2019. október 31., csütörtök

Igei útravaló: 2019. október 31., Csütörtök - Reformáció emléknapja - Farkas, Cseke

Bibliaolvasás: Jakab levele 5, 13-20
„...aki megtérít egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez” (Jakab levele 5, 20). A reformáció kezdete utáni 502. évben ne csak önmagunkra gondoljunk, hanem újítson meg bennünket Isten a másokért való szolgálatra. Szeretetének cselekvői legyünk, különösen a betegek és szenvedők felé. Tegyük magunkat az értük való buzgó imádság eszközeivé, és gyakoroljuk ebben magunkat azzal a fáradhatatlansággal, ahogyan Jézus tette, amikor gyógyított és imádkozott.

2019. október 30., szerda

Igei útravaló: 2019. október 30., Szerda - Alfonz, Kolos, Zenóbia

Bibliaolvasás: Jakab levele 5, 7-12
Sem Jób, sem a próféták nem voltak nagy sikereket gyorsan elérő emberek. Jakab a tűrés, a türelem, a szenvedésben való kitartás példaképeiként említi őket. Kinek kellenek ma ilyen példaképek? Gyorsan elérhető, nagy hasznot hozó, kézzelfogható eredményekre törekvő világunk arra biztat, hogy győzz, mindegy, milyen áron. Isten más győzelmet kínál. Az örök életért érdemes tűrni, türelemmel várni és szenvedni is. Ezt a célt Jézusra nézve sohasem véted el.

2019. október 29., kedd

Igei útravaló: 2019. október 29., Kedd - Melinda, Nárcisz, Őzike

Bibliaolvasás: Jakab levele 5, 1-6
Jakab olyan gazdagságról beszél, amelynek forrása a visszatartott bér, a másik ember kára feletti gúny, az alázatossal szembeni hatalmaskodás. Mindez az „...égre kiált..., eljutott a Seregek Urának a fülébe” (Jakab levele 5, 3-4). A lelkekkel való visszaélést az emberek előtt talán elrejthetjük, de Isten előtt nem palástolhatjuk valódi indulatainkat. Jakab kendőzetlenül beszél a lelkeken való uralkodás bűnéről és annak következményeiről. Ezzel a nyíltsággal kellene hangoznia bűnvallásainknak is. Bátorítson erre, hogy az önmagát megalázó embert Isten emeli fel, hogy másként mehessen tovább.

2019. október 28., hétfő

Igei útravaló: 2019. október 28., Hétfő - Simon, Szimonetta, Taddeus

Bibliaolvasás: Jakab levele 4, 11-17
Ki vagyok én, aki ítélkezem a másik felett (Jakab levele 4, 12)? Ki vagyok én, hogy rágalmazok bárkit? Istenről tudni vagy számolni vele nem ugyanaz. Ahhoz, hogy képes legyek jót tenni (Jakab levele 4, 17), Isten kezébe kell tennem magam. Engedni, hogy ő számoljon velem. Ki vagy? Krisztust az élő Isten Fiának valló tanítvány, aki nem önmagával számol, vagy ítélőbírája mások és önmaga életének? Inkább Krisztusé akarj lenni! Ne halogasd!

2019. október 27., vasárnap

Gyászjelentés: Polyánki Ibolya Mária (53)

Virrasztási ige:
"Mi módon támadnak fel a halottak? és minémű testtel jönnek ki?
Balgatag! Amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd.
És abban, amit elvetsz, nem azt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét.
Az Isten pedig testet ád annak, amint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét.
Nem minden test azon egy test, hanem más az embereknek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké.
És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké.
Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve.
Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;
Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben.
Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is.
Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.
De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki.
Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való.
Amilyen ama földi, olyanok a földiek is; és amilyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is.
És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is...
Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára."
1Korintus 15, 35-49 és 53

Check this out on Chirbit

Az igaz ember hitből él - reformációi istentisztelet Csermőn

Bibliaolvasás:
"Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van;
Mert bizonyságom nékem az Isten, kinek lelkem szerint szolgálok az ő Fiának evangyéliomában, hogy szüntelen emlékezem felőletek,
Imádkozásaimban mindenkor könyörögvén, vajha egyszer már jó szerencsés út adódnék nékem Istennek akaratából, hogy hozzátok mehessek;
Mert kívánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot közölhessek veletek a ti megerősítésetekre,
Azaz, hogy együtt felbuzduljunk ti nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által.
Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok atyámfiai, hogy én gyakran elvégeztem magamban, hogy elmegyek hozzátok (de mindez ideig megakadályoztattam), hogy köztetek is nyerjek valami lelki gyümölcsöt, mint a többi pogányok közt is.
Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok.
Azért ami rajtam áll, kész vagyok néktek is, akik Rómában vagytok, az evangyéliomot hirdetni.
Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek.
Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él."
Római levél 1, 8-17

