Eklézsia 14. szám

Szikszai György: Egészséges keresztyének imádsága beteg ifjú emberért

Végtelen bölcsességű és ellenállhatatlan hatalmú szent Isten! Mély séges alázattal imádjuk gondviselésed útjait abban is, hogy ezt az ifjú em bert (ifjú asszonyt) kedves és örvendező ifjúságában terhes betegséggel lá togattad meg s olyan szomorú és keserves állapotba juttattad, amiben magán láthatja, mi is láthatjuk példáján, hogy milyen hiábavaló az ifjúság minden ereje és kedvessége.

Te magad parancsoltad, hogy imádkozzunk egymásért és ne csak a magunk, hanem felebarátaink szükségeiben is keressünk meg téged, ezért alázatos bizalommal járulunk eléd és kérjük terjeszd ki irgalmadat e beteg ifjú szolgádra (szolgálóleányodra). Tekints rá a mennyből könyörülő sze mekkel nyomorúságának napján és cselekedj vele könyörületességed gaz dasága szerint.
Ha ifjúságának idején nem emlékezett meg kellően rólad, teremtőjé ről, ha vétkes hiábavalóságok követésével, keresztyén kötelességének elmulasztásával vagy megrontásával megbántott téged, ha ifjúságának ere jét és egészségét sokszor olyan dolgokra fordította, amik előtted nem ked vesek, sőt gyűlöltek: ne emlékezz meg ifjúságának bűneiről és vétkeiről, hanem emlékezz meg a te irgalmadról. Bánja ő azokat porban és hamu ban, semmit sem kíván jobban, mint hogy azok soha se estek volna meg. Irgalmadra és Jézus Krisztus igazságára támaszkodik: kegyelmezz azért minden álnokságának nagy irgalmadból Jézus Krisztusért. Biztasd meg őt bűneinek vádolása és büntetése ellen, éreztesd meg vele bűnbocsátó ke gyelmedet és így adj vigasztalást és gyógyulást lelkének.
Gyógyítsd meg testét is. Enyhítsd fájdalmait. Ne szakítsd félbe ifjú életét, hanem építsd fel őt nagy kegyelmesen betegségéből. Állítsd vissza előbbi erejét és egészségét. Rajta levő mostani látogatásodat szenteld meg úgy benne, hogy abból felkelve vigyázóbb legyen életére és félelmedet maga előtt hordozza mindenkor.
Ha pedig felőle való végzésed és akaratod az, hogy ez a betegség vé get vessen életének, tudjuk, hogy úgy lesz. Akkor szakítsd el szívét e világ tól, fordítsd el az élethez való ragaszkodástól, készítsd el akaratod illő en­gedelmességgel és megnyugvással való követésére. Nyisd meg neki végte len irgalmad kincseit, hogy földi életének vége a mennyei örök boldogság kezdete legyen, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.
Keresztyéni tanítások és imádságok (1786)

forrás: http://harangszo.blogspot.com

A bárka

Az idei esztendőben bőségesen kiadatott határainkra az „áldás”. Így szoktuk nevezni azt az esőt, amely erőt ad a vetőmagból fakadó csírának, hogy növénnyé, majd terméssé növekedjen. Ha csak a búzakalászt növelte volna, ha csak a port verte volna el! De az áldás túláradása kétségbe ejtette az embereket: nemcsak az aranyló búzamezőt fedte be az áradás, de otthonokat, sőt falvakat pusztított el, nem is beszélve az emberáldozatokról, arról, hogy mennyi keserűség, mennyi könny dagasztotta a pusztító árvíz erejét.
Vajon észrevesszük-e azt a bárkát, amit Isten küld felénk? Azt a bárkát, amelynek, ha csupán a létezéséről tudunk, megtanuljuk értékelni az ilyen próbatételnek minősülő áldásokat is. Mert ez a bárka, a mi hitünk! Lesz-e időnk mindenünket bevinni a bárkába, ami fontos számunkra?
Ismerős mindannyiunk előtt Nóé története: ő bevitte Isten parancsára a maga készítette bárkába a családját is, hogy ne pusztuljanak el az özönvíz alatt. Van egy régi vallásos hasonlat, mely párhuzamot von a bárka, Nóé bárkája és az egyház, a templom között. A bárka is, a templom is az a hely, ahol át lehet értékelni saját életünket, meg lehet menekülni annak veszélyeitől.
Az idei áradásokról szóló beszámolók után egy kép maradt meg bennem: voltak házak, amelyek összedőltek, emberek, akik hátra kellett hagyják lakóhelyeiket a fenyegetettség miatt, a tekintetek, a reményvesztettség pillantásai… és mindenütt víz.
A napokban beszéltem valakivel, aki az árvíz idején nagyon sok veszélyeztetett helyen járt. Azt mondta, hogy a legfurcsább az volt az egészben, hogy miden elárasztott falu közepén egy kis sziget képződött: a dombon a templommal.