A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. július 7., vasárnap

Scholz László: A tékozló fiú atyja viszontlátásakor

Atyám, ne fond karod nyakamra,
lágy ölelése fojtogat:
lehervadt régen orcám hamva,
tartsd vissza most a csókodat -
mert vétkeztem Te ellened,
nem vagyok többé gyermeked!

Koldus vagyok, rongyos ruhájú,
pazarló, léha, sőt vak is.
Nem illet engem, csak a vályú,
megelégedném azzal is.
Hagyd most a régit, fényeset -
leszek legkisebb béresed.

Kiadtad már a rám eső részt,
nem jár nekem több semmi más.
Hogy ínséget láttam s törődést,
csak én, csak én vagyok hibás.
Eltékozoltam jussomat,
mindent, mit név és otthon ad.

Ujjamra mégis gyűrűt húzol?
Díszesre váltod rossz gúnyám?
Szíved szerelme most is unszol
sok bánatjárta év után?
Ó, szív, atyai szív, örök!
Eléd roskadva megtörök.

Nagyobb a szíved, mint a vétkem,
mint ennen keblemben a vád.
Kivet mindenki, szomjan-étlen,
Te vagy most egyetlen barát.
Magam utálom, más kerül.
Te szeretsz híven egyedül.

Atyám, ölelj hát, csókold orcám,
édes, akár bocsánatod.
Kit visszavártál, bűne harcán,
fiad meghalt s feltámadott.
Óh, hív a ház! - add a sarut:
Ki elveszett, ma hazajut.                                         

2016. május 9., hétfő

Köszöntjük az édesanyákat!



I. Ének: Ó, ha cinke volnék

Ó, ha cinke volnék, útra kelnék,
Hömpölygő sugárban énekelnék.
Ó, ha szellő volnék, mindig fújnék,
Minden bő kabátba belebújnék.

Ó, ha csillag volnék kerek égen,
Csorogna a földre sárga fényem.
Jajj, de onnan vissza sose járnék
Anyám nélkül mindig sírdogálnék.

1. Morar Nicholas: Virággal köszöntelek

Anyák napján téged
virággal köszöntlek,
És csak annyit mondok:
anyukám szeretlek!

2. Borbély Dávid: Ma köszönti minden gyerek

Ma köszönti minden gyerek,
akit a legjobban szeret,
felveszi a szép ruháját,
s felköszönti nagymamáját.

3. Szlávik Andrea: Az én őrangyalom

Az én őrangyalom
te vagy, anyukám.
Jól tudom, hogy mindig
vigyázol reám.

Mit tesz a kis kezem,
és mit mond a szám.
Mindig-mindig
vigyázz majd rám!

II. Ének:  Orgona ága…

Orgona ága, barackfa virága.
Öltözzetek új ruhába
anyáknapja hajnalára
Illatosan.

Zúgja az erdő, susogja a szellő,
Üzenik az ágak, lombok:
Légy te mindig nagyon boldog,
Édesanyám!

4. Bíró Krisztián: Ha én rózsafa volnék

Ha én rózsafa volnék,
szép bimbókat hajtanék,
Lennék tavasz virága,
jó anyám bokrétája.

Kis madárka, ha volnék,
napestig csak dalolnék,
Mint a kedves csalogány,
hogy örüljön jó anyám.

De nem vagyok madárka,
sem bimbós rózsafácska.
Mondd meg, anyám, mit tegyek,
hogy néked kedves legyek.

5. Borbély Alexandra: Barcsai Fehér Géza - Nagymamámnak

Nagymamám, kedves, jó, szerető nagymamám,
Ha én most tenéked mindazt elmondhatnám,
Amit én néked szívemből kívánok,
Véget sem érnének a jókívánságok.

Tudom én, hogy hozzánk te mindig jó voltál.
Kis unokáidat a szívedbe fogadtad,
Jó szóval, jó tettel mindig támogattad.

Hálából mindezért, tudod mit kívánok?
Áldja meg az Isten a te nagy jóságod!
Éltessen az Isten, nagymama, sokáig,
Lássad nagyra nőni hálás unokáid!

