"Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen engem az egyenes földön."
Zsoltárok könyve 143, 10
HETI IGE: „Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is. " (Márk evangéliuma 2, 27-28)
2014. április 29., kedd
2014. április 27., vasárnap
Április 27 - Igehirdetés
Bibliaolvasás:
"Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára, éneke.
Felkél az Isten, elszélednek ellenségei; és elfutnak előle az ő gyűlölői.
Amint a füst elszéled, úgy széleszted el őket; amint elolvad a viasz a tűz előtt, úgy vesznek el a gonoszok Isten elől;
Az igazak pedig örvendeznek és vígadnak az Isten előtt, és ujjongnak örömmel.
Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az ő nevének; csináljatok útat annak, aki jön a pusztákon át, akinek Jah a neve, és örüljetek előtte.
Árváknak atyja, özvegyeknek bírája az Isten az ő szentséges hajlékában.
Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen.
Oh Isten, mikor kivonultál a te néped előtt, mikor a pusztába beléptél: Szela.
A föld reng vala, az egek is csepegnek vala Isten előtt, ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene előtt.
Bő záport hintesz vala, oh Isten, a te örökségedre, s a lankadót megújítod vala.
Benne tanyázott a te gyülekezeted: te szerzéd jóvoltodból a szegénynek, oh Isten!
Az Úr ad vala szólniok az örömhírt vivő asszonyok nagy csapatának.
A seregek királyai futnak, futnak: s a házi asszony zsákmányt osztogat.
Ha cserények között hevertek is: olyanok lesztek, mint a galambnak szárnyai, amelyeket ezüst borít, vagy mint vitorla-tollai, amelyek színarany fényűek.
Mikor a Mindenható szétszórta benne a királyokat, mintha hó esett volna a Salmonon.
Isten hegye a Básán hegye; sok halmú hegy a Básán hegye,
Mit kevélykedtek ti sok halmú hegyek? Ezt a hegyet választotta Isten lakóhelyéül; bizony ezen lakozik az Úr mindörökké!
Az Isten szekere húszezer, ezer meg ezer; az Úr közöttük van, mint a Sinai hegyen az ő szent hajlékában.
Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten!
Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene! Szela."
Zsoltárok könyve: 68, 1-20
Alapige:
"Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja."
Ézsaiás könyve 40, 29
2014. április 25., péntek
özv. Csák Sándorné szül. Hajdú Zsuzsánna (95) temetése - igehirdetés
Alapige:
"Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké."
(Zsoltárok könyve 16, 10-11)
2014. április 22., kedd
Húsvéthétfői istentisztelet (igehirdetés)
Bibliaolvasás:
Alapige:
"A hétnek első napján pedig jó reggel, amikor még sötétes vala, odaméne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról.
Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt.
Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz.
Együtt futnak vala pedig mindketten; de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz;
És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy vala be.
Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak.
És a keszkenő, amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.
Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala.
Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból.
Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez.
Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. Amíg azonban siránkozék, behajol vala a sírba;
És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala.
És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.
És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az.
Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.
Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! ami azt teszi: Mester!
Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki."
János evangéliuma 20, 1-18
"És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!
Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.
És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!
Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek."
János evangéliuma 20, 26-29
2014. április 20., vasárnap
Húsvétvasárnapi igehirdetés
Bibliaolvasás:
"A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.
A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.
Az őrizők pedig tőle való féltökben megrettenének, és olyanokká lőnek mint a holtak.
Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt vala az Úr.
És menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, ímé megmondottam néktek.
És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az ő tanítványainak.
Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé szembe jöve ő velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az ő lábait, és leborulának előtte.
Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.
A mialatt pedig ők mennek vala, ímé az őrségből némelyek bemenvén a városba, megjelentének a főpapoknak mindent ami történt.
És egybegyülekezvén a vénekkel együtt, és tanácsot tartván, sok pénzt adának a vitézeknek,
Ezt mondván: Mondjátok, hogy: Az ő tanítványai odajövén éjjel, ellopák őt, mikor mi aluvánk.
És ha ez a helytartó fülébe jut, mi elhitetjük őt, és kimentünk titeket a bajból.
Azok pedig fölvevén a pénzt, úgy cselekedének, amint megtanították őket. És elterjedt ez a hír a zsidók között mind e mai napig.
A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, a hegyre, ahová Jézus rendelte vala őket.
És mikor megláták őt, leborulának előtte; némelyek pedig kételkedének.
És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön."
