"Mutass be hálaáldozatokat is, edd azt meg ott, és vigadozzál az ÚR, a te Istened színe előtt." - 5Mózes 27, 7

A hálaáldozat bemutatása ünnepi alkalom Isten és ember számára egyaránt. Ezért az Úr azt akarja, hogy amikor hálát érzünk, és nyilvánítunk ki, mi is örüljünk szívünkben - Ő is örvend, ha felismerjük ennek alkalmát.
Ennek az áldozatnak bemutatása, olyan, mint a másféle áldozatoké: oltárt kell építeni, ráhelyezni az áldozatot, felajánlani azt az Úrnak. Ez az áldozat azonban nem feláldozás valami cél elérése érdekében, hanem annak az egyszerű érzésnek a megnyilvánulása, amelyben az ember megköszön valamit.
Pál apostolnak az adakozásról írt gondolata jut eszembe (az adakozás is ilyen hálaaldozat): "Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvtelenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten." (2Korinthus 9, 7)
Nekünk milyen mostanság az adakozásunk, a hálánk? Tudnánk-e abból az áldozatból - amit bemutatunk - csak kóstolni is? Vagy pedig a feleslegest, a minimálist adjuk. Vigadozni, vagy inkább röhögni tudnánk-e rajta?
Ha csak gúny áldozatunk bemutatása, akkor mi tettük azt gúnnyá, nevetség tárgyává - olyan az életünk is.
Az Úr nem úgy értékel fel dolgokat, ahogy mi tesszük azt: Nála sokszor két garas többet ér, mint néhány ezüst, vagy aranypénz. A lényeg az, hogy milyen szívvel adja, ajánlja fel az ember azt.
Vigadozni, büszke lenni áldozatod bemutatása után akkor tudsz, ha lehető legtöbbet adtad. Hálád is ez fejezi ki. Az Úr visszaadja, sőt megáldva adja vissza azokat, amiket néki hittel adtál: garast, ezüst vagy aranypénzt.
Mutass be hálaáldozatot, köszönd meg életed Istennek, s örvendj, mert az Úr bőségesen megáld téged!

"A pap pedig vegye el a kosarat a kezedből, és tegye azt az ÚRnak, Istenednek oltára elé." - 5Mózes 26, 4

Izráel népe, amint megérkezett az ígéret földjére, háláját kellett kifejeznie az Úrnak. Ha nem is jutott volna eszébe a hálaadás, a törvény rendelkezése kötelezte őt erre. A tized gyakorlása akkor elevenen élt a nép között. A termésből, a haszonból egytized rész az Úré volt, a papoknak kellett adni, akik felhasználták azt az Úrnak tetsző dolgokra.
Manapság sokan megmosolyogják az ószövetségi népnek eme tékozlását. A mai ember nemhogy tizedet, de amennyiben lehet, még alamizsnát sem ad az Úrnak - mindent meg akar tartani magának. Ez alól nincs kivétel sem rang, sem nemzetség viszonylatában.
Nézzük csak meg, mivel lettek gazdagabbá a fukarik! Szerintem semmivel.
De azok, akik a maguk gazdagságából vagy szegénységéből tudnak osztozni, sokkal gazdagabbak lettek. Lehet pénzt, házat, vagyont kellett vetned, de tiszteletet, megbecsülést, jóságot arattál. Lényegében ezt jelenti a hitből fakadó hálaadás.
Izráel népe aratás után megjelent az Úr színe előtt. Termése egy részét az Úrnak ajánlotta. Az Úr gondoskodott arról, hogy a hála sokszorosan térjen vissza az adományozóra.
Szoktál-e adakozni? Nem pénzre gondolok, hanem arra, hogy szoktál-e adni magadból? Meg tudod-e osztani nehézségeidet, örömeidet, élményeidet másokkal? Van kinek elmondani életed dolgait?
Ha emberek között nem tudod, mondd el az Úrnak - Ő megnyitja az utat az emberek felé!

"Ne legyen a tarisznyádban kétféle súlymérték: nagyobb és kisebb." - 5Mózes 25, 13

A kétféle mércéről elég sokat lehetett hallani mostanában, általában politikai viszonylatban. Amikor nemzetünket kezelik a felső fórumok másféle módon, mint más nemzeteket, vagy mikor bennünket kezelnek másoktól eltérő módon, nagy ellenszenvet érzünk a megkülönböztetések miatt.
Nem is helyes az, amikor így viselkedik egy hatalom, intézmény, vagy személy.
De hányszor vagyunk mi azok, akik különbséget teszünk jó és rossz dolog között. Nappal és éjszakát, hideget és meleget, édeset és keserűt különböztetünk meg egymástól, pedig minden személy, mindegyik érzés csak színesíti azt a környezetet, azt a körülményt, amelyben élünk.
Te hogyan ítéled meg az édeset a keserűvel szemben, a nappalt az éjszaka ellenében, a telet a nyár vonatkozásában? Belátod azt, hogy mindenre szükség van?
Minden, amit Isten teremtett, igen jó! - nyugtázza a teremtés könyve a Szentírás első lapjain. Isten minden dolgot arra használ fel, hogy neked épülésedre, javadra váljon.
Közeledj így az eléd tornyosuló gondok felé, a problémák felé. Ne egyhangú legyél, hanem arra törekedj, hogy mindenben meglásd az értéket, a számodra hasznosat!

"Senki se vegyen zálogba kézimalmot vagy malomkövet, mert életet venne zálogba." - 5Mózes 24, 6

Az elmúlt időszakban sok olyan ember volt, aki zálogba, kölcsönbe vett dolgokat. Sajnos ez a folyamat nem zárult le, folyamatosan kísért minket a világ, s mi folyamatosan annak csábításába kerülünk.
Igénk azt mondja, ne vegyen senki zálogba dolgokat, mert életét veszi zálogba. Ami régen kézimalmot, vagy malomkövet jelentett, az most luxuscikkeket: telefont, televíziót, autót, házat. Eképpen csábít bennünket a világ - s mi engedünk a csábításnak.
A gondok akkor kezdődnek csak, amikor túlórázni kell, második állást vállalni, elszakadni az élet normális menetétől. Amit a Kommün egykor meghatározott, a nyolc óra munka - már feledésbe is merülhet. Egyre többet kell dolgozni, hogy megmaradjunk, annak, akik vagyunk. Valóban igaz az igevers megállapítása: életet veszünk zálogba.
Jézus az Újszövetségben arra tanít, hogy ne aggodalmaskodjunk a holnapok felől, elég minden napnak a maga baja. Persze ez első olvasásra olcsó vigasznak tűnhet. De gondolj csak bele. Nincs senki, aki aggodalmaskodása által termetét, vagy vagyonát gyarapítani tudta volna.
Hogy mi a megoldás azok számára, akik zálogban élnek, vagy akik kegyelemből? Ugyanaz! Bízzunk Istenben! Ő mindent, amit Tőle hittel kérünk, megad nekünk, gondunkat viseli, eleget ad. Csak mi tudjunk elégedettek, hálásak lenni azért, amit Tőle kaptunk.

"Ne utáld az edómiakat, mert testvéreid ők. Ne utáld az egyiptomiakat, mert jövevény voltál földjükön." - 5Mózes 23, 7

Az ószövetségi törvények alkalmazása nemcsak közösségen belüli, hanem azon túlmutató, mégis a nemzetre befolyással bíró népekkel való keveredésre is gondol. Igénkben arról olvasunk, hogy Izráel népének nem szabad utálni az edomiakat, sőt az egyiptomiakat is tisztelniük kell, hiszen jövevények voltak az ő földjükön. Ezzel ellentétben moáb és ammón népével megtiltja ez a törvény az előző versekben a keveredést.
A nemzetek és népek közötti gyűlölet nemcsak régen, de ma is hatalmas kalamajkát okoznak e világ életében. Háborúk, pusztítások okai ebben keresendők!
Szívleljük meg Jézus hegyi beszédben adott tanítását, mikor arra ösztönöz bennünket, hogy áldjuk ellenségeinket, jót tegyünk azokkal, akik minket üldöznek, és mindenféle gonoszságot mondanak ránk.
Feltevődik a kérdés: Fordítsuk oda a másik orcánkat is?
Gyűlöletre a harag nem a legjobb tanácsadó - az ellenségeskedés újabb ellenségeskedést szít. S miközben harcolunk ellenségeinkkel, mi magunk is felörlődhetünk. A bosszúvágy megmételyezi életünket, s az igazságosság hiányában mi magunk pusztítjuk el azt, ami még lelkünk tisztaságában megvan.
Krisztus szeretetparancsa vezéreljen bennünket, melyet Pál apostol által intéz ma hozzánk: "Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte" (Róma 13, 8).

