Igehirdetés Reformáció Emlékünnepén

Bibliaolvasás:
"Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.

Mert amit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekeszem.

Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó.

Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn.

Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.

Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.

Ha pedig én azt cselekeszem, amit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn.

Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem.

Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint;

De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.

Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?

Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által."

Pál apostol Rómaiakhoz írt levele 7,14-25a

Check this out on Chirbit 

Alapige:
"Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által..."

Pál apostol Rómaiakhoz írt levele 5,1

Úrvacsora szereztetési igéje:

"Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,

És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.

Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.

Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.

Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,

Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét."

Pál Apostolnak Korinthusbeliekhez írt első levele 11, 23-29

A presbiterek fogadalomtétele 2012-ben

2012. október 31.-én, a Reformáció emléknapján tartott ünnepi istentiszteleten, akkor megválasztott Presbitériumunk tagjai az Úr asztala előtt tettek fogadalmat Istennek.

Hároméves megbízatásuk végéhez közeledve - és az új Presbitériumnak ünnepélyes fogadalomtételére készülve (mely szintén október 31.-én történik meg templomunkban) emlékezzünk vissza erre az alkalomra!

Leköszönő presbitereink munkáját megköszönve Isten áldását kérjük életükre! 

„Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad. Fordítsa az Úr az ő orcáját tereád, és adjon békességet néked" 

(IV. Móz 6:24-26)

"És elfogták a királyt, és elvitték őt Babilónia királyához Riblába, ahol ítéletet tartottak fölötte."

II. Királyok 25, 6

Rettenetes dolgokat olvasunk ebben az igerészben Júda és Jeruzsálem sorsáról. Ostrom alatt áll a város, amely hosszúsága miatt arra készteti a bentlévőket, hogy meneküljenek: törjenek ki eddigi élethelyzetükből. Az éhség, a reménytelenség többszörösen tetézi ezt az állapotot. A város kőfalainak rései között az uralkodó kertje az egyedüli lehetséges úticél. Ott vágnak rést, de menekül a király is. Akiket elfognak, azokat lelki vakságuk - politikai tehetelenségük - miatt valóságos, testi vaksággal sújtva visznek a babilóniai seregek hadiszállására, Riblába, ahol további ítéletet tartanak felettük.
A király sem kivétel a tragikus események alól. Ő is menekül a körültzártságból, őt is elfogják, sőt az utolsó dolog, amit a vaksággal való sújtás előtt lát, az, hogy levágják fiait.
A város, az ország sorsa még tragikusabb: házak, paloták, sőt a templom áll lángokban. Tűzbe borul egész Jeruzsálem és Júda.
Van olyan állapot, amikor azt mondjuk, hogy annál rosszabb már nem lehet. Ilyen lehetett ez az ostromállapot is, melyben a királyt sem kímélték. Valószínű mindannyiunk életében vannak hasonló szakaszok.
Mit lehet ilyenkor tenni? Az Úrhoz fordulni! A babiloni fogság idején ezt tették a foglyok, és visszatérhettek. Ha foglyai, kisemizettjei vagyunk ennek a mai világnak, tudnunk kell, hogy Isten nem ebben a nyomorult állapotban akar bennünket látni. Ő mást akar: azt hogy visszatérjünk Hozzá!
Reformáció emléknapján formáljuk újjá életünk! Legyünk mi azok, akik tudjuk, Kihez kell visszatérnünk!

Hajoljunk Istenhez! - bűnbánati istentisztelet

Alapige:

"Joákim idejében jött fel Nabukodonozor, Babilónia királya, és Joákim szolgája lett három esztendeig; de azután elfordult és elpártolt tőle.

És ráküldé az Úr a Káldeusok seregeit, a Siriabeliek seregeit, a Moábiták seregeit és az Ammon fiainak seregeit, és ráküldte őket Júdára, hogy elveszessék őt az Úr beszéde szerint, amelyet szólott szolgái, a próféták által.

Csak az Úr beszéde szerint történt ez Júdán, hogy elvesse őt a maga orcája elől Manasse bűneiért, mind aszerint, amint cselekedett vala;

És az ártatlan vérért is, amelyet kiontott, és hogy betöltötte volt Jeruzsálemet ártatlan vérrel; ezért nem akart az Úr megbocsátani néki.

Joákimnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?

És elaluvék Joákim az ő atyáival, és az ő fia, Joákin uralkodék helyette,

És Égyiptom királya többé nem jött ki az ő földéből; mert Babilónia királya mindent elvett, ami csak az égyiptomi királyé volt, Égyiptom folyóvizétől az Eufrátes folyóvizéig."

II. Királyok 24, 1-7

Check this out on Chirbit

"Joákim idejében jött fel Nabukodonozor, Babilónia királya, és Joákim szolgája lett három esztendeig; de azután elfordult és elpártolt tőle."

II. Királyok 24, 1

A hatalmi játékok és érdekviszonyok kiszámíthatatlan világába kalauzol el bennünket Joákim, Júda királyának krónikája. Ő volt az a király, akinek idejében az egykor hatalmas Egyiptom teljesen legyengült és befolyását elvesztette. Egykori hűbéres országai (mint Júda) az egyre terjeszkedő Asszír birodalom befolyása és hatalma alá kerül. Joákim király még próbál függetlenedni - talán gyenge egyiptomi bátorításra teszi ezt -, de ennek következménye az lett, hogy Nabukodonozor valósággal lerohanta Jeruzsálemet és egész Júdát.
A prófétai szó azt hangoztatta, hogy beteljesedett Isten ítélete a nép és a vezetők esztelen hajlongásai miatt, amellyel az Úr tisztelete mellett magaslatokon áldoznak a bálványoknak, vagy pedig teljesen elfordulnak az Isten mellől.
Úgy tűnhet mindenkinek, hogy mintha Isten tényleg elfordult volna teljesen ettől a néptől a Krisztus előtti hatodik században. Amikor a babilóniai birodalom lerohanja Jeruzsálemet, kifosztja a templomot, nemcsak a városból, de az országból is rabszolgaként hurcolja el a lakosságot.
Miért ez a büntetés? Mert a nép elfordult az Istentől. De büntetés ez, vagy valójában rávezetés a helyes útra?
A mi életünk medre is gyakran csalásokon, tévedéseken megy keresztül. De mindnyájan tudjuk, hogy meg kell érkeznünk valahova. Ismerjük fel, nem jó Istentől távol: az Ő pártfogását keressük, hogy szolgálhassuk ma is Őt és saját boldogulásunkat!

Atyafiak közt enni a kenyeret - bűnbánati igemagyarázat

Alapige:

"De a magaslatok papjai soha sem áldoztak az Úr oltárán Jeruzsálemben, hanem a kovásztalan kenyeret az ő atyjokfiai között ették."

II. Királyok 23, 9

Check this out on Chirbit

"De a magaslatok papjai soha sem áldoztak az Úr oltárán Jeruzsálemben, hanem a kovásztalan kenyeret az ő atyjokfiai között ették."

