A következő címkéjű bejegyzések mutatása: böjt. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 2., hétfő

Böjtfővasárnapi igehirdetés Csermőn

Bibliaolvasás:
"A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az ÚRisten alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.
Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.
Amikor aztán meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az ÚRisten elől a kert fái között. De az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem. Akkor az ÚRisten ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, ezért ettem.
Isten büntetése
Akkor ezt mondta az ÚRisten a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.
Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.
Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!
Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. Az ÚRisten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.
Azután ezt mondta az ÚRisten: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, kiűzte az ÚRisten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet."
Mózes első könyve 3, 1-24

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki."
Máté evangéliuma 4, 1-11

Böjtfővasárnapi istentisztelet Bélzerénden

2015. február 18., szerda

Melyik dologért köveztek meg engem?

Bűnbánati istentisztelet Böjtfővasárnapi úrvacsoravételre készülve

Bibliaolvasás:
"Ismét köveket ragadának azért a zsidók, hogy megkövezzék őt (Jézust).
Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én Atyámtól; azok közül melyik dologért köveztek meg engem?
Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.
Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?
Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható),
Arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!
Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higyjetek nékem;
Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhigyjétek, hogy az Atya én bennem van, és én ő benne vagyok.
Ismét meg akarák azért őt fogni; de kiméne az ő kezökből.
És újra elméne túl a Jordánon, arra a helyre, ahol János először keresztelt vala; és ott marada.
És sokan menének ő hozzá és mondják vala, hogy: János nem tett ugyan semmi csodát; de mindaz, amit János e felől mondott, igaz vala.
És sokan hivének ott ő benne."
János evangéliuma 10, 31-42

2010. február 21., vasárnap

A böjtről

„A böjt a szentek imádságának és minden erénynek a támasza. Nem tetszett Istennek (mint láthatjuk a próféták könyveiben) az olyan böjt, melyben az ételtől, nem pedig a vétkektől tartóztatták meg magukat a zsidók. Van gyülekezeti és magános böjt. Régente csapások idején és az egyház nyomorúságos állapotában tartottak gyülekezeti böjtöt. Egész estig teljesen megtartóztatták magukat az ételtől. Az egész időt szent könyörgésekre, istentiszteletre és bűnbánattartásra fordították... Ilyen böjtöt ma is kell tartani az egyház nehéz

helyzeteiben” (II. Helvét Hitvallás XXIV. fejezet).