2018. március 31., szombat

Bűneinkért meghalt - bűnbánati igehirdetés Vadászon

Alapige:
"Mikor pedig beesteledék, eljöve egy gazdag ember Arimathiából, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak;
Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a testet.
És magához vévén József a testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba,
És elhelyezé azt a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy követ hengerítvén, elméne.
Ott vala pedig Mária Magdaléna és a másik Mária, akik a sír átellenében ülnek vala.
Másnap pedig, amely péntek után következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz,
Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok.
Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, nehogy az ő tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsőnél.
Pilátus pedig monda nékik: Van őrségetek; menjetek, őríztessétek, amint tudjátok.
Ők pedig elmenvén, a sírt őrizet alá helyezék, lepecsételvén a követ, az őrséggel."
Máté evangéliuma 27, 57-66

Check this out on Chirbit

Bűneinkért meghalt - bűnbánati igehirdetés Bélzerénden

Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? - bűnbánati igehirdetés Vadászon

Alapige:
"Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig.
Kilenc óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?
Némelyek pedig az ott állók közül, amint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez.
És egy közülök azonnal oda futamodván, egy szivacsot vőn, és megtöltvén ecettel és egy nádszálra tűzvén, inni ád vala néki.
A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljő-é Illés, hogy megszabadítsa őt?
Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét."
Máté evangéliuma 27, 45-50

Check this out on Chirbit

Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? - bűnbánati igehirdetés Bélzerénden

Alapige:
"Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig.
Kilenc óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?
Némelyek pedig az ott állók közül, amint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez.
És egy közülök azonnal oda futamodván, egy szivacsot vőn, és megtöltvén ecettel és egy nádszálra tűzvén, inni ád vala néki.
A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljő-é Illés, hogy megszabadítsa őt?
Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét."
Máté evangéliuma 27, 45-50

Check this out on Chirbit

Isten Fia volt! - nagypénteki igehirdetés Vadászon

Bibliaolvasás:
"És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.
Mert ahol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék.
Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes.
Innét van, hogy az első sem szenteltetett meg vér nélkül.
Mert mikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész népet meghintette,
Mondván: Ez azon szövetség vére, amelyet Isten számotokra rendelt.
Majd a sátort is és az istentiszteletre való összes edényeket hasonlóképpen meghintette vérrel.
És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.
Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, magok a mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal.
Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.
Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;
Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
És miképpen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet:
Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják idvességökre."
Zsidókhoz írt levél 9, 15-28

Check this out on Chirbit
Alapige:
"A százados pedig és akik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást és amik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez!"
Máté evangéliuma 27, 54

Mondd, te kit választanál? - bűnbánati igehirdetés Vadászon

Alapige:
"Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak?"
Máté evangéliuma 27, 17

Check this out on Chirbit

Mondd, te kit választanál? - bűnbánati igehirdetés Bélzerénden

Alapige:
"Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak?"
Máté evangéliuma 27, 17

Check this out on Chirbit

A kakas megszólal - bűnbánati igehirdetés Vadászon

Alapige: "És a kakas azonnal megszólala."
Máté evangéliuma 26, 74

Check this out on Chirbit

A kakas megszólal - bűnbánati igehirdetés Bélzerénden

Alapige: "És a kakas azonnal megszólala."
Máté evangéliuma 26, 74

Check this out on Chirbit

Igei útravaló: 2018. március 31., Szombat - Árpád, Benő, Benjámin

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 27, 51-66
„Bizony, Isten Fia volt ez!” (Máté evangéliuma 27, 54). Így summázza véleményét a pogány százados, akinek a szavai hitvallásként hangzanak számunkra, mégpedig jelen időben. Több, mint két évezred telt el azóta, és mi ma is abból élünk, ami a golgotai kereszten történt. Az emberiség történetében számtalan igazságtalanság, embertelenség, kegyetlen gyilkosság történt. Jézus halála azért egyedi és összehasonlíthatatlan, mert az övé megváltó halál volt, melynek csodálatos folytatása következett!

