A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sgitségnyújtás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sgitségnyújtás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 3., kedd

Jótékonysági koncert a templomban

2015. október 29.-én templomunkban adott koncertet Kegye János, pánsípművész. A jótékonysági koncertturnéja során a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett napköziket látogatja meg, és minden ilyen településen. Templomokban, kultúrházakban, gyülekezeti termekben megtartott koncertjei alkalmával klasszikus műveket szólaltat meg pánsípján, a népszerű dallamok harmóniája által ösztönözve arra az embereket, hogy saját közösségükben működő napközik fenntartására adakozzanak.
Az alábbiakban néhány felvételben mutatjuk meg azt, hogy milyen is volt ez a jótékonysági koncert. (Köszönjük a művész úrnak a nagylelkű szolgálatát és engedélyét a felvételek közlésére)


A koncert teljes anyaga a művész bemutatkozó, köszöntő szavaival


A napközis gyermekek köszöntő műsora

2015. október 27., kedd

Meghívó Kegye János, budapesti pánsípművész jótékonysági koncertjére



Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt és szeretteit a 2015. október 29.-én, a csütörtökön délután 16 órától a Vadászi Református Templomban kezdődő jótékonysági koncertre.
Kegye János, budapesti pánsípművész a Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes által fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatásával érkezik hozzánk ezen a napon, hogy délelőtt az Alapítvány által támogatott Napköziben a gyermekekkel foglalkozzon, délután pedig a templomban az érdeklődők számára művészetéből koncertet mutasson be.
A hírneves művész vállalta azt, hogy koncertje teljes bevételét jótékonysági célokra adományozza, így ez az összeg a vadászi gyermekeknek fenntartott napközi működési költségeihez járul hozzá.
A perselyes vagy személyes adományozáson túl a koncertet követően lehetőség lesz arra is, hogy a gyermekek által készített emléktárgyakból is vásároljanak.
Köszönjük támogatásukat és megtisztelő jelenlétüket!

2010. június 9., szerda

Felhívás

Kedves Testvéreink!

„A nagy vizek zúgásainál, a tengernek felséges morajlásánál felségesebb az Úr a magasságban.” (Zsolt. 93, 4)

Az elmúlt hetekben egyre vészterhesebb hírek érkeztek hozzánk Magyarország észak-keleti részéből, majd a nagy folyók felől is. Megáradtak alig ismert patakok, utánuk a Duna és a Tisza is fenyegetően megközelítették (olykor át is lépték) gátjaik legmagasabb pontját. Veszélybe kerültek és részben elpusztultak a megáradt folyók környékén élő testvéreink ingó és ingatlan tulajdonai. Sőt, testvérek kerültek drámai helyzetekben halálfenyegető körülmények közé. Isten tudja egyedül, hogy mi vár még új reményeket melengető magyar nemzetünkre.
Még mindig kevesen tudják, és még kevesebben hiszik, hogy minden megpróbáltatás Istentől jön alkalomként arra, hogy a kísértések között felismerjük Őt, Aki kegyelmes, és hogy önmagunkkal szembesüljünk, akik rászolgálunk gondjaink sokasodására. Szenvedő testvéreink gyötrelme a mi fájdalmunk is, veszteségeik, a mi veszteségeink. Tegnap ők segítettek nekünk, ma mi fogunk segíteni. Isten a közös teherhordozás ajándékával áldott meg bennünket, és ezzel enyhíti az áldozatok félelmét, és engedi meglátnunk a mindenek felett létező hatalmát. Ez a hatalom nemcsak a természet erőit uralja, hanem az embert is a legjobb irányba fordítja. Minden vészhelyzetnek üzenete van, minden ilyen helyzetre nekünk is válaszolnunk szükséges.
Abban a reménységben intézzük felhívásunkat, hogy egyházkerületünk tagjai, gyülekezetei, mint mindenkor, most is foglalják imádságába a nyomorúságba került testvéreit. Szeretetünket kifejezésre juttathatjuk azzal, hogy gyülekezetenként pénzbeli adakozást hirdetünk az árvíz károsultjai javára. Hinnünk kell, hogy adományainkkal hozzájárulunk nemcsak az ingatlanok helyreállításához, hanem a lelki sebek meggyógyításához, valamint az eddig távollévők Istenhez való közeledéséhez.
A gyülekezetek adományait az egyházmegyék révén egyházkerületünk küldi tovább (június 28-án) a Magyar Református Egyház Szeretetszolgálathoz, ahol a szükséget ismerve rendelkeznek a szétosztásról.