Eljött a várakozás és az egymásra vágyódás vége, és annak az ideje, hogy a szerelmesek felébresszék a szerelmet (Énekek könyve 8, 5). „Tégy engem mint pecsétet a szívedre...!” (Énekek könyve 8, 6) A pecsét a tulajdon jelzésére szolgált, vagyis szövetségük az egymás iránti szívbéli és tettek szerinti elkötelezettséget jelzi (Énekek könyve 8, 6), ami egy új szintre emeli a kapcsolatukat. A szexuális együttlétük nem más, mint a szövetségkötésük ünneplése. A könyv a házastársak egymásban talált gyönyörének örömével és élvezetével zárul.
2016. október 31., hétfő
2016. október 30., vasárnap
Szabadságunk - a Lélek gyümölcse - igehirdetés és úrvacsoraosztás a Reformáció emlékünnepén
Alapige:
Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság."
2Korintus 3, 17
Az úrvacsora szereztetési igéje:
"Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,
És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.
Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,
Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét."
Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 11, 23-29
"Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság." - 2Korintus 3, 17
Bibliaolvasás: Énekek éneke 7, 1-14
„Mily szép vagy és mily kedves...!” (Énekek éneke 7, 7) Kultúránkban ritka a szép, házastársi intimitást és elkötelezetten önzetlen fizikai együttlétet megéneklő dal. Isten Igéje arra vezet, hogy milyen nagy szükségünk van ennek az ünneplésére. A férfi és a nő kölcsönös testi gyönyörködése (lásd Énekek 4. rész) és vágyakozása olyasmi, amit Isten mosolya kísér, amikor az a házasságban teljesedik ki. Minden gyümölcsöt, vagyis a már ismerősöket, a régit, az aszaltat, és a még ezután jövő gyönyörűségeket, a frisseket ígéri a lány a vőlegényének, hiszen ezért tartogatta őket (Énekek éneke 7, 13).
Imádkozzunk igaz reformációért: az Isten iránti hűségért és családi kapcsolatainkban a szeretet megújulásáért!
2016. október 29., szombat
Ajánlólevél a szívedbe írva - bűnbánati igehirdetés
Alapige:
"Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek?
A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember;
Akik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira."
Pál apostol Korintusbeliekhez írt második levele 3, 1-3
"A mi levelünk ti vagytok, beírva a szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember." - 2Korintus 3, 2
Bibliaolvasás: Énekek éneke 6, 1-12
„Királyné van hatvan, ...lány meg számtalan. De galambom csak egy van...” (Énekek éneke 6, 8-9) Ki ne szeretne ilyen szavakat hallani? Nemcsak menyasszonyként, hanem az élet minden időszakában. A legszebb ének üzenetein keresztül tisztulhat gondolkodásunk és viszonyulásunk párkapcsolataink terén, és szüntelen szemünk előtt tartja Isten olthatatlan szeretetének Jézus Krisztusban megmutatott drága ajándékát.
„Királyné van hatvan, ...lány meg számtalan. De galambom csak egy van...” (Énekek éneke 6, 8-9) Ki ne szeretne ilyen szavakat hallani? Nemcsak menyasszonyként, hanem az élet minden időszakában. A legszebb ének üzenetein keresztül tisztulhat gondolkodásunk és viszonyulásunk párkapcsolataink terén, és szüntelen szemünk előtt tartja Isten olthatatlan szeretetének Jézus Krisztusban megmutatott drága ajándékát.
2016. október 28., péntek
Isten jó illatának lenni a világban - bűnbánati igehirdetés
Alapige:
"Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangyélioma ügyében és kapu nyittatott nékem az Úrban, nem volt lelkemnek nyugodalma, mivelhogy nem találtam Titust, az én atyámfiát;
Hanem elbúcsúzván tőlük, elmentem Macedóniába.
Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.
Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;
Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos?
Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban."
Pál Apostol Korintusbeliekhez írt második levele 2, 12-17
"Mert Krisztus jó illata vagyunk Istennek mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között." - 2Korintus 2, 15
Bibliaolvasás: Énekek éneke 5, 1-16
A menyasszony ébren várja vőlegénye érkezését, mire azonban ajtót nyit, ő már nincs sehol. Álmodozásainkban gyakran festünk olyan képet egymásról, aminek nincs köze a valósághoz. Bizony a résen benyúlás sem egyezik az ajtón kopogtatással. Nem is jön létre találkozás. Józanoknak kell lennünk, és egyenes úton járni ahhoz, hogy egymás melletti döntésünk megbánhatatlan és kikezdhetetlen legyen egy életen át. „...tízezer közül is kitűnik. ...és rajta minden oly kívánatos” (Énekek éneke 10, 16).
