A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újév. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. január 5., vasárnap

Az Úrnak kedves esztendeje - újév első vasárnapi igehirdetés Csermőn

Bibliaolvasás: 
"Jézus pedig megtére a Léleknek erejével Galileába: és híre méne néki az egész környéken.
És ő taníta azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén mindenektől.
És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni.
És adák néki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, ahol ez vala írva:
Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat,
Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.
És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.
Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra.
22 kedves beszédein, amelyek szájából származtak, és mondának: Avagy nem a József fia-é ez?
És monda nékik: Bizonyára azt a példabeszédet mondjátok nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat.
Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában.
És igazán mondom néktek, hogy Illés idejében sok özvegy asszony volt Izráelben, mikor az ég három esztendeig és hat hónapig be volt zárva, úgy hogy az egész tartományban nagy éhség volt;
Mégis azok közül senkihez nem küldetett Illés, hanem csak Sidonnak Sareptájába az özvegy asszonyhoz.
És az Elizeus próféta idejében sok bélpoklos volt Izráelben; de azok közül egy sem tisztult meg, csak a Siriából való Naámán.
És betelének mindnyájan haraggal a zsinagógában, mikor ezeket hallották.
És felkelvén, kiűzék őt a városon kívül és vivék őt annak a hegynek szélére, amelyen az ő városuk épült, hogy onnan letaszítsák.
Ő azonban közöttük átmenve, eltávozék."
Lukács evangéliuma 4, 14-30

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;
Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót;
Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!
...
Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit.
Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt."
Ézsaiás próféta könyve 61, 1-3 és 10-11

2020. január 1., szerda

Én vagyok az út, az igazság és az élet! - újévi igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom mindnyájokat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vídámságuk hajóiba.
Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok.
Így szól az Úr, aki a tengeren utat csinál, és a hatalmas vizeken ösvényt,
Aki kihozott szekeret és lovat, sereget és vitézt; együtt hevernek ottan, nem kelnek föl, kialudtak, mint gyertyabél elhamvadának!
Ne emlékezzetek a régiekről, és az előbbiekről ne gondolkodjatok!
Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket.
Dicsőítni fog engem a mező vada, a sakálok és strucok, hogy vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak.
A nép, amelyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!"
Ézsaiás könyve 43, 14-21

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.
Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.
És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok.
Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat?
Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam."
János evangéliuma 14, 1-6

Én vagyok az út, az igazság és az élet! - újévi igehirdetés Vadászon

2019. január 1., kedd

Légy bátor és erős! - újévi igehirdetés Csermőn

Bibliaolvasás:
"Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül;
Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.
És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.
Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, amit szétszór a szél.
Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak gyülekezetében.
Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész."
Zsoltárok könyve 1, 1-6

Check this out on Chirbit
Alapige:
"És lőn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szóla az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván:
Mózes, az én szolgám meghalt; most azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon, te és mind ez a nép arra a földre, amelyet én adok nékik, az Izráel fiainak.
Minden helyet, amelyet talpatok érint, néktek adtam, amiképpen szólottam Mózesnek.
A pusztától és a Libánontól fogva a nagy folyóvízig, az Eufrates folyóvízig, a Khitteusoknak egész földe és a nagy tengerig napnyugat felé lesz a ti határotok.
Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; amiképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled.
Légy bátor és erős, mert te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt.
Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz!
El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.
Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz."
Józsué könyve 1, 1-9

Légy bátor és erős! - újévi igehirdetés Bélzerénden

Légy bátor és erős! - újévi igehirdetés Vadászon