Istentiszeleti alkalmaink Húsvét hetében

Ravasz László gondolatai Jézus haláláról

Jézus halála csak földi képében halál: isteni képében az élet ősméhe és az örökkévalóság csúcspontja. Mikor mi még csak a nagypénteket láttuk, Isten már akkor a húsvétot látta, s csak azért mutatta nekünk előbb az árnyékot, hogy előkészítsen a fényre.

Isten a halált tette az élet formáló erejévé. E felfedezéssel magának az Istennek a szívébe pillantunk bele és meglátjuk ott világtalányunk és saját életünk megoldását: a kereszt titkát. Ezért kellett Istennek emberré lennie, ezért kellett Jézusnak az emberi élet hasonlatosságába öltözni, hogy az ő halálának ereje ott álljon világunk középpontjában mint az életnek egyetlen, örök forrása, Benne nem volt semmi, ami a halált, mint a végesség és a bűn ítéletét, kihívta volna. Az ő halála az áldozat szabad ténye volt, hogy megrendítő voltában megmutassa nekünk a mibennünk rejlő földi hatalmakat, amelynek következményeképpen zuhant rá ez a nekünk szóló, de helyettünk őt érő ítélet. Tehát a mi ősemberi mivoltunk helyettünk elviselt ítélete volt az.

…És Jézus a kereszten szomjazik. Az örök adakozó, az ajándékszóró, a bő és örök forrás, szomjazik, hogy néha-néha csupa és egyetlen kérés, félelmes isteni igény, örök óriási követelés lehessen. Emberségének minden árvasága, éhsége, kínja csak e kérés súlyát növeli: egész mivolta ott nyög fel a kereszten: „szomjúhozom”, hogy e hegyeket omlasztó nyögésből kiérezzük, hogy mireánk szomjazik… Maga Isten eped benne – értünk.

Az utolsó vacsora

A népművészetnek egy igen szép megnyílvánulása a falusi otthonokban falra terített falvédő. Többnyire a munka szeretetéről, a békesség áldásáról, a szerelemről, a szorgalomról árulkodnak ezek a kézimunkák, s az alattuk álló versidézetek, énekszövegek.

Húsvét ünnepe előtt igazi érdekességet találtam: az utolsó vacsora népi megjelenítését egy ilyen falvédőn. Ha összehasonlítanánk a Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora (1498-as évben készült) remekművével, olyan lenne, mint egy szülőt utánzó gyermek fáradozása.

Ennek a "művészet"-nek azonban nem a művész utánzásában van az értéke, hanem a hit kiábrázolásában. Abban, ami ott az utolsó vacsora alkalmán Jézus, az Isten Báránya ajkáról elhangzik: "Vegyétek, egyétek! ez az Én testem, mely értetek megtöretik." Ezt mondja Jézus Péternek, aki felsír majd kakasszóra vétkei miatt; mondja Tamásnak, aki Jézus feltámadása után is a hitetlenség bűnébe esik; mondja Júdásnak, aki azon az estén vele egyszerre teszi kezét az asztalra; de legfőképpen Nekünk mondja, akik miatt a test megtöretett, a vér kiontatott, hogy Isten szeretetét és kegyelmét megismerjük, s ha majd kell, akkor nehéz pillanatainkban, mikor a mi életünkben is megszólal a kakas, vegyük észre és éljünk azzal az egyedüli lehetőséggel, melyet az Isten Báránya nekünk szerzett.