„...amivel testvéred tartozik neked, azt engedd el!” (5Mózes 15, 3) Elengedni csak az tud, aki megtapasztalta Isten bűnbocsánatát személyes életében. Naponta imádkozzuk: „...és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Mt 6,12). Ez éppen testvéreink felé a legnehezebb, de Jézusért, vére áldozata által nekik is lehet, sőt kell szívből megbocsátani.
2019. május 31., péntek
2019. május 30., csütörtök
Mennybemenetel ünnepe - igehirdetés Bélzerénden
Bibliaolvasás:
"És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem:
Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva.
Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdék őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?
Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.
Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.
És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől.
És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,
Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.
Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyről, mely hívatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre.
És mikor bementek, felmenének a felsőházba, ahol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.
Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az ő atyjafiaival együtt."
Apostolok cselekedetei 1, 4-14
Alapige:
"És oda állott Salamon az Úr oltára elé, az Izráel egész gyülekezetével szembe, és felemelé kezeit az ég felé,
És monda: Uram, Izráel Istene! nincsen hozzád hasonló Isten, sem az égben ott fenn, sem a földön itt alant, aki megtartod a szövetséget és az irgalmasságot a te szolgáidnak, akik te előtted teljes szívvel járnak;
Aki megtartottad azt, amit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak szólottál; mert magad szólottál néki, és a te hatalmaddal beteljesítetted, amint e mai napon megtetszik.
Most azért Uram, Izráel Istene, tartsd meg, amit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak igértél, ezt mondván: A te magodból való férfiú el nem fogy én előttem, aki az Izráel királyi székibe üljön; csakhogy a te fiaid őrizzék meg az ő útjokat, hogy én előttem járjanak, amint te én előttem jártál.
Most teljesítsd be, Izráel Istene, a te szavaidat, amelyeket szólottál a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak.
Vajjon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbbé e ház, amelyet én építettem.
De tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére, óh Uram, én Istenem, hogy meghalljad a dicséretet és az imádságot, amelylyel a te szolgád könyörög előtted e mai napon."
1Királyok könyve 8, 22-28
Mennybemenetel ünnepe - igehirdetés Vadászon

Igei útravaló: 2019. május 30., Csütörtök, Mennybemenetel ünnepe - Janka, Zsanett, Nándor
Bibliaolvasás: 5Mózes 14, 1-29
„Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy” (5Mózes 14, 2). Szent népet akar magának Urunk, amely csak hozzá tartozik, amellyel rendelkezik. „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe...” (1Pt 2,9) Jézus Krisztust szent és hűséges szolgálatát követően vette magához az Atya, hogy utat mutasson szentjeinek elkészített mennyei otthonunkba.
2019. május 29., szerda
Igei útravaló: 2019. május 29., Szerda - Magdolna, Magda, Léna
Bibliaolvasás: 5Mózes 13, 1-19
„Mert csak próbára tesz benneteket az Úr, a ti Istenetek, hogy megtudja, valóban teljes szívvel és lélekkel szeretitek-e az Urat, a ti Isteneteket” (5Mózes 13, 4). A próbáktól, szenvedésektől, gyötrelmektől minket sem kímél meg Urunk. Minél nagyobb teher szakadt Jóbra, annál inkább ragaszkodott az élő Istenhez. Teljesen és egészen akkor lesz Krisztusé a szívünk, ha kiégethet belőle mindent, ami elvon tőle. „Mind jó, amit Isten tészen...” (MRÉ 393).
2019. május 28., kedd
Igei útravaló: 2019. május 28., Kedd - Csanád, Emil, Vilmos
Bibliaolvasás: 5Mózes 12, 20-31
„Tartsd meg engedelmesen mindezeket az igéket, amelyeket neked megparancsolok; akkor majd jó dolgod lesz neked és utódaidnak mindenkor...” (5Mózes 12, 28). Személyesen szólította meg Isten honfoglalásra készülő népét. Igéje iránti naponkénti engedelmességet kér, sőt parancsol. Ez miránk is vonatkozik: Isten az Úr, mi meg Jézus Krisztus vére árán megváltott közösség vagyunk. Akkor van és lesz jó dolgom utódaimmal együtt, ha elmondhatom, hogy „lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága” (Zsolt 119,105).
