezvényein való részvétellel is erősítsük. 

Eme célkitűzés jegyében látogattunk mi is el a Kettős-Körös mentén fekvő Békés-megyei településre tavaly Újkenyér ünnepén, és látogattak meg bennünket a köröstarcsai gyülekezet tagjai idén, március idusán.

Reméltük, hogy a tavaszi időjárás most nem a bolondos természetét mutatja meg nekünk, ám az előkészületek napjaiban a teljes bizonytalanság költözött lelkünkbe a nyugatról érkező hóviharról szóló híradások miatt, amelynek a valóságát előző nap mi is megéreztük.

Március 16.-ra, szombatra, a találkozó és a közös ünneplés napjára a napsugár is megjelent az égen. A templom előtti téren délelőtt 11 órára érkezett meg az anyaországi vendégeinket szállító busz. Az istentiszteletig fennmaradt időt a mintegy ötven magyarországi vendég fogadásával, ismerkedéssel töltöttük el.

A pontosan délben kezdődő istentiszteleten köröstarcsai testvérgyülekezetünk lelkésznője, Bátori Lászlóné igehirdetését hallgathatta meg az ünneplő gyülekezet. Jakab apostol levele első részéből vett igei üzenet a szabadság értékének és megbecsülésének a fontosságát emelte ki, azt, hogy az ember teljesen boldog csak akkor lehet, ha megismeri a szabadság tökéletes törvényét és meg is tud maradni ebben az egyedül Isten által megismerhető igazi szabadságban. 

Az igehirdetést követően az istentisztelet ünnepi műsorral folytatódott.  Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából a helyi lelkipásztor is köszöntötte a megjelent gyülekezetet, kiemelve az anyaországi vendégeket és a helyi méltóságok közül megjelent polgármester urat, aki ez alkalommal is együtt ünnepelt a vadászi reformátusokkal. 

Az ünnepély keretében tiszteletbeli gyülekezeti tagokká avattuk Bátori Lászlónét, a Köröstarcsai Református Egyház lelkésznőjét, id. Pardi Ferencet, az egyházközség gondnokát, illetve Pardi Ferenc vállalkozót, akik munkájukkal és áldozatkészségükkel hozzájárultak testvérgyülekezeti kapcsolatunk létrejöttéhez. Hármójuk munkájának méltatását Jakab Károly, főgondnok mondta el, majd az emléklapok átvétele után a köröstarcsai lelkésznő köszönte meg a nem várt szimbolikus ajándékot.

A férfikórus három és a női énekkar két énekszáma, valamint Nagy Rozália szavalata a forradalom és szabadságharc lelkületét és eszmeiségének továbbélését, s mai napig is érezhető hatását kívánta bemutatni.

Az istentisztelet végén az ünneplő gyülekezet nemzeti imánkat és Székely himnuszt is elénekelte, így kérve az Istent, hogy áldja meg nemzetünket és ne hagyja elveszni Erdélyt. 

Az istentisztelet után vendégeinkkel a közeli Kultúrházba mentünk át, ahol ünnepi fogadást tartottunk nemzeti ünnepünk, valamint a köröstarcsaiakkal való találkozásunk alkalmából. A fogadás és együttlétünk sikerét jól bizonyítja az, hogy az étel elfogyasztása után néhány órát még együtt tudtunk beszélgetni, nótázni és tervezgetni a következő találkozót vendégeinkkel.

Közös ünneplésünk azonban nem azt jelenti, hogy mostmár a munkának vége, céljainkat elértük és csak az ünneplés, a megemlékezés a mi feladatunk. Ahogy a szabadság igazi, Isten szerinti valóságát megismerni és megérteni kell, ugyanúgy nem elég csupán ünnepelni, hanem tenni is kell érte. Az igehirdetésben elhangzott Ige („Aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett…az boldog lesz az ő cselekedetében”), a Kossuth-nótában elénekelt szöveg („Addig fújjuk, addig hangzik / Míg a nemzet ki nem alszik”), a közös cél igazol bennünket, hogy nemcsak érdemes, de szép feladat is ebben a világban magyar keresztyén emberként élni.

Virágcsokor nemzeti ünnepünk alkalmából

Meghívó

Tervezett program:

11:00 Testvérgyülekezetünk küldöttségének a fogadása (a templom előtti téren / rossz idő esetén a templomban)

12:00 Ünnepi istentisztelet – Igét hirdet Bátori Lászlóné, köröstarcsai lelkésznő

12:45 Köszöntés és megemlékezés a szabadságharc eseményeiről:

Férfikórus énekszámai:         Arad felől fúj a szél…

Erdélyországban van az én hazám…

Kossuth Lajos azt üzente…

Nagy Rozália szavalata:         Sajó Sándor: Magyarnak lenni

Női kórus énekszámai:                       Beh régen vérezel, szegény magyar

Református magyar vagyok

Emléklapok átadása Bátori Lászlóné, köröstarcsai lelkésznőnek, id. Pardi Ferenc, gondnoknak és Pardi Ferenc, vállalkozónak a testvérgyülekezeti kapcsolatunk létrejöttében elvégzett munkájáért, és egyházközségünk tiszteletbeli tagjává való felvételük – méltatást mond Jakab Károly, főgondnok

Székely-himnusz közös eléneklése

14:00 Ünnepi fogadás a vadászi Kultúrházban

Eklézsia 21. szám

  Eklézsia21 by  

„… mindent mily szépen, s bölcsen alkotál”

A régi, egyszerű ember életében jelentős szerepet játszott a megismert tapasztalatok alkalmazása. Bizonyára mindenki hallott már eleink időjárás-megfigyeléséről, amelynek alapján évtizedekkel ezelőttig a kalendáriumok időjóslásait is összeállították. Ha nem is mindig váltak be ezek a „népi bölcsességek”, de egyvalamire ráirányították az emberek figyelmét: arra, hogy minden ami, és ahogy ebben az életben történik, értünk történik, azért, hogy általuk Isten igazi megismeréséhez közelebb kerüljünk.  