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám."
1Mózes 4, 13

Úrvacsora szereztetési igéje:
"Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,
És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.
Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,
Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét."
Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 11, 23-29

Az igaz ember hitből él - reformációi istentisztelet Bélzerénden

Az igaz ember hitből él - reformációi istentisztelet Vadászon

Igei útravaló: 2019. október 27., Vasárnap - Új bor ünnepe - Szabina, Szabrina

Bibliaolvasás: Jakab 4, 1-10
„Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek?” (Jakab 4, 1) Nem költői kérdést tesz föl Jakab. Tudatossá teszi, hogy önzésünk, élvezeteink hajszolása távol van az önmagát értünk áldozó Krisztus indulatától. „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál... Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt...” (Fil 2,3.5). Nagy a különbség Krisztus indulata és az alázat nélküli ember között. Engedd ma Istent győzni életed harcaiban. Tedd le a fegyvert, és győzni fogsz!

2019. október 26., szombat

Igei útravaló: 2019. október 26., Szombat - Dömötör, Amanda, Armand

Bibliaolvasás: Jakab 3, 13-18
Áldás, békesség! - hangzik a református köszönés. Vajon az áldás mellett milyen békességet kérünk, kívánunk? Hányszor van az, hogy a békesség kedvéért lenyelünk sérelmeket, elfedünk vétkeket, elhallgatunk titkokat?
A világ vágyott békessége nem kíméli meg Jézust a kereszthaláltól... A világ békessége nem érti a feltámadás örömét... Isten békessége nem kívánja a hazugságot, az elfedést, a rejtegetést. Isten békessége prófétai küldetés: „...nem részrehajló és nem képmutató”.

2019. október 25., péntek

A bűn az ajtó előtt leselkedik - bűnbánati igehirdetés Vadászon

Alapige:
"Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól.
És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő.
Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből.
És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára.
Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.
És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet?
Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta."
1Mózes 4, 1-7

Check this out on Chirbit

A bűn az ajtó előtt leselkedik - bűnbánati igehirdetés Bélzerénden

Igei útravaló: 2019. október 25., Péntek - Blanka, Bianka, Mór

Bibliaolvasás: Jakab levele 3, 1-12
Dicsérsz - szidalmazol. Jó hírt mondasz - rágalmazol. Bátorítasz - elkedvetlenítesz. Felemeled - letaszítod. Erősíted - gyengíted. Ígérsz - tagadsz. Áldást mondasz - átkozol. Mindezt a szavaiddal teszed. A benned növekvő öröm másnak is áldás lesz, a benned dúló indulat másokban is sebet ejt szavaid által. Kétélű kard: gyógyíthat és sebezhet is. Tudod kezelni? Ismered a használati módját? Nálad van a kontroll? Isten az általad kontrolláltnak vélt, de igazából kontrollvesztett helyzetben is Ura az életednek, a nyelvednek, a beszédednek is.

2019. október 24., csütörtök

Az ember, aki bűnbe jutott - bűnbánati igehirdetés Vadászon

Alapige:
"És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.
És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.
Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad.
Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.
Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét.
Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.
Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja minden élőnek.
És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket.
És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:
Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, amelyből vétetett vala.
És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját."
1Mózes 3, 14-24

Check this out on Chirbit

Az ember, aki bűnbe jutott - bűnbánati igehirdetés Bélzerénden

Az ember, akit Isten teremtett - bűnbánati igehirdetés Vadászon

Alapige:
"Ez az égnek és a földnek eredete, amikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,
Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét.
És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.
1Mózes 2, 4-7

Check this out on Chirbit

Az ember, akit Isten teremtett - bűnbánati igehirdetés Bélzerénden

Alapige:
"Ez az égnek és a földnek eredete, amikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,
Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét.
És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.
1Mózes 2, 4-7

