"Bizony, az ÚR keze volt rajtuk, és addig pusztította őket, míg mind kipusztultak a táborból." - 5Mózes 2 15

Néha Isten hatalma a pusztításokban is megmutatkozik. Gondolhatunk egy-egy vihar okozta természeti kárra, vagy olyan katasztrófákra, amelyek jobb esetben elgondolkoztatják az embert életmódja felől, mígnem felteszi magában a kérdést: Hová is tart ez a világ?
Sokszor elgondolkozott már hasonló dolgokról az ember - de talán a legfőbb következtetés mégis az maradt, hogy Isten a megfélemlítést is áldásra használja fel.
A Szentírásnak ez a része arról szól, hogy Izráel népe nagyon közel került az Ígéret földjének eléréséhez. Ott a cél közelében testvérnépekkel találkozik, akiket nem szabad megtámadnia, hanem tőlük mindent pénzen kell megvásárolniuk. Olyan ősatyák korából ismert nevekkel találkozunk itt, mint Ézsau vagy Lót, a tőlük származó nemzetségek lakják azokat a helyeket.
Ahogy a mai ember is egyre közelebb kerül Isten országához, úgy fedezi fel a körülötte élő emberekben a testvért, a jó barátot. Valószínűnek tartom, hogy ezt a testvérré válást vetíti elénk ez a történet, amelynek a mi életünkben is végbe kell mennie.
Nézzük meg, mit is pusztít ki az Úr Izráel népe táborából! A harcosok egész nemzedéke (14. vers). Ha Istenre találsz, és elfogadod Őt, már nincs többé szükséged arra, hogy megvédd magad, hogy küzdj és harcolj igazságodért, az Isten harcol érted!

"Még rám is megharagudott az ÚR miattatok, és azt mondta: „Te sem mész be oda!" - 5Mózes 1, 37

Isten megtiltja Mózesnek, hogy belépjen az Ígéret földjére. A nép ugyanis a pusztai vándorlása (de mondhatnánk azt is, hogy nemzetté érése) idején, nem tudta Isten iránti zúgolódás nélkül elfogadni a nehézségeket, a próbatételeket. Mózes pedig nem tudta kezelni a helyzetet, amely kialakult a nép között.
Isten nélkül a pusztában ez a kiválasztott nép felőrlődött volna. Nem kellett volna ehhez nagy egyiptomi hadsereg, vagy különféle alkalmak - elég lett volna, ha ott Refidimben nem fakad a sziklából víz, mikor Mózes a botjával rásújtott. A nép bizonnyal nem élte volna túl a rettenetes szomjúságot. A sok zúgolódás és hálátlanság, na meg a folytonos kételkedés miatt - amelyet a választott nép Isten irányába támasztott a feltétel nélküli bizalom helyett -, az emberek nemzetségének ki kellett cserélődnie, mire az Ígéret földjére jutottak.
Ez a nemzedékváltás nemcsak a nép, de annak vezetői között is végbement. Így kerül majd Mózes helyére Józsué, a Nún fia.
Veled, és az Istenbe vetett feltétel nélküli bizalommal kapcsolatban mi a helyzet? Mindannyian az élet iskoláját járjuk, a magunk nehézségeivel, ármányaival, próbatételeivel, apró eredményeivel. Észrevesszük-e közben, hogy míg járjuk az élet útját, Valaki fogja a kezünk?
Ő azt akarja, hogy megérkezzünk Hozzá!

Gyászjelentés: özv. Szabó Sándorné Lukács Julianna (81)

Temetési igehirdetés:

"...felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velök valának.
Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonynyal, és megjelent Simonnak!
És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről.
És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttök, és monda nékik: Békesség néktek!"

Lukács evangéliuma 24, 33-36 

Check this out on Chirbit

"Az ÚR, a mi Istenünk, így szólt hozzánk a Hóreben: „Elég ideig laktatok e hegy alatt." - 5Mózes 1, 6

A pusztában vándorló nép életéből való mai igénk, egy új irányt mutat, amely felé kell tartani.
Az egyiptomi fogságból Mózes által kivezetett népnek hosszú évtizedekbe került, míg úti céljához megérkezett. Az ígéret földje azonban mégsem a végső cél lett a nép számára, hanem egy fontos állomás, ahol az ember megtapasztalhatta, hogy Isten várja a megérkezést.
„Elég ideig laktatok e hegy alatt" - hangzik Igénk fő kijelentése, s nekünk tudni kell, hogy itt a hegyen a Sinait értsük, ahol a szövetségkötés megtörtént. Ebben a szövetségben az Úr kijelentette, hogy nemzetévé fogadja Izráel népét, Istenük, azaz oltalmazója lesz, cserében a nép zászlóvivője kell legyen az Istennek minden nép között.
Az Izráel népe által megélt csodás Sinai hegyi történések, a Tízparancsolat szövetségének áldásai, ez az első szövetkezés, egyesség az Istennel az ószövetségi nép számára olyan volt, mint nekünk az elmúló húsvéti ünnep felemelő lelki tartalma, mely szerint Krisztus kereszthalálával és feltámadásával Isten és népe közötti szövetséget újította meg, tette örök érvényűvé.
Mostmár azonban el kell indulni a hegy alól, az ünnepek vallásos hangulatából a hétköznapok teendői felé. Vigyük magunkkal a Krisztus által megpecsételt új szövetségnek jegyeit: hitben való elkötelezettségünket, tenni akarásunkat, szolgálatunkat és hálánkat az ég Urának, a mi Istenünknek!

Megjelent Jézus - húsvéthétfői igehirdetés

Bibliaolvasás:

" Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is,

Amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, aminémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké.

Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint;

És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;

És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek;

Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak;

Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak;

Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent.

Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát.

De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok; és az ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.

Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, és így lettetek ti hívőkké.

Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mi módon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása?Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is."
Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 15, 1-14

Check this out on Chirbit

Alapige:

" ...Elnyeletett a halál diadalra.

Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?

A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény.

De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által."

 Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 15, 54b-57

"Amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek."- Máté evangéliuma 28, 17

Jézus feltámadása után több ízben megjelenik tanítványai körében. Ezzel nem az a célja, hogy megijessze őket, vagy félelmet keltsen bennük, hanem éppen ellenkezőleg: jelenlétével megnyugtatni és hitükben erősíteni próbálja az övéit.
Gondolkozom azon, hogy én hogyan fogadnám azt, ha Jézus nyilvánvalóan megjelenne mellettem. Minden bizonnyal engem is éppúgy félelem és rettegés járna át, mint egykor a tanítványokat. Valószínűleg minden valaha megtanult, és szívemben élő aranymondásszerű vigasztalás kiesne gondolataimból, s csak arra tudnék gondolni, hogy az Úr előtt állok, akit - mint egykor a tanítványok megtagadtak, elárultak, félreértettek - én magam adtam kereszthalálra, Őneki életét miattam kellett feláldoznia.
Nem csoda, hogy a tanítványok, mihelyt meglátják Jézust, leborulnak előtte. Ezt teszik magalázkodásuk jeleként, annak ellenére, hogy kételkednek bizonyos dolgok felől.
Minden kérdésedre erre az életben nem kapsz magyarázatot, néha engedned kell magad megérzéseid által vezettetni, az Úr Lelke által irányíttatni.
A feltámadott Krisztus hatalma előtt meghajolni annyit jelent, mint átadni életed az ő irányításába: "Néki adatott minden hatalom mennyen és földön!" (Mt. 28, 18)

Nincs már szívem félelmére... - húsvétvasárnap délutáni istentisztelet

Alapige:

"Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt.