"Ha pedig rajtakapnak egy férfit, hogy férjes asszonnyal hál, mindketten haljanak meg. " - 5Mózes 22, 22

A Tízparancsolat Izráel életére történő alkalmazása ebben az igeversben a hetedik parancsolat magyarázatában folytatódik. A házasságtörést több szempontból tárgyalja ez a bibliai szakasz, de minden esetben van bűnös, akinek bűnhődnie kell. Egyes egyházak halálos bűnként kezelik az ilyen bűnöket. A zsidó hagyomány szerint a büntetés megszégyenítéssel és halálra kövezéssel jár.
Igénkben az ítélet az, hogy mindketten haljanak meg!
Egyházunk hitvallása, a Heidelbergi Káté értelmében azt a kegyelmi lehetőséget találjuk, hogy minden bűnösnek, illetve minden bűnnek el kell pusztulnia. De nem az embernek, neki élnie kell, meg kell tisztulnia!
Az ember megtérését hitvallásunk az óember megöldöklésében és az új ember megelevenítésében látja. Ez a halálra kövezés Jézus Krisztus kereszthalála és áldozata után.
Jézus elé egykor a farizeusok egy bűnös asszonyt vittek, akit házasságtörésen kaptak rajta. A vádlók szándéka nem feltétlenül az ítélethozatal, hanem inkább Jézus minden emberre vonatkozó kegyelemhirdetésének a meggátolása volt. Ezért a Mestertől várták el a mózesi törvénykezés szerinti ítélet kihirdetését.
Jézus azonban ennyit mondott: "Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ" (Jn. 8, 7).
Ez alapján mindanyiunknak szüksége van az újjászületésre. Naponként arra, hogy bűnös óemberünket megöldököljük, s szükség arra, hogy előhívjuk magunkból a jóra törekedő, megújult természetet.

Ha új házat építesz - igehirdetés

Bibliaolvasás:

"Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát:

És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.

És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát:

És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása."

Máté evangéliuma 7, 24-27

Check this out on Chirbit

Alapige:

"Ha új házat építesz, házfedeledre korlátot csinálj, hogy vérrel ne terheld a te házadat, ha valaki leesik arról."

5Mózes 22, 8

"Ha új házat építesz, házad tetejére csinálj korlátot, hogy ne terheld vérrel a házadat, ha valaki leesik onnan." - 5Mózes 22, 8

A házépítés az ember életének egyik legfontosabb eseménye. Nemcsak házat épít az ember magának, hanem otthont is. Helyet, ahol oltalmat találhat, amelyben ő lehet minden. A Szentírásban sok helyen találunk leírást arról, hogy milyen lakhelyet kell kialakítani az embernek, hogy kényelemben, biztonságban érezhesse magát.
Salamon király, amikor atyjának, Dávidnak az álmait megvalósítva házat épített az Úrnak, templomot készített, annak felszentelésekor elmondott imájában arra kérte az Urat, hogy bár Őt az egek egei sem képesek befogadni, mégis töltse be azt a házat. A jeruzsálemi templom szent hely lett, de nem a gazdagsága, díszei, értékei miatt, hanem attól, hogy abban maga az Úr lakott.
Az Újszövetségben Jézus azt tanítja, hogy csak a balga ember építi fövényes helyre házát. A bölcs ember sziklára épít. Ez a szikla olyan biztos fundamentum lesz, amely megtartja az épületet minden viharban, még katasztrófák idején is. Vajon Jézus csupán a bölcs és a bolond ember házáról beszélt? Nem hinném! Sokkal inkább az emberi sorsokról, életekről tanította itt a sokaságot. Életünket biztos alapokra kell helyezni, hogy ne rendüljünk meg, ne omoljunk össze, ha a körülmények életünkben rossz irányt vesznek. Ilyen erős fundamentuma volt Péternek a Czézárea-Filippi felé vezető úton való hitvallása, melyben Jézust Krisztusnak, Isten élő Fiának ismerte meg. Ezen a hitvalláson építette fel Isten az Ő Anyaszentegyházát is. Amíg erős hit-alapunk van a pokol kapui sem vehetnek rajtunk diadalmat.
Házat építünk? Életünket helyeznénk biztonságba? Otthont akarunk teremteni egy múló és állandóan változó világban? Keressünk egy biztos alapot, amely kezdettől fogva a világ végezetéig változatlan, első és utolsó, kezdet és a vég! Isten az. Építsük rá életünket!

"Te azért mentes leszel az ártatlan vér kiontásától, ha úgy cselekszel, amint az igaz az ÚR előtt." - 5Mózes 21, 9

Az ártatlan, vagy értelmetlen vérontásról szól az igevers. Izráel városaiban, vagy annak határában kiontott életek okán a város vénei áldozatot kellett bemutassanak az Úrnak. Egy üszőtínót kellett feláldozzanak, és az áldozat bemutatása után a véneknek rituálisan tisztára kellett mosniuk kezüket, és kérniük kellett Isten bocsánatát, s elmondaniuk Neki, hogy nem az ő kezeik ontották ki a vért.

Mai világrendünkben, amikor már többmilliárdnyi ember él a földön, bizonyos felmérések szerint percenként hal meg valaki erőszak következtében. Mi többnyire csak hírekből veszünk az ilyen dolgokról tudomást, de nem maradhatunk közönyösek az ilyen gonosz cselekedetekkel szemben. Kérnünk kell Istentől, hogy bocsásson meg embertelen világunknak, és segítse társadalmunkat is egy emberségesebb világ létrehozására.

Azonban ez még nem minden. Az Isten kegyelmi ajándékaival kecsegtető Újszövetségben, a váltságot hozó Jézus Krisztus a törvény igazságát betölti, és annak azt a magyarázatát tárja elénk, amely nem csak az elkövetett bűnt - jelen esetben a gyilkosságot - bünteti, hanem annak még a gondolatát is. Valljuk be őszintén, voltunk már olyan helyzetben, hogy bosszú vagy harag olyan érzületet váltott ki bennünk, hogy embertársaink, ellenségeink vesztét kívántuk.

Nekünk már nem áldozatot kell bemutatni, s utána kezeinket lemosni, hanem bűnbánattal elismerni Isten előtt, hogy sokszor még magunkat sem tudjuk féken tartani, nemhogy indulatainknak gátot szabhatnánk. Kérjük Tőle alázattal gondolataink és érzéseink megtisztítását, és Ő tiszta szívvel ajándékoz meg minket, az Ő kegyelmének gazdagságából.