Check this out on Chirbit

Igei útravaló: 2019. október 24., Csütörtök - Salamon, Ruben, Antal

Bibliaolvasás: Jakab levele 2, 14-26
Jakab számonkéri rajtunk a hit gyümölcsét. Ezért a szakaszért nevezi Luther ezt a levelet „szalmalevélnek”, megkérdőjelezve a Szentírásban elfoglalható helyét. Üdvösséget kereső, a cselekedetekben igazolást találó, de Krisztus váltságát megkérdőjelező korban élt, ezért érthető ez. Hit és cselekedet ma is szétválaszthatatlan, sokszor egymásnak feszül. Cselekedeteinkkel esetleg megtagadjuk hitünket, mások pedig hit nélkül is képesek emberi léptékkel mérve jót tenni. Vajon mennyire motivál bennünket tevékenységünkben a hitünk? Ma ezt kérdezzük meg magunktól: szánkkal vagy életünkkel valljuk Istent?

2019. október 23., szerda

Igei útravaló: 2019. október 23., Szerda - Nemzeti ünnep - Gyöngyi, Gyöngyvér

Bibliaolvasás: Jakab levele 2, 1-13
Sikeresek és kudarcot vallók, gazdagok és szegények, szépek és csúnyák, gyorsak és lassúak, okosak és buták, diadalmaskodók és vesztesek, menők és lúzerek. Ítélkezők és elítéltek. A nemzeti ünnepen is összefeszülhetnek indulatok, oldalak, nézetek. Emberi gyengeség ez, amin Isten irgalmassága felülkerekedik, őbenne és őáltala győzedelmeskedhet a szabadság törvénye. Imádkozzunk ma ezért az irgalomért népünk és nemzetünk életében, bízva Isten mindenki számára felkínált, Jézusban beteljesített szabadító hatalmában.

2019. október 22., kedd

Igei útravaló: 2019. október 22., Kedd - Előd, Tilda, Korina

Bibliaolvasás: Jakab levele 1, 19-27
Milyen jó lenne, ha egy zajszűrő berendezés csak azokat az információkat engedné hozzánk, amelyekre valóban szükségünk van. Ha az információk sodra nem ragadtatna el minket indulatokra, meggondolatlan szavakra, elhamarkodott cselekvésre. Hatalmas lehetőségünk, hogy istentiszteleteken, igeolvasásunkban rendszeresen megtapasztalhatjuk, hogy a belénk oltott ige meg tudja tartani lelkünket. Isten tanítása láthatóvá lesz cselekedeteinkben is. Isten szava tevékeny hatalom életünkben.

2019. október 21., hétfő

Igei útravaló: 2019. október 21., Hétfő - Orsolya, Orsika, Zsolt

Bibliaolvasás: Jakab 1, 9-18
„Nem úgy alakult, ahogy elképzeltem! Miért engedi ezt Isten?!” „Miért ver engem az Isten?” Ilyen és hasonló kérdések hangoznak el, vagy gondolatban fogalmazódnak meg bennünk is. Igénk rámutat, hogy alaptalanul illetjük hamis váddal Istent, leplezve saját felelősségünket. Talán ez a legvégső kísértések egyike, Isten kegyelmének ellenünk fordítása, elferdítése. Ő ma ugyanaz a teremtő Isten, aki teremtő hatalmánál fogva Krisztus érdeméért tekint ránk mint új teremtményeire.

2019. október 20., vasárnap

Boldog ember az, aki a kísértésben kitart - igehirdetés Csermőn

Bibliaolvasás:
"Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, az elszórtan levő tizenkét nemzetségnek; üdvözletemet.
Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek,
Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.
A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.
Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.
De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány.
Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól;
A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember.
Dicsekedjék pedig az alacsony sorsú atyafi az ő nagyságával;
A gazdag pedig az ő alacsonyságával: mert elmúlik, mint a fűnek virága.
Mert felkél a nap az ő hévségével, és megszárítja a füvet; és annak virága elhull, és ábrázatának kedvessége elvész: így hervad el a gazdag is az ő útaiban."
Jakab levele 1, 1-11