Máté evangéliuma 28, 1-18
Alapige:
"És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelköltekor."
Márk evangéliuma 16, 2
Húsvéti köszöntés!
„Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett,
azt készítette el az Isten az Őt szeretőknek”
(1Kor 2,9).
Kedves testvérem!
Szeretettel köszöntelek a mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepe alkalmából. Keresztyén hitünknek ez a legjelentősebb ünnepe, amikor azt kell felfognunk és megértenünk, hogy minden fáradozásunk, törekvésünk, minden tervünk, amit féltve-rejtve dédelgetünk valóra válhat. Nem a mi kitartásunknak vagy akaraterőnknek köszönhetően, hanem mert Krisztus feltámadt, s értelmet adott a mi életünknek is. Mert ugyan miért élnénk, ha a mi életünk a halál, az elmúlás felé tart? Miért küzdenénk? miért harcolnánk? Miért mondanánk le a hétköznapjainkról, vagy éppen az ünnepeinkről? A Húsvét valóban arról szólna, hogy eszünk a bárányból, vagy töltött tojást készítünk a főtt sonka mellé? Hogy ünnep másodnapján egymást látogatjuk hagyományápolás, népszokás szerint? Esetleg egyszer-kétszer úgy tudjuk le ezt a nagy ünnepet, hogy elérkezünk a templomba, elhivén magunkról, hogy mégis jó keresztyének vagyunk?
Nem, a Húsvét üzenete ennél sokkal összetettebb, és mégis sokkal egyszerűbb: Jézus feltámadt! Csak ennyi. Amennyire hihetetlen ez a dolog, annyira megszokottá és unalmassá lett az ember számára: minden évben ugyanaz az üzenet, nem változik. Amire a modern szenzációéhes világ igazán felkaphatná a fejét, az egyhangú üzenetté vált. Beszorultunk ebbe a mi földi világunkba, és hiába mondják, hogy egy új lét, az örök boldogság vár ránk, mi kételkedünk benne, és altatjuk,és áltatjuk is magunkat ebben a mi világunkban, amitől nem bírunk egyedül elszakadni. Minthogy elhiggyük, hogy van mennyország, és van feltámadás, van remény, mi inkább a kétséget, a bizonytalant, és a lassú megsemmisülést példázzuk életünkkel. Bele is nyugszunk, hogy ennyi jár nekünk.
De a Feltámadt Jézus most azt hirdeti számunkra, hogy NEM! Isten kegyelmes, szerető Atyánk, aki azért adta a Fiút, hogy igaz életével és áldozatával megmentse a pusztuló, vagy eltévedt emberi életet. Amit értelemmel nem tudunk felfogni, Szentlelke által ír szívünkbe: lehet, hogy a húsvéti ünneplésünk alkalmával, vagy épp a természetben látható tavaszi megújhodás által. Bárhova nézünk, a feltámadást láthatjuk.
Míg készülünk, várunk, megérkezünk az alábbi történettel is hangolódjunk húsvétra:
Történet szerint egyszer iker fiúcskák fogantak az anyaméhben. Teltek a másodpercek, a percek, az órák, és a két kis embrió egyre fejlődött. Az élet szikrája növekedésnek indult, és a két apró kis agy elkezdett kiformálódni. Az agyuk formálódásával kialakultak az érzések, az érzésekkel pedig jött az észlelés – a környezetük és egymás, valamint a saját életük észlelése.
Felfedezték, hogy az élet jó, és nevettek és örültek a szívükben. Az egyik így szólt a másikhoz: „Milyen szerencsések vagyunk, hogy megfogantunk, és ilyen csodálatos világunk van!” A másik rácsilingelt: „Igen, áldott legyen az anyukánk, aki az élettel és egymással is megajándékozott bennünket”.
Az ikrek mindketten tovább növekedtek, és nemsokára kiformálódtak a karjaik, az ujjaik, a lábaik és lábujjaik. Nyújtózkodtak, forgolódtak és mocorogtak kis világukban. Körülnéztek, és rátaláltak a köldökzsinórra, amin keresztül édesanyjuk éltette őket. Hálásak voltak az új felfedezésért, és így énekeltek: „Milyen nagy anyukánk szeretete – hogy megosztja velünk mindenét, amije van!”