6. Szlávik Szintia: Nincsen a gyermeknek

Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
öt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.

7. Balaj Evelin: Neked álmodom, anyu

Néked álmodom, anyu
a napnak sugarát,
lágy tavaszi szélben
az aranyszínű ruhát.

Neked álmodom
az égbolt gyöngyeit,
mint fürge tündérek
aprócska könnyeit.

Elhozom néked, anyu,
a hulló csillagot,
zsendülő mezőkről
az édes illatot.

Elhozok én onnan
méhecskét, virágot,
s megálmodom néked
az egész világot.

8. Szabó Hunor: Fazekas Anna – Köszöntő

Hajnaltájban Napra vártam,
Hűs harmatban térdig jártam.
Szellő szárnyát bontogatta,
Szöghajamat felborzolta.
Hajnaltájban rétre mentem,
Harmatcseppet szedegettem,
Pohárkába gyűjtögettem,
nefelejcsem beletettem.
Hazamentem, elpirultam,
Édesanyám mellé bújtam,
Egy szó sem jött a nyelvemre,
Könnyem hullt a nefelejcsre.
Édesanyám megértette,
Kicsi lányát ölbevette
Sűrű könnyem lecsókolta,
Szelíd szóval lágyan mondta:
„Be szép verset mondtál lelkem!
Be jó is vagy, kicsi szentem!”
S nyakam köré fonva karját,
Ünnepeltük anyáknapját!

III. Ének: Édesanyám nékem, jajj de drága vagy…

Édesanyám, nékem, jajj, de drága vagy,
A te szereteted soha el nem hagy,
Hallgasd meg, Istenem, csöndes imámat,
Áldd meg két kezeddel édesanyámat!

Édesanyám karja bölcsőm ringatta,
Szívéből az áldást mind nékem adta.
Hallgasd meg, Istenem, csöndes imámat,
Áldd meg két kezeddel édesanyámat!
Hallgasd meg, Istenem, csöndes imámat,
Áldd meg két kezeddel édesanyámat!

9. Vágó Vince: Fenesi Csukás János – Anyák napjára

Mint rügyecske a faághoz,
Úgy tartozom én anyámhoz
S mivel anyák napja vagyon,
És szeretem is őt nagyon.

Arra kérem a jó Istent
Hogy adjon meg neki mindent
Amit kíván szeme-szája,
Hallgattasson meg imája.

Legyen egészséges, boldog,
Kerüljék a bajok s gondok
S majd egykoron, fent az Atya
Koronával jutalmazza.

10. Bíró Alexandra: Dónászy Magda - Ajándék

Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.

Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.

Elkészült a madár,
nem mozdul a szárnya…
Pedig hogyha tudna,
a válladra szállna.

Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban,
amit anyák napján
mondani akartam.

11. Puskás Balázs: Emlékezés

Nagyon rég volt, mikor anyám
Az ágyam felé hajolt
És mosolyát szórva reám,
szép altatódalt dalolt.

E kis dal is, mint minden szó,
Imádság volt az ajkán,
Mellyel érettem zörgetett…
az Istennek ajtaján.

S ma, hogy eszembe jut újra
A sok elnémult csata,
Letérdelek és folytatom…
Ahol ő abbahagyta.

De a könny és öröm között,
csak suttogom ez imát:
ezerszer köszönöm, Uram,
őt, a legdrágább anyát!

12. Szilágyi Eliza: Pákolitz István - Szeresd édesanyádat

Ő az, aki halkan
Bölcsőd fölé hajol,
Ő az, aki neked
Altató dalt dalol.
Megmosdat, megfürdet
Megfésül szépen,
Tündér mesét mond
Lágy téli estéken.
Amikor beteg vagy
Ő az, aki ápol,
Két szemében mennyi
Aggódás, gond lángol.
Ő az, aki mindig
Imádkozik érted
Nincs, óh nincs határa
Nagy szeretetének.
Tele van a lelke
Érted égő fénnyel,
Ne bántsd meg őt soha
Engedetlenséggel.