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek."
Jakab levele1, 12

Boldog ember az, aki a kísértésben kitart - igehirdetés Bélzerénden

Boldog ember az, aki a kísértésben kitart - igehirdetés Vadászon

Igei útravaló: 2019. október 20., Diakónia vasárnap - Irén, Iringó, Vendel

Bibliaolvasás: Jakab 1, 1-8
Jakab levele a hit és a cselekedet kapcsolatát fűzi szorosra. Az apostol, bemutatkozását követően, rögtön szembesít bennünket a legnagyobb kérdéssel: mennyire vagyunk kitartóak a hitünkben. A hitből fakadó következetes kitartás és a kételkedés feszültsége életünk minden napjának nagy próbája. Akkor teljes az öröm, ha türelemmel viseljük megpróbáltatásainkat, helytállunk, állhatatosan megmaradunk Isten kegyelme mellett, kétségek nélkül hiszünk, és ráhagyatkozunk Isten bölcsességére.

2019. október 19., szombat

Igei útravaló: 2019. október 19., Szombat - Nándor

Bibliaolvasás: Malakiás 3, 13-24
„...különbség van az igaz és a bűnös között...” (Malakiás 3, 18). Isten az ember teremtését követően azt kérte, hogy a jó és rossz közötti különbség eldöntése hadd maradjon az ő hatalmában. Ha ezt a hatalmat mi akarjuk gyakorolni, akkor félő, hogy pusztulás lesz a vége. Illésnek azért kellett visszajönnie, hogy szava által belássuk, jobb, ha a különbséget igaz és bűnös között ma is Isten dönti el.

2019. október 18., péntek

Igei útravaló: 2019. október 18., Péntek - Lukács, Jusztusz

Bibliaolvasás: Malakiás 3, 6-12
Az adakozás és a tized kérdése nagyon érzékeny pont minden hívő ember életében. Így volt ez mindig. Mert a matematika szabályai szerint 10 - 1 = 9. Isten igéje szerint azonban az adakozásban ez a szabály nem így érvényesül. Ott 10 -1 = 11. Aki az Istenbe vetett bizalmát az adakozásban is teljes szabadsággal tudja gyakorolni, azok megtapasztalhatják azt a matematikai paradoxont, hogy az adakozás nem csupán kiadás. Ez nemcsak lelkileg lehet igaz. „...tegyetek próbára engem!... Meglátjátok, ...bőséges áldást árasztok rátok” (Malakiás 3, 10).

2019. október 17., csütörtök

Igei útravaló: 2019. október 17., Csütörtök - Hedvig, Hédi, Szilamér

Bibliaolvasás: Malakiás 2, 17- 3, 5
Az ige arra irányítja figyelmünket, hogy történelmünk nem a semmibe fut, hanem Isten elé vezet el bennünket. Eljön a nap, amikor mindannyiunknak meg kell állnunk Isten színe előtt. Mindezek előtt van még lehetőségünk a „szövetség követe”, azaz Jézus tanításai alapján elhagyni a tisztátalan dolgokat, és már e földi életben „igaz áldozatot” vinni az Úr elé. Református kegyességünk erre az ún. igaz hálaáldozatra épül, amelyben nincs helye tisztátalan dolgoknak.

2019. október 16., szerda

Igei útravaló: 2019. október 16., Szerda - Gál, Aurélia

Bibliaolvasás: Malakiás 2, 10-16
A szövetség hűséget kíván. Ezért olvasunk arról végig a Szentírásban, hogy Isten hűséget kíván népétől. Ennek a hűségnek azonban nemcsak az Isten-ember kapcsolatban kell megjelennie, hanem az emberek közötti kapcsolatokban is, így például a házassági szövetségben. Az ige arra irányítja a figyelmet, hogy a hűség döntés kérdése, éppen ezért az Istennel, a házastársunkkal és az emberekkel való kapcsolatainkban felelősek vagyunk döntéseinkért. Ki vagy mi határozza meg ezeket a döntéseinket? Kérjük Istent, hogy ő tanácsoljon bennünket igéje által.

2019. október 15., kedd

Igei útravaló: 2019. október 15., Kedd - Teréz, Terézia, Aranka

Bibliaolvasás: Malakiás 2, 1-9
Isten megkötötte népével az „...élet és békesség...” szövetségét (Malakiás 2, 5) és egyben a „papokra” bízta, hogy a „Seregek Urának követeiként” vezessék népét. Ma is így van ez. A „Seregek Urának követe” ma Jézus Krisztus követője. Nem csupán a lelkipásztorok, de a hívő emberek is csak akkor tudnak hitelesen beszélni az „élet és a békesség” Istenéről, ha maguk is szövetségben, sőt személyes kapcsolatban vannak Istennel, azaz mindenben követik Jézus Krisztust.