És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelköltekor.

És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról?

És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala.

És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének.

Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, ahová őt helyezék.

De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, amint megmondotta néktek.

És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala.

Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki.

Ez elmenvén, megjelenté azoknak, akik vele valának és keseregnek és sírnak vala.

Azok pedig mikor hallották, hogy él és ő látta vala, nem hivék.

Ezután pedig közülök kettőnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezőre mennek vala.

Ezek is elmenvén, megjelenték a többieknek; ezeknek sem hivének"

Márk evangéliuma 16, 1-13

Check this out on Chirbit

Félelem és öröm - Húsvéti

Bibliaolvasás:

"A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.

És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.

A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.

Az őrizők pedig tőle való féltökben megrettenének, és olyanokká lőnek mint a holtak.

Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.

Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt vala az Úr.

És menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, ímé megmondottam néktek."

Máté evangéliuma 28, 1-7

Alapige:

"És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az ő tanítványainak."

Máté evangéliuma 28, 8

Check this out on Chirbit

Az úrvacsora szereztetési igéje:

"Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,

És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.

Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.

Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.

Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,

Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét."

Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 11, 23-29

Check this out on Chirbit

Eklézsia 31 - Húsvéti lapszám

Eklézsia31

"Félelemmel és nagy örömmel eltelve gyorsan elhagyták a sírt, és futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak." - Máté evangéliuma 28, 8

A feltámadás tényével szembesültek ezen a reggelen az asszonyok: Mária Magdolna és a másik Mária, akik az ünnepnap elmúltával azért siettek ki a sírhoz, hogy befejezzék azt a bebalzsamozását Jézus holttestének, amit a nagypénteki naplemente és az ünnep beállta miatt meg kellett szakítaniuk.
Félelemmel  és gyásszal telt el ez az időszak az asszonyok és a közeli tanítványok számára. Ugye tudjuk, hogy így nem lehet ünnepelni? Még élni sem lehet igazán, ha az embernek félelmei vannak: azt rettegésnek hívják.
Húsvét ünnepe ezeknek az embereknek akkor kezdődik el, amikor megbizonyosodnak a feltámadás felől. Nem az űzi el a félelmüket, hogy nem az történik, amitől nagy reménytelenségük miatt a leginkább tartottak, hanem legfőbb félelmük tárgya, a halál győzetik le Krisztus feltámadásával. Megtapasztalják azt, hogy, amit az ember elvesztett, azt Jézus visszaszerezte: a békességet!
Ekkortól kezdve ezek az asszonyok hírvivők, küldöttek lettek. Valahova mentek, boldogan hirdették mindenkinek, hogy Jézus él, feltámadt a halottak közül. Így lettek hírvivővé a tanítványok, a korai krisztuskövetők, s nyomukban őseink is. Mi is azokká lehetünk, sőt nekünk azzá kell válnunk: Krisztus feltámadásának bizonyságtevőivé!
Ha azt akarod, hogy félelmeidet a bizonyosság, szorongásodat az erő, bűneidet az Isten kegyelme oldja fel, akkor be kell telj a feltámadás örömhírével. A halotti lepel, az angyalok, a Kertész, az útközben melléd szegődő útitárs, sőt életedben jelentkező személyes, csak veled megtörtént események, minden, ami körülvesz a feltámadást hirdeti néked.
Ha ezt észreveszed és elfogadod, akkor nem egy-két nap lesz számodra húsvét ünnepe, hanem ünnep lehet minden nap életedben: vasárnaponként Úrnapot tartasz (mint a Heidelbergi Káté tanításában - hiszen mi azért ünnepelünk minden vasárnapot, mert Jézus azon a napon támadt fel a halálból), és minden nap örömöd leled az Isten szabadításában.
Áldott húsvétot kívánok, s azt, hogy tapasztald meg Jézus feltámadásának örömhírét!

Másnap, amely a péntek után következik - bűnbánati istentisztelet

Alapige:

"Másnap pedig, amely péntek után következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz,

Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok.

Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, nehogy az ő tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsőnél.

Pilátus pedig monda nékik: Van őrségetek; menjetek, őríztessétek, amint tudjátok.

Ők pedig elmenvén, a sírt őrizet alá helyezék, lepecsételvén a követ, az őrséggel."

Máté evangéliuma 27, 62-66
 

Check this out on Chirbit 









"Másnap pedig, amely péntekre következik, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál" - Máté evangéliuma 27, 62

Nagyszombaton, Jézus kereszthalálát követő napon a tanítványok életében a gyásznak a csendje, a fájdalomnak megbénító hatása észlelhető. Semmit nem tudnak tenni, ami velük történt, az már értelmüket meghaladta, lehetőségeiket korlátozta.
Jézus követőivel ellentétben viszont, a másik oldalon nagy a sürgés-forgás. A szombat-törvény ellenére a főpapok is és a farizeusok is (akik pedig másokkal igyekeztek betartatni ezt a törvényt is) sietnek Pilátushoz, a törvényes római hatalom helytartójához.
Mintha valósággá válna énekünknek az a sora, hogy "nem hagy a bűn pihenést" - legalábbis Jézus vádlói viselkedésében ezt vélhetjük felfedezni. Ők azzal a félelmükkel mennek a helytartóhoz, amely folyton azt kérdezi tőlük: Mi van, ha Jézus testét ellopják a tanítványok, és majd azt mondják Róla, hogy feltámadt? Én nem kérdőjelezném meg ennek a farizeusi félelemnek a valóságosságát, de nagy jelentőséget tulajdonítok neki, hiszen minden valószínűség szerint, maga Isten rendelte így ezt a dolgot, hogy a kor legszakavatottabb őrei vigyáztak annak a sírnak egyetlen bejáratára, amelyben a megfeszített Jézus holtteste volt. Isten tudta, hogy éppen a főpap, a farizeusok és a helytartó őreinek bizonyságtételét használja fel arra, hogy bizonyosak lehessünk afelől, hogy Jézus holttestét nem lophatták ki a sírból.
Hogy mi történt akkor Vele? Hitünknek egyik legszentebb titka és reménysége vált valóra, amelyet azonban élő ember nem érthet meg, el sem gondolhat! Ez a titok és ez a reménység, amely Jézus mostani nagypéntek utáni követőit élteti, töltsön el bennünket a mai napon!

Borulj le a kereszt alatt! - nagypénteki bűnbánati igehirdetés

Alapige:

" Az éneklőmesternek a sósannimra; Dávidé.

Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.

Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.

Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.

Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül; amit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!

Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak te előtted:

Ne szégyenüljenek meg miattam, akik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, akik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!

Mert te éretted viselek gyalázatot, és borítja pironság az én orcámat.

Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé.

Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.

Ha sírok és bőjtöléssel gyötröm lelkemet, az is gyalázatomra válik.

Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.

A kapuban ülők rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.

Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel.

Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből;

Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!

Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;

És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!

Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.

Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.

A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.

Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem."

Zsoltárok könyve 69, 1-22

"Méreggel megelegyített ecetet adának néki inni; és megízlelvén, nem akara inni."

Máté evangéliuma 27, 34

Check this out on Chirbit  

Bizony, Istennek Fia vala ez! - Nagypénteki igehirdetés

Bibliaolvasás:

"Mikor pedig reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy őt megöljék. És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Poncius Pilátusnak a helytartónak. Akkor látván Júdás, aki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harminc ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek, Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad. Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát. A főpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára. Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek. Ezért hívják ezt a mezőt vérmezejének mind e mai napig. Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta mondása, aki így szólott: És vevék a harminc ezüst pénzt, a megbecsültnek árát, akit Izráel fiai részéről megbecsültek, És adák azt a fazekas mezejéért, amint az Úr rendelte volt nékem. Jézus pedig ott álla a helytartó előtt; és kérdezé őt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod. És mikor vádolák őt a főpapok és a vének, semmit sem felele. Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok bizonyságot tesznek ellened? És nem felele néki egyetlen szóra sem, úgy hogy a helytartó igen elcsodálkozék. Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, akit akarának. Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak. Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak? Mert jól tudja vala, hogy irigységből adák őt kézbe. Amint pedig ő az ítélőszékben ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta. A főpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Azok pedig mondának: Barabbást. Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg! A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg! Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok! És felelvén az egész nép, monda: Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon. Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék. Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az őrházba, és oda gyűjték hozzá az egész csapatot. És levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá. És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya! És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala. És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. Kifelé menve pedig találkozának egy cirénei emberrel, akit Simonnak hívnak vala; ezt kényszeríték, hogy vigye az ő keresztjét. És mikor eljutának arra a helyre, amelyet Golgothának, azaz koponya helyének neveznek, Méreggel megelegyített ecetet adának néki inni; és megízlelvén, nem akara inni. Minekutána pedig megfeszíték őt, eloszták az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének. És leülvén, ott őrzik vala őt. És feje fölé illeszték az ő kárhoztatásának okát, oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya. Akkor megfeszítének vele együtt két latrot, egyiket jobbkéz felől, és a másikat balkéz felől. Az arramenők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván. És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Hasonlóképpen a főpapok is csúfolódván az írástudókkal és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala: Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk néki. Bízott az Istenben; mentse meg most őt, ha akarja; mert azt mondta: Isten Fia vagyok. Akiket vele együtt feszítének meg, a latrok is ugyanazt hányják vala szemére. Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig. Kilenc óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet? Némelyek pedig az ott állók közül, amint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez. És egy közülök azonnal oda futamodván, egy szivacsot vőn, és megtöltvén ecettel és egy nádszálra tűzvén, inni ád vala néki. A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljő-é Illés, hogy megszabadítsa őt? Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét. És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének; És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada. És kijövén a sírokból a Jézus föltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének. A százados pedig és akik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást és amik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez! Sok asszony vala pedig ott, akik távolról szemlélődnek vala, akik Galileából követték Jézust, szolgálván néki; Ezek közt volt Mária Magdaléna, és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja."

Máté evangéliuma 27, 1-56

Check this out on Chirbit

Alapige:

"A százados pedig és akik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást és amik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez!"

Máté evangéliuma 27, 54

"epével kevert bort adtak neki inni, amelyet megízlelt, de nem akart meginni." - Máté evangéliuma 27, 34

Jézus értünk vállalt szenvedésének tetőfokán vív haláltusát a kereszten. Nagypénteki gyászünnepünk is erről az áldozatvállalásról szól, melyet az Isten Fia értünk hozott meg. 

Mint bármelyik embertársunk esetében, a hívő lélekben ez esetben is felvetődik a kérdés: miért kellett Isten Fiának meghalnia? S már jön is a válasz emlékeimből hitvallásunk alapján: Azért, mert Isten Igazságának semmi más módon a mi bűneinkért megfizetni nem lehetett volna, csakis Isten Fiának halála által.

Isten azt akarta ugyanis, hogy az ellene elkövetett bűnt méltó és igazságos büntetés sújtsa, de azt a jogos büntetést ember nem tudta volna kiállni, ezért lett szükség arra, hogy Krisztusban testet öltsön Isten kegyelme és szeretete, láthatóvá válván minden ember számára.

Jézus bármikor kiléphetett volna feladatköréből, kiszállhatott volna abból a véres-halálos szerepből, amelyet értünk hordozott...de nem tette: Ő szeretett minket, és még haláltusájában is értünk imádkozott, megtérő bűnösökért.

Igénk szerint, talán a legembertelenebb szenvedések között, amikor emberi természetével a legfájóbban élte meg a szenvedések rohamát, epével (kábító anyaggal) kevert bort (ecetet) kínáltak néki, hogy fájdalmait el tudja viselni - de Ő nem fogadja el. Tiszta öntudattal akarta végigélni szenvedését.

Nem önmagát akarta ezzel mégjobban kínozni, hanem végig tudatánál lenni megváltó munkájának.

Nagypénteken, Krisztus kereszthalálára emlékezve, mi ne is Krisztust sirassuk - Ő feltámad!, hanem sirassuk el bűneinket - attól kérve azok bocsánatát, Aki azt megadhatja nekünk. Szegezzük fel óemberünket, bűnre hajlamos emberi természetünket a golgotai keresztre, hogy Krisztussal együtt meghaljunk - de az Ő feltámadásával bennünket is szüljön újakká, támadjon fel bennünk az új, lelki ember, aki immár Isten dicsőségére él megváltva ebben a földi világban is!

Barátom, tudom, miért jöttél! - bűnbánati igehirdetés

Alapige:

"És még mikor beszél vala, ímé Júdás, egy a tizenkettő közül, eljöve és vele együtt sok nép fegyverekkel és fustélyokkal, a főpapoktól és a nép véneitől.

Aki pedig őt elárulja vala, jelt ada nékik, mondván: Akit én majd megcsókolok, ő az, fogjátok meg őt.

És mindjárt Jézushoz lépvén, monda: Üdvöz légy Mester! és megcsókolá őt.

Jézus pedig monda néki: Barátom, miért jöttél? Akkor hozzámenvén, kezeiket Jézusra veték és megfogák őt.

És ímé egyik azok közül, akik a Jézussal valának, kinyújtván kezét, szablyáját kirántá, és a főpap szolgáját megcsapván, levágá annak egyik fülét.

Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat; mert akik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök.

Avagy azt gondolod-é, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém többet tizenkét sereg angyalnál?

De mi módon teljesednének be az írások, hogy így kell lenni?

Ugyanekkor monda Jézus a sokaságnak: Mint valami latorra, úgy jöttetek fegyverekkel és fustélyokkal, hogy megfogjatok engem? Naponként nálatok ültem, tanítván a templomban, és nem fogtatok meg engem.

Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor elhagyák őt a tanítványok mind, és elfutának.

Amazok pedig megfogván Jézust, vivék Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és a vének egybegyűltek vala.

Péter pedig követi vala őt távolról egész a főpap pitvaráig; és bemenvén, ott ül vala a szolgákkal, hogy lássa a végét."