"Amikor az ütközethez készültök, álljon elő a pap, és szóljon a néphez." - 5Mózes 20, 2

Láttam egy filmet, melynek története a XI. században zajlik, egy borbélynak (felcser, orvoslással foglalkozó személy) tanuló fiatal férfiről, aki tudásvágytól hajtva Londonból Szíriába utazik, hogy a kor nagy tudósánál sajátítsa el annak a szörnyű betegségnek a gyógyítását, melyben édesanyja is meghalt.
Egy esztendeig tartó viszontagságokkal teli útja során kitanulta, hogy az arab világban, ha életben akar maradni, akkor el kell hallgatnia keresztyén hitét, zsidónak kell vallania magát. Abban a városban ugyanis, ahol tanulni szándékozott muzulmánok és zsidók éltek együtt. Egyik mecsetben, másik zsinagógában imádkozott. Valahol a két templom között volt az az egyetem, ahol a beiratkozásnak az ára egy könyvadomány, vagy az intézmény támogatása volt.
A két világvallás úgy lehetett meg egymás mellett, hogy volt egy sah, egy arab vezető, aki bár világi életű volt, de ügyelt a békesség, az igazságosság, a jogszerűség betartására.
A város addig állt fenn, míg ez a vezető, mert ahogy az meggyengült, a békétlenség lett úrrá benne. Egy pap is kellett hozzá, aki beszédében fellázította híveit a másik felekezet ellen, és kérte egy idegen hadsereg segítségét a város feletti uralom átvételéhez.
Mai igénkben is hasonló dologról olvashatunk: ha a nép ütközetre készül, álljon elő a pap, és szóljon a néphez! A lelkesítő és a lázító beszéd között hatalmas különbség van. A lelkesítő beszéd az embert jó cselekvésre biztatja, míg a lázítás más személy ellen szól.
Ütközet előtt vagyunk mi is nap, mint nap. Harcolunk a Sátán ellen. Saját harcainkat erőnk szerint vállaljuk fel és visszük véghez. Minden nap küzdelem, de ha Isten igéjébe támaszkodva küzdünk, akkor sikerre vihetjük életünket.

"hogy ártatlan vér ne omoljon ki földeden, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked örökségül, és hogy ne terheljen vérontás." - 5Mózes 19, 10

Izráel népe a honfoglalás alkalmával Istentől kapott területeken az Ő tanácsai szerint kell berendezkedjen. A tejjel és mézzel folyó Kánaán, az Ígéret földje, csak akkor válhat biztonságos hellyé, hazává, ha a választott nép figyel Istenre, állandó harmóniában él Vele.

Ebben az igeszakaszban az isteni intelmek arra az esetre vonatkoznak, ha véletlen balesetek bosszúra hajtják a népet. A harag a legrosszabb tanácsadó - szoktuk mondani, de legtöbbször bennünket is indulataink hoznak kellemetlen helyzetbe.

Isten tudja, hogy az Ő népe sokszorosan ki van téve a Sátán kísértéseinek. Példákat is olvashatunk ezekben az igeversekben az előálló helyzetekről: "Ez a gyilkos törvénye, aki odamenekül: aki nem szándékosan ölte meg felebarátját, és nem gyűlölte őt azelőtt, életben maradhat. Aki például elmegy a felebarátjával az erdőre fát vágni, és úgy meglódul a keze a fejszével, hogy amikor lesújt a fára, leesik a vas a nyeléről, és eltalálja vele a felebarátját, hogy az meghal, az ilyen meneküljön e városok egyikébe, hogy életben maradjon. Különben a vérbosszuló rokon űzőbe veszi szívének fölindulásában, és utoléri, ha hosszú az út, és agyonüti őt, holott nem méltó a halálra, és nem gyűlölte felebarátját azelőtt." (5Mózes 19, 4-6)

Tisztában kell lenni azzal, hogy Isten mai követői is ki vannak téve a hirtelen indulatokból fakadó meggondolatlan bosszúnak. Nemcsak szenvedők, néha bosszúval vezérelt tévedő emberek vagyunk. Üldözők és üldözöttek.

Isten népe körében minden bűnös embert befogad, ha bűnbocsánatot és a jóvátétel szándékát fedezi fel benne. Ezért adja tanácsként népe vezetőinek az úgynevezett menedékvárosok létesítését, ahol a menekülő ember oltalmat találhat.

Alakítsunk ki magunkban, életünkben mi is ilyen menedékhelyeket, ahol megnyugvást találnak, akik érintkeznek velünk, de ahol mi is biztonságot érezhetünk

"Egyenlőképpen részesedjenek azon kívül, amijük van atyai örökségük eladásából." - 5Mózes 18, 8

A lévita-papok javadalmazásáról szól ez az ige. Napjainkban a lévita-pap kifejezés nem annyira használatos, bár lehet vannak olyan személyek, akik megélték azt a kort, amelyben némely ilyen istentiszteleti szolgálatot végző emberekről hallhattak. Jómagam is csak hallomásból tudok olyan prédikátorokról, akik - habár nem rendelkeztek megfelelő képesítéssel - lelkészhiány miatt, végezhettek istentiszteleti szolgálatokat.
Mózes könyvének történeti idejében a lévita-papság mégis mást jelenthetett. Olyan személyek voltak ők, akik ugyanazon kötelességekkel és jogokkal bírtak mint elismert társaik - tulajdonképpen egy nemzetségből is valók voltak.
A Tóra törvényének alkalmazása az ő javadalmukat is szolgálja. Leírja azt, hogy ugyanúgy az Isten visel gondot minden szolgájáról.
Ma, amikor lelkészi hivatástudatomról kérdeztek, illetve arról, hogy tudnám-e ajánlani ezt a hivatást valakinek a környezetemből, azt feleltem, hogy ezt a szakmát nem a javakért választják az emberek. Persze vannak, akik felemelkedésre használják befolyásukat, hivatásukat. Arra, hogy kiemelkedjenek embertársaik közül, de én úgy érzem, Istent és embertársaimat szolgálni csak alázatosan, szelídséggel lehet.
De nemcsak a lelkészi szolgálatra, hanem mindenki munkájára és hivatására igaz lehet ez az én megállapításom. Ha valaki nem szeretetből végzi hivatását, az előbb-utóbb robotmunkává válik, elégedetlenségbe vezet, önmagunk kárára lesz.
Isten ebben az Igében nyíltan mondja, hogy gondot visel, minden jóval ellátja azokat, akik szolgálnak. Nemcsak a lévitákra, nemcsak a papokra mondja ezt, hanem minden emberre utal ezzel. Aki munkáját megelégedettséggel és örömmel végzi, az az Istent magasztalja, arra Isten áldása tér!

"Ne áldozzál az ÚRnak, a te Istenednek olyan bikát vagy juhot, amelyben valami fogyatkozás vagy bármi hiba van, mert utálatos az a te Istened, az ÚR előtt." - 5Mózes 17, 1

Az Istennek bemutatott áldozati állatnak az ószövetségi korban tökéletesnek kellett lennie. Az áldozatot bemutató személy szerint ugyanis, ahhoz, hogy az áldozat célját - vagyis, hogy e jelképes adományozás által Isten viszontadományozása szerint a bűnbocsánatot - elérje, tökéletes és hibátlannak kellett lennie az áldozatnak. Külön személy volt, aki megállapította, hogy méltó-e az állat a feláldozásra. Az áldozatot csak azután mutathatta be bárki, hogy biztos lett abban, amit Istennek szán, az tökéletes.
Hitünk tanítása szerint az ószövetségi áldozatokat - legyenek azok illat-, füst-, egészen égő- vagy véres áldozatok - Isten az új szövetségben egyszülött Fia, Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatával helyettesítette,  - igazán szólva - töltötte be.
Nekünk már nem kell félni attól, hogy a mi áldozatunk tökéletlen lenne, elégtelennek bizonyulna, mert tudhatjuk, az igazi áldozatot igazán nem is mi mutatjuk be, hanem csupán elfogadjuk. Krisztus keresztfán bemutatott áldozata azonban csak akkor lehet a mienk, ha azt őszinte szívvel elfogadjuk.
Valójában az Isten tőlünk a tiszta, őszinte szívet várja el. Bűnbánatunknak, életünknek, szívünknek olyan tisztának kell lennie, mint a Krisztus által helyettünk és értünk bemutatott áldozatnak.
Törekedjünk hát fogyatkozás nélkül való tiszta életet áldozni az Úrnak, a mi Istenünknek!

"Emlékezzél rá, hogy te is szolga voltál Egyiptomban, és tartsd meg és teljesítsd e rendelkezéseket." - 5Mózes 16, 12

A pusztai vándorlásban élő nép fiaihoz is szól ez az igevers. Emlékezteti őket előbbeni állapotukra, amikor még mások rendelkeztek életük felett. Megmondták nekik, hogy mit és mennyit dolgozzanak (gondolhatunk a nagy egyiptomi építkezési munkálatokra, ahol a héberek robotmunkát végeztek), de azt is, hogy milyen fizetséget kaphatnak azért. Szabályozták a születések számát (Mózes születésének idejében a héber fiúgyermekeket el kellett pusztítani).