2018. március 30., péntek

Igei útravaló: 2018. március 30., Nagypéntek - Zalán, Amadé

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 27, 31-50
Kérjük, hogy legyen személyessé, hogy az Úr Jézus szenvedése és halála helyettem történt. Mindaz, ami Jézust érte - kigúnyolás, köpés, gyalázat, kínhalál -, engem illetett volna! Miattam történt. Ott sem voltam, mégis, az én árulásaim, tagadásaim, hitványságaim juttatták Jézust keresztre. Érettem történt. Ennek az egész kozmikus drámának én vagyok a kedvezményezettje. Jézus azért vállalta ezt a mérhetetlen szenvedést és a halált, hogy nekem örök életem legyen.

2018. március 29., csütörtök

Igei útravaló: 2018. március 29., Csütörtök - Auguszta, Jónás, Márk

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 27, 3-30
Júdás nemet mondott Jézusra, és amikor végiggondolta tettét, önmagára is nemet kényszerült mondani. Jézus pere a megszálló hatalom képviselője előtt folytatódik. Pilátus kényszeredett próbálkozásai nem segítenek. A tömegmanipuláció elérte célját: a bűnözőt felmentik, az ártatlant elpusztítják. A démoni indulat megpróbál Jézusból karikatúrafigurát csinálni. Ők még nem tudták, de mi már tudhatjuk, hogy Jézus azokért is vállalta a keresztet, akikből emberségüknek már csupán a karikatúrája maradt meg.

2018. március 28., szerda

Igei útravaló: 2018. március 28., Szerda - Gedeon, Johanna

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 26, 57-75 és 27, 1-2
Elkezdődik a világtörténelem legdurvább, legigazságtalanabb koncepciós pere. A koncepció: Jézus Isten és a nép ellensége, mindenképpen meg kell halnia. Mivel vagy kivel lehet ezt igazolni? Tisztességes bizonyíték nincs, de sikerül felbérelni két hamis tanút. Megszületik az ítélet: méltó a halálra. Péter esküvel tagadja, hogy bármi köze lenne Jézushoz. Árulás, tagadás, menekülés az ember részéről, Jézus pedig kiissza a keserű pohár minden cseppjét.

2018. március 27., kedd

Igei útravaló: 2018. március 27., Kedd - Hajnalka, Alpár

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 26, 30-56
Félelmetes a kontraszt a kereszt útjára induló Jézus és az őt kísérő tanítványok között. Jézus kimondja a legnagyobb mondatot, amit ember kimondhat: „...mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te” (Máté evangéliuma 26, 39). Vért verejtékezve simul bele az Atya akaratába, a tanítványai pedig alszanak. Péter jóhiszemű fogadkozása kis idő múlva kijózanító megszégyenülésbe torkollik, Júdás végrehajtja pokoli tervét, a többi tanítvány pedig szanaszét rohanva igyekszik menteni magát. Ez a mi drámánk is!

2018. március 26., hétfő

Igei útravaló: 2018. március 26., Hétfő - Emánuel, Larissza, Árpád

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 26, 1-29
Mennyi különböző szándék szólal meg a nagyheti történetben! 
A szervezkedő hatóság a részletekre is ügyelni akar: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen...” (Máté evangéliuma 26, 5). 
Egy asszony kész mindenét feláldozni Jézusért (Máté evangéliuma 26, 7). 
A tanítványok bosszankodnak és kifakadnak: „Mire való ez a pazarlás?” (Máté evangéliuma 26, 8).
Az egyik tanítvány az utolsó vacsora asztalközösségéből árulóvá züllik (Máté evangéliuma 26, 15). 
A legtisztább hang a Megváltóé, aki kész önmagát is szétosztani: „...ez az én testem... ez az én vérem...” (Máté evangéliuma 26, 26-28.