II. Királyok 23, 9

Jósiás király reformjának egy jellegzetes vetületéről szól mai igénk. Reformáció hetében nem árt nekünk is reformálni, újraértékelni bizonyos dolgokat életünkben.
Az előző királyok uralkodása által Jeruzsálemben és környékén erős pogány befolyás alá került minden vallásos gondolat. Ami ellen még Illés próféta zúgolódott, ti. kétfelé sántikál a nép, mert nem tudja eldönteni igazán, kitől kap majd segítséget - az már rég megváltozott. Isten népe egyformán áldozott a pogány halmokon és a jeruzsálemi templomban, sőt az Úr templomába bevitte a pogány vagy idegen istenek tiszteletét is. Úgy látszott, hogy minden elmúlik, ami az egyedül igaz Isten tiszteletére serkenthetné a népet.
Mai világunkban is kevés már az olyan vallásos lelkületű ember, aki hitét és reménységét egyedül Istenbe veti, teljesen ráépítené életét. Sokan mondjuk, hogy ennyire, meg annyira bízunk Istenben, de nem merjük igazán életünket rá építeni. Tiszta vallásos lelkületünk mögé bevisszük mai világunk bálványait: anyagiasságunkat, öndicsőítésünket. Úgy élünk ezekkel a bálványokkal együtt, hogy észre sem vesszük, mennyit árthatnak nekünk. Mint ahogy Jósiás korában élő emberek sem vették észre, milyen romlással járt együtt az, hogy az Úr templomába bálványokat vittek be.
Jósiás ennek akart véget vetni korabeli vallásos reformjával. Tudta, hogy királyi hatalma kevés ahhoz, hogy rendbetegye Isten és népe közötti megromlott kapcsolatot, de elindította a tisztítást, vagyis a vallásos élet gyökereihez való visszatérést. Amit ennek érdekében elvégzett: a Törvény megismertetése a néppel, a szövetség megújítása, a templom megtisztítása, bálványszobrok és áldozati halmok lerombolása, napok, hetek, hónapok, sőt talán évek alatt ment végbe. De elkezdődött. Nemcsak külsőleg volt ez látványos, hanem az emberek belül is - lelkükben - érezték a tisztulást.
Igénk szerint ez tisztító tűz a bűnt megemésztette teljesen, de a bűnös embert nem pusztította el, csak bűneitől szabadította meg. Jelképezi ezt, hogy a magaslatok papjai nem áldozhattak az Úr oltárán, azaz nem hirdethették többé pogány véleményüket, de helyet kaptak az atyafiak között, és részesülhettek a kovásztalan kenyerekből. Őket ez az egyiptomi szabadulásra emlékeztette, mint bennünket a Krisztus által megtört kenyere az úrvacsorának bűneink Jézus által való elfedezésére.
Életünk megtisztítására készülve olvassuk el Énekeskönyvünk 449. számú énekének befejező szakaszát:
"Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen
 Fényedből fénysugár az életem,
 Míg a homályon át a lelkem otthonát,
 Világosságodat elérhetem!"

Javítsunk a "lelkünk templomán"! - Bűnbánati istentisztelet

Alapige:

"Nyolc esztendős volt Jósiás, mikor uralkodni kezdett, és harmincegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Jédida, a Boskátból való Adaja leánya.

És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt, és járt az ő atyjának, Dávidnak minden útaiban, és nem tért el sem jobbra, sem balra.

És történt Jósiás király tizennyolcadik esztendejében, elküldte a király Sáfánt, Asaliának, a Messullám fiának fiát, az íródeákot, az Úr házához, mondván:

Menj fel Hilkiához, a főpaphoz, és számlálják meg az Úr házába begyült pénzt, amelyet gyűjtöttek az ajtóőrizők a néptől.

És adják azt az Úr házában való mívesek pallérainak kezébe, hogy adják a munkásoknak, akik az Úrnak házán dolgoznak, hogy a háznak romlásait kijavítsák;

Az ácsoknak, az építőknek és a kőmíveseknek, hogy fákat és faragott köveket vásároljanak a ház kijavítására.

De számadást nem kell tőlök venni a pénzről, amely kezökbe adatik, mert ők azt becsülettel végzik.

És monda Hilkia, a főpap, Sáfánnak, az íródeáknak: Megtaláltam a törvénykönyvet az Úr házában. És Hilkia oda adta a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el azt.

És elméne Sáfán, az íródeák, a királyhoz, és megvivé a királynak a választ, és monda: A te szolgáid egybeszedék a pénzt, amely a házban találtatott, és oda adták azt az Úr házában munkálkodók pallérainak kezébe.

És megmondá Sáfán, az íródeák, a királynak, mondván: Egy könyvet adott nékem Hilkia pap. És felolvasá azt Sáfán a király előtt.

Mikor pedig hallotta a király a törvény könyvének beszédit, megszaggatá az ő ruháit.

És megparancsolta a király Hilkia papnak és Ahikámnak, a Sáfán fiának, és Akbórnak, a Mikája fiának, és Sáfánnak, az íródeáknak, és Asájának, a király szolgájának, mondván:

Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, amint megíratott nékünk."

II. Királyok 22, 1-14

Check this out on Chirbit

"Mikor pedig hallotta a király a törvény könyvének beszédit, megszaggatá az ő ruháit."

II. Királyok 22, 11

A király megrettenve és ruháját megszaggatva hallgatta a könyv igéit. Mint kegyes király ismerte ugyan az Úr törvényeit és azt cselekedte, ami helyes az Úr szemében, de ahogy ez a könyv most eléjük tárta az Úr törvényeit, azok megtartásának áldásaival és átkaival együtt, világosan meglátta, hogy nem így élnek és nem így szolgálják az Urat. Valóban élő és ható lett számára Isten igéje (Zsid 4:12). Ezért adott azonnal parancsot vezető embereinek, hogy keressék meg az Urat a Törvénykönyv dolgában.
Vannak idők, amikor lábbal tiporják a törvényt, és lehet csalással, hazugsággal boldogulni. Jósiás király aligha látott jó példát maga körül. De tudta, hogy kihez kell folyamodnia: „Menjetek, kérdezzétek meg az Urat…” (13 vers) Isten kegyelme helyreállító kegyelem! Isten meglátja a hűségre, tisztaságra, törvényességre vágyó szíveket, és oda áldását adja. Ez a mai nap lehetőséget ad arra, hogy Krisztusban helyreállítson, hűtlenségünket eltörölje, bűneinket megbocsássa, és szabadításával ajándékozzon meg!

Meghívó Kegye János, budapesti pánsípművész jótékonysági koncertjére

Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt és szeretteit a 2015. október 29.-én, a csütörtökön délután 16 órától a Vadászi Református Templomban kezdődő jótékonysági koncertre.

Kegye János, budapesti pánsípművész a Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes által fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatásával érkezik hozzánk ezen a napon, hogy délelőtt az Alapítvány által támogatott Napköziben a gyermekekkel foglalkozzon, délután pedig a templomban az érdeklődők számára művészetéből koncertet mutasson be.

A hírneves művész vállalta azt, hogy koncertje teljes bevételét jótékonysági célokra adományozza, így ez az összeg a vadászi gyermekeknek fenntartott napközi működési költségeihez járul hozzá.

A perselyes vagy személyes adományozáson túl a koncertet követően lehetőség lesz arra is, hogy a gyermekek által készített emléktárgyakból is vásároljanak.

Köszönjük támogatásukat és megtisztelő jelenlétüket!

"Azért ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Íme, én oly veszedelmet hozok Jeruzsálemre és Júdára, hogy mindenkinek, aki azt hallja, megcsendül bele mind a két füle."

II. Királyok 21, 12

Ezékiás király uralkodása után a tizenkétéves Manassé kerül uralomra, aki bár ötvenöt esztendeig uralkodott, királyságának ideje mégis istentelen dolgokat cselekszik. Pont az ellenkezőjét valósítja meg annak, amit atyja véghezvitt. Újra magaslatok és halmok épülnek az országban, melyeken  idegen bálványokat tisztelnek és nekik áldoznak, sőt még az Úr házának pitvarában is különféle szobrokat emeltetett az egész mennyei seregnek. Nem csoda, hogy a királlyal együtt a nép is újra a bűn útjára lépett.
Ebben a helyzetben hangzik el az Úr figyelmeztetése: olyan veszedelmet hoz Jeruzsálemre és Júdára, hogy, aki csak hall róla, annak is belecsendül a füle.
Manassé ötvenötéves uralma alatt az ország lakóinak csak nehéz napjai voltak. Isten jövőre mutató ígérete is ítéletes: Jeruzsálem olyan lesz, mint a kitörölt és leborított tál (13 vers), a város préda, martalék lesz (14 vers).
Amit Isten ma, a jelenben ad neked, ne utasítsd el. Isten lát téged és ismer, vigyázz, hogy ne kelljen rossznak látnia! Úgy élj, hogy jövőt adhasson neked!

"Menj vissza és mondd meg Ezékiásnak, az én népem fejedelmének: Azt mondja az Úr, Dávidnak, a te atyádnak Istene: Meghallgattam a te imádságodat, láttam a te könyhullatásidat, ímé én meggyógyítlak téged, harmadnapra felmégy az Úr házába..."