2016. október 27., csütörtök
Tanusítsatok szeretetet az ellenetek vétkező iránt! - bűnbánati istentisztelet
Bibliaolvasás:
"Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy azt ne terheljem, titeket mindnyájatokat.
Elég az ilyennek a többség részéről való ilyen megbüntetése:
Annyira, hogy éppen ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképpen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet.
Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet.
Mert azért írtam is, hogy bizonyosan megtudjam felőletek, ha mindenben engedelmesek vagytok-é?
Akinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek cselekedtem Krisztus színe előtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán:
Mert jól ismerjük az ő szándékait."
Pál Apostol Korinthusbeliekhez írt második levele 2, 5-11
"Akinek pedig ti megbocsátotok valamit, én is, mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, értetek tettem Krisztus színe előtt." - 2Korintus 2, 10
Bibliaolvasás: Énekek éneke 4, 1-16
„Mily szép vagy kedvesem, mily szép vagy!” (Énekek éneke 4, 1) A menyegző napján a menyasszony olyan lesz, mint a bezárt kert, bekerített forrás, lepecsételt kút (Énekek éneke 4, 12). A vőlegény az egyetlen, akinek joga van hozzá, senki másnak. Nem kényszerűség ez. A teljes öröm átélését nem keserítheti, kísértheti semmi és senki, ne árnyékolja be múlt, jelen vagy jövő. Egymás számára kiválasztott ajándékok, és azok is maradnak minden körülmények között. Isten Szentlelke újítson erre a közösségre minden párban élőt, és ilyen kapcsolatokért imádkozzunk gyermekeink számára.
2016. október 26., szerda
Istent hívom bizonyságul
Alapige:
"Én pedig az Istent hívom bizonyságul az én lelkemre, hogy titeket kímélve nem mentem el eddig Korinthusba.
Nem hogy uralkodnánk a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk a ti örömeteknek; mert hitben állotok.
Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal.
Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, aki megvídámít engem, hanemha akit én megszomorítok?
És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, akiknek örülnöm kellene; meg lévén győződve mindenitek felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké.
Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amellyel kiváltképpen irántatok viseltetem."
Pál Apostol Korinthusbeliekhez írt második levele 1, 23 - 2, 4
"Én pedig Istent hívom tanúként magam mellé, hogy irántatok való kíméletből nem mentem el eddig Korinthusba." - 2Korintus 1, 23
Bibliaolvasás: Énekek éneke 3, 1-11
Múló vonzalmakat, fellángolásokat mindenki átél. Mégis mindenki a soha el nem múló szerelemre vágyik, megtalálni azt, „akit lelkemből szeretek” (Énekek éneke 3, 1). A boldog házasság erős alapra épül. Ez pedig nem anyagi biztonság, nem egzisztencia, hanem egység azzal, akivel a lelkem összeforr. „...a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent” (1Jn 4,7). Ne féljünk újjászületni arra a szerelemre, ami Jézusban ismerhető meg a Szentlélek által. Ezen az alapon épül fel a minden mást kizáró ragaszkodás ahhoz, akit lelkünkből szerethetünk.
2016. október 25., kedd
"Isten az, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken." - 2Korintus 1, 21
Bibliaolvasás: Énekek éneke 2, 1-17
A férfi és a nő egészen mások, mégis egyek. Istentől kaphatjuk meg az egymás számára való kiválasztottság drága kincsét. „...liliom a tövisek közt, ...almafa az erdő fái közt” (Énekek éneke 2, 2-3). Nem kell szüntelen kutatnunk liliom vagy almafa után. Amikor a szívünket Isten kezébe adjuk, ő megajándékozza azt a hozzáillő szívvel, amely felismeri a másikat a tövisek és az erdő fái közt. Imádkozzunk azért, hogy rég meghozott döntéseinkben új szívvel megmaradjunk, fiataljaink pedig tegyék a szívüket Isten ajándékozó kezébe.