Máté evangéliuma 26, 47-58

Check this out on Chirbit

"Egyenesen Jézushoz ment, és így szólt: Üdvöz légy, Mester! – és megcsókolta." - Máté evangéliuma 26, 49

Jézus elárultatásának pillanata képezi mai igeversünket.
A Mester még be sem fejezi tanítványaihoz intézett szavait, amikor Júdás vezetésével megérkezik a nagytanács részéről kiküldött csapat Jézus elfogására.
Együtt van az árulás minden feltétele: Júdás előre megbeszélte a jelt, amelyről csalhatatlanul megismerik majd Jézus személyét. Az áruló megállapodásukhoz híven játssza szerepét: szóbeli köszöntése van hivatva leplezni szándékát, az üdvözlethez tartozó csók a nyomravezető jel. Jézus váratlanul válaszol, és szinte félreérthetetlenül csattanós válasza leleplező: „Barátom, ez az, amiért itt vagy!”.
Bűnbánatunk során mi is ilyen áruló csókokkal megyünk Jézus elé! Vajon tudjuk-e pontosan, hogy mit teszünk? Ma hogyan köszöntjük a Mestert?
Ő vacsorát készít nekünk, amit elénk tár. Úgy hívjuk: utolsó vacsora. A szabadulás, személyes szabadulásunk emlékére és elővetítésére teríti meg: az Ő teste és vére van terítéken. Életünkben minden erre néz: Krisztus áldozatára, mellyel halála által nekünk életet adott.
Az áruló csók ott van ajkadon, nemkülönben a bocsánatkérés szava. Krisztus téged vár, hogy felmutassa neked az életnek kenyerét. Jöjj hát hozzá lelki terheiddel, Ő magára veszi a számodra elviselhetetlen nehézségeket!

Az embernek Fia elárultatik - bűnbánati igehirdetés

Alapige:

"És mikor mindezeket a beszédeket elvégezte vala Jézus, monda az ő tanítványainak:

Tudjátok, hogy két nap mulva a husvétnak ünnepe lészen, és az embernek Fia elárultatik, hogy megfeszíttessék.

Akkor egybegyűlének a főpapok, az írástudók és a nép vénei a főpap házába, akit Kajafásnak hívtak,

És tanácsot tartának, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék.

De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen a nép között.

És mikor Jézus Bethániában, a poklos Simon házánál vala,

Méne ő hozzá egy asszony, akinél vala drága kenetnek alabástrom szelencéje, és az ő fejére tölté, amint az asztalnál ül vala.

Látván pedig ezt az ő tanítványai, bosszankodának, mondván: Mire való ez a tékozlás?

Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, és adhatták volna a szegényeknek.

Mikor pedig ezt eszébe vette Jézus, monda nékik: Miért bántjátok ezt az asszonyt? hiszen jó dolgot cselekedett én velem.

Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek.

Mert hogy ő ezt a kenetet testemre töltötte, az én temetésemre nézve cselekedte azt.

Bizony mondom néktek: Valahol az egész világon prédikáltatik az evangyéliom, amit ez én velem cselekedék, az is hirdettetik az ő emlékezetére.

Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskariótes Júdásnak hívtak, a főpapokhoz menvén,
Monda: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom őt? Azok pedig rendelének néki harminc ezüst pénzt.
És ettől fogva alkalmat keres vala, hogy elárulja őt."

Máté evangéliuma 26, 1-16

Check this out on Chirbit

Istentiszeleti alkalmaink Húsvét hetében

"Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a húsvéti ünnep, és az Emberfiát átadják, hogy megfeszítsék." - Máté evangéliuma 26, 2

Jézus lezárja az előző fejezetekben kifejtett tanításait, elkezd újra nyíltan és konkrétan beszélni szenvedéséről és haláláról. Ezúttal időlegesen is meghatározza a bekövetkezendő történéseket: még a húsvéti ünnep előtt megtörténik az árulás, az elfogatás és a keresztre feszítés.
Mindenki készül valamire: Jézus az előtte álló szenvedésre, amelyet emberi természete szerint kell elviselnie (hogy ugyanaz az emberi természet fizessen meg a bűnért, amely azt elkövette - HK. 16). Jézus ünnepre készül.
A tanítványok arra készülnek, hogy Mesterükkel átéljék az isteni szabadítás csodáját. Valahogy az ő érzelemvilágukba ekkor még nem fér bele semmi rontó szándék, semmi emberi ártó hatalom. Ők ünnepre készülnek.
Izráel népe, Jeruzsálem városának lakói, illetve mindazok, akik a szent városba érkeztek a páska ünnepére, az Egyiptom földéről való szabadulásra akart emlékezni. A város elitje, a nép választott lelki vezetői ezért akarták elhallgattatni Jézust, aki egy új szövetségről beszélt az Istennel, a szeretet erejéről a törvény tiltásával szemben, arról hogy a szabadításra most is szüksége van minden embernek, és a beteljesedés az Istennel való teljes közösséget jelent. Az írástudók és a főpapok úgy készültek az ünnepre, hogy annak csendességét akarták biztosítani.
Két nap van Jézus keresztrefeszítése napjáig - és az idő betelik. Te mit vársz ettől az eseménytől, hogy tekintesz Jézusra? Tudsz-e megszabadulni, átélni az Isten szabadításának csodáját és a megváltottakkal együtt ünnepelni ebben az életben?

"A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja." - Máté evangéliuma 25, 33

Mai igeversünk az utolsó ítéletről szól. Benne megjelennek az emberek, akiket két csoportra oszt az Ember Fia (akit később királynak nevez a történet): juhokra és kecskékre. A juhokat jobb keze felől állítja az ítélet kihirdetése során, a kecskék pedig tőle balra állnak.

Lényegesen fontos az, hogy ki melyik oldalon áll, mert amint a példázat további  részéből kitűnik, azok, akik az Úr jobboldalán állnak, öröklik az országot, melyet az Isten a világ teremtése óta nekik készített. Akik a rossz oldalon állnak, azok az örök gyötrelemre küldetnek.

Míg eléggé sarkítva állnak előttünk ebben a példázatban az emberi jellemek és sorsok, hajlandóak vagyunk azt gondolni, hogy a Szentírás fekete-fehéren látja az emberi életet. De valóban van egy világos és egy sötét oldala a mi sorsunknak, s minden, ami árnyék, az átmenet (árnyalat) a jó vagy a rossz dolgok felé.

Egész emberi életünk a helyezkedésről szól: világéletünkben igyekeztünk az elérhető legjobb pozíciót elérni, ami csak elérhető. Ezért vannak köztünk sikeres emberek is (a sok-sok elégedetlennel szemben).

De valójában csak az lehet sikeres, aki annyira elért mindent, hogy nemcsak nem vágyik többre, hanem másokkal is meg tudja osztani azt, amije van: örömét, bánatát, esetleg pénzét.

A példázatban szereplő juhokat és kecskéket nem a szarvuk, szőrzetük vagy életkörülményeik különböztetik meg, az embereket sem látható dolgok alapján csoportosítja az Ember Fia az ítélet napján, hanem életvitelük a döntő: észrevettek-e létük során mást is saját magukon kívül!