13. Lőrincz Kristóf: Áldd meg, Isten!

Ki az, aki ápol
Születésem óta,
Testemet, lelkemet
A bajtól is óvja?
Ki tanított engem
Isten szent nevére,
S ha baj vagy bánat ér,
Ki ölel szívére?
Könnyes lesz a szemem,
Ha róla beszélek,
Az én édesanyám
Ez az áldott lélek.
És szívemnek nincs szebb
Kívánsága, vágya
Csakhogy őt az Isten
Ezerszer megáldja.

IV. Ének: Áldjon Isten, jó anyám…

Áldjon Isten, jó anyám, jó anyám,
Érted száll fel hő imám, hő imám.
Tőled kaptam életem, életem,
Szereteted érezem, érezem.

Minden áldott reggelen, reggelen,
Imádkozol énvelem, énvelem.
Te vigyázod léptemet, léptemet,
Gondomat te viseled, viseled.

És ha jő az alkonyat, alkonyat,
Hallom szelíd hangodat, hangodat:
Imádkozzál gyermekem, gyermekem,
Őriződ az Úr legyen, Úr legyen!

Óvjon Isten, jó anyám, jó anyám,
Érted száll fel hő imám, hő imám!
Átadom a csokromat, csokromat,
Hálás ajkam csókot ad, csókot ad.

14. Hrabovszki Vivienn: Ámon Ágnes – Anyák napján

Ébresztem a napot, hogy ma szebben keljen.
Édesanyám felett arany fénye lengjen.

Ébresztem a kertet, minden fának ágát,
Bontsa ki érette legszebbik virágát.

Ébresztem a rigót s a vidám cinegét,
dalolja mindegyik legszebbik énekét.

Ébresztem a szívem, forróbban dobogjon,
az én Édesanyám mindig mosolyogjon!

15. Takó Viktor: József Attila - Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.

Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.

Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kímélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Örömkönnynek égtek, s csókolva becézett.

Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

16. Csák Albert: Kiss Jenő – Anyád szemében

Anyád szemében
ott a nap;
sugarai rád hullanak,
hogy nőj te szépen.

Anyád szemében
ott a hold,
beteg, ha voltál, rád hajolt
a lázas éjben.

Anyád szemében
ott a víz;
a könny, ha utad félre visz,
jaj! baj ne érjen...

Anyád szemében
ott a tűz:
ha csüggednél, szívedbe tűz,
lobogjon, égjen!

17. Csák Péter: Aranyosi Ervin – Anyám napjára

Virág nyílik kint a kertben,
az égről a Nap ragyog.
Elég ok, hogy ünnepeljem,
azt hogy vagy, s hogy én vagyok!

A szívemben hála ébred,
tőled kaptam mindenem.
Ajándékod: ez az élet,
s mind mit adtál még nekem.

Köszönök hát minden perced,
minden kedves, szép napot.
Köszönöm a sok figyelmed,
s cserébe mit adhatok?

Fogadd ezt a szál virágot,
s hadd öleljen gyermeked!
Nekem adtad a világot,
hadd törődjem most veled!

18. Szabó Viktória: Aranyosi Ervin – Hála az anyáknak

Legyen ez a szép nap az örök hála napja,
hiszen minden gyermek az életét kapja,
s rajta keresztül egy csodás, új világot.
Legyen minden anya ezért szívből áldott!

Ám Ő nem csak kapu erre a világra,
nem csak ezért méltó egy csokor virágra.
Mert a feladata csak akkor kezdődik,
mikor a gyermeke élni készülődik.

Együtt születnek meg, anya és a gyermek,
innen a szíveik egymásra figyelnek,
ezüstös selyemszál köti össze őket,
közösen érzőket, együtt lélegzőket.

Minden édesanya, csak táplálna, adna,
és ha megtehetné, csak anya maradna.
Fészkét kibélelve óvná csemetéjét,
tanítva a világ jobbító meséjét.

A szívében csupán a szeretet élne,
tigrisként harcolna, csakis érte félne.
Életét od’adná, hogy mentse porontyát,
s levenné válláról a világnak gondját.