2016. október 24., hétfő
"Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól." - 2Korintus 1, 2
Bibliaolvasás: Énekek éneke 1, 1-17
„De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! ...Szép vagy te is” (Énekek éneke 1, 15-16).
A legszebb ének meghitt beszélgetés férfi és nő között. Minden nemzedéknek el kell mondani, hogy Istennek nemcsak terve van arra, hogy hozzánk illő társsal ajándékozzon meg, hanem cselekszik is. Higgyünk benne, és kérjük, hogy vezessen. Ajándék arra vágyódni, akit számunkra elkészített az Úr. Ajándék szépnek látni egész életünkben, és elhinni, hogy ő is így tekint ránk. A Szentlélek Isten tanítson jól érteni az élet Igéjét ma is.
2016. október 23., vasárnap
Istentiszteleti alkalmaink a Reformáció hetében
A Reformáció 499. évfordulójához közeledve ismét megemlékezünk eleinkről, és felelevenítjük lelkünkben az apostol tanítását "Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság." (2Korintus 3, 17)
Szeretettel hívjuk és várjuk híveinket a Reformáció hetében, szerdától szombatig tartandó bűnbánati istentiszteleti alkalmakra esténként 18:00 órától a Vadászi Református Templomban.
Vasárnap, október 30.-án a délelőtt 11:00 órától kezdődő ünnepi istentisztelet alkalmával az úri szent vacsora jegyeivel, mint üdvösségünk zálogával élhet a gyülekezet.
Isten kegyelmét közli - igehirdetés
Bibliaolvasás:
"Azon a napon olvasának a Mózes könyvéből a népnek hallatára és írva találák benne, hogy Ammón és Moáb soha be ne menjen az Isten gyülekezetébe,
Mivelhogy nem mentek vala eleikbe Izráel fiainak kenyérrel és vízzel, sőt bérbe fogadták ellenök Bálámot, hogy őket megátkozná, de a mi Istenünk az átkot áldásra fordítá.
És lőn, hogy mikor hallották e törvényt, kirekesztének Izráel közül minden elegy-belegy népet.
Ennekelőtte pedig Eliásib, a pap, ki Istenünk házának kamarái fölé rendelteték, rokonságba jutott Tóbiással;
És átengedett néki egy nagy kamarát, holott abban annakelőtte az ételáldozatot, a tömjént, az edényeket és az olajnak, mustnak és gabonának tizedét, mint a kapunállóknak, énekeseknek és Lévitáknak törvény szerint való részét és a papoknak ajándékát helyeztetik vala el.
Mind ennek történtekor én nem valék Jeruzsálemben, mert Artaxerxes babilóniai királynak harminckettedik esztendejében visszamentem vala a királyhoz, s napok múltán újra szabadságot kértem a királytól.
És visszatérék Jeruzsálembe, és megértém e gonoszt, melyet Eliásib cselekedett vala Tóbiásért, hogy átengedett néki egy kamarát az Isten házának pitvaraiban.
Igen gonosznak tetszék pedig ez nékem s kivettetém Tóbiás házának minden edényeit abból a kamarából;
És parancsolatomra megtisztíták a kamarákat, és visszahordatám azokba Isten házának edényeit, az ételáldozatot és a tömjént."
Nehémiás könyve 13, 1-9
Alapige:
"A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájan ti veletek. Ámen."
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 16, 24
"A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájatokkal. Ámen." - Római levél 16, 24
Bibliaolvasás: Nehémiás 13, 1-31
Amikor Nehémiás visszatért Jeruzsálembe, nem ismert rá arra a népre, amelyet otthagyott. Akik nagy áldozatok árán építették újjá az országot, egyemberként elkötelezték magukat Isten törvényének megtartására, mintha mindezt elfelejtették volna. A templomi szolgálatot elhanyagolták, nem gondoskodtak a lévitákról, a nép elvadult.
Nehémiás nem kesereg. Cselekszik és imádkozik. „Emlékezz meg rólam, Istenem.” (Nehémiás 13, 22) Isten egyházát ma is cselekvő és imádkozó emberek építhetik. Nemzeti ünnepünkön Isten Szentlelke erre indítsa szíveinket!
Imádkozzunk hazánk vezetőiért, hogy bölcs szívhez jussanak!