2019. október 14., hétfő

Igei útravaló: 2019. október 14., Hétfő - Helén, Heléna, Lívia

Bibliaolvasás: Malakiás könyve 1, 6-14
Az ige tanítása szerint nem helyes az a gondolkodás, hogy „Istennek jó lesz az is”. Istennek a tökéletes jár, mert ő tökéletes - olvassuk Malakiás könyvében. Az Újszövetséget ismerve pedig eszünkbe jut, hogy adhatunk-e úgy bármit Istennek, hogy neki jó lesz az is, miközben tudjuk, hogy ő a legtökéletesebb áldozatot, Jézus Krisztust adta oda értünk. Nyilván nem, mert a szívünk ennek tudatában arra kényszerít, hogy annak, aki mindent nekünk adott, mi is adjunk vissza mindent hálás és szolgálatkész szívvel.

2019. október 13., vasárnap

A szabadság törvénye ítélkezik - igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"Atyámfiai ne legyen személyválogatás a ti hitetekben, amely van a dicsőség Urában, a mi Jézus Krisztusunkban.
Mert ha a ti gyülekezetetekbe bemegy egy aranygyűrűs férfiú fényes ruhában, bemegy pedig egy szegény is szennyes ruhában;
És rátekinttek arra, akin a fényes ruha van, és azt mondjátok néki: Te ülj ide szépen; és a szegénynek ezt mondjátok: Te állj ott, vagy ülj ide az én zsámolyom mellé:
Nem mondtatok-é ellent magatoknak, és nem lettetek-é gonosz gondolkozású birákká?
Halljátok meg szeretett atyámfiai, avagy nem az Isten választotta-é ki e világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik?
Ti pedig meggyaláztátok a szegényt. Avagy nem a gazdagok hatalmaskodnak-é rajtatok, és nem ők hurcolnak-é titeket a törvény elé?
Nem ők káromolják-é azt a szép nevet, amelyről neveztettek?
Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek.
De ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói.
Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös."
Jakab levele 2, 1-10

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni."
Jakab levele 2, 12

A szabadság törvénye ítélkezik - igehirdetés Vadászon

Igei útravaló: 2019. október 13., Vasárnap - Kálmán, Edgár, Ede, Edvárd

Bibliaolvasás: Malakiás könyve 1, 1-5
„Szeretlek benneteket - mondja az Úr” (Malakiás könyve 1, 2). A teológia ezt úgy fogalmazza meg, hogy az Isten szeretet, és Isten nem tud mást adni, csak saját lényegét. Mennyivel más az ige szava: egy személyes megszólítás! Nem egyes szám harmadik személyben beszél Isten szeretetéről, hanem első személyben maga Isten szólal meg. Isten ma ezen az igén keresztül felfedi szívét. „Szeretlek” - mondja ő neked. Mi a válaszod rá?

2019. október 12., szombat

Igei útravaló: 2019. október 12., Szombat - Miksa, Rezső, Edvin

Bibliaolvasás: Prédikátor könyve 12, 9-14
„Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait...” (Prédikátor könyve 12, 13). Ez az egyszerű és végső tanulsága ennek a különös könyvnek, amelyben sok hiábavalóság és kiábrándultság is megjelenik. Isten megítéli a jót és a rosszat. Mégsem félelmet akar gerjeszteni, hanem istenfélelemre hív. Ez nagy különbség. Ne félj Istentől! Irgalmas arcát Jézusban ismerjük meg. Tőle vegyük a legfontosabb használati utasítást az élethez: Szeress! Ez az Élet tétje.

2019. október 11., péntek

Igei útravaló: 2019. október 11., Péntek - Brigitta, Gitta, Etel

Bibliaolvasás: Prédikátor könyve 11, 9 - 12, 8
„Örvendezz, ifjú...” (Prédikátor könyve 11, 9). Sok a rosszkedvű, üres, depressziós fiatal. Mulatozók vannak, de örülő és derűs ifjú kevesebb. Minek örüljünk? Az időnek és a lehetőségeknek, mert az idő eltelik. Noha költői képekkel és szimbólumokkal írja le a prédikátor, jönnek majd a nemszeretem napok és évek, a test szűkülő lehetőségei, hanyatlása. Mégis, ma már az idősek is élvezhetik az életet egészségesen az orvostudomány vívmányainak köszönhetően. Talán éppen ők taníthatnák a fiatalokat örülni?