Hát köszöntsük szépen az édesanyákat,
öleljük magunkhoz, hisz miattunk fáradt.
Simítsuk meg arcát sok-sok szeretettel,
csak általuk válhat emberré az ember.

V. Ének: Anyák napja a legszebb ünnepünk…

Anyák napja a legszebb ünnepünk,
Ez a nap, hogy mindent köszönünk.
Köszönjük, hogy mind itt lehetünk
Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.

Nem fejezi ki pár szál virág,
És nem mondhatja el szó.
Azt a hálát, amivel mi tartozunk,
Adni mégis mindig jó.

Anyák napja, a legszebb ünnepünk
Ez a nap, hogy mindent köszönünk.
Köszönjük, hogy mind itt lehetünk
Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.

Százszor elmulasztott perceket,
Egy ünnepnap, bepótolunk.
Mint tékozló, visszatérő gyermekek,
Mindig olyanok vagyunk.

Anyák napja, a legszebb ünnepünk
Ez a nap, hogy mindent köszönünk.
Köszönjük, hogy mind itt lehetünk
Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.

Anyák napja, a legszebb ünnepünk
Ez a nap, hogy mindent köszönünk.
Köszönjük, hogy mind itt lehetünk
Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.

Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.

Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.

2011. április 23., szombat

Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett

Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó - mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.

Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, - most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.

Nincs gonoszabb, mint a hitvány
áruló és rossz tanítvány,
ki az ördög ösvenyén
biztos lábbal, tudva mén:
szent kenyéren nőtt apostol,
aki bűnbe később kóstol, -
Krisztus, ilyen voltam én.

Amit csak magamban látok,
csupa csúnya, csupa átok,
csupa mély seb, éktelen,
testem oly mértéktelen
volt ivásban, étkezésben,
mindenfajta vétkezésben
s undokságom végtelen.

Ó, ha tudnám, megbocsátasz,
s országodba bebocsátasz,
mint szurnám ki két szemem,
mint vágnám le két kezem,
nyelvem húznám kések élén
s minden tagom elmetélném,
amivel csak vétkezem.

Bűneimnek nincsen számok.
Mindent bánok, mindent szánok
és e sajgás, mely gyötör
nem is sajgás, már gyönyör.
Hamuval szórt, nyesett hajjal
ér engem e húsvéthajnal
és az üres sírgödör.

Bámulok a nyirkos, görbe
kősziklába vájt gödörbe,
bénán csügg le a karom,
tehetetlen két karom...
Te kegyelmet mindig oszthatsz,
feltámadtál s feltámaszthatsz,
hogyha én is akarom.

Lábadozó régi hitben
egész nap csak ülök itten.
Lelkemet nagy, jó meleg
szent fuvallat lepte meg,
lent az odvas, szürke barlang
mélyén muzsikál a halk hang,
ahogy könnyem lecsepeg.

Az én Uram újra él most,
országútján mendegél most,
áprilisban fürdik és
aranyozza napsütés,
ahol lépked, jobbra-balra
ezer madár fakad dalra
s ring, hullámzik a vetés.

Éneklő sok tiszta lánnyal,
liliomos tanítvánnyal
nem követlek, Mesterem.
Majd csak csöndes estelen
indulok, hol vitt a lábad,
földön kúszom könnybe lábadt
szemmel, szinte testtelen.

Fennakadva tüskeágon,
éjsötét nagy pusztaságon
étlen, szomjan vágok át,
nagy hegyeken vágok át,
mint eltévedt eb szimatja,
mely halódva is kutatja
vándor ura lábnyomát.

S közben dalolok az égről,
pálmás, örök dicsőségről,
vonszolván földdel rokon
testemet a homokon
s így ujjongván, nem is érzik,
hogyan sajog, hogyan vérzik
rögbe horzsolt homlokom.

Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn, énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan...
S kopjék térdig bár a lábam,
tudom, az ég kapujában
utólérlek, Krisztusom!

2010. április 2., péntek

Wass Albert: Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.

Bajorerdő, 1947