Te észrevetted már, hogy melletted is pont olyan emberek élnek, mint te? Ők nem arra vágynak, hogy dicsekedj nekik eredményeiddel, hanem hogy szomjukat oltsd!

" Az ő ura azt mondta neki: Jól van, jó és hű szolgám, hű voltál a kevesen, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe!" - Máté evangéliuma 25, 23

A tálentumok példázatának biztatását találjuk ebben az igeversben, azt az Istentől jövő fejsimogatást, amelyre minden hívő ember vágyik.
Az ember életének egyik legfőbb vágya, hogy értékeljék azt. Legyen elismerve munkája, fáradtsága. Jólesik az, ha megdicsérnek, netalán jutalmaznak bennünket.
Nagyhét kezdetén egy ilyen jóleső simogatást kapunk az Istentől: "Jól vagyon, jó és hű szolgám..."
Valóban jó és hű szolgái lennénk Istennek? Megillet bennünket ez a megszólítás? Alig hiszem, hogy van egyetlen ember is, aki józan önvizsgálat után, ne kérkedve fogadná ezt a megszólítást. Hiszen Isten, aki érettünk Fiában emberré lett, megtestesítette szeretetét, hogy végre észrevehessük azt - ez az Isten nevez bennünket jónak és hűnek. Azon teremtményeit, akik Fiát bűneink által keresztfára adtuk.
Kicsit gúnyolódásnak is vehetnénk ezt az értelmetlen felmagasztaltatást - de Istennél csak nyílt és egyenes szavak vannak.
Biztosan feltűnő mindenki előtt, hogy a jó és hű jelző mellett a szolga megnevezés található az igében. Ez nem feltétlenül alárendeltséget jelent, hanem azt, hogy az Istennek terve van velünk: akar ránk bízni dolgokat. Ez a felismerés igénk utolsó részében nyomatékosodik: sokra bízlak ezután!
Istennek terve van veled ezen a héten is, a mai napon is: "menj be a te uradnak örömébe!" Boldog békességbe hív minket az Isten: nem az ok nélküli belenyugvásba, hanem az Ő békességének megélésébe.
Amikor a passió hetében úgy hullámoztak az érzelmek a tanítványok lelkében, mint földrengés idején a földmozgást jelző készülék, egyedül Isten Fia volt az, aki békességben tudott maradni.
Most is háborognak az indulatok, változnak a vélemények világunkban, de te maradj Istennek jó és hű szolgája, hogy vedd jutalmát ennek az életnek, és bemehess a te uradnak örömébe!

Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe! - virágvasárnapi igehirdetés

Bibliaolvasás:

"És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt,

És monda nékik: Menjetek ebbe a faluba, amely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem.

És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket.

Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólott:

Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén.

A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, amint Jézus parancsolta vala nékik,

Elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra.

A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról galyakat vagdalnak és hintenek vala az útra.

Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!

És amikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez?

A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta."

Máté evangéliuma 21, 1-11

Check this out on Chirbit

Alapige:
"Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!"

Máté evangéliuma 25, 6

Eklézsia 30. Lapszám - Virágvasárnap

Eklézsia30

Jézus bevonul életünkbe - virágvasárnapi üzenet

A mellékelt képen első látásra Jézust vesszük észre, de ha tovább nézzük a képet, akkor megelevenedik előttünk egy csodálatos történet: Virágvasárnap, azaz Jézus Jeruzsálembe való bevonulása. 

Octavio Ocampo, egy mexikói szürrealista festő munkája ez a kép, amely elgondolkoztatott és felelevenítette bennem az egész bevonulás történetet.

Jézus tisztán kivehető arcában megjelenik a jeruzsálemi városkapu, melyen a Megváltó bevonul a Békesség házának nevezett városba. Tisztán kivehető a szamár is, melynek hátán bevonul, a tanítványok, és az érkező Messiást pálmaágakkal köszöntő, reménységben élő emberek.

Máté evangéliuma 21. fejezete számol be a bevonulás történetéről, előkészítéséről:

"Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez érkeztek, Jézus elküldött két tanítványt, és azt mondta nekik: Menjetek az előttetek levő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek ide hozzám. Ha valaki bármit is szólna, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólt: Mondjátok meg Sion leányának: Íme, a te királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, teherhordó állat csikóján. A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, amint Jézus parancsolta. Elhozták a szamarat és annak csikóját, majd felsőruhájukat rájuk terítették, és ő ráült azokra. A sokaság legnagyobb része pedig felsőruháit az útra terítette, mások meg a fákról gallyakat vagdaltak, és az útra szórták. Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!" (Mt. 21, 1-9)

A Wikipédia nevű világhálós portálon magáról az ünnepről, illetve annak emlékezetéről ezt olvashatjuk:

"Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben.
Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.
A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos dátum legkorábban március 15., legkésőbb április 18., amennyiben vasárnapra esik. A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani.
A keresztény kultúra országaiban ez kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült."

Mikor Virágvasárnap istentiszteletre készülsz, milyen vallásos többlettel  teszed azt?

Olvasd el, kérlek mégegyszer a bibliai tudósítást! Mindennek így kellett történnie. Jézus szamárháton vonult be a szent városba. Ószövetségi próféciák igazságát bizonyítva ezzel: "Örülj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Íme, Királyod jön hozzád, aki igaz és szabadító, alázatos, és szamárháton ül, nőstény szamár csikóján" (Zakariás 9, 9).

Valahogy az a gondolat futott át rajtam, hogy amint Jézus az állaton utazva magát a szamarat is bevitte a városba, úgy visz be engemet is mennyei örömének titokzatosnak tűnő világába. Sokszor magam is értetlenül állok Isten kegyelmének és szeretetének akadályt nem ismerő ereje előtt - bár sokszor tapasztalom, mintha természetfeletti erő irányítana, óvna vagy küldene szolgálatba engem is.

Ma Vele együtt mi is bemehetünk ama szent város elérhetetlennek tűnő kapuján. Megláthatjuk, hogyan fogadják az emberek a Messiást.

Nem vörös szőnyeget tesznek elébe - mint manapság hírességek és vezető emberek hivatalos és emberek milliói által figyelemmel kísért fogadásain -, de valami hasonló történik: "zöld ágakat szeldelnek útára" (MRÉ 212. éneke). Miért teszik ezt? Mert mindenki várta a Messiást, a Szabadítót. Ahogyan manapság is érdek fűződik a vezetők és híres emberek iránti tiszteletadáshoz, ezt a hajlongást eredményező érdeket szintén megtaláljuk az akkori emberek világában. Jeruzsálem népe a bevonuló Jézusban úgy várta a Messiást, mint egykor az elcsatolt országrészekben vártuk (volna) a felszabadító, nyelvünket beszélő és kultúránkat megélő, nemzetünkhöz tartozó katonákat. 

Ahova elértek ezek a katonák, ott is csak ideig tudtak maradni - ahova elér az emberi szabadítás, ott is állandó veszélyben van megmaradása.

Jeruzsálem lakói szabadításra vágytak: voltak, akik az elnyomás alól akartak szabadulni, mások a szegénységtől, némelyek börtöntől, félelemtől, betegségtől. Szinte mindenki mástól, senki sem azoktól az akadályoktól, melyeket ő épített és tartott fenn Isten szabadításával szemben.