Ha azt mondod, annak a kornak már vége, akkor tévedsz! Ma is működnek a sötét erők. Csak ma már talán nem zsarnoki rendeletek, hanem a civilizáció kényelembe bújtatott vágya kényszerít bennünket a megalkuvásra.

Nekünk, mai embereknek is szól ez az ige: emlékezzünk szolgaságunkra! Milyen az, ha valakit szolgálni kell a megmaradásért? Milyen lehet az, ha valakit már csak a gépek tartanak életben?

Megkapjuk-e munkánk után a megérdemelt bért? Tehetünk-e olyan dolgokat, amelyek szerintünk mindenképpen előre mozdítanák életünket? Ugye, te is sokszor érzed még ebben a szabad társadalomban is, hogy kezed meg van kötve?

Emlékezz, és ne élj szolgaságban! Isten téged is, mint egykor választott népét, kiszabadított a szolgaságból, szabadságra hívott el.

Tartsd meg, és teljesítsd rendeléseit - ezek szabadítanak fel valójában a lelki rabságból!

Az elengedés éve - igehirdetés

Bibliaolvasás:

Szóla ismét az Úr Mózesnek a Sinai hegyen, mondván:

Szólj Izráel fiainak és mondd meg nékik: Mikor bementek a földre, amelyet én adok néktek, nyugodjék meg a föld az Úrnak szombatja szerint.

Hat esztendőn át vesd a te szántóföldedet, és hat esztendőn át messed a te szőlődet, és takarítsd be annak termését;

A hetedik esztendőben pedig szombati nyugodalma legyen a földnek, az Úrnak szombatja: szántóföldedet ne vesd be, és szőlődet meg ne mesd.

Ami a te tarló földeden magától terem, le ne arasd, és ami a te metszetlen szőlődön terem, meg ne szedjed; mert nyugalom esztendeje lesz az a földnek.

És amit a föld az ő szombatján terem, legyen az eledelül néktek: néked, szolgádnak, szolgáló leányodnak, béresednek és zsellérednek, akik nálad tartózkodnak;

A te barmodnak is és a vadnak, amely a te földeden van, legyen annak minden termése eledelül.

Számlálj azután hét szombat-esztendőt, hétszer hét esztendőt, úgy hogy a hét szombat-esztendőnek ideje negyvenkilenc esztendő legyen:

Akkor fúvasd végig a riadó kürtöt a hetedik hónapban, a hónap tizedikén; az engesztelés napján fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken.

És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza kiki az ő birtokát, és térjen vissza kiki az ő nemzetségéhez.

Kürtölésnek esztendeje ez, az legyen néktek az ötvenedik esztendő; ne vessetek és le se arassátok, amit önként terem a föld, és a metszetlen szőlőjét se szedjétek meg annak.

Mert kürtölésnek esztendeje ez, szent legyen néktek, a mezőről egyétek meg annak termését.

A kürtölésnek ebben az esztendejében, kapja vissza ismét kiki az ő birtokát.

Ha pedig eladsz valami eladni valót a te felebarátodnak, vagy vásárolsz valamit a te felebarátodtól: egymást meg ne csaljátok.

A kürtölés esztendejét követő esztendők száma szerint vásárolj a te felebarátodtól; a terméses esztendők száma szerint adjon el néked.

Az esztendők nagyobb számához képest nagyobb árt adj azért, amit veszesz, az esztendők kisebb számához képest pedig kisebb árt adj azért, amit veszesz, mert a termések számát adja ő el néked.

Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől: mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

Ha teljesítitek azért az én rendeléseimet, és megtartjátok végzéseimet, és teljesítitek azokat, bátorságosan lakhattok a földön.

És megtermi a föld az ő gyümölcsét, hogy eleget ehessetek, és bátorságosan lakhattok azon.

Ha pedig azt mondjátok: Mit eszünk a hetedik esztendőben, ha nem vetünk, és termésünket be nem takarítjuk?

Én rátok bocsátom majd az én áldásomat a hatodik esztendőben, hogy három esztendőre való termés teremjen.

És mikor a nyolcadik esztendőre vettek, akkor is az ó termésből esztek egészen a kilencedik esztendeig; mindaddig ó gabonát esztek, míg ennek termése be nem jön.

A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam."

III. Mózes 25, 1-23

Check this out on Chirbit

Alapige:

"A hetedik esztendő végén elengedést mívelj."

V. Mózes 15, 1

"Minden hetedik esztendő végén el kell engedni az adósságot." - 5Mózes 15, 1

Elengedni az adósságot - nagyon humánus dolog. Gondoljuk el, hányan vannak adósaink, akik nem feltétlenül pénzzel, hanem jószóval, tisztelettel, hálával tartoznának nekünk. Sokszor még a legapróbb jelét sem adják annak, hogy elégtételt adjanak számunkra. Te hogy érzel irántuk? Ha azt mondod most magadban, hogy megvagy nélkülük, hálájuk nélkül is, hazudsz magadnak. Szükséged van neked is, és mindenkinek, munkád elismerésére.
Mai igeversünk mondandójával nagyon összecseng egy Újszövetségben található jézusi tanítás, mely szerint, ha valaki kér tőled, adj néki, sőt, ha valaki kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól (Mt. 5, 42).
De nemcsak nekünk vannak adósaink, mi is tartozunk többeknek, legfőképpen Istennek, mennyei atyánknak. Hogy mennyivel? Néz mai önmagadra, és gondolj bele, miként jöttél e világra. Van annyi erőd, hogy tartozásaidat visszafizesd? Aligha!
El kell engedni az adósságot minden hetedik esztendő végén! - hangzik igénkben. Az idő teljességében (a Bibliában a hetes szám a teljességet jelenti, ti. a nyugalom napjával együtt hét nap alatt teremtette Isten a világot) Isten elengedi az adósságot. Te is hasonlóképpen kell cselekedj!
Az Úri imádságban Jézus ezt tanítja: bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek! A bűnök megbocsátása olyan, mint az adósság elengedése: feltételekhez van kötve. Efelől így tanít Jézus: " ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok" (Mt. 6, 14).
Az elengedés, a megbocsátás, az igaz bűnbánat az Istenhez tartozás jele. Cselekedj úgy, fogy te is az Ő gyermeke lehess!

"Ti az ÚRnak, Isteneteknek a fiai vagytok..." - 5Mózes 14, 1a

Isten gyermekének lenni nagy lehetőség, veszélyes küldetés, ugyanakkor a legnagyobb biztonság és legdrágább ajándék.
A mózesi korban élő nép ugyanúgy élte meg ezt a kitárulkozó lehetőséget, mint manapság minden ember. Feladatot, küldetést, szolgálatot, ugyanakkor hatalmas felelősséget jelent a másik ember, vagy a körülöttünk lévő világ, környezetünk felé.
A pusztában vándorló nép számára azt jelentette az istenfiúság, hogy előttük kettévált a tenger, víz fakadt a sziklából, legyőzettek az ellenségek, ledőltek a kőfalak. Manapság Isten gyermekének lenni, keresztyén mivoltunk tiszteletet és alázatot követel egyszerre. Küldetést és befogadást, szenvedést és örömöt, háborút és békét, meghalást és örök életet.
Van azonban valami, ami a két korszakban és a különböző Istenhez tartozási módban közös: a gondviselés, Isten szeretete, mely ma is ugyanúgy átöleli az Ő gyermekeit, mint minden időben. Ez a szeretet csak Isten gyermekein, fiain keresztül árad a világ felé.
Légy az Ő szeretetének és gondviselőjének készséges továbbadója!