A hetek hónapokba nyúltak, és minden egyes hónap elteltével újabb változásokat vettek észre egymásban és magukban. „Változunk” – mondta az egyik. „Mit jelenthet ez?” „Azt jelenti – felelt a másik – hogy közeledik a születés ideje.” Nyugtalanító borzongás futott végig rajtuk. Féltek a születéstől, mert tudták, hogy akkor maguk mögött kell hagyniuk csodálatos világukat. Az egyik így szólt: „Ha rajtam múlna, én örökké itt akarnék élni”. „De meg kell születnünk – szólt a másik. Ez történt mindenki mással is.” Valóban, a méhen belül bizonyítékokat láttak arra, hogy anyjuk már más életet is kihordott az övék előtt. „És én hiszem, hogy van élet a születés után, te nem?” „Hogy lehetne élet a születés után?” – kiáltott fel az első. Hát nem kell-e megválnunk a köldökzsinórtól és a méhlepénytől, amikor megszületünk? És beszéltél már olyannal, aki megszületett? Visszatért már valaki a méhbe a születés után, hogy elmondja, milyen az? NEM!”
Ahogy beszélt, egyre jobban kétségbeesett, és kétségbeesésében felnyögött: „Ha a fogantatásnak és a méhen belüli növekedésnek az a célja, hogy a születéssel véget érjen, akkor az életünk valóban értelmetlen”. Magához szorította a drága köldökzsinórt, és így folytatta: „Ha pedig ez így van, és az élet abszurd, akkor nem is lehet anya!” „De van anya – tiltakozott a másik. Ki más táplálna bennünket? Ki hozta létre ezt a világot nekünk?” „Ebből a zsinórból kapjuk a táplálékot – a világunk pedig mindig itt volt – szólt az első. És ha van anya – akkor hol van? Láttad már? Beszélt hozzád? NEM! Csak azért találtuk ki az anyát fiatal korunkban, mert betöltött egy szükséget belül. Boldoggá tett, és ettől biztonságban éreztük magunkat.”
Így aztán, míg az egyik panaszkodott és kétségbeesett, a másik átengedte magát a születésnek, és anyja kezébe helyezte a bizalmát. Az órákból napok lettek, a napokból hetek.
És hamarosan eljött az idő. Mindketten tudták, hogy közel a születés, és mindketten féltek az ismeretlentől. Ahogy az egyik elsőként fogant meg, úgy elsőként is született, a másik pedig követte. Felsírtak, ahogy kiértek a fényre. Folyadékot köhögtek ki, és kapkodva szívták be a száraz levegőt. És amikor már biztosak voltak abban, hogy megszülettek, kinyitották a szemüket – először látva meg a születés utáni életet. Édesanyjuk gyönyörű szemét pillantották meg, ahogy szerető karjaiban ringatta őket. Otthon voltak. Van feltámadás! Egyszer mi is hazaérkezhetünk.
Szeretettel várunk mindenkit istentiszteleti alkalmainkra! Áldott, békés, ünnepet kívánva hirdessük egymásnak és magunknak is: Feltámadt a Krisztus, mi is feltámadunk!
Csűry István: Ő él, és minket éltet (húsvéti üzenet)
Ünneplő Testvéreink!
Nagyvárad, 2014. húsvétján,
a békesség kötelében
Csűry István
püspök
Sokan, sokféleképpen várjuk a húsvétot. Vannak közöttünk, akik hálaadással ünnepelnek, mert betegségeikből meggyógyultak, és a halál ezúttal üres kézzel távozott. Vannak, akik még szenvednek, de reménységgel imádkoznak, mert bennük is készülődik a csoda. Vagyunk sokan, akik hosszú ideje figyelemmel kísérjük, hogy Istenünk miként teremti türelmesen a rendet a káoszba visszahanyatló világban, ahol a halál még mindig uralkodó hatalom kíván maradni.
Sokan nem tudnak ünnepelni, mert éppen a halál félelmes kötelékében raboskodnak. A lélek gyógyulatlan sebei éppen a gyász, az aggodalom, a bizonytalanság miatt egyre mélyülnek. A halált támogató erők bizonyítási kényszerből kitűnőre vizsgáznak összefogásból, hiszen el nem viselhetik, hogy az első húsvét hajnalára döntő csatát veszítettek el.