Pedig az igazi Szabadító ezektől szabadít meg minket! Ezért is nem a királyi palota felé megy, hogy beleüljön Dávid királyi székébe, hanem a Templomba, az imádság házába, ahol bár kirobbanó dühvel, de Isten felé tereli mindenki figyelmét.

Valójában a szamárháton bevonuló Isten Fia minden emberi előítéletet hátrahagyva nagy dolgot tesz: elfogadja a dicséretet - s ezzel a tettével is Istent dicsőíti; alázatosan vonul be - hogy vele együtt mindenki mehessen; példáját adja annak, hogy az emberi lét örömön és bánaton, sikereken és kudarcokon, szegénységen és gazdagságon vezet át, de végsősoron Istenhez vezet.

Jézus jeruzsálemi útja, a virágvasárnapi történet, a szamárháton való bevonulás, a pálmaágak, az örömmel ujjongó tömeg, a merész küzdelem az értelmetlennek tűnő emberi visszásságok ellen végigkísérik a mi életünket is. 

Menjünk hát Jézussal, Ő már végigjárta ezt az utat értünk, hogy nekünk könnyebb legyen!

Áldott ünneplést kívánok ezen a Virágvasárnapon!

Lőrincz Lóránd Péter

"Éjfélkor pedig kiáltás hangzott: Jön a vőlegény! Gyertek elébe!" - Máté evangéliuma 25, 6

Krisztus követeit, az egyház népét most szüzek seregéhez hasonlítja: ennek magyarázata az, hogy a menyegző eszközzé Isten népének éberségre való intésében.
Izráel és a Messiás viszonyát gyakran szemlélteti a vőlegényére váró menyasszony és az érte jövő vőlegény képe. A tíz szűz, akiknek magatartása az egyház számára példázatos formában most tanítássá válik, a menyasszony barátnői. A menyegzőt a vőlegény és a menyasszony szüleinek házában tartották, és a vőlegénynek volt a feladata az, hogy a menyasszonyt szüleinek házából új otthonába vigye. Az ifjú párt eközben a menyasszony barátnői kísérték, és ezek vártak rá az új otthonban.
A példázat értelme az, hogy azok értik jól feladatukat, akik a döntő pillanatban teljesen felkészülve várják az Eljövendőt. Hogy közben valamennyien elaludtak, az arra eszméltethet, hogy az Urára váró egyház tagjai el-ellankadhatnak a feszült várakozásban.
Megfigyelhetjük, hogy a példázatban az okosok nem adnak olajat a balgáknak, ez a valóságból a képbe átsugárzó mozzanat: senki sem adhatja kölcsön másnak a döntő pillanatban önmaga „készenlétét”. Hogy a balgák elindulnak éjjel olajat venni, az is olyan mozzanat, amelyet a valóság felől kell megközelítenünk  - kapkodás ez az utolsó pillanatban. A befejező tanulság az, hogy aki készültségének elégtelensége miatt elmulasztja a döntő pillanatot, az nem lehet részesévé a Messiás dicsőséges uralkodása örömének.
Gondolj bele: ma te vagy az Egyház tagja, Krisztus menyasszonya, a szüzek egyike (ami most nem szemérmességet, hanem sokkal inkább járatlanságot, nem kellő hozzáértést jelent). Van olajad? Készen állsz, ha felhangzik a kiáltás: Jézus jön!
Virágvasárnap élteti Őt a tömeg, ott vagy-e a pálmaágat lengető, hozsánnákat zengő emberek között? Készülj fel arra, hogy köszöntsed a Vőlegényt, ki átvezet új életteredbe

"Ha valaki akkor azt mondja nektek: íme, itt a Krisztus vagy amott, ne higgyétek!" - Máté evangéliuma 24, 23

Készülünk ünnepelni: jön Virágvasárnap, mikor Jézus reményeink szerint lelki életünkbe fog jobban bevonulni (egykori jeruzsálemi bevonulása után), majd Nagypéntek, áldozatvállalásának, érettünk hozott váltsághalálának szomorú felelevenítése, aztán Húsvét, a feltámadás reményteli üdvösséget hozó bíztatásával.
Ilyen vallásos előkészületi időben egyre inkább előtör bennünk a vallásos lelkülettel a: milyen élményben lesz részem a Jézussal való találkozásomkor? kérdése.
Jézus eljövetelének kérdésére ad választ ezekben a versekben.
Először arra a kérdésre felel, hogy a Messiás hol jelenik meg: jelenléte nincs helyhez kötve, ilyen értelemben vett jelekre csak a hamis messiások és prófétáik hivatkoznak. Ezek az érzéki bizonyosság magatartását akarják felkelteni még a választottakban is, de Jézus nyomatékosan óvja övéit ezektől a tetszetős és csábító jelektől. A villámlás képével teszi ezt először: az igazi Messiás megjelenése nincs emberi értelemben vett helyi korlátokhoz kötve, jelenlétét mennyei hatalmánál fogva egyszerre kell tudomásul venni – akarva, nem akarva – az egész teremtett világnak.
Fogják mondani, hogy Ő itt van, vagy amott. Templomokba, békés családi otthonokba, vallásos lelkülettel - vagy éppen hagyománytisztelettel rendelkező közösségekbe várják Őt. De Ő mindenütt ott lesz!
Ott lesz, ha örvendezel, de akkor is, ha bánatos vagy. Egészségedben,vagy betegségedben. Templomodban, házadban, vagy akár alkalmi menedékhelyeden. Életben és halálban. Mindenütt, és minden körülmények ellenére találkozni fog veled, meglátod Őt.
De nem kell félned Tőle: nem pusztítani, rombolni akar - bár méltóak vagyunk a büntetésre. Ő életet akar adni neked! Nem pénzt, nem hatalmat, nem büszkeséget, nem diadalt - hanem mindent: a teljességet.
Igyekezz hát elé örömmel és békességgel meglátni Őt!

"Mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül" - Máté evangéliuma 24, 12

Jézus prófétál, jövendőt mond, világvégéről beszél. Az emberek között Ő az egyetlen, aki erről hitelesen tud szólni, hiszen kezdet ő és vég. Földi létünkbe belehasító tanításának ideje óta sokan építették fel mondanivalójukat erre a tanításra, de senki sem tud olyan hitelesen szólni erről, mint Jézus.
Az idők jelei valóban a világvégét vetítik elő. Ezeket Isten Fia felsorolja tanítványainak, s mikor olvassuk a jeleket, rájövünk arra, hogy ez nem csupán felsorolás, hanem a tűrhetetlenbe átmenő fokozódása annak, miképpen veszítjük el mi emberek istenképűségünket.
Egymás elárulása, becsapása, vádolása, bűnbe, gyilkosságba fajul. Előbb emberek, majd népek támadnak egymás ellen. A háború pedig nyomorúságot, nélkülözést, embertelen állapotokat eredményez.
Egymásban megbotránkoznak az emberek, elárulják egymást.
Mindennek egy oka és egy következménye van, amely úgy érzem a felsorolt fokozásnak a csúcsa, aminél rosszabb már nem lehet: a szeretet meghidegül.
Nem véletlen dolog lehet az, hogy az emberi szívet a szeretet helyének, életünk motorjának, legfőbb alkotórészének ismerjük. Szív nélkül nincs élet - szeretet nélkül nincs ember!
Sok helyen olvasunk a Szentírásban az új szívről, az új emberről. A kőszív helyett arról, hogy Isten az embereknek hússzívet, érző szívet akar adni nekünk. A hússzívhez hozzátartozik az öröm és fájdalom érzése, de nem törik össze, hanem regenerálódhat, megújulhat fáradtságától.
A tanítványok sírhatnak Jeruzsálem kőfalai felett, bánkódhatnak életük törékenysége miatt, de mesterük felajálja nekik azt az esélyt is, hogy megnyissák szívüket Isten szeretete előtt.
Nekünk is felkínálja ezt az Isten!