"ne hallgass az efféle jövendőmondók beszédeire vagy az efféle álomlátókra. Mert az ÚR, a ti Istenetek próbál csak ezzel benneteket, hogy megtudja, hogy teljes szívetekből és teljes lelketekből szeretitek-e Isteneteket, az URat." - 5Mózes 13, 3

Amikor életünk beteljesedése felé közeledünk észrevesszük azt, hogy sokfelé lehet fordulni. Olyan ez, mint mikor valaki a hegy tetejére jut, s választhat, melyik oldalon ereszkedik le: a völgy felé, ahol természeti szépségben gyönyörködhet majd, vagy választ egy nehezebb ereszkedőt, egy lakhatóbb település felé.
Izráel népe a Kánaánba való érkezés pillanatában is ilyen kettős választási lehetőség elé került: megpróbál-e saját tapasztalataiból élve továbbélni, vagy figyelembe veszi az ott élő népek szokásait, életmódját.
Te hogy döntenél helyükben?
A dacos emberi magaviselet inkább a kamaszkorra jellemző. Megmutatom, hogy én is vagyok valaki - vallja sok fiatal, aki valójában szeretné megmutatni, hogy ő is képes maradandó dolgokat létrehozni. Aztán maga az egyén - a későbbiek folyamán - rájön, hogy kezdeti lelkesedése hiábavaló volt.
Ezzel szemben a nyugodt emberi magatartás az, amely a tapasztalat bölcsességére támaszkodik.
De igénk teljesen másról beszél. Az emberi bölcsesség csak álomlátás, jövőbe nézésünk csak illúzió.Mégsem az ifjúkori világmegváltó tervekkel kell életünket megtartani, és mozgásban maradni, hanem abban a hitben maradhatunk meg, amely az Úr ismeretéből fakad. Ezért Isten tanácsa, a teljes szívből való odaadás és szeretet az, ami minden új élethelyzetben helyesen igazíthat el, megtarthat és értéket teremthet életünkben.

"Vigyázz, és hallgasd meg mindazt az igét, amelyet parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked és gyermekeidnek mindenkor, mert azt cselekszed, ami jó és igaz az ÚRnak, a te Istenednek szemében." - 5Mózes 12, 28

Védelmező igét hallunk, olvasunk a mai napon. Bár felszólítás ez, vagy akár parancsnak is értelmezhetjük: Vigyázz, és hallgasd meg az igét, amelyet parancsolok neked!
Őrizni, védelmezni, meghallgatni és gyakorolni azokat a parancsolatokat, amelyeket az Isten ad számunkra, hatalmas feladat. De mégis ez teszi széppé és értékessé életünket.
Vajon, mi haszna lehet másnak engedelmeskedni, más tanácsait meghallgatni, magunk céljait, saját életünket más akaratnak alárendelni?
Mózes népe honfoglalásra készült - de nevezhetjük ezt akár a nemzettéválás magasztos állapotára való vágyásnak. Ezt a pusztában vándorló nép csak úgy érhette el, ha hallgatott Isten szavára, parancsolatainak engedelmeskednie kellett.
A mi életünkben nemzetté válás nem cél. Inkább az egyéniségre, sajátosságra törekszünk: megmutatni azt, hogy kinek-kinek milyen értékei vannak. De vajon érték lesz-e életünk, ha más nem veszi észre? Lehetünk-e értékesek, ha csak saját magunkkal törődünk?
Az ige azt írja, hogy Isten törvénye szerinti élet, parancsolatainak tiszteletben tartása eredményezi a gondtalan életet mind magunk, mind utódaink számára.
Akkor lehet jó dolgunk, ha meghallgatjuk Isten igéit! Ezt cselekedjük magunk is nap mint nap. A jutalom sem marad el: a Rá figyelés meghozza jutalmát, a csendességet. „...csend lett a mennyben...” (1. vers) Életbevágó szükségünk van a csendre, melyben meghalljuk Urunk szavát. Még nagyobb baj, amikor nemcsak körülöttünk, hanem bennünk sincs csend. Ő így szól: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten” (Zsolt 46,11). Az Úr előtti csendben döbbenhetsz rá: ő az ítélő bírája minden élőnek és holtnak, és egyedül vére által van kegyelem számodra is!

"Csak a vérét ne egyétek meg. A földre öntsd azt, mint a vizet." - 5Mózes 12, 16

Ez az ige az ószövetségi kultusz-törvény rendeleteiből való, mely elsősorban azt határozza meg, hogy hol és hogyan kell végbemenjen az Istennel való kapcsolattartásunk, áhítatunk.
Ha az ószövetségi nép úgy gondolta, hogy oltár-építéshez szükség van kőre, áldozatra, tűzre, addig mi, a már újszövetségben élő krisztuskövetők tudjuk, hogy Istennel való találkozásunkhoz elég a velünk hozott tiszta, alázatos szív.
Az ószövetségi áldozatok esetén egy fontos kérdés volt, hogy mi lesz az áldozati állatok vérével? Az áldozati állatokat ugyanis Istennek ajánlották, vérük pedig a lélek-élet hordozója volt.
Volt egy olyan (talán kimondatlan) feltételezés az ószövetségi korban a zsidók között, hogy ahol állatot vágnak, ott áldoznak az Úrnak. Talán ebből eredeztethető az, hogy előbb a sakter kellett az állatról véleményt mondjon, s csak utána lehetett belőle fogyasztani.
A vérrel kapcsolatban ez a fogyasztását tiltó parancsolat nekem nem is higiéniai, vagy morális akadályokat hoz a felszínre, hanem azt az (véleményem szerint) álszent vallásosságot, amellyel az újhitű szabad-keresztyének elfordulnak teljesen, vagy pedig másképp értelmezik korunk (de nemcsak a jelen) kulináris kultúráját.
Valami újat találok ebben az igében előítéleteimmel és a vallásos hagyományokkal kapcsolatban. Nem szabad megenni a vért, hanem a földre kell önteni, mint a vizet, számomra azt jelenti, hogy van értelme az áldozat-életnek. Nemcsak az elmúlt korokban, de most is. A víz, ha a földre önti, megnedvesíti azt, puhábbá, lágyabbá, megmunkálhatóbb teszi.
Mint az Istennek bemutatott mindenkori áldozat az emberi lelkeket.
Szolgáljunk hát az Úrnak, tegyük élhetővé, megmunkálhatóvá létünk talaját!

"Saját szemetekkel láttátok az ÚR minden nagy tettét, amelyet véghezvitt." - 5Mózes 11, 7

Izráel fiait arra hívja fel e fejezet első versében az Ige, hogy szeresse az Urat, az ő Istenét. A Söma Jiszráél... - Halld Izráel az Úr, a mi Istenünk egy Úr - héber változata még most is vissza-visszacseng fülemben.
Tényleg olyan dolgot mívelt akkor Isten, amely az értelem határát, az ok-okozat következményét más megvilágításból láttatja. Figyeld csak meg!
Arra hív fel ez az igevers, hogy szeresd az Istent! Ismerd meg szeretetét, hogy azt átélve és megélve szeretni tudj másokat is.
Hol láthatja meg Izráel népe az Úr szeretetét? A fejezet tanúsága szerint: azokban a cselekedetekben, melyeket az Isten az egyiptombelieken, a fáraón és az egész népen véghezvitt (3. vers), abban, hogy elpusztította a népét üldöző harcosokat a Veres-tengerben (4. vers), abban, hogy Dátánt, Abírámot, Rúben fiát és Eliábnak fiait elnyelte a föld házuk népével, sátraikkal és jószágaikkal együtt (6. vers).
Veszed észre? Az Úr megbénít, pusztít, eltöröl... s közben szeret! Ez az Ő szeretete, hogy te, amikor úgy érzed, hogy nincs tovább, neki akkor is terve van veled: szeretetét akarja árasztani általad e világra.
Saját szemeddel láthatod az Úr cselekedeteit a te életedben. Ez az egyéni látásmód csak neked adatott meg! Lehet nincs annyi pusztítás, hullám, vagy vészjósló pillanatod, de biztos, hogy legszomorúbb vagy legörömtelibb pillanataidban is veled van az Isten.
Áldjad ezért az Ő szent nevét, legyen a mai napod is a hála és az oltalom megélése!