Szeretett Testvéreink! Felelősségünk és lelkiismeretünk kötelez bennünket, hogy Krisztus Jézusban elnyert látást és hitet felebarátainkkal, kételkedőkkel, hitetlenekkel megosszuk. Rajtunk nem múlhat, hogy környezetünkben valaki ne hallana Krisztus feltámadásáról, a halál legyőzéséről, a kaotikus világ megítéléséről. Sokan lesznek azok, akik a templomokban keresik a húsvét igazságát, de gondoljunk azokra is, akik kórházakban nyugtalankodnak, szülőföldtől elszakadva aggodalmaskodnak, létbizonytalanságban tépelődnek, vagy emberi formájukból már kivetkőzötten a tartós önkívületet választják.
Hívő Testvéreink! Isten gyermekei birtokolják a tudást, amellyel saját és társaik részére értelmezni fogják a megújított életet, amelynek alapköve Krisztus. Ugyanakkor példát mutatnak a megújított élet gyakorlására nézve, amelynek hajtóereje a vissza nem tartott hit, mely a hűségeseknek ajándéka. Mi vagyunk Isten gyermekei, akikre rábízta Isten ezt a feladatot. Én és Te, közösen vagyunk azok, akik értelmezzük és gyakoroljuk az új életet. Mi vagyunk azok, akik hiszünk abban, hogy a sokat követelt jogos reformok általunk valósulnak meg.
Reménységben fáradhatatlan Testvéreink! Nem feledhetjük Istent szolgáló, egyházépítő munkánk során, hogy mi együtt is kevesen és korlátozott önerővel rendelkezőek vagyunk. Azonban, azt sem feledhetjük, hogy hiányosságainkat bőven kipótolja a kegyelem Ura. A hatalmas Isten teszi ezt, Aki halálnak és káosznak parancsol, Aki kicsinyhitűségünket megszégyeníti. Ő ott van, sőt ott áll velünk, amint azt a Szentírás igazolja is.
Az ószövetség szenvedője, Jób így kiált fel: ”Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött…”(Jób19,25). Jób akkor ismeri fel ezt a századokra előremutató tényt, amikor kortársai még azon töprengenek, hogy Isten miként részese a világ bonyodalmainak, miként nem avatkozik bele a jelen igazságkövetelő igényébe. Isten pedig kezébe veszi alkalmas időben a Jób sorsát, azaz megváltja és megszenteli.
Az újszövetség is szól a háttérben látható módon álló dicsőséges hatalomról. István diakónus éppen a halálig elfajuló kínoztatása közben: „Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől állt.” (ApCsel.7,55).
Jób barátait, István kínzóit az álló, tehát a mozdulásra elszánt Isten, a cselekvő Krisztus rettenetesen idegesítette. A hitetlen világot a húsvét (saját észérveik alapján is megdönthetetlen igazságai alapján) legalább ennyire idegesíti. A mi hívő hivatásunk, hogy szeretettel hirdessük a feltámadás csodáját és az ebből származó csodák sorozatát.
Magyar Nemzetünk minden tagja, Magyar Református Egyházunk és minden e földön élő református keresztyén más testvérrel együtt, legyen részese a feltámadás csodájának, és annak a csodának, hogy bizonyságtételére hallgatnak a környezetében boldogulni vágyó emberek.
Nagyvárad, 2014. húsvétján,
a békesség kötelében
Csűry István
püspök
2014. április 19., szombat
Bűnbánati istentisztelet (igehirdetés)
Alapige:
"Mikor pedig beesteledék, eljöve egy gazdag ember Arimathiából, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak;
Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a testet.
És magához vévén József a testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba,
És elhelyezé azt a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy követ hengerítvén, elméne.
Ott vala pedig Mária Magdaléna és a másik Mária, akik a sír átellenében ülnek vala.
Másnap pedig, amely péntek után következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz,
Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok.
Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, nehogy az ő tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsőnél.
Pilátus pedig monda nékik: Van őrségetek; menjetek, őríztessétek, amint tudjátok.
Ők pedig elmenvén, a sírt őrizet alá helyezék, lepecsételvén a követ, az őrséggel."
Máté evangéliuma 27, 57-66
2014. április 18., péntek
Április 18 - bűnbánati istentisztelet (igehirdetés)
Alapige:
"Jézus pedig ott álla a helytartó előtt; és kérdezé őt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod.
És mikor vádolák őt a főpapok és a vének, semmit sem felele.
Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok bizonyságot tesznek ellened?
És nem felele néki egyetlen szóra sem, úgy hogy a helytartó igen elcsodálkozék.
Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, akit akarának.
Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak.
Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak?
Mert jól tudja vala, hogy irigységből adák őt kézbe.
Amint pedig ő az ítélőszékben ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta.
A főpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.
Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Azok pedig mondának: Barabbást.
Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg!
A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg!
Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!
És felelvén az egész nép, monda: Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.
Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék."
Máté evangéliuma 27, 11-26
Nagypénteki igehirdetés
Bibliaolvasás:
"Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az őrházba, és oda gyűjték hozzá az egész csapatot.
És levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá.
És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!
És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.
És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt.
Kifelé menve pedig találkozának egy cirénei emberrel, akit Simonnak hívnak vala; ezt kényszeríték, hogy vigye az ő keresztjét.
És mikor eljutának arra a helyre, amelyet Golgothának, azaz koponya helyének neveznek,
Méreggel megelegyített ecetet adának néki inni; és megízlelvén, nem akara inni.
Minekutána pedig megfeszíték őt, eloszták az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének.
És leülvén, ott őrzik vala őt.
És feje fölé illeszték az ő kárhoztatásának okát, oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya.
Akkor megfeszítének vele együtt két latrot, egyiket jobbkéz felől, és a másikat balkéz felől.
Az arramenők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván.
És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!
Hasonlóképpen a főpapok is csúfolódván az írástudókkal és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala:
Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk néki.
Bízott az Istenben; mentse meg most őt, ha akarja; mert azt mondta: Isten Fia vagyok.
Akiket vele együtt feszítének meg, a latrok is ugyanazt hányják vala szemére.
Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig.
Kilenc óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?
Némelyek pedig az ott állók közül, amint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez.
És egy közülök azonnal oda futamodván, egy szivacsot vőn, és megtöltvén ecettel és egy nádszálra tűzvén, inni ád vala néki.
A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljő-é Illés, hogy megszabadítsa őt?
Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét.
És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének;
És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.
És kijövén a sírokból a Jézus föltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.
A százados pedig és akik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást és amik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez!
Sok asszony vala pedig ott, akik távolról szemlélődnek vala, akik Galileából követték Jézust, szolgálván néki;
Ezek közt volt Mária Magdaléna, és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja."
Máté evangéliuma 27, 27-56
Alapige:
"Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak?"
Máté evangéliuma 27, 17
„Mit látott Megváltónk, amikor letekintett a keresztről?”
Ez a címe annak a döbbenetes erejű akvarell festménynek, amit a francia impresszionista művész, James J. Tissot (1836-1902) készített. Ez a nálunk alig ismert művész istenáldotta lélekkel vette kézbe a Szentírást, az Ó-, és Újszövetséghez több mint 700 színes illusztrációt készített. Háromszor járt Szentföldön, hogy régészeti, építészeti, néprajzi és vallási megfigyeléseket végezzen. Nagyheti sorozata közel 140 képből áll, ennek a tagja az is, ami most „odahív” minket a kereszt alá. Valóban: mit és kit látott Urunk, amikor letekintett a keresztfáról? Tissot nagyon is „református” módon komponálta meg alkotását. Ugyanis sem Urunkból, sem a keresztből nem látszik semmi, de a kitekintés, a kép látószöge olyan, mintha Jézus tekintetét követnénk. A blaszfémiát vagy a kiábrázolást elkerülő mélységes tisztelete Szenvedő Urunk iránt abból a hitbeli és családi gyökérzetből is táplálkozik, ami Tissot ennyire bibliaközpontúvá, Jézus-központúvá tette. Ez pedig az a csodálatos tény, hogy hívő édesanyja Marie Durand volt, annak a Marie Durandnak (1715-1776) a szép ükunokája, aki hugenotta-református hite miatt 38 éven át volt XV. Lajos király börtöneiben, ahol a női rabok misszionáriusa, lelki anyja lett. Hite késői leszármazottjában, Tissotban is gyümölcsöt termett!
Az evangéliumi híradások és a kép között nagy összhang van annak megjelenítésében, hogy kik is állottak ott a kereszt alatt. Közelebb s távolabb… Mert itt az előtérben csak asszonyokat látunk, olyanokat, akik megrendülten, de bátran vállalták, KIHEZ tartoznak. És a szelíd Jánost, aki kitartott egészen a Golgotáig. Tissot egy másik képén később majd megjelenik a tanítványi kör, akik meglehetősen messziről szemlélték az eseményeket. Itt vannak még azok, akik „hivatalból” álltak kapcsolatban Urunkkal: a katonák, a hóhérok, meg a Jézus-perben részt vett zsidó papok, előkelően, lóháton. S ott a kép bal oldalán, kissé a háttérben kellő katonai tiszteletadással állva, s tekintetét a keresztre emelve látjuk a római századost. A hitvalló „megszállót”. Azt, aki egy másik képen leborulva, az éppen lelkét kilehelő Megváltó előtt kimondja: „Bizony, Isten Fia volt ez” (Mt 27,54). És persze ott hullámzik a háttérben a kíváncsi, bámész, szenzációra kapható, egyébként unatkozó tömeg. Benne szimpatizáló és gyűlölettől torzult arcú figurák.
