Alkalmaink

A koronavírus elterjedése miatti szükséghelyzetben közösségi alkalmaink, gyülekezeti életünk megváltozott. A világháló közösségi oldalain, videómegosztó és  internetes felületen lélekben éljük meg lelki közösségünket.
Az alábbiákban néhány hivatkozást találunk, ahol különböző formákban jelenítjük meg és gyakorolhatjuk hitéletünket: 

Isten gondviselő szeretetében bízva reméljük, hogy nemsokára templomainkban is élő közösségben dicsérhetjük az Urat!

Közelgő istentiszteleti és egyéb alkalmaink:


Mint minden református gyülekezet életében – így a miénkben is – a legfontosabb gyülekezeti alkalom a vasárnap délelőtti istentisztelet, ahol együtt, közösségben dicsőítjük Istent.
Vasárnap délelőtti istentiszteleteink 11 órától kezdődnek (helyszíne tavasztól késő őszig a Templom, a téli hideg miatt pedig a Lelkészi Hivatal fűtött terme).
Előfohásszal kezdünk, majd hitünk megvallása után igeolvasás, imádság illetve igemagyarázat, közös éneklés és az együttlét élménye az, ami felemeli ezeket az együtt töltött alkalmakat.
Egyházközségünkben hét alkalommal osztjuk ki az Úr szent vacsoráját: imahét záró alkalmán, Böjtfőkor, Húsvétvasárnap, Pünkösdvasárnap, Újkenyér, Reformáció emlékünnepén illetve Karácsony első napján.

A keresztelések és az házasságkötések megáldása lehetőleg a gyülekezet színe előtt, istentisztelet keretében (templomban, vagy a Lelkészi Hivatalban) történjenek meg.

Közösségi alkalmainkra szeretettel hívjuk és várjuk!

Templomunk harangja hétköznap reggelenként 8 órakor, illetve minden délben megszólal, istentiszteletek előtt templomba hívja gyülekezetünk helybeli- és messze élő tagjait egyaránt.

Fontos tudnivalók a temetésekről:

A helyi református temetésről
Valakit elveszíteni szeretteink közösségéből fájdalmas dolog. Ráadásul a lelki fájdalomban tennivalók, intézni valók sokasága nehezedik az emberre. Akik elhunyt hozzátartozójukat református szertartás szerint kívánják utolsó földi útjára elkísérni, azoknak az alábbi sorokkal szeretnénk segítségükre lenni.

Először is református közösségünk nevében a Mindenható Isten vigasztalását kérjük a gyászoló családtagok életére!

Másodszor pedig fontosnak tartjuk elmondani, hogy mindenkit eltemetünk, akinek élő hozzátartozói református istentisztelet keretében szeretnének búcsút venni elhunytjuktól.
A Lelkészi Hivatalban szükség lesz néhány személyes adat felvételére az elhunyttal kapcsolatban (elhúnyt születési helye és ideje, szüleinek neve, családi állapota, lakcíme, a halál bekövetkeztének helye, ideje és oka), valamint a halálesetet igazoló és az eltemetést engedélyező hivatalos okmányra (Adeverinţă de înhumare), melyet a korház, vagy a községháza személyi nyilvántartó tisztviselője állít ki.
Ahhoz, hogy személyesebbé tudjuk tenni a temetési szolgálatot szükség van egy életrajzra. Ebben elsősorban az alábbi dolgokra fontos kitérni:
az elhunyt – szüleinek foglalkozása
testvéreinek száma
gyermek– és ifjúkora
végzettsége és munkahelyei
házasságkötésének ideje
gyermekeinek, unokáinak száma
tulajdonságai, pozitív jellemvonásai
családtagjaihoz, embertársaihoz való viszonya
családban betöltött szerepe
földi életének nagy örömei, nagy fájdalmai (esetleg tragédiái)
Istenhez és az egyházhoz való viszonya
elhalálozásának körülményei

Ezen kívül szükség lehet egy búcsúztatóra, melyben az élő hozzátartozók búcsút vesznek az eltávozott szerettüktől. Jó néven vesszük, ha erre előre készülnek és rokonsági fok szerint összeírják a búcsúzó személyeket. Amennyiben ez nem megoldható, természetesen a Lelkészi Hivatalban is lehetőség van a búcsúzó személyek megbeszélésére és összeírására.