"Ő pedig fölírta a táblákra az előbbi írás szerint a tíz igét, amelyet a hegyen mondott nektek az ÚR a tűz közepéből a gyülekezés napján, és átadta nekem azokat az ÚR." - 5Mózes 10, 4

A pusztában vándorló nép a Sinai hegynél olyan csodát tapasztalhatott meg, amely mindenkori ember számára egyedüli alkalom lehetne: Isten szövetséget köt népével, és ezt a törvény két kőtáblája által pecsételi meg, teszi láthatóvá népe számára. A kőbe vésett írásjelek csupán az Úr keze által vésett emlékek maradtak volna, de a törvény igéinek megélése az örök szövetségnek lelkülete.
Ezzel egyenesen ellentétben áll, miként fogadja a nép a szövetség jegyeivel hegyről levonuló Mózest. Az aranyborjú körüli rituális tánc látványa mérhetetlen indulatra készteti a nép vezérét, haragjában porrá töri a két kőtáblát.
Sokszor mi is semmibe vesszük azt a szövetséget, melyet az Isten személyesen kötött velünk szent Fia áldozata és megkereszteltetésünk, konfirmálásunk. Látjuk, átéljük mi is a szövetségkötés szent áhítatát, aztán kilépünk a kísértő ösztönzésére annak kegyelmi védettségéből: táncot járunk saját magunk veszedelmére alkotott aranyborjú körül.
Izráel népét a bűntudat, a lelkiismeret indította az Isten által felkínált újabb lehetőséggel való élés felé. Kellett hozzá Mózes és a nép őszinte bűnbánata, és az, hogy alázatosan újból Isten felé forduljanak.
Megvan-e a mi életünkben ez a bűnbánat, és az Istenhez-fordulás vágya?
A lehetőség, az esély számunkra is adott: Isten Krisztusban mindannyiunk számára alkalmat adott kegyelmének elfogadására. Ennek a kegyelemnek a látható jegyei életünkben lehetnek az ószövetségi Tízparancsolat törvényei, vagy akár az Újszövetségből ismert krisztusi szeretet-parancsolatok, melyek beleépültek társadalmunk és civilizációnk alapvető értékei közé.

Jöjj és lásd! - igehirdetés

Bibliaolvasás:

"És látám, mikor a Bárány a pecsétekből egyet felnyitott, és hallám, hogy a négy lelkes állat közül egy monda, mintegy mennydörgésnek szavával: Jőjj és lásd.

És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íjj vala; és adaték néki korona; és kijöve győzve, és hogy győzzön.

És mikor a második pecsétet felnyitotta, hallám, hogy a második lelkes állat ezt mondá: Jőjj és lásd.

És előjőve egy másik, veres ló, és aki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék; és adaték annak egy nagy kard.

És mikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallám, hogy a harmadik lelkes állat mondá: Jőjj és lásd. Látám azért, és ímé egy fekete ló; és annak, aki azon üle, egy mérleg vala kezében.

És hallék a négy lelkes állat közt szózatot, amely ezt mondja vala: A búzának mércéje egy dénár, és az árpának három mércéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd.

És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat szavát, amely ezt mondja vala: Jőjj és lásd.

És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és aki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által."

Jelenések könyve 6, 1-8

Check this out on Chirbit

Alapige:

"És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat szavát, amely ezt mondja vala: Jőjj és lásd."

Jelenések könyve 6, 7

"Amikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik élőlény szavát, amely ezt mondta: Jöjj!" - Jelenések 6, 7

A Jelenések könyvének próféciáihoz a legtöbb ember félve mer közeledni. Hasonló ez a félelem az ószövetségi próféták kora társadalmának idegenségéhez: bár szeretnénk tudni a jövendő dolgokat, mégis rettegünk attól, hogy mit kell meglássunk egy-egy jövendölés boszorkánygömbjében.
Nos, a Jelenések könyve a Szentírásnak egy ilyen jövendölése, egyetlen és egyedüli újszövetségi prófécia, amelynek beteljesedése előtt állunk.
Érezzük egy kicsit magunkat Illés próféta népének helyzetében, amikor az idegen istenek papjai az ő isteneiket, de Illés próféta az egy igaz Istent hívja tanúbizonyságul, hogy megeméssze az oltáron lévő áldozatot.
Vagy menjünk gondolatban Ninivébe, ahol Jónás próféta - aki először az Úr akaratával szembeszegült - épp Isten pusztító ítéletét hirdeti a város lakóinak.
Ugye, nem is olyan nehéz megijedni attól, amit Isten számunkra a Jelenések könyvében elővetített? Van itt szó apokalipszisről, világvégéről, fenevadakról, szörnyekről. Ez vár majd ránk? Isten miért teszi ki az övéit ilyen félelmeknek? - kérdezed, s közben próbálod magad megnyugtatni, hogy ezek a dolgok már nem a te földi életedben fognak megvalósulni. Vajon valóban így lenne?
Az apokalipszis elkezdődött! A te életedben is, benned is zajlik a harc, a küzdelem. Lehet, még csak a Bárány, vagy a negyedik pecsétet felnyitó lovas küzd életedért a világ fejedelme ellenében, de egyszer te is észreveszed, hogy itt ég és föld megmozdul.
Jó tudni azt, hogy a feltámadott Jézus kezébe adatott minden hatalom mennyen és földön. Bár jönnek a lovasok: az ármány, a hízelkedés, a félreértelmezett szabadság, az erő, a dicsőség, majd a meg nem értettség, betegség és halál földi életedben, de neked tudnod kell, hogy, ha Krisztust követed, mindez javadra van. Mert Ő legyőzte félelmeid legnagyobbjait, a fenevadat, aki rettegésben tart még e pillanatban.
Lehet, megtapasztaltad már az élet könyve pecséteinek felnyílását, átéltél már rettenetes élethelyzeteket, s most Isten igéjéből mégis azt hallod, hogy JÖJJ. Talán újabb próbatétel, vagy végre Isten általi végleges felszabadítás vár reád? Még nem tudhatod. De egyvalamiben biztos lehetsz: A feltámadott Krisztus jön el legvégül, és rendet rak ebben a világban. Őneki adatott minden hatalom, s Ő ezt arra használja fel, hogy győzedelmével téged is a nyertesek oldalára állítson.

"és hangosan ezt mondták: Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő, a gazdagság, a bölcsesség, a hatalom, tisztesség, dicsőség és áldás!" - Jelenések 5, 12

A megfeszített és feltámadott Krisztus trónralépése után a négy élőlény és a huszonnégy vén, tehát az angyali fejedelmek kezükben hárfával és az italáldozat céljaira szolgáló arany csészével „új éneket” kezdtek a Bárány magasztalására.
Főként olyankor nevezi a zsoltáríró így az énekét, amikor Isten új szabadító tetteit dicséri. Krisztus váltságműve elvégzésével új világkorszak vette kezdetét, és új világ van kialakulóban. Isten legnagyobb szabadító tette méltó arra, hogy „új énekkel” dicsőítsék az angyalok és emberek, az egész mindenség.Az új ének első részében csak az angyali fejedelmek énekelnek. Azért dicsőítik a Bárányt, mert váltsághalálával minden népből egy népet „vásárolt meg”.
Figyeljük meg, mit is mond az ige! Az méltó az erőre, gazdagságra, bölcsességre, hatalomra, tisztességre, dicsőségre és áldásra, Aki megöletett, sokak büntetését elhordozta.
Ebben a pillanatban a vének, a hatalom addigi képviselői magasztalni kezdik a világ Megváltóját, s megértik, hogy minden hatalom az Ő kezében van. Nemcsak megértik, de hirdetik is mindenek felé.
Miközben ezt az újszövetségi próféciát olvasom, felteszem magamnak a kérdést: hány tudós és ismert személyiség hajtotta meg magát Isten hatalma előtt, mikor csak épphogy elkezdte megérteni a világ működését. Ha nekik földi törvényszerűségekhez kötődve sikerült felfedezni és meglátni az Istent, nekünk mért ne sikerülne?
Fedezzük fel, lássuk meg Őt, hisz ott van minden porcikánkban, áldjuk és dicsérjük nevét, mert megváltott minket e világ romlásától!