2018. március 25., vasárnap

Virágvasárnapi igehirdetés Csermőn

Bibliaolvasás:
"És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt,
És monda nékik: Menjetek ebbe a faluba, amely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem.
És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket.
Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólott:
Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén.
A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, amint Jézus parancsolta vala nékik,
Elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra.
A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról galyakat vagdalnak és hintenek vala az útra.
Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!
És amikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez?
A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta."
Máté evangéliuma 21, 1-11

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fenszóval mindazokért a csodákért, amelyeket láttak;
Mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!
És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat!
És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani."
Lukács evangéliuma 19, 37-40

Virágvasárnapi igehirdetés Bélzerénden

Virágvasárnapi igehirdetés Vadászon

Igei útravaló: 2018. március 25., Virágvasárnap - Irén, Írisz, Csillag

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 25, 14-46
A tálentumokról és az utolsó ítéletről szóló tanításnak két közös üzenete van. Az első, hogy nem üres „tarisznyával”, képességek és lehetőségek nélkül érkezünk erre a világra. Mindannyiunknak megvan a szükséges muníciója, amit Urunktól kaptunk. A nagy kérdés, hogy mit kezdünk vele. A második pedig minden kétséget kizárva azt erősíti meg, hogy van időszakos számonkérés, és lesz utolsó ítélet. A bizonyítványt nem mi állítjuk ki egymásról, hanem a visszatérő Gazda, az Úr Jézus Krisztus.
Imádkozzunk azért, hogy földi utunk istentisztelete és emberszeretete egyezzen elhívó Urunk akaratával. 

2018. március 24., szombat

Igei útravaló: 2018. március 24., Szombat - Gábor, Karina

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 25, 1-13
Istentől nyert küldetésünk, hogy ragyogjon a mi világosságunk az emberek előtt. Lássák jó tetteinket, és dicsőítsék mennyei Atyánkat (Mt 5,16). Egyikünk sem teszi ezt mindig ugyanolyan lelkesedéssel. Időnként sajnos a legkülönbek is belefáradnak a feladatukba. Vigyáznunk kell, nehogy végképp kiégjünk keresztyénségünkben. Nehogy azt kelljen mondania Jézusnak: „nem ismertelek téged”.

2018. március 23., péntek

Igei útravaló: 2018. március 23., Péntek - Emőke, Botond, Ottó

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 24, 23-51
Vigyázz, jön! - hangzott a kiáltás, s mire a tanár belépett az osztályba, már mindenki csendben és példás rendben állt. Jézus nem így képzeli el a keresztyén életet. Ő nem azt akarja, hogy a számonkéréstől félve az utolsó pillanatban haptákba vágjuk magunkat. Hisz így esztelenkedve, értelmetlenül telne el az egész földi élet. Jézus viszont egy szép, értelmes életre hív, amelyben nem félelemből, hanem józan belátás alapján követjük őt.

2018. március 22., csütörtök

Igei útravaló: 2018. március 22., Csütörtök - Beáta, Izolda, Lea

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 24, 1-22
Jézus nem mondja meg, hogy mikor jön vissza. Ezt számolgatni nemcsak butaság, hanem bűn is. Viszont azt elmondja, hogy a követőinek nem lesz könnyű dolguk. Jézus nem könnyű életet ígér, hanem örök életet. „De aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Máté evangéliuma 24, 13). Ennek az ígéretnek a vonzása segíthet át minket életünk minden reménytelennek tűnő, nehéz helyzetén.

2018. március 21., szerda

Igei útravaló: 2018. március 21., Szerda - Benedek, Bence, Benett, Napsugár

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 23, 37-39
Isten küldötteivel sokszor bántak gonoszul az elvileg Istenhez tartozó emberek. Jézust is megfeszítették. Isten mai szolgáinak, a lelkészeknek is gyakran okoznak fájdalmat azok a közösségek, amelyeket pásztorolniuk kell. De mi ennek a vége? Jézus megdicsőült, és a próféták is a mennyben vannak. A „prófétaölő Jeruzsálem” viszont elhagyatottá lett. Ne kövessük a példáját! Inkább Isten szavának engedjetek, és „becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek. Munkájukért nagyon becsüljétek és szeressétek őket!” (1Thessz 5,12-13)