II. Királyok könyve 20, 5

Sokan vannak az emberek közül, akik úgy gondolják, hogy jó lenne tudni a jövendőt. Ha valaki előre elolvashatná a következő heti újságot, ha előre tudnánk azt, ami történhet velünk, akkor sokmindenre rá tudnánk készülni. Némelyek úgy gondolkoznak efelől, hogy akár meg is gazdagodhatnának belőle, ha előre tudnák a lottó számait.

Vajon tényleg jó előre tudni dolgokat? Egyszer láttam egy filmet, mely arról szólt, hogy egy férfi kezdett előre látni dolgokat - szeretteivel kapcsolatban. Nyomasztó érzése lett, mert tudta, hogy egyedül ő képes befolyásolni a történéseket. De az ő keze is sokszor meg lett kötve, csak szemlélője lehetett annak, ahogy minden látomása beteljesedik.

A mai igeversünkben arról értesülünk, hogy Ezékiás király, Isten népének fejedelme Istenbe vetett erős bizodalmával így meg tudta változtatni sorsát, vagyis halála idejét. Az történt ugyanis, hogy egyszer az Úr elküldte prófétáját a királyhoz azzal az üzenettel, hogy készüljön a halálra.

Hirtelen a király a - nem is olyan távolinak tűnő - jövőbe tekinthetett. Nyomasztó érzés lehetett számára, hogy hagyatékoznia, végrendelkeznie kell. Jön a halál, jön a vég!

Belegondolni is szörnyű, hogy mi mit tennénk ebben a helyzetben.

Ezékiás imádkozott, fal fele fordult, és kérte Istent, hogy emlékezzen meg az életéről.

Az imádságnak és a könnyhullatásnak az eredményeként Isten még tizenöt esztendei földi életnek a kegyelmét adta a királynak. A kegyelemnek a jele pedig az lesz, hogy a király felgyógyulván betegségéből, harmadnapra az Úr házába megy fel.

Gondoltál már abba, hogy milyen kegyelmes veled is az Isten? Hányszor kelhetsz fel ágyadból, munkáddal mennyiszer áldhatod és dicsérheted az Urat?

Tedd ezt ma is, s az Isten az Ő kegyelmének gazdag áldásával áraszt el!

Te teremtettél mindent, bízom benned Uram! - igehirdetés

Bibliaolvasás:

"Grádicsok éneke. Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.

Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet.

Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ.

Ímé, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek őrizője!

Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felől.

Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold.

Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet.

Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!"

Zsoltárok könyve 121, 1- 8

Check this out on Chirbit

Alapige:

"És imádkozék Ezékiás az Úr előtt, és monda: Uram, Izráel Istene! aki a Kérubok között lakol, te vagy egyedül e föld minden országainak Istene, te teremtetted a mennyet és a földet..."

II. Királyok 19, 15

Reformáció hetében

"És imádkozék Ezékiás az Úr előtt, és monda: Uram, Izráel Istene! aki a Kérubok között lakol, te vagy egyedül e föld minden országainak Istene, te teremtetted a mennyet és a földet."

2Királyok 19, 15

Ezékiás felismer valamit: Isten az, aki mindent teremtett. Őt, a mellette lévő embert, a fákat, a természetet, ami körülötte van... mindent, amit lát és amit hall, mindent, amit érez, hall, simogat, tapint.
Ő a király, a nép vezetője, az első ember az országban, de ez mind semmi Isten hatalma mellett. Milyen jó, hogy még a király is, az első ember is oltalmat találhat Istennél.
Ahogy a király a kérubokat látja Isten és őközötte, úgy mi is hajlamosak vagyunk közbenjárókat megbízni, hogy magunk helyett eljárjanak.
Fedezd fel: nincs semmi és senki közted és Isten között. Nincs, ami pőreséged bűnét eltakarná, és nincs az az erő, amely megakadályozná Isten feléd áramló kegyelmének áradását.
Ő Ura mindennek: neked,nekem, e világnak... de nemcsak ura, gondviselője is. Ő vigyáz rád a mai napon is. Áldd Őt, adj Néki hálát ezért!

"Megverte a Filiszteusokat is egész Gázáig és határukat, az őrtornyoktól a kerített városokig."

2Királyok 18, 8

Ezékiás, júdai király uralkodásáról csupa jó dolgokat jegyeztek fel. Ő volt az, aki valóban jelentős fordulatot jelentett Júda számára. Teljesebb neve: Hizkijáhu - akit az Úr erősít.
A Szentírás értékelése, aki elsősorban a királyoknak az Úrhoz való viszonyát nézi, a legjobbat mondja el róla és egészen Dávidhoz hasonlítja. Életét az jellemezte, hogy az Úrban bízott és az Úr vele volt. Az Úr iránt való bizalmának nyilvánvaló jele volt az a reform, melyet végrehajtott az áldozati magaslatok megszüntetése és a pogány, főként asszír bálványok megsemmisítése által. Célja az volt, mint később Jósiásnak, hogy a jeruzsálemi templom ne csak az ország központi, hanem egyedüli szenthelye legyen.
A Nehustánnak elnevezett rézkígyó összetörése azért történt, mert a pusztában az Úr segítségének jeleként adott rézkígyóból a nép bálványt csinált. Ezékiás különbséget tett egy régi emlék kegyes megőrzése és annak bálványozása között. Ezékiás jól megértette, hogy Izráel a szövetséges Úr ellen való hűtlensége miatt ment tönkre. Azt is világosan látta, hogy az asszír hatalom Júdának ugyanazt a sorsot szánná, mint Izráelnek. Ezért lázadt fel az asszír király ellen. Abban azonban nem mert Ézsaiás prófétára támaszkodni, hogy Egyiptom segítsége helyett csak az Úrban bízzék.
Bár tévedhetett, és a helyzete rémisztő, de az Istenhez való hűség és engedelmesség útján megerősödött a hite! Kérjük Isten Szentlelkét, hogy Isten akarata számunkra is szent legyen. Adjon engedelmességünk révén olyan tapasztalatot, amely a kétséges időkben is segít ott maradni Krisztus mellett!

"És el ne felejtkezzetek a kötésről, amelyet veletek tettem, és ne tiszteljetek idegen isteneket..."

2Királyok 17, 38

A pogányság világából való mai igénk. Azt gondolnánk, hogy a XXI. században mindenhova minden információ eljutott. A vallásról, annak jó és kevésbé jó oldalairól mindenki tud. Pedig nem így van.
Nagyon sok - magát keresztyénnek, vagy legalábbis vallásosnak valló - ember úgy véli és azon mód gondolkozik, hogy mindenkinek a kedvére tesz: megadja a császárnak, ami a császáré, és Istennek is, ami az övé. Értékelendő az az ember, aki mindig mindenkinek a kedvében akar járni, de sokan vannak, akik ezt önző célokból teszik.
Izráel korabeli társadalmában is ugyanaz a nézet befolyásolta az emberek, mint manapság a modern társadalmat: mindent kipróbáltak, hátha valami sikerrel jár. Nemcsak az Úrban bíztak, hanem reménykedtek abban, hogyha egyik változás nem is, de valamelyik irány hoz majd megoldást életükre nézve.
Isten nem ilyen embereknek, nem ilyen gyermekeinek szeretne bennünket látni. Azt akarná, hogy egyedül belé vessük minden reményünket. Ezért figyelmeztet minket arra a kötésre! A Tizparancsolat nem tiltás, nem törvény, hanem a szövetségkötésnek leírt dokumentuma. Benne Isten népévé fogadta az embereket, gyermekeivé fogadott engem és téged: Istenben testvérré lettünk. Ez a kötés, amely összeköt Istenben.

"És ott áldozott és tömjénezett a magaslatokon és a halmokon és minden zöld fa alatt."