2016. október 22., szombat
"Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszönt titeket Krisztus minden gyülekezete." - Római levél 16, 16
Bibliaolvasás: Nehémiás 12, 1-47
„Fölkeresték a lévitákat és elvitték őket Jeruzsálembe, hogy tartsák meg az avatói ünnepséget.” (Nehémiás 12, 27) A léviták templomszolgák voltak, akik nem tartoztak a megbecsült szolgálattevők közé. Ezért kevesen tértek haza a fogságból. Most mégis kiderül, mennyire nélkülözhetetlenek.
Az Isten tiszteletében mindenkire szükség van. Becsüljük meg Isten félelmében a „lévitáinkat”: a hitoktatót, diakónust, kántort, harangozót, takarítót, tisztviselőt, és gondoskodjunk róluk! Mert hiányukat az egész egyház megérzi.
2016. október 21., péntek
"A békesség Istene pedig legyen mindnyájatokkal! Ámen." - Római levél 15, 33
Bibliaolvasás: Nehémiás 11, 1-36
„A nép vezetői Jeruzsálemben telepedtek le.” (Nehémiás 11, 1) Benépesíteni egy üres várost, feladva a korábbi otthont, megszokott környezetet, kényelmet: nagy áldozat volt. Ezért áldotta a nép az önkénteseket. Benépesíteni az üres templomot, kiürült gyülekezeti alkalmakat, és ezért új szokásokat felvenni: szintén áldozat. Ott vagy-e azok között, akik ezt önként teszik, egyedül Isten dicsőségére?
2016. október 20., csütörtök
Gyászjelentés: özv. Vágó Imréné Kelemen Juliánna (78)
Virrasztási ige:
"Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.
Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére.
Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám.
Mert amelyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.
A békességes tűrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint:
Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.
Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.
...
A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által."
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 15, 1-7 és 13
Temetési igehirdetés:
"A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által."
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 15, 13
"Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére." - Római levél 15, 7
Bibliaolvasás: Nehémiás 10, 1-40
A nép valódi megtéréséről szól napi igénk. Mert a megtért, Istent szerető életet és közösséget az Istennek és törvényének való elkötelezett engedelmességről ismerjük meg. Erről írást készítettek, amelyet „pecséttel láttak el” (Nehémiás 10, 1).
Ha Krisztusé a szíved, mutasd meg abban, hogy mindenben (Nehémiás 10, 30) Isten akaratát akarod tenni. „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” - mondja ma is Jézus (János evangéliuma 14, 15).
2016. október 19., szerda
"Aki pedig kételkedik, elítélte önmagát, mert nem hittel evett. Ami pedig nem hitből van, az bűn." - Római levél 14, 23
Bibliaolvasás: Nehémiás 9, 1-37
Izráel fiai összegyűltek, „és böjtöltek, zsákruhát öltöttek és port hintettek magukra” (Nehémiás 9, 1).
Mikor vettük számba utoljára, amit mennyei Atyánk értünk tett születésünktől, sőt öröktől fogva?
Mikor gondoltuk végig utoljára szeretetét, de azt is, amit mi ellene tettünk?
A szív reformációjának két fontos eleméről olvashattunk: a hálás, Istent dicsőítő emlékezésről, és az őszinte, nyílt bűnvallásról. Kész vagy-e most mindkettőre? Életünk megújulásáról nem elmélkedni kell, hanem megélni azt.
2016. október 18., kedd
"Van, aki azt hiszi, hogy mindent megehet, a hitben erőtlen pedig zöldségfélét eszik." - Római levél 14, 2
Bibliaolvasás: Nehémiás 8, 1-18
Nehémiás könyvében a kiválasztottságra emlékezés összeköttetett a nép Isten utáni vágyának felébredésével. Nekünk is szól: „Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg!” (Jelenések 2, 5) Amikor megláttuk már, hogy vissza kell térnünk Krisztushoz, ne csak sírjunk bűneink miatt, hanem adjunk is hálát a megváltó kegyelemért, hiszen „az Úr előtt való örvendezés a ti menedéketek!” (Nehémiás 8, 10). Olvassuk így mindennap Isten Igéjét!