2018. március 20., kedd

Igei útravaló: 2018. március 20., Kedd - Koppány, Klaudia, Alexandra, Hubert, Mór

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 23, 23-36
Jézus nagyon keményen konfrontál. Neki nem mindegy, hogyan élünk, és nem mindegy, miben és hogyan hiszünk. Elmondja, hogy van olyan életforma, és van olyan vallásosság, amely káros, mert ítélet és gyehenna a vége. Azért beszél erről ilyen szigorúan és nyíltan, mert szeret, és nem akarja, hogy elkárhozzunk. Életünket és hitünket viszont nekünk kell az ő útmutatása szerint és az ő segítségével tisztán tartani.

2018. március 19., hétfő

Igei útravaló: 2018. március 19., Hétfő - József. Jozefina, Bánk, Józsa

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 23, 1-22
„Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek...” (Máté evangéliuma 23, 3) - mondja Jézus hallgatóinak a farizeusokról. Ha jóra biztat valaki, ne mondjuk, hogy „de hát ő maga sem csinálja!”, hanem tegyük a jót. Szüleinknek, lelkészeinknek, a hitre tanítóknak könnyű felfedezni a hibáit. Jézus nem arra hív, hogy az előttünk járókat megítéljük, hanem arra, hogy a meghallott jót kifogások keresése nélkül cselekedjük, mert így lehetünk az egyetlen Mester követői.

2018. március 18., vasárnap

Ülj az én jobb kezem felől - vasárnapi istentisztelet Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van.
Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az ő királyi székibe,
Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott.
Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok.
Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felől,
Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.
Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!
Akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek."
Apostolok cselekedetei 2, 29-41

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul."
Máté evangéliuma 22, 44

Ülj az én jobb kezem felől - vasárnapi istentisztelet Vadászon

Ünnepi istentisztelet Köröstarcsán

Bibliaolvasás:
"A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduceusokat elnémította vala, egybegyűlének;
És megkérdé őt közülök egy törvénytudó, kisértvén őt, és mondván:
Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?
Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Ez az első és nagy parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."
Máté evangéliuma 22, 34-40

Check this out on Chirbit
Alapige:
"A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben."
János apostol első levele 4, 18

Igei útravaló: 2018. március 18., Vasárnap - Sándor, Ede

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 22, 41-46
Jézus kérdése szétfeszíti a farizeusok gondolkodási keretét. Nem tudnak válaszolni, mert az ő szokásvilágukban elképzelhetetlen, hogy valakinek a fia legyen az ura. Istent viszont nem köti az emberek szokásvilága. Ő teljesen új megoldásokat adhat. Emberileg származhatott Dávidtól az egész világ Ura. Vajon mi nyitottak vagyunk-e Isten újszerű megoldásaira? Tudjuk-e követni a világ Urát akkor is, ha ismeretlen utakon vezet minket?
Imádkozzunk, hogy gyülekezeteink növekedhessenek hitben, szeretetben és létszámban is Isten dicsőségére. 

2018. március 17., szombat

Igei útravaló: 2018. március 17., Szombat - Gertrúd, Patrik

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 22, 34-40
„Szeresd az Urat, a te Istenedet...” (Máté evangéliuma 22, 37). A Szentírásban a szeretet a legfőbb parancs. Jézus ezt idézi két külön helyről az Ószövetségből. Egyrészt Isten iránti, másrészt embertársaink iránti szeretetet vár tőlünk Isten igéje. Jézus ezt hagyta ránk egyetlen „új” parancsolataként is (Jn 13,34). Isten szeretetéből van örök életünk (Jn 3,16), erre csak a „teljes” életünkkel képviselt viszontszeretet lehet a válaszunk, amely elválaszthatatlan az embertársaink iránti szeretettől (1Jn 4,11.19-21).