2019. október 10., csütörtök

Igei útravaló: 2019. október 10., Csütörtök - Gedeon, Bendegúz, Ferenc

Bibliaolvasás: Prédikátor könyve 10, 16 - 11, 18
„Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet...” (Prédikátor könyve 11, 4). Elszakadtunk a teremtéstől, magunk alkotta virtuális világban élünk. Már a szelet sem figyeljük, magot is alig vetünk. Nem ismerjük a természet törvényeit, a nap erejét, a szél járását, az eső jöttét. Nem tudjuk, mikor és mit kell tennünk. Újra kell tanulni, hogyan illeszkedjünk bele Isten teremtett világába. A magvető elvégzi a munkáját, és rábízza a természet Urára.

2019. október 9., szerda

Igei útravaló: 2019. október 9., Szerda - Dénes, János

Bibliaolvasás: Prédikátor könyve 10, 1-15
„Aki vermet ás, beleesik abba...” (Prédikátor könyve 10, 8) Ezt a közmondássá vált bölcsességet az is ismeri, aki nem olvasta a Bibliát. Nem mindjárt tapasztaljuk igazságát, de hosszú távon beigazolódik. Nem kell félnünk ellenségeinktől, ne hadakozzunk ellenük! Előbb-utóbb maguk esnek gyűlöletük vermébe. Jézusnak is gyakran állítottak csapdát ellenfelei. Tanuljuk meg tőle, hogyan fogta meg őket saját szavaikkal!

2019. október 8., kedd

Igei útravaló: 2019. október 8., Kedd - Koppány, Etelka, Magor

Bibliaolvasás: Prédikátor könyve 9, 13-18
„Többet ér a bölcsesség a hatalomnál...” (Prédikátor könyve 9, 16). Sokszor elkápráztatnak minket a harsogó hangú és parancsoló magatartású emberek, nehéz szembeszállni velük. A bölcsesség azonban szelíd és csöndes, megvárja, amíg megkérdezik, csak akkor ad útmutatást. Keressük inkább a bölcs emberek társaságát és vezetését, ne engedjük, hogy hasson ránk rang vagy pozíció, akkor nem lesz hatalma rajtunk. Kérjünk magunknak is bölcsességet, mert az Isten lelkének ajándéka, és az életet szolgálja.

2019. október 7., hétfő

Megépítik fiaid a régi romokat - igehirdetés Csermőn

Bibliaolvasás:
"Dicsérjétek az Urat! Dicsérd én lelkem az Urat!
Dicsérem az Urat, amíg élek; éneklek az én Istenemnek, amíg vagyok.
Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, aki meg nem menthet!
Kimegyen a lelke; visszatér földébe, és aznapon elvesznek az ő tervei.
Boldog, akinek segítsége a Jákób Istene, és reménysége van az Úrban, az ő Istenében;
Aki teremtette az eget és földet, a tengert és mindent, ami bennök van. Aki megtartja a hűségét örökké;
Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, eledelt ád az éhezőknek. Az Úr megszabadítja az elfogottakat.
Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat.
Megoltalmazza az Úr a jövevényeket; árvát és özvegyet megtart, és a gonoszok útját elfordítja.
Uralkodni fog az Úr örökké, a te Istened, oh Sion, nemzedékről nemzedékre! Dicsérjétek az Urat!"
Zsoltárok könyve 146, 1-10

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Kiálts teljes torokkal, ne kiméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákób házának vétkeit.
Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni kivánják útaimat, mint oly nép, amely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta; kérik tőlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kivánják.
Mért bőjtölünk és Te nem nézed, gyötörjük lelkünket és Te nem tudod? Ímé, bőjtöléstek napján kedvtelésteket űzitek, és minden robotosaitokat szorongatjátok.
Ímé perrel és versengéssel bőjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével; nem úgy bőjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban.
Hát ilyen a bőjt, amelyet én kedvelek, és olyan a nap, amelyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é bőjtnek és az Úr előtt kedves napnak?
Hát nem ez-é a bőjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?
Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?
Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ.
Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszünsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni;
Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.
És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy.
És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak."
Ézsaiás próféta könyve 58, 1-12