2016. október 17., hétfő
"...hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra." - Római levél 13, 14
Bibliaolvasás: Nehémiás könyve 7, 39-72
A megtalált származási jegyzék megőrizte a hazatérők névsorát és adományaikat. Különösen sok pap tért haza a fogságból, mert az igazi helyük a templomnál van. Értjük-e ezt? Bármit kínál is a világ, mi elhagyjuk azt a „templomért”, Krisztus hűségéért, szolgálatáért?! Mert az igazi helyünket, jövőnket, egzisztenciánkat Krisztusban leljük meg. Így érthető az a hatalmas hálaáldozat is, amit a templom építéséért hoztak a hazatérők. Az építés pedig elérte célját: „egész Izráel letelepedett a városokban” (Nehémiás 7, 72).
2016. október 16., vasárnap
Isten törvényének szükség engedelmeskedni - igehirdetés
Bibliaolvasás:
Alapige:
"Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek.
Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek.
Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól.
Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik.
Annakokáért szükség engedelmeskedni, nem csak a haragért, hanem a lelkiismeretért is.
Mert azért fizettek adót is; mivelhogy Istennek szolgái, kik ugyanabban foglalatoskodnak.
Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet.
Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.
Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat.
A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet."
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 13, 1-10
"Annakokáért szükség engedelmeskedni, nem csak a haragért, hanem a lelkiismeretért is."
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 13, 5
"De nemcsak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is engedelmeskedni kell." - Római levél 13, 5
Bibliaolvasás: Nehémiás 7,4-38
„Ekkor Isten azt a gondolatot adta nekem...” (7, 4) Nehémiás hálásan emlékezik vissza erre. A város gyéren lakott. Nemzetségtáblázatokkal kell most foglalkozni? De a mellékesnek tűnő munkából hatalmas áldás származik. Isten indította, mert ő tudta, mit vált ki a lelkekből ez a lépés. A héten erről olvasunk. Ha az Isten előtti csendben és alázatban egyszer csak Urunk ránk bíz valamit, tegyük meg! Még a jelentéktelent is. Ne kérdőjelezzük meg az értelmét! Majd meglátjuk, hogyan bontakoztatja ki tervét a Mindenható!
Imádkozzunk, hogy az egyházhoz lazábban kötődőkben is ébredjen fel a vágyakozás Krisztus Igéje után! Hálaáldozatunkkal gondoskodjunk az egyház „kisebb” szolgálattevőiről, s ha kell, végezzük mi magunk is a „lenézett” szolgálatokat odaadással!
2016. október 15., szombat
"Ne győzzön le a gonosz, hanem te győzd le a gonoszt jóval." - Római levél 12, 21
Bibliaolvasás: Nehémiás 6, 15-7,3
„A várfal... ötvenkét nap alatt készült el” (6, 15). A külső körülmények, az ellenségeskedés, a fenyegetettség, a kilátástalannak tűnő helyzet ellenére Isten segítségével véghez lehetett vinni a munkát (6, 16). Bizonyságot tesznek a falak arról, hogy nem az emberi tevékenység, akár buzgólkodás, akár gáncsoskodás az, ami győz, hanem az Úr munkája.
Imádkozzunk, hogy Isten kegyelme úgy építse fel gyülekezeteinket is, mint annak idején a várfalat, hogy mi magunk tegyünk bizonyságot az ő áldásairól!
2016. október 14., péntek
"Úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk." - Római levél 12, 5
Bibliaolvasás: Nehémiás 6, 1-14
Minden létező eszközt bevetnek Nehémiás ellenségei: megpróbálják tőrbe csalni (6, 1-4), kompromittálni (6, 5-9), de még álprófétákat is felbérelnek, hogy bűnre csábítsák, de ő felismeri, „hogy nem Isten küldte” őket (6, 12). Manapság mi is ki vagyunk téve ezeknek, sokszor egészen kifinomult eszközökkel közelednek felénk a tévútra csábító eszmék. Nehémiás példát mutat nekünk abban is, hogy az Úrra tekintve, rá figyelve nem téveszthetünk célt. Egyedül Isten útja tökéletes (Zsolt 18,31).
2016. október 13., csütörtök
"Mert tőle, általa és érte van minden. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen." - Római levél 11, 36
Bibliaolvasás: Nehémiás 5, 1-19
„Aki elnyomja a nincstelent, gyalázza Alkotóját, aki pedig könyörül a szegényen, az dicsőíti” (Péld 14,31). Így harcol Nehémiás az uzsorások ellen, és személyesen is példát mutatva elengedi a tartozásokat (5, 10). Követendő példa ez: „A nép pedig eszerint járt el.” (5, 13)
Nekünk is elengedte Istenünk az adósságainkat, hiszen szent Fia, Jézus Krisztus közbenjárt értünk, halálával megváltott bennünket. Adjunk hálát mindennap ezért a végtelen szeretetért és kegyelemért, amelynek köszönhetően örök életünk lehet!