2 Királyok 16, 4

Akház király uralkodása Izráel életében az Istentől való elfordulás korszaka. Őróla jegyzi fel az Ige, hogy még arra is képes volt, hogy saját és országa érdekében a fiát is átvigye a tűzön (3 vers). Nem helyettes áldozatról van itt szó, nem is égőáldozatról, hanem a pogány Molok-kultusz gyakorlásáról.
Miért kellett ezt tegye? A 2Kir 3:27 szerint Moáb királya mutatja be így fiát áldozatul. Akháznál is kapcsolatban lehetett ez az áldozat azokkal az eseményekkel, melyekről a következő versekben és Ézsaiás próféciájában olvasunk: az arám–efraimi háborúval. Az áldozat valóságos megégetéséről van szó és nem jelképes aktusról. Szörnyű tett ez, melyet a világ követel a királytól, az apától.
Sokszor a mai világban is ezt követeli a világ, és eleget teszünk e kérésnek, hogy ellenfeleinktől megszabaduljunk.
Pedig ki lehetne állni, meg lehetne állni Isten oltalmában!

"És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt mind aszerint, amint az ő atyja, Amásia cselekedett..."

2 Királyok 15, 3

Ez igevers Azária uralkodásáról (773–746) szól. Az értékelés kedvezőtlen róla is. Sikeresen harcolt a filiszteusokkal és arabokkal. Megerősítette Jeruzsálem falait. A pusztában őrtornyokat állítottak az emberek és állatok biztonsága érdekében és forrásokat ástak. Amíg Zakariás pap befolyása alatt állt, kereste az Urat és uralkodása áldásos volt, de amikor a jólét és hatalom megszédítette, a pogány királyokhoz hasonlóan füstölögtetett a templomban, ezért büntette poklossággal az Úr (2Krón 26:16–21). Az elkülönített ház értelme az, hogy poklossága miatt a palotán belül elzárt részben lakott. Jótám királyfi bíráskodása, bár nincs arról szó, hogy királlyá tették, uralkodást jelentett apja helyett. Több példa van erre mind Júdában, mind Izráelben.
Ha elolvassuk az igerész folytatását, azt látjuk meg benne, hogy bármennyire is törekszik az ember jót cselekedni, néha a körülmények, máskor pedig a saját maga által támasztott akadályok meggátolják, hogy tökéletes dolgot cselekedjen.
Nekünk törekedni kell a jóra, de tudjuk azt is, hogy senki sem jó, csak egy, az Isten (máté evangéliuma 19, 17).

"Mert a magaslatokat nem rontották le, hanem a nép még mindig ott áldozott és ott tömjénezett a magaslatokon."

2 Királyok 14, 4

Egy királyról, Amásiáról elmondott bibliai véleményt olvasunk ebben az igében. Joásnak, Júda királyának fia huszonötévesen kezdett el uralkodni Jeruzsálemben, s uralkodása huszonkilenc esztendeig tartott. Névszerint ismerjük apját, anyját, de azt is tudjuk róla, hogy őse, Dávid király lehetett a példaképe. Jó dolgokat cselekedett az Úr szemei előtt, azonban Isten előtti méltóságban nem vihette feljebb atyjánál.
Hogy miért ez a korlátozottság? Igénk erre ad választ. Idejében nem rontották le azokat a magaslatokat, amelyeken a nép idegen istenségeknek tömjénezett és áldozott.
Valamit nem megtenni, vagy rossz dolgok és szokások iránt elnézőnek lenni óriási felelősség és hiba. Az uralkodó maga is belátja majd ezt, amikor már a magaslatok ellen, a nép tévelyedésének megállítására nem tud semmit se tenni.
Hiába jó valaki, vagy törekedik is a jóra - sokszor ez nem elég. A király uralkodása istenfélelemben indult, de idővel elbizakodott lett. Az elbizakodottság bálványimádás: Isten helyett másba vetjük a bizodalmunkat. Ne sodorja életünket mélységekbe, összetörettetésbe a felfuvalkodás! Életünk romjait, elrontott dolgaink következményeit azonban vigyük Jézus Krisztushoz alázatban és bűnbánatban. Mert „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja” (Jakab 4, 6).

De könyörgött Joákház az Úrnak, és meghallgatá őt az Úr; mert megtekintette az Izráel nyomorúságát, hogy mikép nyomorgatja őket Siria királya.

2 Királyok 13, 4

Ha elolvassuk ennek a bibliai résznek az első verseit is, akkor a bűnbánat és kegyelem útját fedezhetjük fel benne: királlyá lett - gonoszul cselekedett - felgerjedt az Úr haragja ellene - de könyörgött az Úrnak - Isten meghallgatta szavát.
Ugyanez a folyamat játszódik le a mi Istennel való kapcsolatunkban is sokszor: az Isten nagyra méltat bennünket, mi visszaélünk az Ő jóságával, megmutatja hatalmát, s mi bűnbánó lélekkel be kell ismerjük, hogy mindenünk, amink van, az Ő kegyelmi ajándéka.
Csakhogy ez nem ilyen egyszerű, az embert a környezete, a világszemlélete és a világiasság szeretete folyton kiskapuk megnyitására ösztönzi. Pontosan úgy, mint a bibliai történetben szereplő Joákházt, az Izráel királyát. Hiába mutatta meg az Úr szabadítását szíria királyával szemben, a bálványok, az idegen és értelmetlen istenséget kultusza megmaradt Izráelben.
Joákház bűnbánata és könyörgése, illetve annak komolytalansága késztessen bennünket is arra, hogy Istennel való kapcsolatunkban megtaláljuk az őszinteséget.
Imádkozzunk szívünkből kegyelemért és elég erőért az élet küzdelmeihez! Isten megtalálja a módját, hogy fohászunk eredményt hozzon.

Az Úr poharának közösségében - igehirdetés

Bibliaolvasás:

"Mint okosokhoz szólok, ítéljétek meg ti, amit mondok.

A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-é? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-é?

Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk.

Tekintsétek meg a test szerint való Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, avagy nincsenek-é közösségben az oltárral?

Mit mondok tehát? Hogy a bálvány valami, vagy hogy a bálványáldozat valami?

Sőt, hogy amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben.

Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.

Vagy haragra ingereljük az Urat? avagy erősebbek vagyunk-é nálánál?

Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít."

I.Korinthus 10, 15-23

Check this out on Chirbit

Alapige:

"Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei."

I.Korinthus 10, 21

"Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei."

1 Korinthus 10, 21

Az Úr pohara kifejezésről mostanában egy az új korszakra jellemző gondolkodásmód jut eszembe, mely szerint Isten, Krisztus által - mint egy kehelybe - összegyűjtötte a világon élő emberek bűneit, s azt ott a Golgotán - szintén Fia által - kiitta, hogy áldozata által kegyelmet hirdessen minden megtérő bűnös élete felett.
Gyermekkoromban használt templomi énekeskönyvek borítóján szintén kehely volt, reformátusságunkat jelképezve. Azóta az Énekeskönyv borítójáról eltűnt a jelkép, de a kérdés még mindig előttünk áll: melyik pohárból akarunk inni? Amit a világ kínál, vagy, amelyben Isten megváltása van?
Két igeverssel előreolvasva a Szentírást azt találjuk: "Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít". Isten nekünk megadta a választás lehetőségét. Szabadon dönthetünk, hogy a világot válasszuk, s vele együtt az elmúlást is, vagy pedig a keresztet, mely nyomorúságunkban felemel, és végül Isten kegyelmében részesít.
Ha úgy gondolod, hogy a választás lehetősége ritkán adatik meg számodra, tévedsz: Isten türelmes, jóra int, megbékéltet magaddal, s a világgal, és elédbe állítja a választás szabadságát: válaszd azért a jót! Válaszd Isten kegyelmének poharát!

"Ezt kell cselekednetek: közületek a harmadrész, akik szombaton jőnek őrségre, tartsa a király házának őrizetét."