"Eljött, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből" - Jelenések 5, 7

A Bárány a főszereplője a Jelenések könyvéből származó igének. A Bárány, aki úgy nézett ki, mint, akit megöltek (6. vers), most kinyithat egy könyvet.
Az élet könyvéről sokféle elképzelésünk van. Leginkább az, hogy tele van azok neveivel, akik Isten kegyelmében részesülve, örökéletre hívattak el.
Mennyire más ez a könyv, mint az Ószövetség kőtáblája, amelyen követelések, parancsolatok vannak felírva!
Mielőtt teljesen elhinnénk, hogy a könyv felnyitása csak jó dolgokat jelenthet, hadd tegyek fel egy kérdést: Mi van akkor, ha a mi nevünk nem szerepel a könyvben?
Akkor nem az élet könyve lesz már, hanem a kárhozat kihirdetésének eszköze.
Gyakran volt olyan rossz élményben részem, amikor úgy éreztem, engem kihagytak valamiből. Egy focicsapat válogatóján, egyetemi felvételin, pályázatok elbírálásánál. Ilyenkor mi a teendő?
Mivel volt párszor ilyen tapasztalatom, tudom: nem összeomlani! Ha kitartó az ember, akkor reménysége marad, hitben élhet.
De az élet könyvével teljesen más a helyzet. Abban vagy benne van a neved, vagy nincs. Egy reménységünk lehet csupán, az, hogy ezt a könyvet nem befolyásolható emberek, hanem Isten írja, s nem bírák nyitják ki, hanem az a Bárány Jézus, aki előbb a kegyelmet hozta el számunkra. Meghalt értünk, hogy halála által földi tartozásainkat kielégítse.
Bízzunk abban, hogy az Úr jobb kezén (hatalmának és szabadításának helyén) gyönyörűségek vannak számunkra is!

"Legyenek a szívedben ezek az igék, amelyeket ma parancsolok neked." - 5Mózes 6, 6

A Tízparancsolat szövegének értékéről szól ez az igevers. Az Ószövetségben több helyen találjuk meg ebben a formában. Olykor Mózes, vagy Józsué ajkáról halljuk, máskor egy próféta, vagy uralkodó hagyja végrendeletszerűen utódaira ezt a tanácsot, hogy szívükben őrizzék az isteni parancsolatokat.
Ha a kőtáblákra gondolva helyezzük szívünkre Isten parancsolatait, akkor azok megnyomorítanak bennünket. Abban csak tiltásokat találunk, és azt fedezhetjük fel, mennyire méltatlanok vagyunk Isten szeretetének igénylésére.
Ha azt véljük, hogy ezek a rendeletek belekarcolják majd testünkbe a tüskéket, mellyel esetleg kiérdemelhetjük az Úr kegyelmét, akkor szintén nagy tévedésben van részünk. Isten kegyelmét kiérdemelni nem tudjuk, bűneinkért, melyeket saját magunk, embertársaink, vagy az Ő felsége ellen követtünk el, megfizetni, vagy eleget tenni nem tudunk. Oly nagy a szakadék a teremtett ember és az elbukott ember között, hogy azt földi hatalommal áthidalni nem lehet.
Az igeversünk azonban ajánl egy emberi lehetőséget, amely mégis a kegyelem elnyerését eredményezheti: őrizzük szívünkben az Úr rendeléseit! Benne nem csupán tiltást fedezhetünk fel, hanem személyes védelmünk garanciáit. Szigorú rendeleteket, ugyanakkor az Istenhez tartozás lehetőségét.
Szívben őrizni nem lehet betűt, nem lehet kőtáblát, de lehet, sőt kell gondolatainkat, érzéseinket, érzelmeinket, mosolyunkat, boldogságunkat. Minden érzelem a szívből indul ki - időtálló ez a felismerés. Az emberi tudományosság ma is hiszi és vallja, hogy ez így van.
Mennyivel szentebb lehet életed, ha szívedben tudod hordani istenélményedet. Átitatja egész életed - s miközben te szeretsz, érzed, hogy téged is szeretnek.

"...Íme, az ÚR, a mi Istenünk megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát..." - 5Mózes 5, 24

Hogyan emlékszik vissza a pusztában vándorló nép az Isten jelenlétére? Hiába tűnik sokszor elviselhetetlenül nyomasztónak az értelmetlennek látszó bolyongás, mégis istenélményük tele van az emlékeket megidéző magasztos élmények képeivel. Ők azt vallják, hogy mikor az Isten megjelent előttük, azt nagyságának dicsőségében tette.

Ez a nép, mely sokszor zúgolódik az Úr ellen, és azzal bízza meg vezetőjét, hogy kegyelmi alkukba bocsátkozzon a Mindenhatóval, ez a nép mégis ilyennek ismeri Istent.

Te milyennek ismered Őt? Ismered-e egyáltalán életed forrását? Azt a hatalmat, Aki megformált, és a semmiből megalkotott téged, életedet fenntartja, és gondviselésével igazgatja, ezt a hatalmat Istennek nevezik.

Van, aki több istenségben hisz, megszemélyesíti az életében megtörtént érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségeket, és nem tudja eldönteni, mikor melyikhez forduljon segítségért.

Számomra furcsa, hogy Izráel népének nemzetté válásakor ez a folyamat - a nemzetté, igazi közösséggé válás - úgy jön létre, hogy megismerik az egy igaz Istent, az Egyetlenegyet. Róla így tesznek bizonyságot: "Az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!" Ők voltak talán az elsők, akik ezt megtapasztalták, annak ellenére, hogy oly sokat zúgolódtak ellene és rendeletei ellen.

Tudom, sokan vagyunk sorsunkkal, életünkkel elégedetlenek. Mint akkor Izráel fiai. De miután Isten megmutatkozott nekik, parancsolataiban szövetséget kötött velük, gyermekeivé, népévé lettek.

Tekintsünk mi is úgy életünkre, elégedetlenségeinkre, panaszra hajlamos érzelmeinkre, mint folyamatra a megismerés, Isten kegyelmének felfedezése felé.

Imádságainkban - hiszem - bátran kimondhatjuk, hogy "...a mi Istenünk megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát."

"Én, az ÚR vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából." - 5Mózes 5, 6

Talán a legrészletesebb képét kapjuk e bibliai fejezetben a törvényadás történetének. Úgy, elképzelem magamban, hogy a nép vezetője, Mózes, kiáll a sokaság elé, és elmondja, hogy pusztai vándorlásuk fontos momentumaként, az Isten szövetséget kötött a néppel. Ugyanazt a szövetséget, amit az atyákkal is megkötött egykor - Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal -, most Izráel egész népével megerősíti.
"Nemcsak atyáinkkal kötötte az ÚR e szövetséget, hanem velünk is, akik íme, ma itt mindnyájan életben vagyunk." - Te mennyire hiszed, hogy a te személyes életedben is szövetséget köt veled az Úr?
Életed a szolgaságból a szabadulás felé tart, ez a te pusztai vándorlásod - sose felejtsd el, az Úr szövetséget kötött veled erre az életre nézve is.
Lehet keménynek tűnnek a Tízparancsolat tételei, vagy azok az elvárások, melyet a világ egy keresztyén ember irányában támaszt. A szolgaság házából, a bűn rabságából, nem is a megfeleléssel, vagy a törvénynek való elégtétellel szabadulsz meg, hanem csupán úgy, ha veled az Isten - kegyelme és szeretete által.
A honfoglaló Izráel népének is nehéz volt ezt megérteni, de nekünk talán sokkal nehezebb.
Figyeljük meg mégegyszer ezt az igét! Az Úr nem jótéteményeink jutalmaként szabadít majd meg bennünket - Ő már kihozott az egyiptomi fogságból.
Ha a Tízparancsolat törvénykönyv, akkor ez az első törvény - melyben az Úr bemutatkozik népének, és a szabadítást már bevégzett megvalósulásnak ismerteti -, a kegyelem kihirdetése.
Éljünk az Úr szeretetének nagy  kegyelmével, melyet nekünk ajándékozott!