2018. március 16., péntek

Igei útravaló: 2018. március 16., Péntek - Henrietta, Vidor, Lujza

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 22, 23-33
„Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké” (Máté evangéliuma 22, 32). Mózesnek a csipkebokornál Isten az ősatyák Isteneként mutatkozott be. Ezzel azt is jelezte, hogy ők már nála vannak, örök életük van. Jézus az ószövetségi igével válaszolt azoknak, akik egyébként nem is hittek a feltámadásban, és csak próbára akarták tenni. Boldog, aki hittel megragadja a Krisztus feltámadása által megnyílt lehetőséget, az örök életet.

2018. március 15., csütörtök

Igei útravaló: 2018. március 15., Csütörtök, Nemzeti ünnep - Kristóf

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 22, 15-22
„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!” (Máté evangéliuma 22, 21). Egyedül Isten tarthat igényt az életünkre. Egész valónkat kell „visszaadnunk” neki. Nemzeti ünnepünk arra is emlékeztet, hogy bár van, amit a földi fennhatóságoknak meg kell adnunk, de ők nem igényelhetik egész életünket, és főként nem élhetnek vissza hatalmukkal. 
Imádkozzunk népünk vezetőiért, hogy ők is Isten uralma alatt élve vezessék a rájuk bízottakat!

2018. március 14., szerda

Igei útravaló: 2018. március 14., Szerda - Matild, Tilda

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 22, 1-14
„...minden készen van, jöjjetek a menyegzőre!” (Máté evangéliuma 22, 4). Isten Krisztus által mindent elvégzett a mi üdvösségünkért. Bárki megragadhatja e lehetőséget, elfogadhatja Isten ajándékát, bemehet az ő országába. Az ő uralma már elkezdődött: Jézusnak engedelmeskedve már beletartozunk Isten országába. Ha elfogadtuk őt Urunknak, akkor ennek az életünkön is meg kell látszania: Krisztust követő életünk a menyegzőhöz méltó „ruhánk”.

2018. március 13., kedd

Igei útravaló: 2018. március 13., Kedd - Krisztián, Ajtony, Egyed

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 21, 33-46
„A fiamat meg fogják becsülni” (Máté evangéliuma 21, 37). A példázatbeli gazda mindent gondosan előkészített, és joggal várta a gyümölcsöket. Egész életünkkel tartozunk Teremtőnknek. Az első ember bűnesete óta mindnyájan magunknak akarunk mindent megtartani, és nem dicsőítjük Istenünket. Ez a mi bűnünk. Mennyei Atyánk a Fiát is odaadta értünk, fogadjuk el áldozatát, és értünk vállalt haláláért, feltámadásáért becsüljük meg őt!

2018. március 12., hétfő

Igei útravaló: 2018. március 12., Hétfő - Gergő, Gergely

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 21, 28-32
„Később azonban meggondolta magát, és elment” (Máté evangéliuma 21, 29). Milyen nagy kiváltság, hogy Mennyei Atyánk bevon bennünket a maga munkájába, a bizonyságtétel szolgálatába! Megszólító szava magában foglalja Keresztelő János megtérésre hívó üzenetét. Boldog mindenki, aki akár mély bűnökből érkezve is elfogadja Isten kegyelmét. Ha először vonakodnánk is, még ma gondoljuk meg magunkat, és engedjünk hívásának!

2018. március 11., vasárnap

Jézus hatalma - vasárnapi igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"Jézus pedig megtére a Léleknek erejével Galileába: és híre méne néki az egész környéken.
És ő taníta azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén mindenektől.
És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni.
És adák néki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, ahol ez vala írva:
Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat,
Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.
És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.
Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra.
És mindnyájan bizonyságot tőnek felőle, és elálmélkodának kedves beszédein, amelyek szájából származtak..."
Lukács evangéliuma 4, 14-22a

Check this out on Chirbit
Alapige:
"És mikor bement vala a templomba, hozzámenének a főpapok és a nép vénei, amint tanít vala, mondván: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked ezt a hatalmat?"
Máté evangéliuma 21, 23

