Szervezetünk

Egyházközségünk munkáját a 16 tagból álló Presbitérium irányítja, melynek tagjai a gyülekezet által választott tagok. A tizenöt tagból álló Presbitérium egyházközségünket 15 körzetre osztotta fel, minden körzetnek megvan a felelős presbitere. A Presbitérium gyűlések alkalmával hozza azokat a határozatokat, melyek gyülekezetünk életét elősegítik és irányítják. Presbiteri gyűléseket minden olyan alkalommal tartunk, amikor a helyzet indokolja. Presbitériumunk református egyházunk hitvallása értelmében őrködik az istentisztelet megtartása és a gyülekezeti közösség frissessége érdekében.


Presbitériumunk tagjai:
Lőrincz Lóránd – Péter, lelkipásztor, Jakab Károly, főgondnok, Vágó Imre, gondnok, Balázs János, presbitériumi jegyző és  Borbély Zoltán, Boros László, Ilyés Mária, Kovalcsik Juliánna, Kovács Ferenc, Kristó Sándor, Nagy Sándor, Szabó Attila, Szabó Edit, Szabó Irén, Szatmári Anikó és Vékás Rozália presbiterek.

Templomunk három harangja megszólal minden olyan alkalommal, amikor azt a presbitérium megköveteli, azaz istentiszteletek alkalmával, hétköznap reggel nyolc órakor, naponta délben, illetve haláleset alkalmával.