2016. október 12., szerda
"Mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, majd téged sem fog kímélni." - Római levél 11, 21
Bibliaolvasás: Nehémiás 4, 1-17
Nehéz helyzet, amikor az ellenség a közelbe ér, és amikor a hitetlenség, a reménytelenség győzedelmeskedni látszik. Nekünk azonban az ilyen terhes időszakokban is ott a lehetőség, hogy a nagy és félelmes Úrra gondoljunk (4, 8), aki meghiúsítja ellenségeink terveit (4, 9). Kitartásunkkal, bizalmunkkal példát mutatunk a környezetünknek, családtagjainknak is (4, 8), és azoknak a testvéreknek, akikért imádkozunk, hogy ők is meghallják az Úr hívó hangját, hogy ők is felismerjék, „Istenünk harcol értünk” (4, 14) a legveszedelmesebb időkben is.
2016. október 11., kedd
"Így tehát most is van maradék a kegyelemből való választás szerint." - Római levél 11, 5
Bibliaolvasás: Nehémiás 3,1-38
A csúfolódásra Nehémiás válasza: „Mi azonban építettük tovább a várfalat.” (3, 38) A város építői rendíthetetlenül dolgoznak. „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá” (1Pt 2,5).
Ahogy Jeruzsálem újjászületik az építők fáradhatatlan munkájának eredményeként, úgy születünk mi is mindennap újjá, úgy elevenedik meg bennünk az Ige Isten Szentlelkének köszönhetően. Nehémiást nem állítja meg a gúnyolódás, a nép nagy kedvvel dolgozik tovább (3, 38), példát adva nekünk, hogy mi se hagyjuk abba a naponkénti építkezést.
2016. október 10., hétfő
"De kérdezem: Izráel talán nem értette meg? Elsőnek Mózes mondja: Titeket egy oly nép által teszlek féltékennyé, amely nem nép, értetlen néppel haragítalak meg titeket." - Római levél 10, 19
Bibliaolvasás: Nehémiás 2, 1-20
Nehémiás látja a kilátástalan állapotban lévő város képét, de nem adja fel. Imádkozik a „menny Istenéhez”, a halkan elrebegett ima meghallgatásra talált (2, 4). Így Isten jóakaratával bátran foghattak hozzá a jó munkához (2, 18).
Mi is azzal a bizonyossággal mehetünk munkába, úgy tanulhatunk, dolgozhatunk, hogy tudjuk: maga a menny Istene ad nekünk sikert (2, 20).
2016. október 9., vasárnap
Szívünkkel hiszünk, szánkkal vallást teszünk! - igehirdetés
Bibliaolvasás:
"Atyámfiai, szívem szerint kívánom és Istentől könyörgöm az Izráel idvességét.
Mert bizonyságot teszek felőlök, hogy Isten iránt való buzgóság van bennök, de nem megismerés szerint.
Mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek.
Mert a törvény vége Krisztus minden hívőnek igazságára.
Mert Mózes a törvényből való igazságról azt írja, hogy aki azokat cselekeszi, él azok által.
A hitből való igazság pedig így szól: Ne mondd a te szívedben: Kicsoda megy föl a mennybe? (azaz, hogy Krisztust aláhozza;)
Avagy: Kicsoda száll le a mélységbe? (azaz, hogy Krisztust a halálból felhozza.)
De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk.
Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.
Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.
Mert azt mondja az írás: Valaki hisz ő benne, meg nem szégyenül.
Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják.
Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik."
Pál apostol rómabeliekhez írt levele 10, 1-13
Alapige:
"Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre."
Pál apostol rómabeliekhez írt levele 10, 10
"Mert szívvel hisszük, hogy megigazulunk, és szájjal teszünk vallást az üdvösségről." - Római levél 10, 10
Nehémiás már a fogságban született, Jeruzsálemmel nem volt kapcsolata. Isten mégis kiválasztotta az újjáépítésre. Az Úr ígéreteire támaszkodva bűnbánatot tart, vallást tesz „Izráel fiainak vétkeiről”, (Nehémiás 1, 6) s bár tudja, hogy nem lesz könnyű a munkája, mégis bízik benne, hogy Isten útját járva sikerre jut.