Jézus hatalma - vasárnapi igehirdetés Vadászon

Igei útravaló: 2018. március 11., Vasárnap - Szilárd, Borsika, Tímea

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 21, 23-27
„Milyen hatalommal teszed ezeket...?” (Máté evangéliuma 21, 23). Ez az egyik legfontosabb kérdés, amit Jézussal kapcsolatban feltehetünk, mert arról szól, hogy milyen kapcsolata volt Jézusnak a mennyei Atyával. A nép vezetői ellenséges lelkülettel tették fel ezt a kérdést. Mi úgy tegyük fel, hogy el is tudjuk fogadni az életünket megmentő választ: már Keresztelő Jánost is Isten küldte hozzánk, Jézus pedig Isten Fia, aki magát a megváltást, az örök életet hozta el nekünk.
Imádkozzunk azért, hogy Isten a böjti időszakban mélyítse el a vele való kapcsolatunkat azáltal, hogy bűneinket megvalljuk, és a Krisztus érdeméért felkínált kegyelmet megragadjuk. 

2018. március 10., szombat

Igei útravaló: 2018. március 10., Szombat - Ildikó, Melissza, Emil

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 21, 18-22
„...amit imádságban hittel kértek, megkapjátok” (Máté evangéliuma 21, 22). A „hegyeket mozgatni” a biblikus nyelvben is a lehetetlenség kifejezése volt, ezt kapcsolja össze Jézus az imádsággal. Nekünk az imádság többnyire csak tetteink kegyes kiegészítése. A valódi hit számára azonban lélegzetvétel, alázatos, engedelmes bekapcsolódás Isten terveibe, akaratába. Nekünk lehetetlen valódi, gyümölcstermő életet élni. Isten megadhatja.

2018. március 9., péntek

Igei útravaló: 2018. március 9., Péntek - Franciska, Fanni

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 21, 12-17
„...vakok és sánták mentek hozzá...” (Máté evangéliuma 21, 14). Ezeknek az embereknek a rituális törvények szerint nem volt semmi keresnivalójuk a templomban, most mégis Jézushoz mennek a külső udvarba, hogy meggyógyuljanak. Jézus nem átértelmezte, hanem ősi gyökereihez vezette vissza a zsidó vallást: Isten tiszteletét nem az áldozati állatok leölése jelenti a hozzá tapadt vallási biznisszel együtt, hanem az irgalmasság cselekedetei az elesettek iránt. Neked mit jelent az a szó, hogy „istentisztelet”?

2018. március 8., csütörtök

Igei útravaló: 2018. március 8., Csütörtök - Zoltán, János, Apolka

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 21, 1-11
„...azonnal elengedi azokat” (Máté evangéliuma 21, 3). Az idézett mondatot az eredetiben úgy is lehet érteni és fordítani, hogy nem az állatok gazdájára vonatkozik, hanem Jézusra, aki azonnal visszaengedi a szamarakat a gazdájának, mihelyst bevonult rajtuk Jeruzsálembe, és már nincs rájuk szüksége. Ha így értjük, a vers még világosabban utal Jézus fokozhatatlan alázatára és szelídségére. Olyan király ő, aki nemcsak hogy paripák helyett a harcra alkalmatlan szelíd szamáron utazik, de még a szamarat is csak rövid időre kéri kölcsön a gazdájától. Hol van a mi beteges dicsőségkeresésünk ettől a lelkülettől?

2018. március 7., szerda

Igei útravaló: 2018. március 7., Szerda - Tamás. Tomaj

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 20, 29-34
„Mit akartok, mit tegyek veletek?” (Máté evangéliuma 20, 32). Hogy meglássuk, mi a fontos, és mi a lényegtelen az életben. Hogy a lényegtelent elhagyjuk, és ami fontos, amellett tűzön-vízen át kitartsunk. Hogy felismerjük, kik azok, akiket ránk bíztál, és értük kiálljunk mindenáron. Hogy békén hagyjuk a másik szemében a szálkát, amivel majd neki kell megbirkóznia, és nekigyürkőzzünk a saját gerendáinknak. Hogy szeretetben elhordozhassuk a testvéreinket, és elkezdjük megtanulni szeretni az ellenségeinket. Hogy megnyíljék a szemünk! Dávid Fia, könyörülj rajtunk!