2 Királyok 11, 5

Ebben a 11. fejezetben arról olvashatunk, hogy esély van Dávid király házának megszűnéséről. A forradalmi, lázongó hangulatban a hatalmat magához venni kívánó Athália anyakirálynő mindent úgy tesz, hogy Dávid királyi ága megszűnjön.
Ezt az ádáz alkalmat bátor tettek előzték meg. Egy gyászoló lány döntése, aki megmenti unokaöccsét, egy főpap, aki vállalja a rejtegetés és nevelés felelősségét, majd megszervezi a hatalomátvételt. Isten akarata követői engedelmes, bátor cselekedetein keresztül bontakozik ki.
Ha elolvassuk teljesen a történetet rájövünk arra, hogy nagyon sok embert meg kellett mozgasson Isten annak érdekében, hogy az evangélium, Krisztus áldozatának híre hozzánk megérkezzen. Ha csak egy is hiányzott volna a láncszemből (pl. Jóseba), akkor az evangélium lehet nem ért volna el hozzánk.
De mi is ennyire szükségesek vagyunk az evangélium terjesztésében. Isten lehet megkímél minket a háborús időszakok félelmeitől, de ebben a látszólag nyugalmas és békés világban fel akar használni kegyelme terjesztésében és hirdetésében.
Keressük és vállaljuk az Ő akaratának teljesítését mindennapjainkban!

"Elhozták a király fiainak fejeit, monda: Rakjátok két rakásba azokat a kapu előtt reggelig."

2 Királyok 10, 8

Isten Igéjének beteljesedése néha érthetetlen, szörnyű módon következik be. Mészárlásról olvashatunk ebben az igeversben: "elhozták a király fiainak fejeit...két rakásba" tették őket a kapu előtt.
Sokan vagyunk, akik a mai idők kegyetlen keresztyénmészárlásaira gondolunk - félve attól, hogy mi várhat még ránk - olvasva az egykori izraeli trónörökösök kivégzéséről való tudósítást. Ma is hallunk ilyen könyörtelenségekről. Mégis más ez: Isten büntetése az elhajlás miatt. Akháb király - akinek hetven utódjáról van szó -  sorozatos elhajlást tanúsított az Úrral szemben. Nem lehet tehát, hogy a bűn büntetés nélkül maradjon. Jéhu, aki jelen esetben Isten büntető eszköze, kiadja a parancsot az esetleges trónkövetelők eltávolítása felől. Ennek a parancsnak a következménye ez a szőrnyű mészárlás. Isten Igéje és akarata beteljesedik.
Mintegy három évezreddel a történések óta, sajnos ugyanazzal a lelkülettel kell imádkoznunk felebarátainkért. Azokért akik bűnhődnek, és azokért is, akik a büntetés végrehajtásában szolgálnak. Az összekuszálódó, érthetetlennek tűnő világunkban rá kell jönnünk, egyedül az Isten tart kezében mindent. Ő felügyeli gondviselésével a történéseket, és be kell látnunk: egyedül Ő tud szeretet-kegyelméből megbocsátani nekünk, e világi bűnösöknek.

"Felkele azért, és bement a házba, és fejére tölté az olajat, és monda néki: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Királylyá kentelek téged az Úrnak népén, az Izráelen."

2 Királyok 9, 6

Az ószövetségi próféták egyik rituális szolgálatát, a királlyá való felkenetést figyelhetjük meg a leírt igeversben. Ünnepélyes alkalom kéne legyen ez. Ma is használatos énekeskönyvünkben találunk alkalmi éneket a király koronázására. Valójában az egy ünnepi alkalom, ha egy nép vezetőt, királyt választ. A választás legtöbbször ünnepi ceremóniával zárul. Izráel népénél ez az ünnepi szertartás a felkenetés rítusával vált teljessé. Isten a prófétákat bízta meg azzal, hogy egy-egy kiválasztottat királlyá avassanak, vagyis megkenjék a fejét olajjal, s közöljék vele, hogy éppen őt választotta az Úr népe vezetésére.
Bármennyire is ünnepélyes kerete van a királlyá való felkenetésnek, sokszor ellenszenvet, haragot, tettlegességig menő gyűlöletet szít az emberekben. Minden rituális megnyilvánulása a prófétáknak Isten emberek felé kinyilvánított kegyelmén túl, a gonosz elleni harcot is elindítja.
Nehéz és megdöbbentő olvasni az igerész folytatásában Isten büntetésének sorozatát. Az is nehéz, amikor gonosz erők emberi életeket nyomorítanak meg, ártatlanok szenvedését okozzák, és nincs válasz. Isten uralkodik, Ő nemcsak látja, hanem meg is állítja a gonosz hatalmát. A prófétát, annak tanítványát, a leendő királyt, sőt a mindennapi embert használja fel ebben a küzdelemben.
Így használ fel mindnyájunkat, hogy a magunk lelki és (inkább meglátszó) fizikai küzdelmeink által is tudatosítsa bennünk, hogy az igazaké a győzelem.
A Krisztusban kapott győzelem bátorságával nézzünk szembe a gonosz erőkkel. Vegyük fel a harcot személyes kísértéseinkkel, és az emberi életeket megnyomorító rendszerekben rejlő bűnnel szemben is.

"És Elizeus elment Damaskusba, Benhadád pedig, Siria királya beteg volt, és hírül adák néki, mondván: Az Isten embere ide jött."

2 Királyok 8, 7

Isten embere, Elizeus próféta Damaszkuszba megy, a szír birodalom központjába. Azzal szembesül ott, hogy a birodalom feje, a király beteg. Odahivatják hozzá, hogy kérdezzék meg, felépül-e a király, s talán vele együtt a birodalom is ebből a betegségből.
Bárhova nézünk ma, hasonlót látunk: az emberek reménytelensége milliókat mozgat és késztet menekülésre. Nemcsak a migránsok menekülnek, de mi magunk - röghöz kötött emberek - is naponta menekülünk. S közben semmi remény nincs arra nézve, hogy megoldást találnánk összeomló világunk meggyógyulására. Azt, amit Ady Endre a XIX. század utolsó karácsonyán írt, egyre nyilvánvalóbban látunk megvalósulni: "nincs itt hála, nincs itt béke: Beteg a világ, nagy beteg" (Karácsony - Ma tán a béke...)
Olvassuk tovább ezt a történetet! Így folytatódik a következő versekben:
"És monda a király Hazáelnek: Végy ajándékot kezedbe, és menj eleibe az Isten emberének, és kérj tanácsot az Úrtól ő általa, mondván: Meggyógyulok-é ebből a betegségből?
És eleibe ment Hazáel, és ajándékokat vitt kezében mindenféle drága damaskusi jószágból negyven teve terhét; és elment, és megállott előtte, és így szólt: A te fiad, Benhadád, Siria királya, az küldött engem hozzád, mondván: Vajjon meggyógyulok-é ebből a betegségből?
Felele néki Elizeus: Menj el, mondd meg néki: Nem maradsz életben, mert megjelentette nékem az Úr, hogy halált hal.
És mereven ránézett Hazáelre, mígnem zavarba jött; végre sírni kezdett az Isten embere."
A prófétának megmutatja Isten Izráel fiainak borzalmas pusztulását. Erre „…sírni kezdett az Isten embere” (11 vers). Miért kell ezt látnia? Miért sír? Isten így tudatja Hazáéllel, hogy az ő akaratából történik népe ítélete, amiben ő csupán Isten eszköze lesz. Isten ismeri a fájdalmat, amit itt a próféta megízlel. Az ő fájdalmában való részesedés az, amikor fájdalom járja át a szívünket, látva az Istentől elfordult döntések következményeit emberi életekben, társadalmi folyamatokban.
Néha nem jó látni a múltat, de a jövő is elrettenthet bennünket. Isten emberének nehéz a feladata, mégis megáll benne - bár a leselkedő tragédiákat látva, megkönnyezi azt. Tudja, hogy ő Isten embere. Mi is az Ő gyermekei vagyunk. Az Ő tulajdona, az Ő kegyeltjei. Buzdítson ez a felismerés hálára és imádságra!

"A király pedig beszélt Géházival, az Isten emberének szolgájával, mondván: Beszéld el, kérlek, nékem mindazokat a csudálatos dolgokat, amelyeket Elizeus cselekedett."