2019. május 27., hétfő
Igei útravaló: 2019. május 27., Hétfő - Hella, Elbárt
Bibliaolvasás: 5Mózes 12, 1-19
„Örvendezzetek Isteneteknek, az Úrnak színe előtt fiaitokkal és leányaitokkal...” (5Mózes 12, 12). Boldog keresztyén életet akkor gyakorolhatunk, ha tudatosan színe előtt, jelenlétében maradunk. Vonatkozik ez egyéni, családi és gyülekezeti életünkre is. Boldog az a hajlék, ahol a szülők újjászületett gyermekeikkel együtt naponta áldják az Urat énekléssel, imádsággal igeolvasással, kegyes életfolytatással. Engedelmeskedjünk készségesen drága Megváltónk szavának: „...tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek” (Mt 11,29).
2019. május 26., vasárnap
Közbenjárónk az Atyánál - vasárnapi igehirdetés Bélzerénden
Bibliaolvasás:
"Ne csodálkozzatok atyámfiai, ha gyűlöl titeket a világ!
Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait. Aki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban marad.
Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna ő benne.
Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.
Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete?
Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.
És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká ő előtte a mi szíveinket.
Hogy ha vádol minket a szív, mivelhogy nagyobb az Isten a mi szívünknél, és mindent tud.
Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van az Istenhez;
És akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte.
Ez pedig az ő parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk.
És aki az ő parancsolatait megtartja, az Ő benne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, amelyet nékünk adott."
János apostol közönséges 1 levele 3, 13-24
Alapige:
"Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.
Ezeket példázatokban mondottam néktek; de eljő az idő, mikor nem példázatokban beszélek majd néktek, hanem nyiltan beszélek néktek az Atyáról.
Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek;
Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.
Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához.
Mondának néki az ő tanítványai: Ímé, most nyiltan beszélsz és semmi példázatot nem mondasz.
Most tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki téged megkérdezzen: erről hisszük, hogy az Istentől jöttél ki.
Felele nékik Jézus: Most hiszitek?
Ímé eljő az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot."
János evangéliuma 16, 23-33
Közbenjárónk az Atyánál - vasárnapi igehirdetés Vadászon

Igei útravaló: 2019. május 26., Vasárnap - Fülöp, Evelin
Bibliaolvasás: 5Mózes 11, 1-32
„Vigyázzatok, hogy... el ne forduljatok tőlem: ne tiszteljetek más isteneket...” (5Mózes 11, 16). Urunk féltőn szerető Isten. Minket félt és óv mindentől és mindenkitől, aki ki akar ragadni a vele való élő közösségből. Az Isten iránt engedelmes ember és közösség éberen figyel őrá, aki azt mondta: „Én, az Úr vagyok a te Istened...” (2Móz 20,2). Egyáltalán ne forduljunk el Urunktól, de legyünk hűségesek hozzá, igéjéhez, népéhez. Mutatkozzon ez meg naponkénti alázatos, engedelmes, készséges, neki való szolgálatunkban.Imádkozzunk közbenjáró szolgálatot végezve környezetünkért.
2019. május 25., szombat
Igei útravaló: 2019. május 25., Szombat - Orbán
Bibliaolvasás: 5Mózes 10, 1-22
„Ő pedig fölírta a táblákra ugyanazt, amit először: a tíz igét...” (5Mózes 10, 4). Istennél, Istennel mindig lehet újat és újrakezdeni. Van, ami „összetörik” a bűn miatt, mint az Isten által írt első két kőtábla, de vele lehet újat kezdeni. Tudja, hogy csak por és hamu vagyunk. Segít abban a szívünkbe adott, tőle való szeretettel, hogy féljük őt, engedelmeskedjünk neki, szolgáljuk őt, teljes szívünkből és teljes lelkünkből (5Mózes 10, 12).