"Áldott, aki jön az Úr nevében!" - Máté evangéliuma 23, 39

A megelőző nagy beszéd (amit a tegnapi igemagyarázatban találunk) záró szavai világosan mutatják, hogy Istennek még ennyire keménnyakú népe életében sem a kárhoztatás, az ítélet, a „jaj” az utolsó szó. Az előzőkkel a kapcsolatot ugyan először az adja meg, hogy Jézus ismételten szemére veti Izráel vezetőinek – ezúttal a szent város népének – Isten küldötteinek meggyilkolását, a népet összegyűjtő, dédelgető hívó szó konok visszautasítását.
A szétszóródott nép összegyűjtésének, aggódó gonddal történő védelmezésének indulata hiábavalónak bizonyult, ezért elkerülhetetlen az ítélet: Jeruzsálemnek el kell pusztulnia. De amikor az egész világ, maga a nép és fiai is úgy tekintenek Izráel sorsára, hogy „nincs tovább”, akkor hangzik el Isten utolsó szava: az engedetlen nép megtér.
Jézus sorsa az érzékeny mutatója a nép sorsának: az az Izráel, amely a pogányokkal együtt megfeszíti őt, nem kerülheti el az  ítéletet. De ez az út úgy folytatódik, hogy a nép végül is felismeri Krisztusban Szabadítóját, áldja azt, akit a kereszten átokká tett, és így az a Jézus Krisztus, aki izráel Megváltójaként a népek Megváltója lett, az idők végén a népek Megváltójaként Izráel Megváltójává lesz, így látja meg őt
népe.
Ő nemcsak egykor jött el megszabadítani a benne bízó embereket, most is úton van feléd! Kérdés, hogy látod-e Őt.
Közeledik Virágvasárnap, amikor az Úrnak nevében áldáskívánásokkal fogadjuk. De eljön Nagypéntek a "Feszítsd Őt meg!" kiáltásaival, s nyomban utána Húsvét is, mikor már Ő köszönt téged: Békesség néked!

Adja az Úr, hogy Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, őrízze meg szívedet és gondolataidat a Jézus Krisztusban (Filippi 4, 7).

"Mindent csak azért tesznek, hogy lássák őket az emberek..." - Máté evangéliuma 23, 5a

A farizeusok és az írástudók életviteléről szól ezekben az igeversekben Jézus. Mielőtt nagy buzgón ítélkezésbe bocsátkoznánk Izráel akkori társadalmának elitje felől, gondolkozzunk el mai világunk értelmiségének képmutató pózolásán is. Mint akkor, most is a törekvő emberek készek arra, hogy "Mózes-székekbe" ülkenek, azaz olyan előre kitaposott mederben terelgetni karrierjük növekedésének útját, amelyet már az előttük lévő nemzedékek megharcoltak. Elöljáróink szivesen dicsekszenek a hősi múlt ősi jogával, melyet nyilvánvalóan megérdemelnek, ünnepek alkalmával hangoztatják az elért eredményeket, és a további harc fontosságát, de tettlegességük elakad a szónoklatok fenkölt szavainak hangoztatásában.

Mások felett könnyű itéletet mondani, de mi nem ülünk-e be ezekbe a mózesi székekbe?

Jézus nem (csak) a farizeusok és írástudók törvénykezéseit feddi, hanem a mi szűklátásunkat is, korlátozottságunkat, mellyel a törvények által nem az Istennel való szövetségünket éljük meg, hanem egymás felett ítélkezünk.

Próbáljuk meg elfogadni azt, amit Jézus hirdet, aki nem eltörölni jött a Törvény által megpecsételt szövetségünket Istennel, hanem azért, hogy betöltse azt!

1848. március 15. emlékezete Vadászon

Vasárnapi istentisztelet keretében emlékeztünk meg Vadászon az 1848-49-es magyar szabadságharc évfordulójáról.

Az igehirdetésben a 121. zsoltár imádságos szavaival emeltük a magasra tekintetünket, hogy aztán Isten népének egyik megpróbáló időszakából, Dániel próféta, illetve Izráel népének fogságban eltöltött idejének tanulságaiból merítsünk mostani helyzetünkre is feltöltődést Isten gondviselése felől, aki még a legmostohább körülmények között is felmutatta népének hatalmát minden népek felett, és szent tervét az emberek - nem csupán földi nyomorúságból való - felszabadítására.

Ahogyan abban a korban a nagy uralkodó által mondatta ki az Úr Isten hatalmának nagyságát ("Áldottam a Felségest, dicsértem és dicsőítettem az örökké Élőt, akinek hatalma örökkévaló hatalom, és országa megmarad nemzedékről nemzedékre"), úgy minden korban alkalmat és embereket talál arra a történelem Ura, hogy szabadításának reménységét az emberek szívébe helyezze.

Mint a pincék cellájába zárt, lábainál béklyóba kötözött Pál apostol tudta hirdetni a szabadság lelkét ("...ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság!" - 2Kor. 3, 17), ugyanúgy hirdeti számunkra a szabadságharc emlékezete azt az igazságot, amely nemcsak nem szégyenít meg, hanem kiemelhet mind lelki-, mind fizikai megkötözöttségünk rabságából.

Istenben bízva, az Ő szabadítását elfogadva emlékeztünk ezen a napon nemzetünk történelmének eme nagyszerű eseményére, mely a mi életünket és reménységünket Krisztus szabadítására kell irányítsák.

Az istentisztelet ünnepi műsorral folytatódott, melyben a helybeli általános iskola magyar tagozatának diákjai örvendeztették meg a gyülekezetet verses-zenés műsorukkal. Szabadságharc korabeli dalok hangzottak el Puskás Balázs zongorajátéka során, majd Petőfi Sándor Nemzeti dalát szavalták el a diákok, végül pedig ugyanennek a forradalmi versnek megzenésített változatát énekelte el Szabó Viktória és Hunor gitárjáték során.

Ünnepi együttlétünk nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklésével zárult.

Áldja meg az Isten a szabadságharc emlékezetét szívünkben, hogy emberi küzdelmeink alkalmával mindig tudjuk, hogy Hozzá kell fordulni, és Ő megszabadít bennünket a legnehezebb rabláncoktól is!

"Jézus így válaszolt nekik: Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát." - Máté evangéliuma 22, 29

Jézus gyakorta kerül a korabeli társadalom értelmiségével nézeteltérésbe. Mai igeversünk is egy ilyen dolgot próbál tisztázni. 