2 Királyok 8, 4

A nép vezetője a próféta szolgálójával beszél. Érvényesül tehát az igazi jogrend. Sok lépcső vezet a hatalmasoktól Istenig, sokszor több mint embertől emberig. Előbb mindenkinek le kell győznie az előtte álló akadályokat. Melyek ezek az akadályok? Azok a gátlások, melyek ember és ember közé állnak. A gőg, a harag, a féltés. Ezek a dolgok azok, melyek akadályozzák egymás felé való közelítésünket.
A király beszél a próféta szolgálójával. Kíváncsi azokra a csodálatos dolgokra, melyeket a próféta, Elizeus cselekedett. Nemcsak az elbeszélés, de a hirtelen és váratlanul megjelenő sunemita asszony bizonyságtétele is igazolja a szolgáló vallomását.
Az előre elkészített jó cselekedetekben rejlő áldás kibontakozását látjuk a mai igében. Csodálatos megtapasztalni, hogy amikor engedünk a Lélek indításának, ahogyan a sunemita asszony gondoskodott Elizeusról, Isten előkészít dolgokat, amelyeket mi elképzelni sem tudnánk.
Engedjük, hogy Isten Igéje formálja gondolkozásunkat, és megítélhessük, hogy „mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (Róm 12,2), és ez határozza meg szavainkat, cselekedeteinket.

"És felkelvén elfutának alkonyatkor, és elhagyák mind sátoraikat, mind lovaikat, mind szamaraikat, amint a tábor volt, és elfutának, csakhogy életöket megmenthessék."

2 Királyok 7, 7

Várunk-e Istentől saját lehetőségeinken túlmutató megoldásokat? Vagy megrekedünk az értelem és emberi lehetőségek között? Samáriát az arámok hosszú idő óta tartották körülzárva. Voltak, akik az éhségtől gyötörten már gyermekeiket is megették. Ebben a nyomorult helyzetben teljesen valószínűtlen a próféta szava „Majd meglátod a saját szemeddel”: holnap lesz eledel bőven! Mégis, aki Isten ígéretét kigúnyolva az emberi lehetőségek határai között marad, hitetlensége miatt kimarad az ígéret áldásaiból.
A bibliai történetben négy emberektől megvetett bélpoklos lett a szabadítás eszköze. Mint poklosok, ki voltak zárva az emberi közösségből, tehát az ostromlott városból is. A falakon kívül még inkább érezték az éhség és nyomorúság terhét. Így született meg az az elhatározásuk, hogy átmenjenek az arámiak táborába. Nem árulók akarnak lenni, hanem élni szeretnének. Kockáztatják az életüket az eledelért. Nagy meglepetésükre senkit sem találnak a táborban. Az elbeszélő itt írja le azt a csodát, amellyel az Úr a szabadítást munkálta. Nem az égen nyitott az Úr ablakot, hanem hallási zavar által megfélemlítette a várost körülzáró ellenséget és az elmenekült.
Arra, hogy az itt leírt félelmetes hangzavar a levegőben, avagy a fülükben hallatszott-e, az egyetlen magyarázat az, amit az elbeszélés bizonyságtétele mond: az Úr cselekedte. A történet az Úrtól adott hallásra utal és nem véletlen képzelődésre. Az Úr segítségének következménye lett, hogy az arámiak mindent hátrahagyva elmenekültek. A kiéhezett poklosok először csak korgó gyomrukkal törődtek. Majd jövőjük biztosítására elrejtették a zsákmányból mindazt, amit a legkívánatosabbnak tartottak.

A történetben szereplő elfutók, azok az emberek, akik nem az izraeli harcosok vagy esetleges hadi szövetségeseinek a csatahangját hallják, hanem az Isten szavát. Félelmükben engedelmeskednek ennek. Mindent hátrahagynak, csakhogy életüket mentsék.

Isten feléd hangzó szava ma is életet menthet: a tiedet! Hallgasd figyelmesen!

Megmaradni az elhívatásban - igehirdetés

Bibliaolvasás:

"És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, ő a Genezáret tavánál áll vala;És láta két hajót állani a vizen: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat.És ő bemenvén az egyik hajóba, amely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot.Mikor pedig megszünt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót.És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk.Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!Mert félelem fogta körül őt és mindazokat, akik ő vele valának, a halfogás miatt, amelyet fogtak; Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz. És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenöket és követék őt."

Lukács evangéliuma 5, 1-11

Check this out on Chirbit 

Alapige:

"Kiki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt."

Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 7, 24

"Kiki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt."

I. Korinthus 7, 24

Megmaradni az Isten előtt! Fontos célkitűzése lehet egy embernek, állandó oltalmat, gondviselést jelent. Ma különösen aktuális ez a vágyunk. Változó - romló világunkban értéket őrizni nem nagyszerű feladat, hanem kihívás igazából. Meg kell harcolni a maradás érdekében szinte mindennel.
Pál apostol mikor erről az Isten előtt való megmaradásról tanít, úgy teszi azt, mint aki kijelentést nyert. Saját szavaival, de - talán érezzük, hogy - Isten méltóságával jelenti ki, hogy minden külső dolog érvényét veszti akkor, ha az Úr előtti megállásról van szó. Nem az a lényeg az Isten előtt való megállásunkkor, hogy nézünk ki, mibe vagyunk öltözve, mennyi van a zsebünkben. A világi dolgok és értékek mind eltörpülnek az el hivatásunkban. Csak az számít, amit szívünkben, lelkünkben hordozunk: érzéseink szeretetből, megértésből fakadnak-e?
Beszél az apostol ez igében az akkori különbözőségekről. Még a korakeresztyén világban is - hiába voltak kevesebben az akkori keresztyének - voltak különbségek. Egyik zsidó származású volt, másik pogány ősökkel bírt, egyik törvénytisztelő, másik kegyelemben reménykedő volt.
Nekünk jobb rálátásunk van a mai emberekre, és elmondhatjuk, hogy korszakunk embertípusai is sok színben jelennek meg. Nincs két egyforma ember - és ezt nem neheztelve szoktuk mondani, hanem kiemelve annak fontosságát, hogy egyediségünkben is Isten dicsőségét hirdeti mindenki.
Ezt az egyediséget kell megőriznünk: Isten elvárja tőlünk, hogy amire rendelt, abban maradjunk meg, és azt munkálva hirdessük az Ő szent nevét.
Így lesz sokszínű világunk, melyben minden szivárványárnyalatnyi ember Teremtőjét dicséri.

"Azután visszatért egész kiséretével az Isten emberéhez, és bemenvén megálla előtte, és monda: Ímé, most tudom már, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izráelben! Azért most vedd el, kérlek, ez ajándékot a te szolgádtól."

II. Királyok 5, 15

A poklosságtól meggyógyult Naámán alázatos és hálás ember lett. Visszament megköszönni Elizeusnak a segítséget és dicsőséget adni Istennek. Nem maradt gőgösen a kapuban, hanem bement Elizeus házába.
Vallomása az Úrról való bizonyságtétel, aki nagyobb Damaszkusz isteneinél. Gyógyulása segítség volt hitrejutásában is. Ez a hit, amit elért, élete legnagyobb eredménye lett: koronája küzdelmeinek, meggazdagodásának, tekintélyének és erejének.
Amint a hitrejutásban (a gyógyulásban) sokan voltak segítségére, most úgy érzi, hogy sokaknak tartozik hálával.
Bizonyságtevése, melyet mindenütt megfogalmaz, ahol csak lehetősége adatik az Isten megismerésének jelentőségéről szól: Ímé, most tudom már, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izráelben! De a hitrejutását segítői előtt sem akar hálátlan lenni. Ezért akar adományt adni Elizeusnak. Nem kis adományról van itt szó, nem felesleget adna, hanem mindenből a legelőkelőbbet. Elizeus nem elzárkózik az ajándékok elől, hanem rámutat arra, hogy az ajándékokkal is az Urat kell dicsérni.
Magunknak is feltehetjük a kérdést: vajon mi a leghelyesebb módja annak, hogy hálát adjunk Istennek? Adományozás? - a legnemesebb ajándékaink is eltörpülnek Isten adományai mellett, de ugyanakkor azt a hamis érzetet kelthetik bennünk, mintha mi Isten nélkül is tudnánk jót cselekedni.
Talán ilyen dolgok miatt jelentette ki az Úr a prófétái által, hogy ő nem különféle áldozatokat kér az embertől, hanem a tiszta szívet.
Azzal, ha vallást teszünk Róla, és bizonyságtételünket teljes valónkkal átéljük, kifejezhetjük Istenhez való tartozásunkat:

"És Naámán beméne, és elbeszélé az ő urának, mondván: Így s így szólott az Izráel országából való leány!"