2019. május 24., péntek
Igei útravaló: 2019. május 24., Péntek - Eszter, Eliza, Vanessza
Bibliaolvasás: 5Mózes 9, 1-29
„Tudd meg azért ma, hogy Istened, az Úr vonul előtted...” (5Mózes 9, 3). Isten figyelmezteti az övéit: ő vitte be népét a „jó földre”, amit nekik adott. Nem az ő kezük, hanem Isten „keze”. Jó lenne ezt minden siker, eredmény és győzelem után belátni, és hálás szívvel megköszönni annak, akinek az áldó, „erős keze” véghez visz mindent. A választott nép azonban gyakran megharagította Istent (5Mózes 9, 22), lázadtak ellene. Ott, akkor Mózes volt az, akiért Isten megkönyörült a népen. A megfeszített Jézus Krisztus életével fizetett azért, hogy mi megmeneküljünk Isten ítélete alól.
2019. május 23., csütörtök
Igei útravaló: 2019. május 23., Csütörtök - Vilmos, Dezső, Renáta
Bibliaolvasás: 5Mózes 8, 1-20
„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr...” (5Mózes 8, 2). Három dologban erősíthet meg minket ez a rész: 1. Mindig Isten vezeti az ő népét, és mindig azon az úton, amelyik szerinte számunkra a legjobb. Táplál kenyérrel és az ő igéjével is. 2. Az út, amin járnunk kell, lehet Isten fegyelmezésének az eszköze is (5Mózes 8, 5 és 16), hogy kiderüljön, mi van a szívünkben. 3. Boldog végkifejlet csak Istennél van, de nála valóban van (5Mózes 8, 11-18)! Mindez megőrizhet az elbizakodottságtól.
2019. május 22., szerda
Igei útravaló: 2019. május 22., Szerda - Júlia, Rita, Emil
Bibliaolvasás: 5Mózes 7, 1-26
Legalább hét népcsoport lakta azt a Kánaánt, amelyet az ígéret földjeként adott Isten Izráel számára. Ezért inti arra Isten a népét, hogy ne keveredjen azokkal, akik nem Izráel Istenét imádják. A szent (5Mózes 7, 6) azt jelenti: Isten számára elkülönített. A mi életünk ilyen? Mert ami ennek akadálya, azt „ki kell irtani az életünkből”. A „választott nép” fogalmára ezt válaszolja Isten: Azért választottalak ki titeket minden nép közül, mert szeretlek titeket (5Mózes 7, 7). Ma is az a kiválasztott, aki a kiválasztást elfogadja.
2019. május 21., kedd
Igei útravaló: 2019. május 21., Kedd - Konstantin, András
Bibliaolvasás: 5Mózes 6, 1-25
A 4. vers minden zsidó családban reggeli és esti könyörgés volt: imádság és hitvallás egyszerre. A szívünknek nagy szüksége van arra, hogy megerősödjünk abban, hogy „...úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Amikor olvassuk a Bibliát, lehetőséget adunk Istennek arra, hogy megszólítson és segítsen, és ezáltal „megtartsa életünket az Úr” (5Mózes 6, 24).
2019. május 20., hétfő
Igei útravaló: 2019. május 20., Hétfő - Bernát, Hanna, Felícia
Bibliaolvasás: 5Mózes 5, 22-33
„Ezeket az igéket mondta el az Úr nektek, az egész gyülekezetnek...” (5Mózes 5, 22). Isten beszél. Meg akar szólítani bennünket is, a mai gyülekezetek tagjait: „...életben maradhat az ember, ha Isten beszél hozzá” (5Mózes 5, 24). Sőt csak akkor maradunk életben lelkileg, ha Isten szól. Amikor teljesítjük és megtartjuk szavát, nem térünk el attól se jobbra, se balra (5Mózes 5, 32), akkor látni és tapasztalni fogjuk Isten áldását az életünkön. Ez csak tőle kapott „új szívvel”, hit által lehetséges (Ez 36,26).
2019. május 19., vasárnap
Éjjeli dicséret - igehirdetés Csermőn
Bibliaolvasás:
"Elhajózván azért Tróásból, egyenesen Sámothrákéba mentünk, és másnap Neápolisba;
Onnét pedig Filippibe, mely Macedónia azon részének első gyarmatvárosa. És ebben a városban töltöttünk néhány napot.
És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni; és leülvén, beszélgeténk az egybegyűlt asszonyokkal.
És egy Lidia nevű, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata reánk. Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, amiket Pál mond vala.
Mikor pedig megkeresztelkedék mind házanépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok ott. És unszola minket.