Hitvalló, bátor asszonyok – példájuk ma is lelki erőmű
Mindegyik evangélista megemlékezik róluk. Már Máté ír az együtt érző asszonyokról, akik Urunkat utolsó szívdobbanásáig elkísérték. „Volt ott sok asszony is, akik távolról figyelték” (Mt 27,55) a keresztre feszítést, Mesterük agóniáját, halálát. Ezek Galileából követték Őt, és szolgáltak neki. Köztük volt a magdalai Mária és Márta, Jakab és József anyja, valamint a Zebedeus fiak anyja is. Márk is ír róluk, kiegészítve a mátéi sort Sálómé nevével (Mk 15,40-41). Lukács is ír a női Jézus-követőkről, akik távolabb állva figyelték a történéseket. Távolabb ugyan, de ott voltak a kereszt és a Megfeszített közelében. János evangéliumában kiegészíti a sort és pontosít, mivel ő valóban ott állt a kereszt alatt. Mindent vállalva és látva. Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nőtestvére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Legalább heten voltak ott a keresztnél. És a szeretett tanítvány, János. Szeretetük, ragaszkodásuk Urukhoz minden kockázatra képessé tette őket. Nem törődtek a körülmények hatalmával, a római világi és a zsidó vallási hatalom által megrendezett kőkemény körülményekkel. Lelkükkel és szemükkel egészen Jézuson csüngtek, megelőlegezve a reformáció nagy igazságát: Solus Christus – egyedül Krisztus. Mivel egyedül Ő a Szabadító. Odaadásuk olyan nyílt, félreérthetetlen volt, hogy magdalai Mária szinte testestül-lelkestül „odatette” magát a képen a Keresztre Feszített elé, mintegy illusztrálva a Heidelbergi Kátét: „Testestől-lelkestől, akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett…” (HK 1. k-f. új ford.). Ez éppen szemük láttára teljesedett be. Ezt látni kegyelem, erre a Jézusra csak a teljesen odaadó hit tud ilyen módon feltekinteni! Van-e bennünk ebből az odaadó, Őreá feltekintő hitből? Hegyeket, történéseket fordító hatalmas erőforrás ez, lelki erőmű lehet a kárpát-medencei közel 40 ezer presbiter és Isten földi hívő népe életében is! Bármelyik felekezethez is tartozik az Ő népe… Ennek egyházi és nemzeti kihatása pedig nem maradhat földbe rejtett kincs! Tudtál volna ezekkel az asszonyokkal odaállni ilyen kritikus helyzetben a kereszt alá, Jézus elé? Tudsz-e ma is így odaállni a kereszt és a Feltámadott elé?