II. Királyok 5, 4

Az Elizeus-történetek egy igen érdekes része áll előttünk az igében: a poklosságból való gyógyulás (melyről még az újszövetségi tanítványok idejében is megemlékeznek - Lukács ev. 4, 27), amit különböző szereplők (köztük még pogányok is) egymás hite által munkálva érnek el.
Naámán, aki a szíriai király seregének fővezére, egy igen tiszteletreméltó embernek tűnik. Bár jómódú lehetett, és a kiráyi udvarban szolgált, mégis feljegyzi róla a történet, hogy poklos volt. Az ő betegsége valószínűleg nem lehetett annyira súlyos, mint a Szentírásban máshol ekként említett betegségek, hiszen ő a királyi udvarban nap mint nap érintkezhetett emberekkel.
Jómódja, vagyona nem nyújthatott számára teljes életet. Betegsége nyomorította őt, ezért vágyott ő meggyógyulni, teljessé lenni.
Célja elérésében többen közreműködtek: az Izráelből származó leányka, aki fogolyként van ott Naámán házában:  megalázott helyzete ellenére is segíteni akar és őszinte hittel tesz bizonyságot az Úr szolgája, Elizeus mellett.  A következő személy, aki a gyógyulásban segít: Naamán felesége, ő komolyan veszi a leányka beszédét és elmondja férjének. Majd a király, aki megértően kész Naamán támogatására, Elizeus, aki felismeri hittel az Úrtól adott szolgálat lehetőségét. De ugyanígy nagy szerepük van a gyógyulásban a szolgáknak, akik szeretettel rábeszélik Naamánt az engedelmességre.
Az egyik szereplő hite segíti a másikat a következő lépésre.
Az eredmény pedig maga a csoda: az amit pénzen, emberi tekintélyen, hatalmon és erőn nem lehet megvenni, Naámán a teljes életet kapja meg az Úrtól engedelmessége, alázatossága és hite által!
Szeretnéd te is megkapni ezt a teljesrendű életet? Sokan munkálkodnak ennek érdekében. Emberek, akiket Isten irányít azon vannak, hogy amint Naámán megmerítkezett a Jordánban, te is alázatosan és engedelmeskedve vesd bizalmadat az Istenbe.

"Ő pedig monda: Hozzatok lisztet. És beleveté azt a fazékba, és monda: Add fel immár a népnek, hadd egyenek. És nem volt már semmi rossz a fazékban."

II. Királyok 4, 41

Az országos éhség a próféta-tanítványok sorsát is meghatározta. Ők sem lehettek kivételek. Elizeus, mint házigazda, egyszerű eledellel szeretné megkínálni a házánál, mint mesterüknél ésatyjuknál, tanulásra összegyűlt prófétákat. Szolgáját főzelék készítésével bízza meg.
Szolgálatkész buzgóságból az egyik tanítvány kimegy a mezőre és egy általuk nem ismert mezei indás növényről sártököt szed össze, ezzel akarja javítani a főzelék minőségét. Hatására az étel ehetetlenül keserű lett.
A tanítványok megijedtek, hogy megmérgezi őket. Elizeus felismerte: a hashajtónak is használt sártök leve keseríthette meg a főzeléket. Egy kis lisztet kért, mely által elvette az étel keserű ízét és a főzelék ehetővé vált.
A liszt eszköz volt hitük erősítésére az Úrban, aki a rosszból is tud jót adni. Elizeus bölcsességét és helyzetfelismerését hirdeti ez az elbeszélés. A képzelt dolgok nagy zavart okoznak még hívő körökben is. A hit nyugalmával szemlélve pedig egyszerűvé lesznek a kétségbeejtő dolgok és problémák is.
Ugyanígy bennünket is felzavar, kétségekbe ejt egy-egy megmagyarázhatatlan, vagy előre nem várt dolog. Ilyenkor nem csak az okoz riadalmat lelkünkben, hogy esetleg kárunk származhat ebből, hanem az is, hogy nem tudjuk végkimenetelét.
Jól érezzük, hogy az ember mindig szeretné biztonságban tudni életét. Sokan ki is használjál ezt a dolgot, és profitálnak ebből. Egyedüli biztonságot egyedül az Isten nyújthat.
A próféta liszttel teszi ehetővé az addig halálosnak hitt ételt. A liszt, amely a búzamagot, benne az életnek lehetőségét rejti, itt nemcsak ehetővé változtatja az ételt, de ízt is ad neki.
A liszt tulajdonképpen nem más ebben az ételben, mint életünkben a reménység és a hit. Ha Istenbe vetett bizalommal és reménységgel éljük életünket - megszűnve lelkünk minden haragjától és elégedetlenségétől -, akkor válhat édessé az élet.

"És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts az olajból mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre."

II. Királyok 4, 4

Egy prófétatanítvány özvegyét segíti meg az Úr Elizeus által ebben a történetben mindennapi életének súlyos gondja között. Szegények voltak addig is, míg istenfélő férje élt, de mégsem csatlakoztak a királyok asztaláról élő udvari prófétákhoz.
Özvegysége óta pedig úgy eladósodott, hogy kénytelen volt gyermekét a hitelezőnek szolgaként odaadni. A mózesi törvény szerint ugyanis elszegényedés esetén volt erre lehetőség. Az özvegy nem szeretne elszakadni gyermekeitől, azért Elizeus segítségét kéri.
Elizeus először számba veszi azt, ami van> egy kis korsó olaj csupán az asszony készlete. Aztán próbára teszi hitét Isten iránt és az emberek felé is, mint Jézus tette a tanítványoknál csodái alkalmával. Sok üres edényt kell kölcsön kérni a szomszédoktól, mert sok lesz az olaj. Majd zárt ajtók mögött kell az Úr áldását gyermekeivel együtt engedelmesen elfogadni. Annyit kapott, amennyit el tudott fogadni, fel tudott fogni az üres edényekbe.
Adósságaik rendezése után nem gazdagon, de szükséget nem látva a maradékból élhetnek.
Elizeus az elmondott üzeneten kívül nem vett részt a csodában, hogy így mind az asszony, mind a nép között az Úr áldó és megsegítő hatalmának jele maradjon a csoda.
Mindannyian szűkölködünk valamiben: van akinek pénze hiányzik, másnak tető a feje alól, vagy életerő, életkedv. Életünk során gyakran koldusokká leszünk. Nem tetszik magunknak sem ez az állapot, és igyekszünk tőle megszabadulni.
Ugye jó lenne végérvényesen a megelégedettek sorába tartozni? Egy feltétele van: olyantól kérjünk, aki ingyen adja meg nekünk azt, amire szükségünk van!
Az Isten ilyen! Ő ingyen adja az Ő áldását. Sőt ha ezzel az áldással helyesen élünk, akkor mások részére is áldás lesz ez.
Az olaj Elizeus korában a jólét szimbóluma is volt (kultikus szerepe folytán sokrétű volt a felhasználása). Manapság mi fejezi ki leginkább a jólétet? Anyagi javak, ingatlanok, birtokok? Nem!
Akkor van jóléte az embernek, ha elégedett az életével. Sokszor ezt a szerényebb körülmények között élő testvéreink hamarabb elérik, mint azok, kiknek gondjai szerteágaznak.