Lőn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, egy szolgálóleányka jöve előnkbe, kiben jövendőmondásnak lelke vala, ki az ő urainak nagy hasznot hajta jövendőmondásával.
Ez követvén Pált és minket, kiált vala, mondván: Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek útját hirdetik.
Ezt pedig több napon át mívelte. Pál azonban megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a léleknek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle. És kiméne abban az órában.
Látván pedig annak az urai, hogy keresetüknek a reménysége elveszett, megfogva Pált és Silást, vonák a piacra a hatóságok elé.
És odavezetvén őket a bírákhoz, mondának: Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják a mi városunkat,
És olyan szertartásokat hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, mivelhogy rómaiak vagyunk.
És velök egyben feltámada a sokaság ő ellenök. A bírák pedig letépetvén ruháikat, megvesszőzteték őket."
Apostolok Cselekedetei 16, 11-22
Alapige:
"És miután sok ütést mértek rájok, tömlöcbe veték őket, megparancsolva a tömlöctartónak, hogy gondosan őrizze őket.
Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorítá.
Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket.
És hirtelen nagy földindulás lőn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöc fundamentomai; és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájoknak a bilincsei feloldódának.
Fölserkenvén pedig a tömlöctartó, és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcnek ajtai, kivonva fegyverét, meg akará magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek a foglyok.
Pál azonban nagy fenszóval kiáltá, mondván: Semmi kárt ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk!
Az pedig világot kérve beugrott, és remegve borult Pál és Silás elé,
És kihozván őket, monda: Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek?
Azok pedig mondának: Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe!
És hirdeték néki az Úrnak ígéjét, és mindazoknak, kik az ő házánál valának.
És az magához vévén őket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektől; és megkeresztelkedék azonnal ő és az övéi mindnyájan.
És bevivén őket házába, asztalt teríte nékik, és egész háznépével egyben örvendeze, hogy hitt az Istennek."
Apostolok Cselekedetei 16, 23-34
Éjjeli dicséret - igehirdetés Bélzerénden

Éjjeli dicséret - igehirdetés Vadászon

Igei útravaló: 2019. május 19., Vasárnap - Ivó, Iván, Milán, Buda
Bibliaolvasás: 5Mózes 5, 1-21
„Tanuljátok meg, tartsátok meg és teljesítsétek azokat!” (5Mózes 5, 1) Nagy öröm lehet számunkra az, hogy Isten nemcsak atyáinkkal kötött szövetséget, hanem Jézus kereszthalála által velünk is, „...akik itt és most életben vagyunk” (5Mózes 5, 3). Isten a legtöbbet akarja adni: „Én, az Úr vagyok a te Istened...” (5Mózes 5, 6). Ha ez igaz, akkor tudunk nem imádni idegen isteneket, meg tudjuk tartani a nyugalom napját, tudjuk tisztelni azokat, akiket tisztelnünk kell, tudunk nem ölni, nem paráználkodni, nem lopni, és nem kívánni azt, ami a másé! Imádkozzunk azért, hogy életünk egyre inkább összhangban legyen Isten tervével; parancsolatai, vezetése és intése legyen a legfontosabb számunkra.
2019. május 18., szombat
Igei útravaló: 2019. május 18., Szombat - Erik, Alexandra, Szandra
Bibliaolvasás: 5Mózes 4, 25-49
„...nem hagy akkor cserben, és nem hagy elpusztulni...” (5Mózes 4, 31). Évezredek bizonyítják, hogy Isten megtartotta szövetségét, amit az emberrel kötött. Hűsége és irgalma az életünk alapja. Hozzá vissza lehet fordulni. Ha ezt tanultuk elődeinktől, és ezt örökítjük utódainknak, akkor annak jótékony hatása lesz akár a következő évezredekre is. Minden nemzedéknek óriási a felelőssége! Legyünk jó tanítványok és lelkiismeretes tanítók, hogy Isten szava szüntelenül hangozzon minden nép előtt.