Március hónapra is van néhány ilyen versbe szedett népi bölcsesség.  Az első március 12.-re szól: „Gergely-napi szél / Szent György napig él”. Március 19.-re, József napjára így jövendölnek: „József kezessége / Jó év kedvessége”. Nagycsütörtök napjáról (idén március 28.-a) olvashatjuk: „Fehér Nagycsütörtök / Indán sül meg a tök”.

Ezek a népi bölcsességek életünk tapasztalatai során vagy megerősödnek bennünk, vagy pedig mosolyra késztető, derűs perceket hoznak életünkbe. De mindenképpen ottvannak lelkünkben, és arra késztetnek bennünket, hogy mi is megfigyeljük életünk dolgait. Nyitott szemmel járjunk! 

Ha odafigyelünk életünkre, arra, hogy mit és miért csinálunk, akkor jobban megértjük világunkat, magunkat, és ezt a földi életet is, sőt közelebb kerülhetünk az Isten igaz megismeréséhez. 

Hallottam a tavaszi munkálatok első napjaiban valakitől az utcán, hogy a parasztember, ahogy az idő engedi, rögtön dolgot talál magának. Így is van. Nemcsak a napsugár melege, a zöldellő határ, a rügyeket bontogató faágak hívják ki a föld művelőjét a kertekbe, a mezőkre. 

Egyre inkább azt is kezdjük megérteni, hogy nem is a nyereség iránti vágy a mozgatója a barázdáknak. Mert nem lehet az. Az ember ösztönszerűen siet a reménység beteljesedése felé. Valami, vagy Valaki egészen más, aki mozgatja az embert, és előhívja őt a semmittevésből a munkára. Isten, aki célt és feladatot adott az embernek teremtése pillanatában: „töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon …  Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül”.

Míg a fák, a maghozó gyümölcsök testi táplálékot jelentik életünkben, amelyért sokszor orcánk verítékével kell megdolgoznunk, addig a munkában és a célként előttünk lebegő mindennapi kenyérben a kitartást, a jó reménységet és a hitnek áldott gyümölcseit nyerjük meg.

Miért dolgozna az ember, ha munkájáért a megfelelő bért nem kapja meg? Miért helyezné a földbe az utolsó magokat is? Ha nem lenne reménysége afelől, hogy amit elvet, az majd kikel, és sokszoros termést hoz. A remény hal meg utoljára – szoktuk mondani. És ez a remény az, ami minket ebben a munkában erővel és kitartással ruház fel. Isten ugyanígy áldja meg a mi hitünket is, azt a láthatatlan reménységet, amelyet Belé helyezünk. Így áldja meg életünket, munkánkat, szolgálatunkat és ezek által, rajtunk keresztül azt a kisebb vagy nagyobb közösséget amelyben és amelyért dolgozunk.

Ezen a dolgon elmélkedve, talán eszünkbe juthat gyülekezeti énekünk egyik sora, amely így vall Isten teremtő munkájának tökéletességéről: „… mindent mily szépen, s bölcsen alkotál”. Isten valójában úgy alkotta meg ezt a világot, hogy bár az Alkotót magát szemtől-szembe nem láthatjuk, de mindenben felfedezzük az Ő munkáját. 

A 19. Zsoltár második verse így vall a természet Istenről szóló bizonyságtételéről: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.” Adja a mindenható Isten, hogy mi is munkánk vagy pihenésünk által, hétköznapokban és ünnepeink alkalmával hasonlóképpen hirdessük, ne csak szavakkal, hanem életünkkel is a mi Istenünknek hatalmas szeretetét!

Temetés: Barta Lászlóné Must Etelka

Március 6.-án helyeztük örök nyugalomra Barta Lászlóné Must Etelka nőtestvérünket a simonyifalvi temetőben. Az Úr Isten földi életének 86. esztendejében hívta magához. Az Úr Szentlelkének vigasztaló erejét kérjük gyászoló testvéreink életére.

Újabb takarítás a templomkertnél

Március 5.-én, kedden az esőzések miatti sikertelen gallyégetést követően a Községi Tanács által rendelkezésünkre bocsátott munkagéppel kihuzattuk a kivágott fák gyökereit. Ezeket a gyökereket, valamint az előzőleg kivágott gallyakat az ér partjára szállíttattuk. 

Ezt megelőzően a munkagéppel a temető melletti út szélét takaríttatta ki a Polgármesteri Hivatal.

Köszönjük a presbiterek és világi előljáróink segítségnyújtását!

Keresztelés: Bitai Sándor

Március 2.-án szombaton részesítettük a keresztség sákramentumában Bitai Sándort, Bitai Sándor, római katolikus és Sütő Enikő, református szülők gyermekét. Kérjük az Istent, hogy áldja meg a gyermek és szülei életét!