"bizonyságul hívom ellenetek e mai napon a mennyet és a földet..." - 5Mózes 4, 26

A jobb megértés érdekében lássuk egyben ezt a bibliai részt! Benne arról van szó, hogy a mennyet és a földet hívja bizonyságul a szentíró a törvény egyik rendeletének betartására. Így olvassuk ezt az egységet a Szentírásban: "Ha majd fiaitok és unokáitok születnek, és megvénhedtek azon a földön, és elvetemedtek, és bármihez hasonló faragott képet csináltok magatoknak, és gonoszt cselekszetek az ÚRnak, a ti Isteneteknek szeme előtt, haragra ingerelve őt, bizonyságul hívom ellenetek e mai napon a mennyet és a földet, hogy bizony hamar kivesztek arról a földről, amelyre átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. Nem éltek sok ideig rajta, hanem bizonyosan kipusztultok róla. (5Mózes 4, 25-26)
Hadd olvassuk azonban ide az előző igeverseket is, melyben az Úrral kötött szövetség megtartásának fontosságáról és szükségességéről hallunk.
A Törvény megkötései, szigorú rendelkezései, keménysége, mind ellentmond Isten igazi természetének. Vajon valóban ennyire kemény és rideg lenne az Úr? Akkor miért választotta az embereket népévé?
A Tízparancsolat, a szövetségkötés, de még az ég és föld - a teremtett világ - bizonyságul hívása is, mind az ő szeretetének jegyei.
A mai napon is, mint életed minden napján az Úr érted hozza fel a napot az égre, hogy érezd, mennyire szeret! Bizonyság ez neked, hogy elválasztott vagy.

Akik ragaszkodnak az Úrhoz, élnek! - igehirdetés

Bibliaolvasás:

"Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!

És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.

Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket.

És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket:

Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak.

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Kettősnek hívtak, nem vala ő velök, amikor eljött vala Jézus.

Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem.

És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!

Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.

És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!

Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek."

János evangéliuma 20, 19-29

Check this out on Chirbit

Alapige:

"Ti pedig, akik ragaszkodtatok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mindnyájan éltek e napig."

5Mózes 4, 4

"Ti pedig, akik ragaszkodtatok az ÚRhoz, a ti Istenetekhez, mindnyájan éltek mindmáig." - 5Mózes 4, 4

Az életről a keresztyén embernek megváltozott véleménye kell legyen Húsvét után. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus - valljuk hitből fakadó bizonysággal.
De vajon mit is értünk mi élet alatt?
A mindenkori ember az életet a születés és meghalás közti időnek nevezi. Vannak, akik azért kardoskodnak, hogy ismerjék el, az élet a fogantatás pillanatában kezdődik. Hogy teljes legyen a bizonytalanság ebben a kérdésben, had' emlékeztessek Jeremiás próféta elhivásának történetéből arra a pontra, mikor az Úr azt mondja a próféta-jelöltnek, hogy megfogantatása előtt ismerte már őt, és eljegyezte erre a szolgálatra.
Ezek az ismeretek azt a következtetést hozzák elő bennem, hogy az élet határait nem is igazán ismerem, annak csupán földi határait tudnám - talán nem is annyira biztosan - felismerni. Sokkal összetettebb az élet az én ismereteimnél.
Ez az ószövetségi ige most azt üzeni számomra, hogy az életnek egy feltétele van: az Úrhoz való ragaszkodás. Aki az Úrban él, valójában csak az él. Minden más életforma csak vegetáció, a jó és rossz dolgoknak megtapasztalása. Az igazi élet ellenben öröm és boldogság az Istenben.
Így már arra is választ kapunk, miért van szükség minden embernek az ószövetségi választott nép által véghezvitt pusztai vándorláshoz hasonló életútra. Egyszerűen azért, hogy meglássa élete Urát.
Legyünk hát figyelmesek földi életünk során, és ragaszkodjunk az Úrhoz, hogy mindig éljünk!

"És kezünkbe adta az ÚR, a mi Istenünk Ógot is, Básán királyát és egész népét, és úgy megvertük őt, hogy egy sem menekülhetett el." - 5Mózes 3, 3

Honfoglaláskori beszámoló ez az igevers, egy bizonyságtétel arról, hogy a hadi sikereket az Úr által éri el Izráel népe.
Évezredek távlatából már másképp nézünk vissza az ilyen emlékezésekre. Ha nem éljük meg, hogy mit jelent az, hogy az Úr a kezünkbe ad valamit, akkor valósággal csak olvasmány lesz ez a néhány mondat is, egy történelmi krónika.
Abban az időben véres harcok, emberek egymással való nyílt küzdelmei árán váltott gazdát egy-egy birtok. Ógnak, illetve Básán népének legyőzése is ilyen kegyetlen küzdelem árán történt meg. Izráel népe -egyes írásmagyarázók szerint - itt már alkalmazza a hadiátok vérengző eljárását: szinte teljesen kiírtja a legyőzött embereket (foglyokkal még nem tud mit kezdeni), jószágaikat, állataikat viszont megtartja magának.
Akár a győzők, akár a legyőzöttek szemszögéből vizsgálnánk meg ezt a korszakot, mindenképpen a küzdelem, a harc eredményeként azt látnánk legnyilvánvalóbban, hogy az Úr cselekedik itt is: Ő adja kezükbe...
Mai harcaink már nem ilyen élet-halálharcok, mégis gyakran érezzük ezeknek a létfenntartó küzdelmeinknek sokszor testileg-lelkileg kimerítő voltát. Mért van az, hogy sikereinket, vagy kudarcainkat mindig magunknak tulajdonítjuk? Ha igazán átélnénk ezen élet-harcok mélységét, akkor látnánk, hogy mindent az Úr ad kezünkbe, az Ő gondviselése és oltalma körülöleli a mi életünket.

"Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van." - Jelenések 2, 7

Az evangéliumok történetei szerint, mikor Jézus nyomatékosítani akarja mondanivalóját, kétféleképpen hívja fel arra a figyelmet. Tanítás elhangzása alkalmával használt kifejezésformulája a "bizony mondom", amikor pedig példázat jelentését akarja magyarázni, akkor az "akinek van füle, hallja" utómagyarázatot mondja a Mester.
Mai igeversünk az Újszövetség egyedüli próféciáskönyvéből, a Jelenésekből való, ezért is tűnik furcsának, hogy ilyen jézusi példázat-formulával találkozunk benne. De ne legyen ez meglepő, mert a Jelenések könyve próféciái is Krisztus beszéde, melyet a Lélek által mond nekünk.
Gyülekezeti közösséghez szól a tanítás-prófécia, ugyanakkor az egyes számú igék használata arról tájékoztat bennünket, hogy egy adott közösségen, gyülekezeten belül is, mindenkit személyesen szólít meg az Úr.
Minden valószínűség szerint emlékezetedben van még a nagypénteki történet, melyben Jézussal együtt két bűnözőt is keresztrefeszítettek a Golgotán. Az egyiknek közülük különös kegyelemben volt része: Krisztussal lehetett még aznap a paradicsomban. Ő győzött a Golgotán, mert Jézust elfogadta.
Igénk azt mondja a gyülekezeteknek, és a benne élő tagoknak, hogy életgyőzelmünk jutalma az, hogy ehetünk az élet fájáról.
Az első bűneset is egy fához, a jó és gonosz tudásának fájához kötődött. Annak gyümölcse a nagyravágyás, önzés, gyilkosság és bűn lett.
Íme Isten paradicsomában van egy másik fa, melynek gyümölcse az életet adja. Ezt a gyümölcsöt földi utad során láthatod szőlőnek, kenyérnek, báránynak - Ő a megváltód, a Krisztus, az élet fejedelme!
Igyekezz meglátni Őt, életfája most virágzik szívedben!