2018. március 6., kedd

Igei útravaló: 2018. március 6., Kedd - Leonóra, Inez, Koletta

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 20, 20-28
„...életét adja váltságul sokakért” (Máté evangéliuma 20, 28). A tanítványok azt hitték, a feltámadott és megdicsőült Krisztus majd egy világi birodalmat alapít itt a földön, amelyben lesznek különféle funkcionáriusok, parancsnokok, netán miniszterelnökök. De Jézus figyelmeztet, hogy a Krisztus-követők feladata az, hogy Krisztust kövessék abban is, ahogyan élt és szolgált.

2018. március 5., hétfő

Gyászjelentés: Csősz Józsefné Kapros Juliánna (86)

Virrasztási ige:
"Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, amint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el;
Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint akik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.
Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, akik elvesznek:
Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, aki az Isten képe.
Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért.
Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.
Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.
Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;
Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;
Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.
Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.
Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek.
Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a lelke van meg, amint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk;
Tudván, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, és veletek együtt előállít.
Mert minden ti érettetek van, hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére.
Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.
Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;
Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók."
2Korintus 4, 1-16

Check this out on Chirbit

Igei útravaló: 2018. március 5., Hétfő - Adorján, Adrián

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 20, 17-19
„...keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad” (Máté evangéliuma 20, 19). Az evangélisták feljegyzései Jézus jóslatairól nem egyeznek minden részletükben, de abban mindegyik beszámoló egységes, hogy Jézus tudta, mi vár rá Jeruzsálemben. Így ment a sorsa elé. Megváltásunkat nem véletlenek szerencsétlen sorozatának vagy a szentföldi hatalmasságok ármánykodásának köszönhetjük, hanem annak, hogy az Atya irántunk való végtelen szeretetében elküldte a Fiát, aki engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

2018. március 4., vasárnap

Sokan vagyunk a hivatalosak - igehirdetés Bélzerénden

Bibliaolvasás:
"Mert hasonlatos a mennyeknek országa a gazdaemberhez, aki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlejébe.
Megszerződvén pedig a munkásokkal napi tíz pénzben, elküldé őket az ő szőlejébe.
És kimenvén három óra tájban, láta másokat, akik hivalkodván a piacon álltak vala.
És monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom néktek.
Azok pedig elmenének. Hat és kilenc óra tájban ismét kimenvén, ugyanazon képpen cselekedék.
Tizenegy óra tájban is kimenvén, talála másokat, akik hivalkodva állottak vala, és monda nékik: Miért álltok itt egész napon át, hivalkodván?
Mondának néki: Mert senki sem fogadott meg minket. Monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megkapjátok.
Mikor pedig beestveledék, monda a szőlőnek ura az ő vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és add ki nékik a bért, az utolsóktól kezdve mind az elsőkig.
És jövén a tizenegyórásak, fejenként tíz-tíz pénzt vőnek.
Jövén azután az elsők, azt gondolják vala, hogy ők többet kapnak: de ők is tíz-tíz pénzt vőnek fejenként.
Amint pedig fölvevék, zúgolódnak vala a házigazda ellen,
Mondván: Azok az utolsók egyetlen óráig munkálkodtak és egyenlőkké tetted azokat velünk, akik a napnak terhét és hőségét szenvedtük.
Ő pedig felelvén, monda azok közül egynek: Barátom, nem cselekszem igazságtalanul veled; avagy nem tíz pénzben szerződtél-é meg velem?
Vedd, ami a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint néked.
Avagy nem szabad-é nékem a magaméval azt tennem, amit akarok? avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?
Ekképpen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak."
Máté evangéliuma 20, 1-16

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Ekképpen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak."
Máté evangéliuma 20, 16