Így hív el minket is mindennap az Úr bűnbánatra, új és új célok elérésére. Merjük rábízni feladataink végkimenetelét, hiszen élő ígéretünk van, hogy ő hűséges Isten, aki megtartja a szövetséget azokkal, akik őt szeretik, és parancsolatait megtartják (Nehémiás 1, 5).
2016. október 8., szombat
"amint meg van írva: Íme, megütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba, és aki hisz benne, nem szégyenül meg." - Római levél 9, 33
Volt idő, amikor áldás volt a vegyes házasság (Ruth 4,11-22), és ígéret van arra, hogy megszentelheti az Úr az ilyen kapcsolatot is (1Kor 7,12-16). A fogság utáni újrakezdés az idegen hatásoktól való megtisztulást követelte meg, amely ezzel járt: „váljatok külön... az idegen asszonyoktól” (Ezsdrás 10, 11).
A hívő emberek az Úrtól kérjék el, és így válasszanak magukhoz illő társat, hogy megelőzzék a mindig törést jelentő válást.
2016. október 7., péntek
"Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szentlélek által." - Római levél 9, 1
A bűnök fel- és beismerése, megbánása után, mint a viharfelhők elvonulása után előbukó napfény ragyog fel a biztató üzenet: „van még remény Izráel számára!” (Ezsdrás 10, 2)
A legreménytelenebb helyzetben is támaszt Isten olyan hírmondót (prófétát, igehirdetőt, bizonyságtevőt), aki így biztatja a csüggedteket. Ma is lehet ezen igerész olvasói között olyan, akinek éppen erre van szüksége. És ma is hallja meg ezt Izráel - az ázsiai Afganisztán, az afrikai Nigéria, a keresztyén Európa!
2016. október 6., csütörtök
"Mert meg van írva: Teérted gyilkoltatunk mindennap, vágójuhoknak tekintenek bennünket." - Római levél 8, 36
Az egész nép nevében elmondott bűnbánó imádság szíve ez: „bűneinkhez képest kíméletesen bántál velünk” (Ezsdrás 9, 13).
Aki saját vágya, akarata szerint éli életét, olykor számon kéri Istent: „Miért engedted ezt megtörténni velem?” De aki Isten törvényének tükrében vizsgálja magát, annak ugyanabból a tükörből felragyog az evangélium is: irgalma és kegyelme nagy, ezerszer nagyobb, mint igazságos büntetése (2Móz 20,5), és szeretete nem fogy el (Zsolt 103,10-12).
2016. október 5., szerda
"Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak." - Római levél 8, 28
Ezsdrás bűnbánati imádsága olvasható a 9. fejezetben. „Istenem! Szégyenkezem, és nem merem arcomat felemelni hozzád...” (Ezsdrás 9, 6)
Az Isten által kiválasztott vezetők nem maradhatnak némák és tétlenek a családban, a gyülekezetben a rájuk bízottak engedetlenségét, elvilágiasodását látva. (Lásd Mózest - 2Móz 32,33 skk., sőt Jézust - Lk 19,41.) Imádkozzunk ne csak testi egészségért, anyagi jólétért, hanem bűneinkért, vétkeinkért (Ezsdrás 9, 6), bűnbánatért, megtérésért.
2016. október 4., kedd
"Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk." - Római levél 8, 16
Arany-, ezüst- és rézedényeket is vihettek haza a fogságból a templomi használatra. Nagyon felelősen mérték ki, vették és adták át ezeket a kincseket az ezzel megbízott papok. „Vigyázzatok rá, és őrizzétek meg” (Ezsdrás 8, 29) - figyelmezteti őket Ezsdrás.
Minden korrupció kizárt! Családunkban, gyülekezetünkben, társadalmunkban a ránk bízott anyagiakra és lelkiekre egyaránt vonatkozik: „A rád bízott drága kincset őrizd meg” (2Tim 1,14).
2016. október 3., hétfő
"Ó, én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem e halálnak testéből?" - Római levél 7, 24
„Szemügyre vettem a népet és a papokat...” (Ezsdrás 8, 15) mondja Ezsdrás. Milyen körültekintően végzi Ezsdrás az újjáépítést! Amit elsősorban szükségesnek látott: legyenek szolgálattevők (Ezsdrás 8, 17), lelki vezetők az újjáépülő templomban, valamint az ilyen nagy útra és munkára böjtöléssel és könyörgéssel induljanak (Ezsdrás 8, 23). Ennek komolyan vétele nem elvesz időnkből és erőnkből, hanem hozzátesz ahhoz.