És hol voltak a tanítványok? – mennyei forgatókönyv a háttérben
Felettébb nagy kérdés és nagy titok. Azért maradtak jócskán távol, a Golgotával átelleni domboldalon, nehogy belekeveredjenek a történésekbe, s hamarabb legyen vége az életüknek, mielőtt elvégzik a rájuk bízott küldetést? Mielőtt elmennének, s tanúi lennének Uruknak a föld végső határáig? Vagy tényleg megfélemlett a szívük? Netán elbizonytalanodtak? Az ész mérlegelése vagy a hosszabb távú missziói terv védelmezése mozgatta őket? Gyávaság vagy isteni forgatókönyv állt visszavonultságuk mögött? Minden lehetséges. Viszont a Krisztusról szóló bizonyságtételben beteljesült, nem ritkán vértanúsággal végződött életük a meggyőző válasz. Hol volt Péter, a fogadkozó, a csupa „szeretlek, Uram téged” lángoló halásza? „Az apostol fejedelem”? Tarthatott volna másként küldetéses élete Kr.u. 67-ig, amikor is fejjel lefele feszítették keresztre, mert méltatlannak érezte, hogy úgy haljon meg, mint Ura? Közel 33 éven át volt, maradhatott így bizonyságtevője Mesterének. Mi lett volna, ha odaáll a kereszt alá? Vagy Jakab, a Zebedeus, akit 44-ben Jeruzsálemben fejeztek le, s ő lett a tanítványok között az első mártír? Így legalább 11 éve jutott a Jézus-misszióra. És Jakab, az Alfeus, akit a jeruzsálemi templom citadellájáról löktek a mélybe, majd ott megkövezték, mert nem tagadta meg Jézusát? Hol volt András, s mi lett volna belőle, akit 69-ben X alakú keresztre feszítettek? Elvitte volna az evangéliumot egészen a szkítákig, a Fekete-tenger északi részéig, ha odaáll a kereszt alá? Vagy Bertalan, akit az örmények közötti evangélizáció során 68-ban végeztek ki a Kaszpi-tengertől délre, kegyetlenül lehúzva a bőrét és keresztre verve? Tudta volna nagy missziós útját elvégezni jó 30 éven át, ha odaáll a Golgotára? Tudta volna a héber Máté az evangéliumot elvinni a lakott föld távolabbi helyeire? Vagy eljutott volna Etiópiába? Mátyás apostol hirdethette volna a jó hírt egészen Szevasztopolig, a mai Ukrajna területéig, a Fekete-tenger északi partjáig? Vagy Fülöp, akit Kis-Ázsiában feszítettek keresztre, szólhatta volna a feltámadott Krisztus örömüzenetét egészen Galliáig, ha odaáll az asszonyok közé? Tamás apostol az indiai Madrasig tudta volna vinni a sebhelyes kezű Krisztus életüzenetét, ha akkor odamegy, s a szegektől átvert, vérző kezeket kezdi el szemlélni? Különös, mennyei stratégia, célkitűzés, a misszió megőrzése és a zsenge keresztyén hajtás eltiprásának a megelőzése is benne volt a tanítványok „távolmaradásában”, még ha ezt nem is tudták így látni abban a pillanatban. De a keresztről Uruk már ezt is elvégezte… Ó, te drága, előre megírt isteni forgatókönyv, áldott legyen ezért is Istenünk!
A Győztes Áldozat „misszionáriusaként” a Kárpát-medencében
Elmenetele tudatában ezt mondta Urunk: „Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek” (Ján 15,8). Az évek múlva megtermett missziói gyümölcsök ha nem is igazolták a tanítványok távolmaradást, de érthetővé tették. Egy bizonyos: a távolabbi domboldalon töltött nagypénteki órák örökre beégették a tanítványok szemébe, lelkébe Jézus érettük szenvedő arcát, agóniájának méltóságát, erejét, majd a feltámadásával elhozott új élet mennyei minőségét. Hisz ott távolabb is az Ő keresztje alatt, ha nem is előtte, de vonzásában éltek, maradtak – és ez a lényeg! Ez lett példaadásuk mozgatója. A kereszt titka és a feltámadás valósága lendítette őket új, ismeretlen, kockázatos, emberileg „végzetes” utakra, s vitte bennük és általuk győzelemre a Győztes Áldozat, a Victor quia Victima, Megváltó Urunk üdvösségtervét. Te élsz-e a kereszt és a feltámadás erejével? És hiszed-e, hogy Te is benne vagy Urunk mennyei forgatókönyvében egész földi életeddel? Éppen ezért tudj ismét megújuló szívvel a Győztes Áldozat elkötelezettje, hírnöke lenni az egyre inkább hétköznapi, golgotás, eltömegesedő, szinte csak a látványnak és a látványosságnak élő mai világban. A felszínes szenzációt hajszoló, s oly sok gyűlöletet egymásra fröccsentő, felbolydult méhkas hazában. A Béke fejedelmének egyértelmű „kis misszionáriusa”. Ebben az odaszánásban legyen jó néhány áldott órád, másokat áldó pillanatod, krisztusi ünneped 2014 nagyhetében és húsvétján! Ő feltámadott, él és ti is élni fogtok!
Dr. Békefy Lajos
(E szerkesztett cikk eredetije Megjelent a Presbiter 2014. márc-ápr. számában – XXIII. évf. 2. sz., 1. és 24. oldal)
2014. április 17., csütörtök
Április 17 - bűnbánati istentisztelet (igehirdetés)
Alapige:
"És mikor bement vala a templomba, hozzámenének a főpapok és a nép vénei, amint tanít vala, mondván: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked ezt a hatalmat?