"És lőn reggel, amikor áldozatot szoktak tenni, ímé vizek jőnek vala Edom útjáról, és megtelék a föld vízzel."

II. Királyok 3, 20

Elérkezett Elizeus napja, amikor a hatalmasságok előtt is nyilvánvalóvá lett, hogy az Úr az Isten.
Három király találkozik itt Istennel: Jórám, Izráel királya, Mésa, Moáb királya és Josafát, Júda királya.
A történet szerint Izráel királya kéri Júda királyának segítségét, egy ősi ellenség, a moabiták legyőzéséhez. A hadakozás során nem várt nehézséggel szembesülnek: Edom útján nem volt vizük sem a harcosoknak, sem az állatoknak. A vezetők az Úrnak az akaratát próbálták megtudakolni, hiszen úgy gondolták, hogy az ő harcuk az Úr népének ősi ellensége ellen folyik. Minden előjel azt érzékeltette, hogy a küzdelem vereséggel fog végződni. Talán már a vezetők is belátták önző céljaik hiábavalóságát, amikor hirtelen Isten akarata felől kezdenek tudakozódni. Félelmükben nem királyi paranccsal hívatják, hanem maguk mennek hozzá segítséget kérő alázattal. Magatartásuk, kétségbeesésükmellett, az igazi próféták tekintélyét és a népért végzett szolgálatuk elismerését is mutatta. Elizeus nem megalkuvással, hanem prófétai öntudattal beszél a királyokkal. Elmondja nekik, hogy nem istentelen életmódjuk miatt, hanem az Úr akaratából közvetíti az üzenetet.
Elizeus egy zenélő ember segítségével készült fel és lett alkalmassá az Úr üzenetének meghallására. Bár az elbeszélő a Saul korából ismert próféta-csoportok extatikus gyakorlatára utal, fontos gondolatot juttat kifejezésre: a próféta nem lehet akkor az Úr tolmácsa, amikor ő akarja, hanem az Úr üzenetére várni és meghallására készülni kell.
„Az Úr keze illette a prófétát” kifejezés az Úrtól való igénybevételt szemlélteti. A kijelentés ugyanis az Úr jelenlétének és hatalmának megtapasztalása, mely valóságosan ránehezedik az elfogadó emberre.
Reggelre minden nyilvánvalóvá lesz, amit a próféta által Isten üzent: a víz megjelent. A patak medrébe ásott árkok, melyről a Szentírás beszél, nem a csoda bizonyítékai. A csoda az, hogy akkor teltek meg ezek az árkok vízzel.
Az áldozat idejére nyilvánvalóvá lett Isten szándéka is: nem a gonoszt, vagy a tévedező embert segíti győzelemre, hanem igazságot szolgáltat.
Tekintsünk úgy erre a történetre, mint egy eligazításra életünk dolgaiban. Isten az ő gyermekeit kézen hordozza. Nem kíméli meg a veszélyes helyzetektől vagy a próbáktól, de lehetőséget ad nekik arra, hogy minden körülmények között megtalálják Őt. Mai Elizeusok vagyunk, akiknek tudakozódni kell az Úr akarata felől. Nem másoknak, nekünk fontos az, hogy mi az Isten terve életünkkel. 

Október 6: Az aradi vértanúk napja

Október 6.-a, az aradi tizenhárom vértanú emlékezete alkalmából megosztjuk önökkel a vasárnap, templomunkban bemutatott rövid ünnepi műsort. A vadászi általános iskola magyar tagozatos tanulóit Szabó Beáta tanítónő készítette fel erre a műsorra.

"Ő pedig kiment a forráshoz, és bele veté a sót, és monda: Ezt mondja az Úr: Meggyógyítottam e vizeket; nem származik ezután azokból halál és idétlen termés."

II. Királyok 2, 21

Elizeus, az egykori prófétapalánta lép Thesbités Illés helyére. Mesteréhez való ragaszkodása eredményeképpen Illés palástjával megnyeri lelkének erejét is: csodadolgokat vihet véghez.
Elizeus a Jordántól azon az úton tért vissza, amelyen Illéssel együtt odamentek. Az ásatások bizonysága szerint a régi Jerikó északnyugatra feküdt a maitól. Ott ered az a forrás, amelyet a történet említ. Ma Szultán-forrásnak hívják. A város lakói sokat szenvedtek a forrás rossz és egészségtelen vize miatt, mert halált, magtalanságot és hibás szüléseket okozott embereknél és állatoknál egyaránt. A növények is terméketlenek lettek a forrás vizétől. A vidék vízszegény helyzetéből érthető, hogy Jerikó férfiai Elizeusnak elpanaszolták bajukat. Elizeus készségesen vállalja megsegítésüket. Korának és az elbeszélő gondolkozásának megfelelően szóhoz jutnak a bizonyságtételben mágikusnak látszó elemek is.
Az új, még más célra nem használt tálat megkövetelte a csodát tévő Isten előtt való hódolat. A természet elemei közül sót kér, mert annak a közfelfogás szerint is ízesítő, romlástól óvó hatása van (Jézus a Hegyi Beszédben kéri az övéitől, hogy legyenek e világ sói - lásd Mt. 5, 13).
Történhetett volna ez a csoda e külső cselekmények nélkül is, egyedül az Úr szavára, de a szimbólumokhoz szokott nép hitének így adott Elizeus látható segítséget és támaszt. Még a látszatát is el akarja kerülni, hogy néki, vagy a sónak tulajdonítsák a víz meggyógyítását, ezért hirdeti az Úr szavát: „Én egészségessé tettem ezt a vizet és nem származik abból halál és magtalanság.” Tartós lehetett a víz meggyógyulása, mert az elbeszélő korában is így ismerték – ezt mutatja a „mind a mai napig” kifejezés.
Poshadt világunkban ma is nagy szükség van arra, hogy valaki új színt, Úrnak tetsző illatot vigyen be életünkbe. Isten mai tanítványát, gyermekét akarja erre a világot felpezsdítő szolgálatra elküldeni. Téged!

Egy szőr-ruhás ember tanítása - délutáni igehirdetés

Alapige:

"És elszakadt Moáb, Akháb halála után, az Izráeltől.

És mikor Akházia kibukott az ő felházának korlátján Samariában, és megbetegedék, követeket külde el, akiknek azt parancsolá: Menjetek el, kérdjetek tanácsot a Baálzebubtól, az Ekron istenétől, hogy meggyógyulok-é e betegségből?

Az Úrnak angyala pedig szóla Thesbites Illésnek: Kelj fel, menj el eleibe a Samariabeli király követeinek, és szólj nékik: Nincs-é Isten Izráelben, hogy Baálzebubhoz, az Ekron istenéhez mentek tanácsot kérdeni?

Azért azt mondja az Úr: Az ágyból, amelyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz. És elméne Illés.

És mikor a követek visszajöttek ő hozzá, monda nékik: Miért jöttetek vissza?

És felelének néki: Egy férfiú jöve előnkbe, és monda nékünk: Menjetek el, térjetek vissza a királyhoz, aki titeket elküldött, és mondjátok meg néki: Ezt mondja az Úr: Nincs-é Izráelben Isten, hogy te Baálzebubhoz, Ekron istenéhez küldesz tanácsot kérdeni? Azért az ágyból, amelyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz.

És monda nékik: Milyen volt az a férfiú, aki előtökbe jött volt, és ezeket a beszédeket szólá néktek?

És felelének néki: Egy szőr-ruhás ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites Illés volt."

Királyok második könyve 1, 1-8

Check this out on Chirbit

A tűz próbálja meg - igehirdetés

Bibliaolvasás és alapige:

"Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek.

Téjnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg:

Mert még testiek vagytok; mert amikor írigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajjon nem testiek vagytok-é és nem ember szerint jártok-é?

Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-é?

Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta.

Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést.

Azért sem aki plántál, nem valami, sem aki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.

A plántáló pedig és az öntöző egyek; de mindenik a maga jutalmát veszi a maga munkája szerint.

Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentomot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá.

Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.

Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra;

Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg."

Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 3, 1-13

Check this out on Chirbit