2016. október 2., vasárnap
Isten törvényéből megismerjük bűneinket, és vágyjunk Krisztus kegyelmére
Bibliaolvasás:
"És én, Artaxerxes, a király, parancsolom minden a folyóvizen túl lakó kincstartóimnak, hogy minden, amit csak kérend tőletek Ezsdrás pap, ki a menny Istenének törvényében írástudó, pontosan teljesíttessék,
És pedig száz tálentom ezüstig, száz kór búzáig, száz báth borig, száz báth olajig és sóban, amennyi elég.
Minden, mi a menny Istenének akaratja szerint való, pontosan teljesíttessék a menny Istenének házáért, hogy meg ne haragudjék a királynak és fiainak országára.
Veletek pedig tudatjuk, hogy sem a papokra, sem a Lévitákra, sem az énekesekre, sem a kapunállókra, sem a Léviták szolgáira, sem Isten e háza szolgáira, adót, rovást és úti vámot senkinek vetni nem szabad.
És te Ezsdrás, a te Istened bölcs törvénye szerint, amely kezedben van, rendelj ítélőket és birákat, akik törvényt tegyenek minden a folyóvizen túl lakó nép között, mindazok között, akik tudják Istenednek törvényeit, és akik nem tudják, azokat tanítsátok!
Valaki pedig nem fogja cselekedni a te Istenednek törvényét és a király törvényét, ítélet hozassék felette pontosan, vagy halálra, vagy számkivetésre, vagy jószágvesztésre, vagy fogságra."
Áldott az Úr, atyáink Istene, aki erre indítá a király szívét, hogy megékesítse az Úr házát, mely Jeruzsálemben van.
És aki hozzám fordítá irgalmasságát a király előtt és tanácsosai előtt és a király minden hatalmas fejedelmei előtt! És én megerősödvén az Úrnak az én Istenemnek rajtam nyugovó kegyelme által, családfőket gyűjték össze Izráelből, hogy feljönnének velem."
Ezsdrás könyve 7, 21-28
Alapige:
"Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn."
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 7, 9
"Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn." - Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 7, 9
Ezsdrás így indítja újjáépítő munkáját: „családfőket gyűjtöttem Izráelből, hogy jöjjenek velem” (Ezsdrás 7, 28). Honfoglaló őseink úgy tudtak államot alapítani a Kárpát-medencében, hogy törzseik összefogtak. A reformáció századában népünk úgy tudott megújulni és megmaradni hitében, hogy a családokban is kezdték olvasni a Bibliát. Az idősebbeknek van emléke arról, hogy a családi együtt étkezésekhez hozzátartozott a bibliaolvasás is. A családfői tiszt nem arról szól, hogy ki az úr a háznál, hanem hogy nem „fejetlenség” van a családban, hanem van, aki Isten Igéje szerint irányítja, segíti, vezeti a családot.
Imádkozzunk a keresztyén családokért, hogy két, akár három nemzedék is tudjon újra együtt olvasni Bibliát és imádkozni! Elsősorban saját családunkban éljünk ezzel az áldással! Hálaáldozatunkkal segítsünk abban, hogy a vallástanítás által elért családok ne legyenek Biblia, énekeskönyv nélkül, és abban, hogy jusson el hozzájuk olykor valamilyen egyházi kiadványunk!
2016. október 1., szombat
"Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban." - Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 6, 23
Micsoda bizonyságtételt olvasunk a királytól Ezsdrásról: „tökéletesen jártas írástudó” (Ezsdrás 7, 12). Kérjük Istent, hogy mai szolgái ezt tartsák a legfontosabbnak önmagukról is, és velük kapcsolatban mások is így vélekedjenek. Ezsdrás kettős feladatot kap: imádság, közbenjárás a királyért és a népért, valamint az Ige tanítása. A megváltott nép sem tehet többet, ez a feladata. Az Igében a nép is és vezetői is megtalálhatják azt az utat, amely Istenhez vezet, és áldás van rajta.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



