2019. május 17., péntek
Igei útravaló: 2019. május 17., Péntek - Andor, Ede, Paszkál
Bibliaolvasás: 5Mózes 4, 1-24
„...tanítsák meg erre a fiaikat is” (5Mózes 4, 10). Isten törvénye szent és sérthetetlen. Nem lehet megcsonkítani, sem bővíteni. Lehet viszont engedelmesen cselekedni, és az utódoknak megtanítani, hogy életük teljes legyen. Íme a szülő példaadásának leirata és a gyermekek feladatának meghatározása. Törvényeken jelentkező kiskapuk, átértelmezett erkölcsi normák halmazán semmisül meg a szülői tekintély, és veszti súlyát a nevelés.
2019. május 16., csütörtök
Igei útravaló: 2019. május 16., Csütörtök - Mózes, Botond
Bibliaolvasás: 5Mózes 3, 1-29
„...nézd meg a saját szemeddel...” (5Mózes 3, 27). Mózes hiába kéri, nem mehet át a Jordánon. Ősei földjére nem léphet. Vétkeivel vezeti bűneit halmozó népét, hogy itt átadja utódjának hivatását. Isten szeretete, hogy eddig jöhetett, és itt körülnézhet. Láthatja az ígéret földjét! Lelkében felidézi az eddigi utat, és most észleli utódainak jövendőjét: az örökséget, és az örök Isten teljesülő ígéreteit.
2019. május 15., szerda
Igei útravaló: 2019. május 15., Szerda - Zsófia, Denissza, Izsák
Bibliaolvasás: 5Mózes 2, 26-37
„...egyetlen város sem tudott ellenállni nekünk” (5Mózes 2, 36). A sikertörténet elégedettséggel nyugtázott eredményről szól. Soha nem feledkezhet el az áldást elnyert ember, hogy minden az Úrtól van. Ahol Isten ereje van, ott nem lehet ellenállás az ő szent akaratával szemben. Az fog kudarcot elszenvedni, aki megkerüli a Mindenható tanácsát. Teremtőnk bennünket is megáld, hogy gyermekeiként sikereket éljünk át.
2019. május 14., kedd
Igei útravaló: 2019. május 14., Kedd - Bonifác
Bibliaolvasás: 5Mózes 2, 1-25
„Elég sokáig kerülgettétek ezt a hegyvidéket, forduljatok észak felé!” (5Mózes 2, 3) Az Istennel hangoskodó nép egyszerűen tehetetlenné válik az útjukba kerülő, örökségüket veszélyeztető népekkel szemben. A hegy kerülgetése olyan pótcselekvés, amely a határozottságot, a célra törekvést kendőzi el. Isten leleplezi ennek eredménytelenségét, és megmutatja az alkalmas irányt. Az új generációnak hasznosítania kell ezt a parancsot.
2019. május 13., hétfő
Igei útravaló: 2019. május 13., Hétfő - Szervác, Imola
Bibliaolvasás: 5Mózes 1, 34-46
„Te sem mégy be oda” (5Mózes 1, 37). A szövetséghez hűséges, a rendeleteihez következetes Isten megharagudott népére és annak vezérére. A bűnhődés megérdemelt nagyságát Urunk lecsökkentette kegyelme által, ennek ellenére érthetetlenül arcpirító a kiválasztottak gonoszsága, Isten ellen való hangoskodásuk. A hálátlan nemzedék és vezéreik nem fogják az ígéret földjét birtokba venni. Az már egy új generáció lakhelye lesz, új vezetők kapnak lehetőséget.
2019. május 12., vasárnap
Aki megnyer engem, életet nyer - anyáknapi igehirdetés Bélzerénden
Bibliaolvasás:
"Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen.
Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva.
Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak.
Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem.
Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét.
Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget;
Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai;
Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait:
Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben.
Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban.
És most fiaim, hallgassatok engemet, és boldogok, akik az én útaimat megtartják.
Hallgassátok a tudományt és legyetek bölcsek, és magatokat el ne vonjátok!
Boldog ember, aki hallgat engem, az én ajtóm előtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit őrizvén.
Mert aki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot.
De aki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik az ő lelkén; minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!"
Példabeszédek könyve 8, 22-36
Alapige:
"És most fiaim, hallgassatok engemet, és boldogok, akik az én útaimat megtartják.

Aki megnyer engem, életet nyer - anyáknapi igehirdetés Vadászon

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)