Jézus pedig felelvén, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek, amire ha megfeleltek nékem, én is megmondom néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.
A János keresztsége honnan vala? Mennyből-é, vagy emberektől? Azok pedig tanakodnak vala magukban, mondván: Ha azt mondjuk: mennyből, azt mondja majd nékünk: Miért nem hittetek tehát néki?
Ha pedig azt mondjuk: emberektől; félünk a sokaságtól; mert Jánost mindnyájan prófétának tartják.
És felelvén Jézusnak, mondának: Nem tudjuk. Monda nékik ő is: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.
De mit gondoltok ti? Vala egy embernek két fia, és odamenvén az elsőhöz, monda: Eredj fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben.
Az pedig felelvén, monda: Nem megyek; de azután meggondolván magát, elméne.
A másikhoz is odamenvén, hasonlóképpen szóla. Az pedig felelvén, monda: Én elmegyek, uram; de nem méne el.
E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát? Mondának néki: Az első. Monda nékik Jézus: Bizony mondom néktek: A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.
Mert eljött hozzátok János, az igazság útján, és nem hittetek néki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek néki; ti pedig, akik ezt láttátok, azután sem tértetek meg, hogy hittetek volna néki."
Máté evangéliuma 21, 23-32
2014. április 13., vasárnap
Igehirdetés: április 13, Virágvasárnap
Bibliaolvasás:
Alapige:
"És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt,
És monda nékik: Menjetek ebbe a faluba, amely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem.
És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket.
Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólott:
Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén.
A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, amint Jézus parancsolta vala nékik,
Elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra.
A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról galyakat vagdalnak és hintenek vala az útra.
Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!
És amikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez?
A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta.
És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá.
És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.
És menének hozzá vakok és sánták a templomban; és meggyógyítá őket.
A főpapok és írástudók pedig, látván a csodákat, amelyeket cselekedett vala, és a gyermekeket, akik kiáltottak vala a templomban, és ezt mondták vala: Hozsánna a Dávid fiának; haragra gerjedének,
És mondának néki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig monda nékik: Hallom. Sohasem olvastátok-é: A gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget?
És ott hagyván őket, kiméne a városból Bethániába, és ott marada éjjel."
Máté evangéliuma 21, 1-17
"Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért.
Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra..."
Zsidókhoz irt levél 12, 1-2a
2014. április 12., szombat
Igehirdetés: özv. Kocsis Ferencné Kovács Juliánna temetése
Alapige:
"Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik."
Zsidókhoz irt levél 11, 6
2014. április 6., vasárnap
Április 6 - Igehirdetés
Bibliaolvasás:
"És szóla az Úr Mózesnek a Moáb mezőségén a Jordán mellett, Jérikhó ellenében, mondván:
Parancsold meg Izráel fiainak, hogy adjanak a lévitáknak az ő örökségi birtokukból lakásra való városokat; a városokhoz pedig adjatok azok környékén legelőt is a lévitáknak;
Hogy legyenek nékik a városok lakóhelyekül, a legelők pedig legyenek az ő barmaiknak, jószágaiknak és mindenféle állatjoknak.
És azoknak a városoknak legelői, amelyeket a lévitáknak adtok, a város falától és azon kivül, ezer singnyire legyenek köröskörül.
Mérjetek azért a városon kivül, napkelet felől két ezer singet, dél felől is kétezer singet, napnyugot felől kétezer singet, és észak felől kétezer singet; és a város legyen középben. Ez legyen számukra a városok legelője.
A városok közül pedig, amelyeket a lévitáknak adtok, hat legyen menedékváros, amelyeket azért adjatok, hogy oda szaladjon a gyilkos; és azokon kivül adjatok negyvenkét várost.
Mind a városok, amelyeket adnotok kell a lévitáknak, negyvennyolc város, azoknak legelőivel egyben.
Amely városokat pedig Izráel fiainak örökségéből adtok, azokhoz attól, akinek több van, többet vegyetek, és attól, akinek kevesebb van, kevesebbet vegyetek; mindenik az ő örökségéhez képest, amelyet örökül kapott, adjon az ő városaiból a lévitáknak.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor átmentek ti a Jordánon a Kanaán földére:
Válasszatok ki magatoknak városokat, amelyek menedékvárosaitok legyenek, hogy oda szaladjon a gyilkos, aki történetből öl meg valakit."
IV. Mózes, 35, 1-11
Alapige:
"Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük."
Zsidókhoz irt levél 13, 14
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)