A sadduceusok hitünk legfőbb kérdésében kívánnak tisztán látni, de kérdéseiket így is kétkedésekkel és értetlenséggel fűszerezve teszik fel Jézusnak. Nem is a sógorházasság, vagy a feltámadás kérdésében akarnak ők igazán tisztán látni, hanem azt szeretnék látni, Jézus ezekben a kényes helyzetekben miképpen vágja ki magát.
E csoport tagjai ritkán szerepelnek az evangéliumokban, egyébként a papi arisztokrácia tagjai, a templom fényéből élnek, de rajongói a görög kultúrának, emellett pedig Izráel ősi kegyességi hagyományai leghívebb örököseinek tartják magukat. Általában úgy tűnik fel, hogy csak Mózes öt könyvét fogadják el kánoni iratgyűjteménynek, és közismert dolog, hogy nem hisznek a feltámadásban. Szerintük a sógor-házasság intézménye világos bizonyíték arra, hogy a mózesi Törvény nem számol a feltámadás lehetőségével. Ennek megvilágítására szolgál ajkukon a gúnyos célzattal előadott történet. Mindenesetre a 28. versbeli kérdés, amely a sadduceusok voltaképpeni célját fejezi ki, arra mutat, hogy az átlagos zsidó felfogás egészen emberi módon gondolkozott a feltámadásról. 

De tévelyegnek, amikor azt hiszik, hogy ezzel együtt áll vagy bukik maga a feltámadás ténye is. A feltámadás nem a földi élet módjára történő folytatása az ember életének, hanem valóban „radikálisan másként” él a feltámadott ember az új teremtés világában, mint a földi ember a mostani világban. 

Nemzeti ünnepünkön bennünket is, hitünket és reménységünket erősíti a feltámadás hite. Szabadságharcunk emlékezete azt az állandó emberi küzdelmet idézi fel szívünkben, amellyel az ember vágyik a tökéletességre, amit azonban csak egy teljesen megújult létben, a feltámadás általi új emberré válásunkban fogunk megélni.

Kutassuk ma is az Írást, és fogadjuk el Isten reánk kiterjesztett oltalmazó hatalmát!

"Egyszer csak emberi kéz ujjai tűntek föl, és írni kezdtek a mécsestartóval szemben a király palotájának vakolatára, a király pedig nézte a kézfejet, amint írt." - Dániel könyve 5, 5

Mintha csak látomás történne, emberi kéznek ujjai jelennek meg a falon, egy üzenet, mely - mondhatnánk - a semmiből jön, s értelme is megtornáztatja az elmét.

Ki akar üzenni? Mit és miért akar valaki, akit én észre sem veszek kapcsolatba kerülni velem?

Ha ezen magunk is elgondolkozunk, akkor rájöhetünk arra, hogy Isten az, aki keres bennünket. Ő azért akar kapcsolatba kerülni velünk, hogy szeretetét közölje. Sokszor a tanítványok is félelemmel fogadták Istennek ezt a kapcsolatkeresését. Őket Jézus, mint ahogy a betlehemi mezőn Jézus születése idején az Úrnak angyala nyugtatja meg: Békesség néktek, ne féljetek!

Nagyban befolyásolja Isten üzenetének fogadását részünkről az, hogy milyen körülmények között kapjuk az azt.

Belsazárt, Nabukodonozor utódját nemcsak hogy váratlanul érte az üzenet, de el is rémítette az, hogy valaki számára ismeretlen és érthetetlen hatalom kapcsolatba akar kerülni vele. „...Arca elsápadt, gyötrő gondolatai támadtak, meggörnyedt a háta, és még a térdei is reszkettek” (6 vers). 

Rettenetes dolog Isten kezébe esni. Belsazár királyon az írás megfejtése és megértése nélkül is hatalmat vett Isten közelgő ítélete. A titokzatos kéz, amely az ítélet felé mutatott, mennyire más, mint az, amely elvette az ítéletet az emberiség fölül. Jézus átszegezett kezei mutatják, micsoda bűn terheli a világot, személyes életünket, de Neki sápadt el az arca, ő gyötrődött, és került ítélet alá.

Nemzedékről nemzedékre megtapasztalhatjuk a szabadságot Istenben! - igehirdetés

Bibliaolvasás:

"Grádicsok éneke. Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.

Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet.

Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ.

Ímé, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek őrizője!

Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felől.

Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold.

Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet.

Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!"

Zsoltárok könyve 121, 1-8 

Check this out on Chirbit

Alapige:

"És az idő elteltével én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emelém, és az én értelmem visszajöve, és áldám a felséges Istent, és dícsérém és dicsőítém az örökké élőt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékről-nemzedékre áll."

 Dániel könyve 4, 31

"Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, az égre emeltem szememet, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsértem és dicsőítettem az örökké Élőt, akinek hatalma örökkévaló hatalom, és országa megmarad nemzedékről nemzedékre." - Dániel könyve 4, 31

Mint egy emlékoszlop, úgy áll előttünk ez az igevers a Kr.e. ötödik századból. A történelemből ismerünk még emlékoszlopokat, melyeket híres-neves uralkodók egy-egy csata, vagy rendelet megörökítése céljából hagyott hátra az utókornak. Sokezeréves távlatból vizsgálva ezeket azonban rá kell jönnünk, hogy értelmezésükhöz az egyiptomi hieroglifák vagy az azték róvásjelek világában kell járatosnak lennünk.

Nabukodonozor vallomása azonban a Szentírásban a maga tiszta egyszerűségében áll előttünk.

Sok tapasztalattal és életbölcsességgel betelve ez az uralkodó egy olyan kijelentésben hagyta hátra felismerését, melyet akkor népének vallott meg, s az Úr Isten számunkra Dániel könyve által örökített meg. "...én, Nabukodonozor, az égre emeltem szememet, és ...áldottam a Felségest, dicsértem és dicsőítettem az örökké Élőt, akinek hatalma örökkévaló hatalom, és országa megmarad nemzedékről nemzedékre."

Aki egykor önnön érdekei áltat vezéreltetett, saját boldogulását, szabadságát mások leigázása által hitte biztosítottnak, azáltal, hogy felülkerekedik rajtuk, hatalmasabbá lesz náluk - most értelemre jutásakor meglátta, hogy az élő Istennél van az örök hatalom. Talán arra jött rá ez az uralkodó, hogy nem igázhat le annyi embert, hogy valaki ne kívánná az ő leigázását is, nem zárhat el annyi személyt, hogy az ő szabadsága biztosítva legyen.

Az ember ösztönösen vágyik arra, hogy léte biztosítva legyen. Nemcsak Nabukodonozor, és nemcsak a Babilóni birodalom vágyott erre, hanem ma is az emberek biztonságra, szabadságra vágynak.

Az Újszövetségből Pál apostol személye álljon előttünk, aki úgy vált szabaddá, hogy közben Isten szolgája lett. Hiába kötözték meg kezeit kötéllel, hiába tették lábait béklyóba, hiába zárták őt magát pincék celláiba, mindenütt azt érezte, hogy "Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság".

Tekintsünk mi is az égre, mert onnan jön a mi szabadításunk! (Zsoltárok könyve 121)